Nekem ez a vers az egyik erdélyi lány szövegeit juttatja eszembe, akit vert a férje, s aki az oldalán részletesen leírta, milyen szemrehányásokat kapott tőle. Nap mint nap pellengérre állította a testét, megkínozta a lelkét, ő pedig élete végéig viselni fogja a szavak fájdalmát.
De eszembe juttatja azokat a karikatúrákat is, amelyeket a dubajozó lányokról posztoltak, akik fejvesztve menekülnek frissen feltöltött szájukkal a drónokkal meghintett álmok városából.
Dubaj ma a világ bordélyháza. A lányokkal elhitetik, hogy itt vagyonokat tudnak keresni a testükkel – s valóban sehol nem fizetnek annyit a testükért, mint itt. A világ ugyanis még mindig arra a menetre működik, hogy a nő meg tud élni a testéből; aztán meg ugyanezért megszégyenítik. Pedig szégyellje magát az a világ, amelyik így van berendezve.
Ez a vers olyan, mint egy csatakép. Vagy mint egy jelentés a női test sötét oldaláról.
Ezt a nyers és éles verset Szabó T. Anna írta, s rakta ki később a Facebook-oldalára. Kötetéből kihagyta, mert mint mondta: „Olyan szöveg, amiért felhívna édesanyám, ha élne: Annácskám, te nem ilyen vagy!“
Részlet Szabó T. Anna verséből
Nincsen pénzed a tamponra. Szégyen.
Bámulnak a tomporodra. Szégyen.
Odaszólnak: „Megk******k!” Szégyen.
Visszeres lett a lábszárad. Szégyen.
A gyereked nem jutott be. Szégyen.
Mit beszélsz te, mit tudod te. Szégyen.
Kihallatszik orgazmusod. Szégyen.
Nem mondtad, vagy nem is tudod. Szégyen.
Nagylány vagy már, így nem ülhetsz. Szégyen.
Kiborulhatsz, bederülhetsz. Szégyen.
Kint hagytad a véres bugyit. Szégyen.
Ki látott már ilyen kupit? Szégyen.
Az apáddal így beszélni? Szégyen.
Sose fogsz már jót kefélni. Szégyen.
Hogy neveled ezt a fiút? Szégyen.
Oka van, hogy ennyi kijut. Szégyen.
Lenőtt hajad, törött körmöd. Szégyen.
Miért nem visz már el az ördög? Szégyen.
