Társasházba költöztünk, ahol a lakók dolga rendben tartani a ház előtti szép nagy füves területet. Mikor ránk került a sor, nem siettük el a fűnyírást, hagytuk, hadd nőjön még kedvére a zöld gyep. Olyan szép látvány az!
Az egyik lakó hangot adott nemtetszésének, mert a gyepet már rég le kellett volna vágni. Nyomatékul még hozzátette: Hetente kell füvet vágni! Jó-jó, rendben van, lenyírtuk a füvet, nem kerestük a konfliktust. Épp jókor, mert aznap este, sőt másnap reggel is esett. Az eső pedig tudnivalóan aranyat ér.
A fák levélzete megerősödött, a kiskertek virágai és terményei a legszebb arcukat mutatták. A fű is megindult. Alig telt el pár nap, kedves lakótársunk megint nekiesett a gyepnek. Vagy nem végeztünk jó munkát, vagy irritálta őt az a pár perjeszigetecske, amely felütötte a fejét a selymes zöld fűben. Egyszóval „pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen”, majdnem a gyökérzónáig lenyírta. Másnap beköszöntött a harmincöt fokos hőség, amihez sem ember, sem növény nincs hozzászokva ezen a mérsékelt égövön. A bokrok levelei megsültek, a bogyós termések megaszalódtak a kiskertekben. Tarra nyírt fűtakarónk pedig elhalálozott.
Azóta erre a száraz, sárga pusztaságra nézek az ablakon keresztül. Ilyen könnyű valamit gajra – akarom mondani tarra vágni. Csak azért, mert a füvet le kell nyírni. Nem kell figyelni az aktuális állapotot, nem kell követni az időjárás szeszélyeit, sem a jó tanácsot, hogy a magas fű csökkenti a párolgási veszteséget. Különben is, a rövid fű legyengül, s elszaporodnak benne a gyomok! A füvet le kell nyírni, és punktum.
Olyan ez, mint a gaz nélküli konyhakert, az őszi ásás, a falubúcsú előtti sütés-főzés. Pedig az előbbi tevékenységek feleslegesek, az utóbbi meg hőgutához vezethet. Ki akar negyven fokban fortyogó pörköltet kevergetni vagy sercegő zsírban rántott húst sütni? Ja, mert azt úgy kell?
Valójában el tudom fogadni, hogy akinek fontos, az csinálja. Szíve joga. Süssön-főzzön a nagy melegben, mosson ablakot húsvét előtt. Hisz anélkül nincs húsvét. Aki akar, rotyogtasson gulyást, amikor épp tótágast áll a nap az égen. De a természet, az más! A klímaváltozás miatt már nem kezelhetjük ugyanúgy a gyepet. Ma már nyilvánvaló, hogy a konyhakertet sem ildomos túlkezelni. Egyes merészek szerint, ha nem ásnánk fel, nem kapálnánk, csak ültetnénk bele, a természet két év alatt rendet rakna benne, s kialakulna a természetes vízmegtartása. Zöld maradna még nagy szárazság idején is, minimális öntözéssel. Magyarán: nem száradna ki.
Változik a világ, változik minden. Szoknunk kell a szárazságot.
Miheztartás végett
A tarra vágott gyep a tűző napon kiég. Kánikulában a fűnyírás szabálya, hogy hagyjuk meg a szálakat nagyobbra, akár 8 cm-re. A hosszabb fű árnyékolja a talajt, így az kevésbé szárad ki, a fű pedig jobban ellenáll a hősokknak. A gyökérzónáig levágott fű már nem takarja a talajt, így a csupasz föld kiszárad.
Vágási jó tanácsok!
Kánikula idején a fű növekedése lelassul, ezért hagyhatunk hosszabb időt – akár 10-14 napot is a vágások között. A rövidre nyírt fű a napon sokkal könnyebben kiég. Tartsuk be az egyharmados szabályt: egyszerre soha ne vágjuk le a fű magasságának több mint egyharmadát.
