Vannak emberek, akiket a legapróbb akadály is kétségbe ejt – míg másokat azonnali cselekvésre késztet. Hiába, mindenki más! A baj ott kezdődik, amikor már egy apró probléma megoldása is teljesíthetetlen feladatnak tűnik (a szakember azt mondja: részleges vagy teljes aktivitásvesztés áll be nálunk). Kedélyünk hullámzik, lassacskán elhatalmasodik rajtunk a rosszkedv.
Ha a lehangoltság – az életidegenség érzése – hónapokig tart, jobb szakorvoshoz fordulni. Hiszen apránként bealkonyodik körülöttünk, és ránk borulhat lelkünk sötét éjszakája – a depresszió.
(© Kkgas/Stocksy)
A depresszió az érzelmi zavarok legelterjedtebb formája. A mindennapi „szomorúságrohamoktól” a bénító reménytelenség és kilátástalanság pszichotikus állapotáig terjedhet. Vigyázat! A depresszió nem egyik napról a másikra lép életünkbe – fokozatosan fejlődik ki. Általában akkor, amikor eltévedünk, és rálépünk egy rossz útra.
– Az utóbbi években a köznyelvet elárasztották a pszichológiai szakkifejezések. Ezért gyakran előfordul, hogy ha valaki levertebb, rögtön ráfogják, hogy depressziós. Tévedés! A legtöbb esetben csak túlhajszoltságról van szó, életünk egy rögösebb szakaszát éljük. A hangulati apály néha hasznos is lehet: ilyenkor befelé fordulunk, elgondolkodunk magunkról, életünkről, s utána lélekben megerősödve ott folytatjuk, ahol abbahagytuk– tudhatjuk meg Horváth Molnár Andrea pszichológustól (Dunaszerdahely).
– A klinikai depresszió ezzel szemben elhúzódó lelki és testi gyötrelmekkel jár – és kezelés nélkül csak súlyosbodik. Képes az ember teljes lebénítására, aki még a legalapvetőbb cselekedetek (mint az ágyból kikelés, felöltözés, tisztálkodás) elvégzésére sem lesz képes. Nem tud helytállni korábbi életében, ellátni munkáját, fenntartani kapcsolatait. Világa teljesen beszűkül. Hosszú távon az elbutulás, az önkifejezés romlása, a szókincs elsivárosodása jellemzi. A statisztikák szerint a nők legalább kétszer olyan gyakran élnek át depressziót, mint a férfiak.
A kutatások a háttérben genetikai hajlandóságot látszanak igazolni. A nehezített élethelyzetek (anyagi és szociális problémák), a súlyos traumák, a stresszhelyzetek is hajlamosíthatnak depresszióra.
Ez a betegség tehát az egész személyiséget érinti (biológiai, pszichológiai és társas szinten egyszerre). A depresszió valójában négy tünetegyüttest foglal magába. Az emocionális tünetek: a hosszan tartó boldogtalanság és üresség érzete, a gyakori, ok nélküli sírás. Az általában élvezetet jelentő tevékenységek egyszeriben ostobaságnak és örömtelennek tűnnek, az emberek iránti érdeklődés pedig teljesen elveszik. A kognitív tünetek elsősorban a negatív gondolatokból állnak.
A depressziós személy önértékelése alacsony, önmagát vádolja kudarcaiért, értéktelennek tartja életét, bűntudat gyötri (anélkül, hogy erre bármilyen oka volna). A motiváció hiánya céltalansághoz vezet. A súlyosabb eseteket a halál gondolatával való gyakori foglalkozás jellemzi (néha konkrét öngyilkossági terv kidolgozása, véghezvitele). S mivel lélek és test szoros kötelékben létezik, szinte mindig jelentkeznek a testi tünetek: energiahiány, fáradékonyság, koncentrációzavarok, súlycsökkenés vagy -gyarapodás, alvászavarok (mint az álmatlanság vagy aluszékonyság), a nemi vágy csökkenése, fej-, has-, hátfájás, ízületi és végtagfájdalom, szédülés, gyomor- és bélpanaszok, szívdobogásérzés.
