Mindig szerettem volna májusfát! Kislánykoromban kis párnámat szorongatva elképzeltem, ahogy udvarlóm az éj leple alatt felállítja a színes szalagokkal teletűzdelt fát, én pedig a legbüszkébb lány vagyok május elsején, mert végre az egész utca látja, hogy mennyire szeretnek engem...
Idén május elsején megtörtént a filmszakadás. Este, amikor lefeküdtem, csak a kóbor áprilisi szél nyargalt az ablakom előtt. Bezzeg reggel: ott állt a májusfám, és sok színes szalaggal hirdette, hogy figyelj, világ, udvarlóm van!
Kedvesem, Matykó április utolsó éjszakáján a tettek mezejére lépett, fejlámpát és zsebfűrészt ragadott, majd azt mondta: Na mindjárt jövök! Csúnya felhők takarták az eget, így még a holdfény sem kísérhette útján. Ám Matykó nem tágított, nekivágott a kertaljának. Másnap reggel, ahogy kilestem az ablakon, le voltam nyűgözve!
Tényleg ott állt a májusfám, peckesen, sárga, zöld, piros és szíves szalagokkal telepakolva. Hatalmas arccal hirdette, hogy Matykó szeret engem.
Kifutottam, és „a legényem nyakába ugrottam”. A hajunkat tavaszi szél fújta, nem messze kakas kukorékolt, kéklett az ég, mi meg csak néztük, hogy táncikálnak a színes szalagok a fámon. Lentről nézve úgy tűnt, mintha az égboltot simogatnák. Mérhetetlenül büszke voltam Matyira, mert legény volt a gáton, és boldog voltam, mert értem volt bátor!
Régen a májusfa az udvarlás szándékát hírül adó meglepetés volt. A házasulni készülő legények állították az eladósorban levő lányoknak. Beszélt is a falu, mikor egy kapun belül több májusfa volt, de az is szóbeszéd tárgya volt, ha valakiről elfeledkeztek. Szégyen volt, ha legalább egy ágat nem szúrtak le a kapu mellé, s kihúzták magukat azok, akik egy sudár fát érdemeltek ki. A legények sokszor szekérrel mentek ki az erdőre, és jó pálinkával felszerelkezve választották ki a vágnivalót. Gondosan kikötötték, hogy kóbor szelek le ne döntsék. Az én májusfámat Matykó a tujabokrokhoz kötötte ki...
