Képzeljük el! Képzeljük el, hogy a fejünkben mindent szépen összerakunk, és mégsem sikerül úgy elmondanunk a gondolatainkat, ahogyan szeretnénk. Ezt az érzést éli át mindennap az, aki dadog. A beszédzavar megkeseríti a dadogó ember életét.
– Olyan ez, mintha hirtelen görcsbe rándulna az ember torka. A kimondásra váró szó nem tud kijönni rajta, csak állok, furcsa hangokat adok ki, és irtó butának érzem – mondja Irén.
Irén már az óvodában elkezdett dadogni, és a helyzet kilencéves korában hirtelen rosszabbodni kezdett.
– Édesanyám ezt azzal magyarázta, hogy minden erőmmel jó jegyeket akartam szerezni, és állandó stresszben éltem. Az igaz, hogy ambiciózus vagyok, de arra nem emlékszem, hogy valamilyen nagy megrázkódtatás ért volna.
Irén később a természettudományi karon diplomát szerzett, most doktoranduszi képzésre jár. Szerencséje volt, hogy csupa megértő emberrel találkozott. Az egyetemen a tanárok felajánlották neki, hogy nem kell nyilvános beszámolókat tartania, ő azonban nem fogadta el ezt a könnyítést.
– Számomra minden nyilvános szereplés hatalmas stressz. Az előadás előtt sohasem tudom, hogyan fogok szerepelni, mert előfordulhat, hogy kiállok a zsúfolt teremben a diáktársaim elé, és nem jön ki más a torkomon, csak valami furcsa hangsor. Irén szerint ez a kiszámíthatatlanság a legrosszabb.
Pontos statisztika még nem készült, de a szakemberek véleménye szerint az óvodáskorúaknak mintegy tizenöt százaléka, az általános iskolásoknak mintegy tíz százaléka beszédhibás. A beszédhibás gyerekek alig 20 százaléka marad beszédhibás felnőttkorában is. Az ő betegségük vagy súlyos, vagy gyerekkorukban nem törődtek a kezelésükkel.
Túl sok információ, kevés idő
A jövőben valószínűleg egyre több embernek jelent problémát a beszédzavar. Az utóbbi tizenöt évben mintegy ötödével, sokak szerint egyharmadával nőtt azoknak a gyerekeknek a száma, akik valamilyen beszédzavarral küzdenek. Sokan felnőttkorukig is kínlódnak ezzel a betegséggel. Az okok közé sorolhatjuk a rohanó élettempót és – paradox módon – az egyre fejlettebb orvostudományt is. Mit kell tenni, ha a gyermek beszéde akadozik, ha selypít vagy éppen raccsol? Van esélye a gyógyulásra? És mit tegyen az a felnőtt, aki gyerekkorában nem gyógyult meg? Mi okozza azt, hogy egyre gyakoribb a beszédzavar?
A mai gyerekekre napról napra több információ zúdul. A szülők egyre többet követelnek tőlük. Mindez nagy stresszt jelent. Ez lehet az egyik oka annak, hogy manapság egyre több gyerek dadog. A helyzetet csak rontja, hogy a felnőtteknek mind kevesebb az idejük, ezért sokkal kevesebbet beszélgetnek a gyerekeikkel, mint régen. Ebből következik, hogy a gyerekek beszédkészsége nem úgy fejlődik, ahogyan kellene.
A problémának még egy aspektusa van. Napjainkban az orvosok sokkal több koraszülött gyermeket tudnak megmenteni, mint régen – ami természetesen jó dolog. Csakhogy a koraszülötteknek éppen az idegrendszerük nincs kifejlődve, aminek az a következménye, hogy a megfelelő korban a beszédkészségben zavar jelentkezik. Gyakori jelenség, hogy fejlődésük lassúbb, mint kortársaiké. Amikor a koraszülöttekkel egykorú gyerekek már mondatokban beszélnek, a koraszülött még egyáltalán nem tud kommunikálni. A szülőnek azonnal kapcsolatba kellene lépnie a gyermekorvossal, amikor valamilyen rendellenességet tapasztal gyermeke megnyilatkozásaiban, el kell őt vinnie logopédushoz és foniáterhez.