A depresszió kiváltó oka a veszteség! Bármi legyen is a veszteség tárgya (a szeretett társ elvesztése, a társadalmi státusz elvesztése és a többi), a depressziós ember azért reagál olyan hevesen a veszteségre, mert fél. Minden veszteség a gyerekkorban egyszer már átélt szülői szeretet elvesztését idézi fel. A depressziós beteg viselkedése tehát szeretetigényre utal: a biztonság utáni vágyat fejezi ki. (Részben pedig a negatív énképből következik.)
Horváth Molnár Andrea (© klikkout.sk)
Éva esete kiválóan példázza ezt. Amikor ő még csak kései kamaszkorát élte, édesanyja hosszas betegség után, áttétes mellrákban elhunyt. Egyszeriben nyakába szakadt az egész háztartás, édesapja ellátásával együtt. A gyászt nem tudta feldolgozni – a temetés után többé nem volt képes sírni. Sőt – környezete nem kis megrökönyödésére – állandóan mosolygott, lelki vívódásnak külsőleg nyoma sem volt nála. Akkor már biztosak voltunk benne, hogy ebből még nagy baj lesz... Később társfüggő lett, rettegett attól, hogy elvesztheti a párját, ezért alárendelte magát a durvaságainak. Kisvártatva jelentkeztek az első pánikrohamok, félt tömegbe menni, ugyanakkor egyedül maradni is. Szeretetéhsége a mai napig hatalmas. A pszichológus diagnózisa: depresszió. Mióta szakemberhez jár, sokkal inkább képes megérteni saját viselkedését.
– A depresszió megelőzésében hasznos lehet egy olyan élettér kialakítása, ahol a beteg a számára fontos emberekkel veszi körül magát. Az is jó, ha munkájában sikerélményekhez jut. Ha erre nincs lehetősége, fontos szabadidős tevékenységeket találnia – tanácsolja Horváth Molnár Andrea.– A depresszió kezelése viszont pszichoterápia nélkül nem nagyon megy. A pszichodinamikus terápiák, mint a pszichoanalízis is, a beteg tudattalanjának feltárására törekszenek. Feltételezik, hogy a depresszió a valóságos vagy vélt veszteségek felett érzett gyászreakció. A terápia során értelmezik a beteg álmait, asszociációit (például milyen fogalmak jutnak eszébe bizonyos szavakról), segítenek a múltbéli események újraélésében.
– A depresszió kezelésében a viselkedésterápiák is fontos szerepet kapnak (például összeállítunk a beteggel egy örömforráslistát, és ebből egyheti programot készítünk). A pozitív események átélése máris jobb hangulatot eredményez. A beteg kedvet kap az élethez. Más terápiák a depresszió miatt felmerülő rossz gondolatokat tárják fel, és a kliensnek naplót kell vezetnie róluk (miről szólnak ezek a fals gondolatok, milyen helyzetekben merülnek fel). Majd a szakember segítségével megvizsgálják őket, hogy mennyire reálisak – és főleg, hogy milyen más, jó gondolatokkal helyettesíthetőek.
A pár- és családterápiák is hatásosak lehetnek. Ekkor derülnek ki, milyen egymással meg nem osztott félelmek, elvárások, sértettségek mozgatják a családot – és betegítik meg az egyes tagokat. A családtagok itt a másik meghallgatását és az eltérő véleményének elfogadását tanulják meg. (A pszichológusnő családterápiával is foglalkozik.)
