Mi az oka annak, hogy a férfiak és nők rengeteget veszekszenek? Talán bele van kódolva az agyukba? A legutóbbi kutatások azt igyekeznek megfejteni, miért veszekszünk újra és újra...
A veszekedés azzal kezdődött, hogy a férj a hálószoba padlóján hagyta a futástól átizzadt edzőruháját. Amikor a házaspár aludni készült, a feleség szólt a férjének, hogy vigye ki a szennyestartóba a ruháját. Az asszony hangja ingerült, a férfié szintén. Fölszedegeti a ruhát, dühös pillantásokat vet a feleségére, és orra alatt azt mormogja, „olyan vagy, mint az anyám”. Az asszony tudja, hogy pontosan úgy néz ki, mint egy gyerekét szidó anya. – Hát hogyan mondjam, hogy ne hagyj magad után disznóólat? – És elkezdi sorolni összes sérelmét, ami egy hónap alatt felgyülemlett benne.
Fölemlegeti a müzlis tálkát, amit a férje öt nappal ezelőtt az asztalon hagyott reggeli után, a folydogáló vécét, aminek megjavítását már egy hónapja ígérgeti, és azt is a szemére hányja, hogy eddig még soha nem cserélt homokot a macska vécékosarában. Aztán tele indulattal lefekszik, hátat fordít a férfinak, és üres tekintettel nézi az ébresztőóra számlapját. Ma sem lesz alvás, gondolja magában. Banális veszekedés – mintha egy tévésorozatból léptek volna elő. Másnap reggel a férj felébred, szeretkezni akar. A feleség elfordul. Az előző esti veszekedés elfárasztotta és megalázta. Irtózatosan dühíti, hogy a férje egyáltalán nem bosszús. Vidáman énekelget a fürdőszobában.
Marianne J. Legato, a Columbia Egyetem professzora már számtalan ilyen történetet hallott. Idejének nagy részét a férfit és nőt egymástól elválasztó, biológiai feltételekhez kötött viselkedésformák tanulmányozásának szenteli. Meggyőződése, hogy a nemek közti harc ősidők óta mélyen begyökerezett az emberi agyba. A témáról könyvet is írt, amelynek ezt a címet adta: Miért felejtenek a férfiak, és miért nem felejtenek a nők? Rámutat arra, milyen óriási a hormonális különbség a férfiak és a nők között (ami befolyásolja, hogyan kezelik az ellentéteket, hogyan bánnak az érvekkel).
A kísérleti laboratóriumokban a közelmúltig nem sok szó esett az agy felépítéséről. Ma azonban már ez is mindennapi téma a neurológia területén kutató elméleti tudósok között. Sőt, az emberi viselkedés kutatói különös figyelmet szentelnek az emberek közti kapcsolatoknak.
A nők és a férfiak agyi aktivációja valószínűleg különbözik egymástól – ahogyan a megismerés folyamatában is másban erősek vagy gyengék. Hogyan befolyásolják ezek az eltérések a családi veszekedés lefolyását? Valószínűleg nagyobb hatással vannak a véleménycserére, mint az a téves elképzelés, hogy a másik ugyanúgy gondolkodik és érez, mint mi magunk.
Marianne J. Legato több előadást tartott erről a témáról. Az előadásokon részt vevő nőknek is gazdag tapasztalataik vannak az olyan veszekedésekkel, amelyek sehová sem vezetnek. A professzor asszony előadásai elején soha nem mulasztja el, hogy néhány felettébb érdekes tényt ismertessen a hallgatóival. A női hormonok a felelősek azért, hogy a hónap bizonyos időszakában ízületeink érzékenyebbek, mint a férfiakéi. Az ösztrogén okozza azt is, hogy a dohányzás jobban megviseli a nők tüdejét, mint a férfiakét, növeli a sejtmutáció valószínűségét, ezzel együtt a tüdőrák kialakulásának kockázatát. És valószínűleg biológiailag is kapcsolatban áll a „veszekedés anatómiájával”.
Marianne J. Legato szerint az emberi test ugyanúgy reagál a szóbeli támadásra, mint a fizikaira. Veszekedéskor a belső elválasztású mirigyek kortizol hormont választanak ki, amelynek hatására gyorsabb lesz a pulzus, felugrik a vérnyomás, emelkedik a stressz-szint. A női hormonnak, az ösztrogénnek megvan az a rossz hatása, hogy 24 órára is elnyújtja a kortizol kiválasztását, aminek következtében a nő hosszú ideig feszült, szomorú és nyugtalan marad.
