Microcheatingnek nevezzük azokat az apró cselekedeteket, melyekről a párunk nem is tud.

Régen, amikor még a tyúkfosztás számított nagy bulinak, és a lány szeme megakadt a szomszéd fiún, bármiféle szóba elegyedésig rögös utat kellett megtenni. Manapság a lány és a fiú egy ágyban fekszik, miközben idegen emberek arcát és testét nézegeti, mindenféle zsenír nélkül.

massal-csetel-a-parom-kezdo.jpg

Instakatalógus

Ma a fiatalok úgy lapozzák az Instát, mint egy katalógust, ahol jobbnál jobb nők domborítanak. Itt vagyok, neked vagyok, válassz! Ez  megnehezíti a párkeresést, sőt, a már működő párkapcsolatokat is rossz irányba befolyásolja.

Bekövetlek!

Ma már a lányok is kezdeményezhetnek. Az egyedülálló lányok is bekövetnek párkapcsolatban élő fiúkat, és a szingli fiúk is bekövetnek foglalt lányokat. A követésből lehet egy semmitmondó, majd valamit mondó lájk, szívecskeözön a napi sztorira, majd kis beszélgetés. S lassan felpezseg a vér, jönnek a célzások, a flört, bevonódik test és szív is.

– A párom mindig a keze ügyében tartotta a telefonját, ismeretlen lányok írogattak neki. Mikor velem volt, akkor is más lányokat nézegetett. Mikor sírtam miatta, azt mondta, ez nem megcsalás. Egyszer aztán eldugtam a telefonját a szekrénybe, s mikor átment a barátjához, belenéztem. A lányoknak is hazudott, nem mondta meg nekik, hogy velem van. Szexuálisan túlfűtött üzeneteket is váltottak: „Lécci, küld el a bugyidat!“, és a többi. Akkor minden bizalmamat elvesztettem benne, szakítottunk, de addig ostromolt, míg újrakezdtük. Tudom, hogy azóta is tovább csetelget, csak már nem előttem. Elmentem egy pszichológushoz, ő azt mondta, hogy kapcsolatfüggő vagyok (persze, ezzel a címkével semmi nem oldódott meg). Arra biztatott, hogy küldjem el hozzá Pétert, aki kinevetett, hogy ő normális, én vagyok képzelgős. Ő ilyen, szeret kalandozgatni, mindig is ilyen volt.

A fiú nem csalja meg a lányt, de hosszan beszélget más lányokkal is, bókol nekik, fotókat cserél, lájkcunamit indít egy szexis kép alatt. Sokszor fizikailag nem is találkozik a lánnyal, csak éppen beköveti, lájkolgatja. Sokan azzal nyugtatgatják magukat, hogy ez még nem megcsalás, hisz élőben még sosem találkoztak.

De!

A pszichológusok azt mondják, egyáltalán nincs rendjén, hogy ha sok olyan irományod van, amit nem szeretnél megmutatni a párodnak, vagy nem szeretnéd, ha látná, hogy mit teszel. Minden ilyen félrekacsintás rombolja a párkapcsolatot! A hűség nem csak arról szól, hogy nem fekszünk le mással.

– Akkor már heti négy-öt napot is együtt voltunk, s Laci ilyenkor megengedte, hogy kotorjak a telefonjában. Egyik este szokás szerint megint a telefonját bújtam, s hirtelen elborult az agyam. Kérdőre vontam, hogy az exe még miért az ismerőse? Sorra vettem a többi lányt is: ki ő, és miért barátkoznak? A  párom kijelentette: Farkast kiáltok, pedig nem fenyeget veszély. Ma már tudom, kicsit igaza is volt. Rájöttem, hogy a leselkedéssel egy olyan spirálba kerül a nő, hogy elveszítheti a kontrollt maga felett. Egy idő után már nem fogja tudni, mi az igaz, mi a hamis, s a végén beleroppan. Gondolkodtam ezen, majd a páromat szépen megkértem, hogy fejezze be a külsős beszélgetéseket, mert ennek nem lesz jó vége. Ne beszélgessen más lányokkal, miközben velem jár, mert kísértésnek vagyunk kitéve, s minden ember gyarló. Ezzel a beszélgetéssel, úgy érzem, tiszta vizet öntöttünk a pohárba.