És itt jelentkezik a következő probléma. A szülők sok esetben nem fordulnak szakemberhez, és ezzel gyermekük előtt elvágják a gyógyulás útját. A beszédzavarok esetében ugyanis jelentősen nő a gyógyulás esélye, ha a gyermek idejében szakember kezébe kerül. Gyakorlatilag minden olyan gyerek beszéde helyrejön, aki egy-egy hangot ejt hibásan. Ha tehát valaki felnőttkorában is raccsol, az a legtöbb esetben azt jelenti, hogy gyerekkorában elhanyagolták a beszédhiba kijavítását.
Noha Irén dadogásának kezelésével gyerekkorában is foglalkoztak, nem tudták meggyógyítani. Esélye azonban mindenkinek van a gyógyulásra, de sajnos, ez a szerencsétlen betegség szoros összefüggésben áll a pszichikummal. Ezért a kezelések nem mindig sikeresek.
Az „r” nélkül is lehet élni
A beszédzavar paradox helyzeteket teremthet. A logopédusok gyakran találkoznak olyan raccsoló páciensekkel, akik, hogy ne hozza őket kínos helyzetbe a beszédhibájuk, nem használnak „r” hangot tartalmazó szavakat. A legnagyobb traumát azonban a dadogás jelenti. Az orvosok szerint a dadogás leggyakrabban a munkahelyen zavarja a betegeket, a partnerkapcsolatban nem szokott nagy problémát jelenteni. Ezzel a meghatározással Irén is egyetért. A felvételi megbeszélésektől fél, mint ördög a szenteltvíztől. Most éppen nem jár senkivel, de előző barátját nem zavarta a dadogása, inkább kedvesnek találta.
A dadogás oka az agyban és a szájban van A beszédzavarnak sok oka lehet, a nem eléggé fejlett idegrendszertől (főként koraszülöttek esetében) azokig az elváltozásokig, amelyek nem az agyban vannak, hanem közvetlenül a szájüregben és a hangképző szervekben.
A rossz kiejtésnek oka lehet a fogak helytelen elhelyezkedése, a görbe fogak vagy a lenőtt nyelv. Ez utóbbi egyszerű sebészi beavatkozással gyógyítható. Gyakran előfordul, hogy valamelyik szülő beszédhibás, gyermeke ezt a hibát utánozza, amely később állandóvá rögzül. Az is megtörténik, hogy a gyermek rosszul hall, és ezért alakul ki a beszédzavar. Minden esetben széles körű kivizsgálásra van szükség.
Az utóbbi években az orvosok sokat kutatják, hogy az agyban hol helyezkedik el az a központ, amely felelőssé tehető a dadogás kialakulásáért. Feltételezik, hogy a páciensnek apró defektusa van az agykéreg alatti területen azon a helyen, amely a folyamatos beszédet irányítja. Érdekes, hogy egy dadogásban szenvedő nőre öt-hat dadogó férfi jut. A társadalom nagyobb igényeket támaszt a férfiakkal szemben, nagyobb lelki nyomás nehezedik rájuk. A közhiedelem szerint így „erős férfi” válik belőlük. A valóságban viszont a folytonos stressz és a kudarctól való félelem dadogáshoz vezethet. A gyógyulás kulcsa a naponkénti gyakorlásban rejlik. A pácienseknek különféle beszédgyakorlatokat kell sokszor elismételniük. Mechanikus segédeszközöket is igénybe vesznek.
– A fogaim mögé egy speciális drótdarabot illesztettem, hogy a nyelven oda mozduljon, ahová kell – mondja Irén. – Ezzel a módszerrel tanultam meg a „z”, a „c” és az „sz” hang helyes kiejtését.
A dadogástól úgy igyekezett megszabadulni, hogy szövegeket olvasott hangosan, és a kiejtésre váró szótagokat, majd a szavakat is félkörívekkel kötötte össze. Később ezeket a félköríveket beszéd közben is maga elé képzelte – ennek köszönhetően tanult meg folyékonyan beszélni. A gyógyulásban kulcsszerepe van a kezelő logopédusnak. Ha a páciens úgy érzi, az orvos nem az ő embere, menjen el máshoz.
