Védjük a természetet! Hasít a jelszó, gyerekeinknek többször is elmondjuk, viszont van ezzel egy kis gond. A mai gyerek nem caplat a sáros töltésen, nem keres őzet a vetésben, nem jár ki a kanálishoz, hogy bunkert építsen a kiserdőben. Így aztán nem is tudja, mit kéne védeni. Mi az az örökség, amit át kéne neki venni?
„Jó volna megismertetni a fiatalokkal a természeti tájat, ami körülveszi őket” – mondja Dóka Tímea, aki a Kukkonia polgári társulás égisze alatt szervezi a medertúrákat a Csallóközben. Csak idén 15 iskola 630 diákját vitték ki a természetbe, hogy megmutassák nekik, hol élünk, és mi is az a környezetvédelem. (Fotók: Cséfalvay Á. András és Dömötör Ede)
Az erdők mélyedésében visszamaradt tavakat kopolyáknak nevezzük.
Miért baj például, hogy nem tudnak a partifecskék a folyópart oldalában fészkelni? Miért építettek partfalakat, miért betonoztak be mindent? Miért kell örülni annak, hogy megint megjelent a jégmadár? (A legutóbb láttak is egyet a mederjárók.) Mit jelent a dinamikus folyó?
A folyók mellett elhelyezkedő területet, amit árvízkor elönt a víz, ártérnek nevezzük...
Dinamikus folyó
Nem egy meghatározott mederben folyik, hanem állandóan változik, bontja a medrét, mossa a partot, szállítja az üledéket, zátonyokat épít ki, így biztosítva a folyómeder stabilitását. S ez jó, jó, mert közben teret biztosít egy gazdag élővilágnak – halváltozatosságnak, növényfajoknak...
Medertúra
A holtágak sokáig a Csallóköz vízi élőhelyének számítottak. A Duna „mellékhajtásaként” régebben keresztül-kasul kanyarogtak, miközben kordában tartották az emelkedő vizet magas vízálláskor. A Duna szabályozásával a víz erejét megzabolázták, a folyót mesterséges mederbe terelték. A táj ezáltal teljesen megváltozott, a holtágakba egyre ritkábban került víz, sőt, a holtágak medre nagyrészt feltöltődött. Csupán a nagy folyamok mentén – mint a Duna – maradt belőlük hírmondó. S hogy miért baj a holtágak eltűnése? A medertúrán pont ezt meséli el a fiataloknak Fekete Zoltán erdész.
Csak néhányan – a leginkább Fekete Zoltán erdész– ismerik behatóan az árterek titkait. Az ő ötlete volt a mederjárás megszervezése, elmondása szerint ilyen élménytúrán csak itt vehetünk részt.
A holtágak ugyanis az állatok és növények fennmaradásában nélkülözhetetlenek. Az út során folyton szembesültünk a víz erejével, amely meghatározza az ártéri erdő képét. Más ez a kép, mikor a mederben még alacsony a vízszint, mert a folyó felső szakaszán nem jött még el a tavasz, az olvadás.
Ezt az időszakot használják ki a kétéltűjeink szaporodásra. (A márciusi túrákon rengeteg csomóba lerakott békapetére bukkantunk.) Ilyenkor a kiszáradás jelent veszélyt a peték számára, ha csapadékmentes napok jönnek.
A mélyebb részeken általában már több víz akad, tanulmányozhattuk az erdő lakóira utaló jeleket a fákon – itt épp egy vaddisznó dörgölte le a sarat a testéről a fatörzsön, amott hódok végezték ácsmunkájukat.
Kiválóan látható, hogyan formálja a víz a holtágat, a fátlan részeken például leszakadt partok szegélyezték a medret. Az erdei úton borznyomokat láttunk, ez a menyétféle éjjelenként kalandozik csak erre: az ártér nem tipikus lakóhelye, mert a víz könnyen elönti a föld alatti várát.
A meder lankás partjain fiatal fűzfahajtások vesszőit fedeztük fel; hiába, az élet gyorsan elfoglalja a felszabadult területeket. Mert a meder folytonosan alakul, itt minden mozgásban van...
