Ha megtörténik a riasztás, Szlovákiában nemcsak a hivatásos tűzoltók, hanem a bátor önkéntesek is a segítségünkre sietnek. A diósförgepatonyi tűzoltóságon is sok a félelmet nem ismerő ember. Ők azok, akikre ismeretlenül is számíthatunk a bajban, és akik önként, szabadidejüket feláldozva nyújtanak segítséget.
Szlovákiában ma közel 2200 önkéntes tűzoltó-egyesület működik. Ezeknek a szervezeteknek fontos szerep jut nemcsak a tűzoltás és a műszaki mentések, hanem a helyi lakosságtájékoztatási feladatok ellátásában is. Éjjel-nappal, hivatástudattal és valami megmagyarázhatatlan elszántsággal telve végzik munkájukat. Hogy mi ad számukra elég motivációt, és milyen formában segítik a hivatásos tűzoltók munkáját, arról Lőrinczi Tibor (38), a diósförgepatonyi tűzoltószervezet parancsnoka, valamint Bartal Dóra (19) és Pollák Anna (22), a szervezet sporttevékenységeibe aktívan bekapcsolódó női tagok meséltek.
A diósförgepatonyi önkéntes tűzoltó-egyesület működése 1933-ban indult. Az eltelt idő alatt számos tűzesetnek voltak már szemtanúi, kicsinek és nagynak egyaránt, sok esetben pedig a hivatásos tűzoltókkal egyenrangú munkát végeznek. Alapvetően nem készenléti szolgálatot teljesítenek, riasztás esetén az önkéntesek autóval, biciklivel, nem egyszer futva sietnek a tűzoltóállomásra. A lánglovagok itt öltik magukra a védőruhát, pattannak fel a tűzoltókocsik valamelyikére, és indulnak el oda, ahová a szolgálat szólítja őket. Mindezt azért, hogy segíthessenek másokon ‒ akár a saját testi épségük veszélyeztetése árán.
„Bárki lehet önkéntes tűzoltó, aki elmúlt tizennyolc éves, egészséges, valamint sikeresen teljesíti a tanfolyamot – tudjuk meg Lőrinczi Tibortól, miközben körbevezet bennünket a nemrégiben felújított laktanyában. – Fontos azonban, hogy a műszaki mentéseknél rendelkeznie kell az adott gépek kezeléséhez szükséges igazolásokkal.”
„A hivatásos tűzoltók mindig egy-két perc alatt hagyják el a laktanyát – folytatja Tibor. ‒ Az önkéntes tűzoltók esetén ez változó, ők kategorizálva vannak. Az A1 és az A kategóriába tartozó önkénteseknek tíz perc alatt kell elhagyniuk a szertárt, a B kategóriában pedig két óra áll a rendelkezésükre. Mi is a B kategóriába tartozunk, mégis hét perc alatt kell kivonulnunk.”
„A nyári hónapokban azonban gyakran versenyeink vannak, és nem mindig tudjuk garantálni, hogy ilyen rövid idő alatt a helyszínre érünk. Persze előfordul, hogy épp egy verseny alatt fut be a hívás, ilyenkor gyorsan összepakolunk, és amilyen gyorsan csak tudunk, elindulunk az adott helyszínre.”
Az általuk viselt védőfelszerelések viszont éppolyan magas szintűek, mint a hivatásos tűzoltóké. Mindenkinek megvan a maga védőruhája, amit a fogasra akaszt, hogy amikor befut a riasztás, minél gyorsabban magára tudja ölteni. A szakfelszerelések, a segédeszközök és a tömlők szintén mind modernek. Mindez különösen fontos, hisz már egy apró szikra, a kerti sütögetés alatt kipattanó parázs és a nyári melegben magára hagyott száraz növényzet is elég ahhoz, hogy a lángok azonnal felcsapjanak. Nem beszélve a közlekedési és ipari balesetekről, a természeti katasztrófákról és a szándékos gyújtogatások miatt keletkező nagy kiterjedésű tüzekről...
A lánglovagok mindig a rendelkezésükre álló eszközökkel kezdik meg a bajba jutott emberek mentését és a károk felszámolását. Ez persze nem mindig egyszerű. Napjainkban mintha még mindig élne a „nálunk úgysem lesz tűz” szemlélet, emiatt pedig a megelőző tűzvédelem sem kap elegendő figyelmet. A szakszerűtlen rendszerek egyre nehezebb helyzetbe hozzák a tűzoltókat, a tűzesetek megoldása viszont nem egyszerű feladat.
Ma egy bevetéshez legalább négy-öt ember szükséges, a nagyobb és hosszan tartó káresemények – árvíz, belvíz, szélvihar – felszámolása pedig ennél is jelentősebb létszámot igényel.