– Gyerekeknél, kamaszoknál a depresszió egy-egy tünet mögé bújik. Sokszor csak az öngyilkossági kísérlet hívja fel a szülők figyelmét arra, hogy valami nincs rendben a gyerekkel! Az iskolafóbia, a tanulmányi nehézségek, a beilleszkedési és viselkedési problémák hátterében gyakran felismerhető a depresszió. A fiatalokra a tipikus levertség tünete mellett – vagy helyett – a feszültség a jellemző. Árulkodó jelek, ha a serdülő állandóan fáradt, álmatlanság gyötri, étvágytalanná válik, hirtelen leromlik iskolai teljesítménye, ha visszahúzódó lesz, rászokik a dohányzásra, vagy drogokat kezd használni. A depressziós fiatal önértékelése alacsony, kilátástalannak éli meg életét. Lelki nyomást jelenthet számára a szülőkkel való meghitt kapcsolat hiánya, a váratlan stresszhelyzetek (a szülők munkanélkülisége, a család anyagi helyzetének romlása, a baráttal való szakítás).
– Az iskolai stressz is kiemelkedő szerepet játszik. Ha a gyerek nem tud lépést tartani a többiekkel, szülei elvárásai pedig túl magasak, és sosem elégedettek a sikereivel: előbb vagy utóbb szorongani kezd, befelé fordul. A serdülőknél fontos, hogy időben felismerjük, mi áll a háttérben. Az iskolában már nagy segítség lehet egy empatikus osztályfőnök, aki felismeri, ha diákja az osztály perifériájára szorul, és segít neki a beilleszkedésben.
Fiataloknál még nagyobb hangsúlyt kell fektetni a pszichoterápiára, s csak a súlyos esetekben javasolt a gyógyszeres kezelés. Viszont mindig kötelező a szülők bevonása a terápiába!
A pszichológusnő így vall az úgynevezett „baby blues”-ról, amit gyermekágyi depressziónak szoktak nevezni:
– Az Anya születése nem feltétlenül esik egybe a kisbaba megszületésével! Az alkalmazkodáshoz időre van szükségünk! Az első gyermek megszületése a legnagyobb változás, ami egy nő életében bekövetkezhet. Sok minden átalakul: a teste, a gondolkodása, a kapcsolatai, a karrierje, a felelősségtudata és gyakran anyagi helyzete is... A szülés előtt sok mítoszt hallunk, milyen szép és csodás érzés anyának lenni. Hogy az anyaság ösztönös, és nem kell tanulni, a szoptatás természetes és könnyű... Ezért aztán sokaknak bűntudatuk van, amikor szembesülnek a rossz érzéseikkel. Segíthet, ha tudatosítjuk – és a környezetünk is megerősít ebben! –, hogy bizonytalanságunk természetes dolog.
– A „baby blues” (azaz szülés utáni levertség) szerencsére nem sokáig tart, és a nők 60-70%-a átesik rajta. Néhány nappal a szülés után jelentkezik, s többnyire 3-5 nap után el is múlik. Ok nélküli sírásban, ingerlékenységben, étvágytalanságban, alvásproblémákban, önbizalomhiányban nyilvánulhat meg. Oka a szülés által kiváltott fizikai és érzelmi megterhelés. A gyermekágyi depresszióban szenvedő anyák egy része önmagának is szégyelli bevallani érzéseit. „Majd elmúlik” –- hitegetik magukat. Pedig sokszor nem múlik el!
– Lényeges, hogy a kismama a párjával is beszélgessen érzéseiről, hisz az apukák sokszor kizárva érzik magukat a család életéből, és szívesen segítenének, csak nem tudják, hogyan. Már egy kisbaba nélküli bevásárlással, a helyi baba-mama klub felkeresésével is ki lehet kerülni (és ki is kell!) a mókuskerekéből! Sokszor többet segít a sorstársakkal való beszélgetés, egy kávé egy régi, gyerekes barátnővel, mint a szakmai tanácsadás! Az újdonsült anyukának a 24 órás „szolgálat” mellett igenis időt kell szakítania az alvásra (amikor a baba alszik, aludjon ő is), tornára, sétára, önmagára, a barátaira, a hobbijára! Súlyosabb, hosszabb ideig tartó levertség esetén azonban mindig szükséges felkeresni a pszichológust.
