Oyan egyszerű dolgok igazak, hogy el sem hisszük. Pontosan azért, mert annyira egyszerűek.

A szenzációért nem kell messzire utazni. Itt van mellettünk a szomszédban. Csak észre kell venni, s nem azzal kell elfoglalva lenni, hogyan fogjuk érte bejárni a világot.

kulonleges-kezdo.jpg

Legérdekesebb riportalanyainkra vagy modelljeinkre sokszor a szomszédban találunk rá. Barbi a pultost helyettesítette a szomszéd kávéházban, mandulavágású szeme miatt kerestünk rá az interneten. Kiderült, hogy más is meglátta, amit mi; s Barbi azontúl nekünk is kedves modellünk lett.

Címlaplányunk, Flóra is a szomszéd asztalnál ült, kecses volt és különleges. Anyukájával első számú vendégeink e havi számunkban: női páros, amelyik teszi a dolgát az életben. Soha nem akarták magukra vonni a figyelmet, mégis figyeltünk rájuk.

Mellettük több olyan különleges páros szerepel a lapban, akik valami miatt kiválnak közülünk: másként néznek ki, más országból jöttek, vagy épp máshogy gondolkodnak, mint ami nálunk megszokott.

Mint például az orosz nők, akiket utánozni akarunk, mégsem tudunk, mert mi egyszerűen mások vagyunk, mint ők. Az idei borászok borásza, Bodó Judit se a megszokott módon gondolkodik: soha nem akart csodát művelni, mégis csodás bort készít. Ahogy nálunk mondják: minden, amit csinál, meg van csinálva. Ilyen egyszerű. Nem volt otthon Tokajban, ő Bősön volt otthon, mert oda született – de mára már két hazája van. S nem tett mást, csak elhitte azt, amit olyan sokan tagadnak: hogy a munka gyümölcsöt hoz. Olvassuk és szeressük októberi számunk hőseit!

Apaszív

Felhívásunkban olyan apukákat keresünk, akik ellátják a feladatukat, örömet csalnak gyermekeik arcára, de azért nem veszik túl komolyan saját magukat. Szóval, valódi apukák. Szívesen készítünk velük interjút, hogy lássuk, hogyan gondolkoznak manapság azok a férfiak, akik családot vállalnak. Be lehet nevezni a szomszédot, a példaképünket, de akár saját magunkat is. (Tudjuk, hogy sok apuka olvas minket.) Reméljük, hogy a kitűzött nyeremény – egy Dior-férfiparfüm – megmozgatja a női szíveket.

modern-apakat-keresunk-apasziv.jpg

Utolsónak pedig arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy magazinunkat már a weboldalunkon is meg tudják rendelni – egy kattintással.

elofizetes_uj_no_24.png

Nagyvendégi Éva
Kapcsolódó írásunk 
Cookies