„Nincs kötelező előírás arra, hogy az önkéntes tűzoltóságoknak milyen rendszerben kellene működniük, csak irányelvek léteznek. Felszereléseinket folyamatosan fejlesztjük, a szertár mellett egy nagy kapacitású kutat is kiépítettünk, hogy megkönnyítsük a vízellátást – részletezi Tibor. – Mivel van egy 8200 literes tartálykocsink, nagyobb tűzesetekhez is riasztanak minket. Tavaly a huszonhét bevetésből valamennyi a község határán túlra esett. Voltunk Csöllén és Bazinban is. Emellett van négy légzőkészülékünk, melyek használatához már külön orvosi vizsgálat és iskolázás szükséges.”
„Minden új tagot szívesen fogadunk, hiszen szükség van az utánpótlásra. Ha baj van, nem kérdés, hogy mindent megteszünk másokért. Megyünk, és tesszük a dolgunk.”
Kívülállóként rögtön észrevehetjük, hogy nincsenek könnyű helyzetben az önkéntesek, hivatásuk gyakran állítja őket veszélyes helyzetek elé. Soha nem lehet tudni, mit hoz aznap a szolgálat. Ha kell, tüzet oltanak, ha kell, árvíz esetén homokzsákokkal védekeznek. Talán épp emiatt van valamiféle kimondatlan szövetség az egységeken belül – hívhatjuk akár összetartásnak is, hisz olykor már mozdulatokból, pillantásokból tudják, mit akar a másik.
„Ez egy ilyen szakma. A tűzeseteknek rengeteg oka lehet, kiválthatja őket zárlatos vezeték, eltömődött kémény vagy akár szándékos gyújtogatás. De minden esetben tudnod kell, hogy a személyre, akivel kivonulsz és tüzet oltasz, biztosan számíthatsz. Hogy mi ad számunkra motivációt? Erre nehéz válaszolni. Talán az, hogy segítünk az embereken, ha baj van” – mondja a parancsnok.
Az diósförgepatonyi szervezet munkája – mint sok más önkéntes tűzoltó-egyesületé – nem csupán a tűzoltás és a kárelhárítás miatt fontos: tűzoltóink rengeteg közösséget erősítő tevékenységben is részt vállalnak. Munkásságuk alappillére a különböző ifjúságnevelő és hagyományőrző programok szervezése, illetve a tűzoltósportban való aktív részvétel. A szervezet jelenleg ötven taggal működik: ebbe az idősebbek, valamint a legifjabb generáció, a kisiskolások is beletartoznak.
A csapat eredményességéről, a tűzvédelmi versenyeken elért szerepléseikről hosszú sorokat tudnánk írni. Szlovákia legjobbjai közé tartoznak, számos településen védték már meg bajnoki címüket, és hozták el a legjobb csapatnak járó díjat, vándorserleget.
A Dunamenti Tűzoltó Liga versenyzőiként is számos tapasztalatot gyűjtöttek. A laikus olvasónak mindez aligha mond sokat, az önkéntes tűzoltók számára viszont olyan csapatversenyeket jelent, melyeken időről időre próbára tehetik magukat, együtt ünnepelhetnek a bajtársakkal, és erősíthetik a csapatszellemet.
Bartal Dóra és Pollák Anna 3 éve csatlakoztak a szervezethez. A bevetéseken nem, de a különböző sportrendezvényeken, versenyeken mindig részt vesznek. Mint mondják, a diósförgepatonyi tűzoltók soha nem riadnak vissza a kihívásoktól. „Ha már ott vagyunk, akkor versenyzünk!” – mondják szinte egyszerre.
Csapatmunka ez a javából, elvégre minden esetben az összmunkát díjazzák – néha akár pár másodperc dönt arról, hogy kié lesz az első hely. Az indulóknak általában nincs könnyű dolguk, nyáron a rekkenő hőséggel is meg kell küzdeniük, miközben az oltásokat végzik. Beszélgetésünk végén így nem tudok nem rákérdezni arra, hogy fiatal nőként miért pont erre a sportágra esett a lányok választása.
„A versenyszellem miatt. Ezt a sportot csak úgy lehet űzni, ha valóban versenyezni akarsz. A csapatnak pedig összeszokottnak kell lennie ahhoz, hogy működni tudjon” – mondja Dóra, Anna pedig helyesel, kiegészítve a választ: „Sokszor órákig kint vagyunk egy-egy versenyen, reggeltől késő délutánig. Ez elég megterhelő, de a csapat miatt vállaljuk. Jó érzés, amikor a nap végén kezünkben tartjuk a kupát.”
