Régen, ugye, volt a szoba-konyhás parasztház. A család apraja-nagyja ott született, élt és halt, egy fedél alatt. A külön lakás, „az én házam, az én váram” igényét csupán a polgáriasodás teremtette meg. Talán a menyecskék is megelégelték, hogy az anyós belekukucskál a fazekukba...
Ma már senki sem kapja fel a fejét, ha egy pár hivatalos forma nélkül él együtt. A fiatalok nagy része természetes dolognak tartja, hogy összeköltözik kedvesével. Milyenek az első hónapok? Melyek az együttélés buktatói?
A házasságok majd fele válással végződik. Nézzük kedvesünk fiatal arcát, és gondolkodunk: ő az igazi? Kibírjuk egymás mellett azt a sok hosszú évet, ami ránk vár? Mi az örök házasság titka?
Legyen szó a csallóközi és mátyusföldi gyökereket összekötő kapcsolatokról, vagy egy magyar–algériai szerelem hidat verő történetéről: párjaink hite közös abban, hogy a szeretet túlmutat kultúrán, távolságon, nyelvi korlátokon és konvenciókon.
Ők azok, akiknek a neve rendről rendre megjelenik az Új Nő hasábjain. Az olvasó pedig önkéntelen felteszi a kérdést: vajon milyen emberek lehetnek? S ki tudhatná ezt jobban, mint életük párja: a szeretett nő vagy férfi, aki velük él…
"Karácsony nem az ész, hanem a szív ünnepe. És a szív érzi, hogy azok is ott állnak veled a karácsonyfa körül, akiket a szemeddel nem látsz, és az eszeddel nem hiszel."