Tisztelt Szerkesztőség! Mióta az eszemet tudom, tanító néni szerettem volna lenni. 25 évvel ezelőtt vehettem kézbe a diplomámat.
Fiatal voltam, tele életkedvvel és világmegváltó ötletekkel. Tanítottam már kis falu összevont kisiskolájában, voltam nevelőnő, igazgatóhelyettes és pedagógiai asszisztens is. Jelenleg egy közép-szlovákiai város iskolájában vagyok alsó tagozatos pedagógus.
(© Ernst Liebermann)
Megcsináltam mindkét atesztációt, elvégeztem a gyógypedagógiát, és különféle hosszabb-rövidebb képzéseken vagyok túl. Ezek után azt gondolhatná valaki, hogy a tanítás bizonyosan a szenvedélyem. Az életemet ugyan teljesen kitölti – nem alapítottam családot és párom sincs –, de a szenvedélyemnek semmiképp sem nevezném.
Ahogy közeledik a szeptember, mindig elgondolkodom rajta, vajon meddig akarom még ezt csinálni. Talán azért is változtattam többször munkahelyet és végeztem el különféle képzéseket, mert abban reménykedtem, hogy jobb lesz, és végre megtalálom a helyem.
Alapvetően szeretem, amit csinálok. Csodálatos érzés megtanítani valami újra, hasznosra a gyermekeket.
Viszont sikert elérni egyre nehezebb. Kiveszőben vannak az átlagos gyerekek. A diákokat évről évre nehezebb lekötni, növekszik az olyan gyermekek száma, akik problémás családból érkeznek: apa öklétől rettegve, üres gyomorral, tetvesen pedig nem lehet a tanulásra összpontosítani. Aztán ott a másik véglet, a szuperanyuk szuperhibátlan gyermekei, akik mindent is jól tudnak, csak mi, pedagógusok nem látjuk be, mennyire tökéletesek.
Egyre nagyobb erőfeszítést igényel a higgadtságomat megőrizni a szülőkkel való kommunikáció során, akik közül többen úgy gondolják, ha már családom nincs, akkor magánéletem sincs, és este nyolckor ráérek velük a gyermekük orrváladékának színéről cseverészni. Minden évben eljátszom a gondolattal, hogy befejezem, keresek egy olyan munkát, ahol a munkahelyen ledolgozom a magamét, és nem kell sorsokat hazacipelnem. De vajon képes lennék közel az ötvenhez újrakezdeni?
I.
Kedves Olvasóink! Továbbra is várjuk leveleiket! Amennyiben szeretnék velünk és olvasóinkkal megosztani örömüket, bánatukat, problémáikat, szívesen állunk az önök rendelkezésére: akár névtelenül vagy álnéven is írhatnak. Kérjük, az ímél tárgya ,,LEVÉLTITOK'' legyen!
Ímélcímünk: office [at] ujno.sk