minden_reggel_ujno.sk_242.png

A csetelés sok mindent jelenthet

Flörtölök, írogatok – mással, nem a párommal, aki mellett éppen tévézek. Az online megcsalás csak az utóbbi években került rivaldafénybe, mert kevésbé kontrollálható: nem indul meg a pletyka, mert a párocskák nem is találkoznak, nem látják őket együtt. Nem élőben beszélgetnek, hanem az online térben csattognak az érzelmek.

Figyelmeztető jel lehet, ha a férfi jelszóval védi a telefonját, vagy kikapcsolja rajta a wifit, hogy ne halljuk, ha üzenete érkezik. Mára oda jutottunk, hogy hűségünknek csak lelkiismeretünk szab határt.

S lassan mindent szabad, mert hisz én „semmit sem csináltam“. Hiszen csak rám írt Kata a munkából, hogy hova vigye el a macskáját nyírásra? S nem segítenék-e neki? „Miért ne válaszoljak?“ Hát azért, mert ez már nem munkakapcsolat.

– Mindig azt lesem, hogy mikor csaphatok le a párom telefonjára. Mikor zuhanyozik, gyorsan átpörgetem: kivel sms-ezett, kivel váltott üzenetet... »Ni, de hisz új ismerősei vannak, ezt a melles lányt miért lájkolta?« Ezt csinálják a barátnőim is. Néha letiltok egy-egy lányt, vagy kikövetem; Feri nem is tud róla. Ez megy mindennap. Az ellenőrzés már olyan nekem, mint a fogmosás: a napi rutin része. Az a legnagyobb baj, hogy így bizalmatlan üzemmódban létezünk: nem a pasinkra figyelünk, hanem azt várjuk, mikor tesz valami tisztességtelent. Elég pár félreérthető üzenet. Most már mindenki lenyomozható, s egy eltévedt üzenet bankot robbanthat. Tudom, hogy nekem se jó, de nem tudok leállni vele.

Az automatizmus nagy úr!

Pszichológus szakértőnk, Knapek Éva mondja:

– A csetelgetéssel sokan előre menekülnek. Az egójukat fényezgetik azzal, hogy a párjuk mellett még három másik lánnyal írogatnak. Manapság sokat beszélünk a bizonytalan kötődésről, a bizonytalanul kötődő ember nem tudja megélni az intimitást a párjával – ezért sokakkal próbálja. Nem bízik sem másban, sem magában, nem adni akar, csak mindig kapni. S aki állandóan bizonytalan magában, az egy idő után háromszöghelyzeteket alakít ki. „Kell egy harmadik székláb, hogy ne boruljanak fel; s ez lehet egy harmadik személy.“

massal-csetel-a-parom-knapek-eva.jpg
Knapek Éva

Sokszor a lány lép, figyelmezteti a fiút, hogy viselkedésével vonzalmuk sírját ássa. A fiú általában a vállát vonogatja, s nevet: „Nem mutatom meg a telefonomat. Nekem is kell egy kis magánszféra!“ A lány tehetetlen, meghátrál, hisz apró jelekből meg azt látja, hogy fontos a fiúnak. De akkor miért írogat másokkal... Csak a fiú nem tudja, hogy baj van vele, mert ő mindig is ezt csinálta. Kis időre azért abbahagyja a lányprofilok nézegetését, nem válaszol a barátnőknek, de egy idő után megint újrakezdi... Visszatérnek az automatizmusok.

A mikrocheatingben nyakig elmerülő sokszor nem is tudja, hogy mit művel. Lehet, ha egy kívülálló megmagyarázná neki, hogy miért probléma az, amit csinál, akkor abbahagyná – mondja a pszichológus. Vagy nem; s akkor akár függőség is kialakulhat belőle: ilyenkor van az, hogy még a Bálint-napi kiruccanás alatt is remeg párunk telefonja.