A férfiak szervezete egészen más. A kortizol kiválasztásának ideje rövid, éppen annyi ideig tart, ameddig végigviszik a veszekedést. Utána a stresszhormon visszaugrik a normális szintre. Ennek köszönhetően a férfiak a szóváltás után tele vannak energiával, optimizmussal, és kitűnően érzik magukat. A női agy viszont még sokáig a kortizol hatása alatt áll. Az előző esti veszekedés miatt a nő még a reggelinél is ingerült és ellenséges. Újra beszélni kíván a civakodásról, miközben a férfi már régen lezárta a témát, és inkább újságot olvasna. Egyszerűen nem érti, miért kell ismét előhozni az esetet.
Ezek a megállapítások természetesen általánosítanak. Nem minden női agy és nem minden férfiagy működik pontosan így. Az viszont igaz, hogy az átlagos férfi nehéz perceket él át, amikor hiába próbálja megérteni a női kifejezések finom árnyalatait és az alig észrevehető arcjátékot. Ebben biztosan szerepet játszik a tesztoszteron. Figyelembe kell venni azt is, hogy a férfiak hallása tíz évvel korábban kezd gyengülni, mint a nőké (azaz mintegy a 35. életév körül). Ennek ismeretében könnyen válaszolhatunk arra a gyakori női kérdésre: „Miért nem figyel rám soha?”
A kommunikációs különbségek tovább szaporíthatók. Megállapíthatjuk például, hogy a nők hajlamosabbak megjegyezni a veszekedés minden egyes mozzanatát. Helen E. Fisher, a Rutgers Egyetem antropológusa kutatásai során megállapította, hogy a szerelmi viszony átélése aktivizálja a női agyban az emlékezés központját. Darwinra hivatkozva kijelentette: az ősember a nő csípőjére vetett egyetlen pillantással felmérhette annak egészségi állapotát és termékenységét. Az ősasszony agyában külön sejteknek kellett kialakulniuk ahhoz, hogy megjegyezhesse, milyen cselekedeteket vitt véghez a férfi, s milyeneket nem.
Arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a nevelés is nyomokat hagy viselkedésünkön. Sok tudós elveti azt az elméletet, mely szerint a nem determinálja az agy tevékenységét. Nem állíthatjuk azt, hogy a kortizol befolyásolja a szürkeagy működését, sem azt, hogy a biológiai eltérések magyarázzák a szociális különbségeket. Ezek az állítások túlzottnak látszanak.
Számos bizonyíték található arra is, hogy az agy alkalmazkodik az új körülményekhez: új neuronokat, új neuronkapcsolódásokat alakít ki. Mit jelent ez a gyakorlatban? Azt, hogy a férfiak és a nők azért kommunikálnak különbözőképpen, mert gyerekkorukban úgy szokták meg. Ezt Marianne J. Legato sem tagadja. Könyvében azt ajánlja, hogy viselkedésünk megváltozása segíthet az elkövetkező nemzedékeknek saját veszekedéseik megoldásában. „Ha tapasztalataink megváltoztatják az agy struktúráját és vegyi összetételét, lassan hasonlóvá válunk a másik nem képviselőihez. Tanulunk egymástól... Hiszek benne, hogy az agy hihetetlen alkalmazkodásra képes, és a női és férfiagy egy idő után jobban fog hasonlítani egymáshoz.”
De mi, mai asszonyok várhatunk-e addig? Nekünk ma jelent problémát, hogy a férjünk a Terminátor III-at akarja nézni, mi pedig a Büszkeség és balítéletet. A vége pedig az, hogy mind a ketten dühösen fekszünk ágyba, a két DVD pedig felbontatlanul hever az asztalon. Mi hasznunk az elméletekből, ha mind a ketten a barikád másik oldalán állunk? Valami hasznuk mégis van. Az, hogy elgondolkodunk rajta: a másik ezért meg ezért érez másként, mint én. És akkor talán megpróbálunk néha az ő fejével gondolkodni – akkor is, ha kicsit kényelmetlen.
