Tisztelt Szerkesztőség! Nem is tudom, hogyan történt, de egyszer csak ott találtam magam a munkatársam karjaiban.

Hat éve vagyok férjnél, a párommal egy kislányt nevelünk. Álmomban sem gondoltam volna, hogy valaha is én leszek az, aki kettőnk közül félrelép.

leveltitok-november.jpg

Persze igaz, hogy már nincs meg a kezdeti lázas szenvedély kettőnk között, és időnk is kevés jut egymásra, de a házasságunk működik: jókat nevetünk együtt, nem veszekszünk, szerintem a szex is működik. Ennek ellenére hogy is történhetett meg mindez? A kollégámmal nagyon jól kijövünk már évek óta.

Sok időt töltünk kettesben munkaidő alatt és azon kívül is, mert a munkánk megköveteli, hogy hosszabb kiküldetésre menjünk együtt.

Ezeken az utakon pedig akad elég sok időnk arra is, hogy este egy sör mellett ne csak a főnökeinket beszéljük ki, hanem közös programokat csináljunk, jókat beszélgessünk, edzőterembe menjünk, stb. Egy ilyen közös este után gabalyodtunk egymásba. S hogy őszinte legyek: a férjemmel soha nem volt olyan jó a szex, mint azon az éjszakán. De a reggeltől mindketten megijedtünk. A kollégám is már több mint tíz éve házas, két iskoláskorú gyerekkel.

minden_reggel_ujno.sk_47.png

Eszünk ágában sincs felrúgni a házasságainkat, és az eddig jól működő munkakapcsolatunkat sem. Abban biztosak vagyunk, hogy szeretőkként sem akarunk folytatást. Azóta az éjszaka óta megromlott a viszony közöttünk, mind a ketten falat húztunk fel magunk köré. Valószínűleg az lenne a legjobb, ha egyikünk felmondana. De ki legyen az? Szeretjük a munkákat, az általa biztosított önállóságunkat. Közben pedig rettegünk, nehogy a házastársunk megneszeljen valamit. Tisztában vagyunk vele, hogy csúnyán átverjük azokat, akik a legfontosabbak nekünk, de úgy érezzük, amiről nem tudnak, az nem fáj. Csak minket kerget az őrületbe.

G.

Kedves Olvasóink! Továbbra is várjuk leveleiket! Amennyiben szeretnék velünk és olvasóinkkal megosztani örömüket, bánatukat, problémáikat, szívesen állunk az önök rendelkezésére: akár névtelenül vagy álnéven is írhatnak. Kérjük, az ímél tárgya ,,LEVÉLTITOK'' legyen! 
Ímélcímünk: office [at] ujno.sk

Cookies