Odasompolyog a szomszéd a kerítés széléhez. Néz, néz, mint aki nagyon mondani akar valamit. Látom a szemén, hogy ez nem a „Kölcsön tudnád adni a fúrógépedet?” lesz.

Hinta-palinta, régi dunna, kiskatona, ugorj a Dunába! – éneklem a kislányomnak, miközben hintázunk az udvaron. Imádok neki énekelni, mert mindig felvidítja, huncut mosolyra vált az arca. A dalocska végét mindig Alíz fejezi be, próbálja utánam mondani a refrént. „Zimme-zum, zimme-zum, rece-fice, bum-bum-bum”. Mondókázunk, dalolgatunk, apa a kertben matat. Közben a kerítés széléhez odasompolyog a szomszéd. Egy darabig néz, néz, mint aki mondani akar valamit. Látom a szemén, hogy ez nem a „Kölcsön tudnád adni a fúrógépedet?” lesz. Bizony nem. Helyette egy kérdés érkezik.

– Ti magyarul beszéltek a gyerekkel? – Szomszédunk töri a magyart, és minden tőmondatot „oní”-val indít. Vegyes házasság egy szem fia. Anyukája szlovák, apukája magyar. A szlovák nyelv a dominánsabb a családban, hiszen az anyuka szlovák nemzetiségű. Ám azért a magyar apától is ragadt a fiúra némi életrevalóság, mellette magyar feleséget választott. Gondolná az ember, hogy ilyen kevert családban nem számít, milyen nyelven beszél a gyermek. Sőt, minél több nyelven beszél, annál jobb. Minden nyelvnek más a logikája: legalább jól át lesz huzalozva a gyerek agya. Ám a szomszédban más mondás járja! Ennek a tükörképe az a kérdés, amit derék szomszédunk az előbb kilőtt felénk. Ők csak szlovákul beszélnek a gyerekhez – voltaképp az egész família már csak szlovákul beszél.
 

„Kész groteszk: a gyermek megfogan, és az anya azontúl szlovákul simogatja a pocakját...“

 

Na de visszatérve a témához: a kérdést elengedem a fülem mellett. Közben a napocska is kibújik, inkább mondókázzunk! A kesztyűt odadobom a páromnak, hadd válaszoljon ő. Meg is teszi.
– Béci, milyen nyelven beszéljünk a gyerekkel, ha nem magyarul? Magyarok vagyunk.
– Nem beszélhettek vele csak magyarul! – Béci keresi a szavakat, a fejét vakarja. – Így soha nem tanul meg szlovákul. Legalább egyikőtök beszélhetne vele az államnyelven...
S csak mondja, mondja, közben a hajához kapkod. Egy idő után már zavarni kezdi a köztünk levő kerítés. El is nevezem magamban „megmondomatutit” szomszédnak. Egyébként meg törődjön a saját dolgával, és ha nem tetszik neki, hogy magyarul énekelek a kislányomnak, akkor menjen be a házba, vagy tegyen füldugót a fülébe. Miért nem hagy békén bennünket?! Végül a párom egy huszárvágással lezárja az ügyet.
– Hagyd, Béci, majd az élet megtanítja. Az is lehet, hogy mire a kislány felnő, már öt nyelvet fog beszélni, nem csak kettőt, mint mi... 
– A tieid pedig eggyel kevesebbet, mert nem beszéltek hozzájuk magyarul – gondolom gonoszul magamban. Majd témát váltunk. 

Nem tudom, miért, de Bécire azóta rá sem tudok nézni, annyira megsértett a piszkálódásával. Pedig van egy aranyos, mindenre kíváncsi ovis kislánya. Odatapad a kerítéshez, és hatalmas lencsi szemével bámul bennünket, mikor a homokozóban sütögetünk Alízzal. Hívnám, hogy játsszunk együtt, de nem tudom, mit szólna hozzá Béci... Semmi jót! Még elrontjuk az akcentusát a magyar beszédünkkel. Szóval, felszínes kapcsolatot ápolunk a szomszédokkal. Ha Alíz nagyobbacska lesz, majdcsak összejönnek a szomszéd kislánnyal. A gyerekek megértik egymást, ők nem ismerik a nyelvi akadályokat. 