Vannak olyan notórius írogatók, akik másként nem is érzik magukat biztonságban, csak ha egyszerre több vasat tartanak a tűzben. Óvakodjunk tőlük!

– Elváltam, a fiam kollégiumba ment, unatkoztam, s minden este felmentem a Facebookra. Szabad préda voltam, sok nős pasi rám írt. A szomszéd faluból is jelentkezett egy tíz évvel fiatalabb fiú, aki mindig is tetszett. Tudtam, hogy nemrég született babájuk. Elkezdtünk beszélgetni, képeket kért rólam, udvarolt. Egy idő után egész nap a telefont lestem, mikor fog csipogni. Piros füllel olvasgattam az üzeneteit. Egész nap írogattunk, szexuálisan túlfűtött beszélgetésekbe torkollt minden estém. Azt mondta, a párja nem figyel rá, csak a kicsivel foglalkozik, ő meg tele van energiával. S hogy igazából már nem vonzza a felesége. Két hónap után utalgatni kezdtem rá, hogy találkozzunk, álljon meg nálam. Autószerelő műhelye volt a szomszéd faluban, egy nap elbicikliztem hozzá. De úgy csinált, mintha semmi közünk nem lenne egymáshoz. Este azt mondta, hogy nem mutatkozhatunk együtt, azért nem jött oda hozzám. El kellett telnie egy kis időnek, mire rájöttem, hogy nem is én érdeklem. Csak az izgalmat keresi, ami megadja neki azt a tüzet, ami hiányzik az életéből.

Miért mérgez az online szerelem?

A házasságok zöme nem csodás, sem nem jó, sem nem rossz. Inkább olyan valódi. Az online térben teljesen más képeket látunk, csodás nőket, idilli családi képeket. Mindez nagy hatással van ránk: azt, ami otthon van nálunk, egy idő után már nem sokra tartjuk. Egyre kevésbé érezzük jónak a szexet, az utazásainkat, a gyerekeinket. „Mások milyen szerelmes pillantásokat váltanak! Az én férjem már észre sem veszi, hogy új ruhám van.“ S akkor belájkol egy jóképű pasi, és ránk ír.

massal-csetel-a-parom-belso.jpg

Másnap már kifestjük a szánkat, egy hét után meg elvarázsolódunk, s már aközben is kivételesnek érezzük magunkat, mikor a zöldséget válogatjuk a szupermarketben. S lám, más férfiak szeme is megakad rajtunk, mert csillogó a tekintetünk. Belemegyünk a játékba, mert azt hisszük, ez az élet. Pedig csak játék az egész, s az érzés csak a zsigereinkben és az online térben létezik. Csetelés közben átlépjük a határainkat; aztán a végén általában kiderül, hogy a férfi nem akar válni. Megütközött a valósággal, s inkább a családját választotta.Egy hónap után persze megint felmászik az Instára...

Sokszor nincs is megnevezhető oka a megcsalásnak, a másikkal nincs konkrét bajunk. Például a párocska összekap: a régi időkben ilyenkor kicsit duzzogtak, majd kibékültek. Most pedig ott a telefon, ott van a másik és a harmadik nő vagy férfi, aki ilyenkor megvigasztal, aki csak rám figyel, akinek látszólag jelentek valamit. Ez a helyzet sokkal inkább szól arról, hogy a csaló fél színvonaltalanul old meg egy problémát. Békülés közben a megcsalt félnek joga van megtudni az igazságot – de nem kell mindent tudni! A megcsalás akkor volt, ez meg most van; a jövőnk közös. A csaló fél csinálta, amit csinált, mert ott és akkor arra volt benső lehetősége. De most mást gondol, mást érez, s bennünket akar. Ne rágódjunk a múlton!

Nagyvendégi Éva
Cookies