Második felvonás
Másnap délután lemegyünk a játszótérre. Kisvárosban élünk, az anyukák nagy részét ismerem. Játszadozunk, kergetőcskézünk Alízzal, csatlakoznak hozzánk más gyerkőcök is. Aztán leülök az egyik anyuka mellé, látom a tekintetéből, hogy barátkozni szeretne. Odafordul hozzám. 
– Jókat énekelsz a kislányodnak! Honnan tudsz ennyi dalt? – kérdezi kíváncsian, majd ugyanazzal a svunggal rászól a fiára, aki a mászókán csüng. – Gregorko, dávaj si na seba pozor! 
Hm… Gondolatban végigfutok Gregorko családfáján (tudomásom szerint nincsenek szlovák ajkú felmenői), megköszörülöm a torkomat, és csak azután válaszolok. 
– Nagyon sok szép magyar mondókát és dalocskát hagyott rám a nagymamám és az anyukám. 
– De jó! – válaszol kedvesen. Látom rajta, hogy emészti a hallottakat. Kis idő múlva megint hozzám fordul. – A párod szlovákul beszél a kislányhoz, vagy mindketten csak magyarul szóltok hozzá? 
– Az anyanyelvünkön beszélünk Alízzal. Az egész családom magyar – válaszolom. Visszakérdezhettem volna, hogy ő miért nem magyarul énekel a kisfiának, mikor ő is ismeri azokat a dalocskákat, amiket én. Ám inkább témát váltok. Már nem szeretek ütközni, a mai „szlovmagy” politika megosztja a családokat. Vice versa, oda-vissza: vagy az egyik haragszik, vagy a másik... Na Slovensku po slovensky! De van olyan volt kollégám, akivel a nagyszülők már hónapok óta nem beszélnek, mert szlovák iskolába íratta az unokát. (Persze, majd megbékélnek, az idő minden sebet begyógyít. Bár a heg megmarad…) 

web-bannerek-hirlevel-01.jpg

Harmadik felvonás
Folytatom a beszélgetést Gregorko anyukájával, Mártival. Megkérdeztem tőle, hogy van Ancsi néni (ő az anyukája) és Gyula bácsi (ő az apukája). Kiderül, hogy Gregorkóhoz csak a nagyszülők szólnak magyar nyelven. Azt is csak azért, hogy majd tudjon értekezni velük, hisz ők nem beszélnek jól szlovákul. Közben Márti kifejti külön bejáratú bölcsességét, hogy az államnyelv sokkal fontosabb, mint az anyanyelv, mert mégiscsak szlovákul kell majd a kisfiának érvényesülnie. 
Közben megérkezik a férje, Attila. „Szia, szívem!“... „Puszi… Mi újság?... Ettetek valamit? Megyünk!“ Attila csak akkor töri meg a magyar nyelven folytatott diskurzust, mikor odaszól a fiának: „Gregorko, poď, už ideme domov!” Na, passz! Feladom. Egymás közt magyarul beszélnek, puszi, puszi, ciróka-maróka, de a fiukhoz konzekvensen szlovákul szólnak.
S egyre több az ilyen szituáció. Trendi lett, hogy a gyerek előtt csak szlovákul beszéljünk. Magyar anyák szlovák anyanyelvű nemzedéket nevelnek? Azt nem szeretjük magunkban, ami a lényegünk: a nyelvünk? Azt adjuk oda, azt váltjuk le? 

Sokat változott a szlovákiai magyarság az utóbbi húszegynéhány évben, és – a választási eredményekből kiindulva – még többet fog az elkövetkezőkben. Érdemes lenne kikutatni, mi az oka, hogy a mai fiatal generáció, mint a kígyó a bőrét, vedli le magáról édes-anya-nyelvét. A magyar nyelv gazdag, bő a szókészlete, csodás az irodalma, a költészete. Magyar nyelven a legcsodásabb tartalmakhoz lehet hozzájutni (amelyek szlovák nyelven nincsenek meg, mert nem fordították le őket). A magyar kultúra egy ezeréves kultúra. Az se véletlen, hogy a multikulturális vállalatok mindig szívesen alkalmaznak magyar nemzetiségű munkaerőt, mert egy nemzetiségi ember több nemzeti karaktert ismer. Tág a horizontja, és ez a több szempontúság a döntések során nagy előnyt jelent. Mert a kettős kultúrában létezésnek is van előnye, sőt!

Egyébként is: jót tesz a nyelvcsere a gyermeknek? Kikérte valaki a szakértők véleményét? Jó az, ha amputáljuk gyermekeinkről az anyanyelvüket? Hiszen kultúrát nem adunk vele. Ezek a gyerekek attól még nem lesznek szlovákok, hogy csak szlovákul beszélünk velük. Én el se tudnám képzelni, hogy az alig kétéves kislányommal más nyelven beszéljek, mint magyarul. Hisz magyarok vagyunk! A vegyes házasságokban persze más a helyzet, ott általában kétnyelvű lesz a gyerek.  Bár, ha Béci-Vojto szomszédomat veszem, ott a gyermekeket csak egy nyelven szocializálják, pedig az anyjuk nyelve magyar. (De hát az semmire se jó, gondolja Béci-Vojto).

Az egyik ismerősöm Csehországban él. Mindkét szülő magyar, két gyermekük van. Mikor a nagyobbik gyermeke megszületett, az anya megkérdezte a cseh gyermekorvostól, hogy ő mit javasolna, milyen nyelven kezdjen beszélni a kislányához. A doktornő válasza egyenes volt: a gyermekkel az anyanyelvén beszéljen mindkét szülő. „Nem kell félni, anyuka, az óvodában megtanul csehül. Az iskolában már nem lesznek nyelvi problémái... Ám otthon maradjon meg a természetes és egészséges anyanyelvi közeg. Ne keverjék össze a gyermeket, az nem tesz jót neki!“ A szülők a tanácsot megfogadták, és ma mindkét lányuk tökéletesen beszél magyarul és csehül, s nem csupán beszél, hanem olvas és ír is, mivel az anyuka esténként pluszban foglalkozik velük.

A másik történet kissé bonyolultabb. Egy szlovákiai magyar lány a főszereplője, aki Angliában élő szlovák fiúval kelt egybe. Nekik is lett egy kislányuk. Az anyuka csak magyarul beszél a kislányhoz, az apuka csak szlovákul (bár az apuka lassan megtanul magyarul, mert igyekszik alkalmazkodni kislánya anyanyelvéhez). Az angol nyelvet pedig megtanulja a gyerek, mikor közösségbe kerül. Amúgy passzívan úgyis tanulja: a tévémesékből, a játszótéren, az üzletben…  Külföldön nem fosztják meg a magyar anyukák a gyermekeiket az anyanyelvüktől, itthon meg „beszéljen csak szlovákul“! A szülők szégyellik a hovatartozásukat, s nem szeretnék, hogy a gyermekük is billoggal a homlokán, kisebbségi sorban éljen. Inkább váltson nyelvet, színt és kabátot, és legyen belőle „többségi“, mert úgy majd többet ér és elér. 

 

Anyáink a vérzivataros időkben is megőrizték a kincset, az anyanyelvet. Ti, mai anyukák meg amputáljátok a gyerekeitekről?

 

A mai anyukáknak üzenem!
Anyáink a vérzivataros időkben is megőrizték a kincset, az anyanyelvet. Ti, mai anyukák meg amputáljátok a gyerekeitekről? Senki ne jöjjön nekem azzal, hogy az lesz a gyerek anyanyelve, amilyen nyelven beszélünk hozzá. NEM! TÉVEDÉS! Kutatások bizonyítják, hogy az édesanya által leggyakrabban használt nyelvet a baba már születésekor felismeri. A nyelvtanulás a magzati korban megkezdődik. Kész groteszk: a gyermek megfogan, és az anya azontúl szlovákul simogatja a pocakját. Mindenki mással magyarul beszél, de a gyereknek szlovákul gügyörészik, mert fontos, hogy perfektül és magyar akcentus nélkül beszélje az államnyelvet… Megnyugtatásképp: felnőtt fejjel is meg lehet tanulni egy nyelvet magas szinten. Aki pedig úgy gondolja, hogy a magyar nyelv egy beteg orrmandula, ami csak bajt okoz, hát tessék, operálja le a gyerekről. Ám a hiánya ott lesz! Mert a kioperált orrmandula mindig, egész életünkben hiányzik.

Varga Henrietta

web-bannerek-instagram.jpg