Megjelent az Új Nő márciusi száma! Keresse kedvenc magazinját az újságárusoknál és a Slovnaft-benzinkutakon!

Címlapon: Mészáros Szabina és Aranyossy Viktória (Dunaszerdahely).

marciusi-lapajenlo-kezdo-3.jpg

HÚSVÉT ILOSVAI MÓDRA

A locsolkodás szokását ma már vidéken is alig követik. Igaz, ma már olyan nyalka legények sincsenek, mint régen voltak, a mai srácok fülében karika lóg, a frizurájuk raszta, és feliratos pólókat viselnek. Az Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes tagjai viszont fekete nadrágot, fehér inget vesznek a locsoláshoz, a kiállásuk férfias – és szó szerint elköteleződtek a locsolás mellett. Mint mondják, fontos, hogy a lányaik év közben ne hervadozzanak, bírják a fellépéseket és az igényes táncpróbákat!

marciusi-lapajanlo-ilosvai-locsolkodas-husvet.jpg

Cikkünk a magazin 6. oldalán olvasható.

juniusi_cikkajanlo_elvalaszto.jpg

NE FÉLJÜNK AZ E-KÖNYVEKTŐL

Március a színes-szagos és vaskos könyvek hónapja. De mi a helyzet az elektronikus könyvolvasóval? Olyan könnyű, akár egy füzet, mégis több ezer könyvet rejt magában. Ráadásul olyan hatást kelt, mintha papíron olvasnánk.

marciusi-lapajanlo-ebook.jpg

Ollé Tamás írása a lap 9. oldalán található.

juniusi_cikkajanlo_elvalaszto.jpg

KÖNYVTÁRBA JÁÁÁR!

Az irodalomfalóknak a könyvtár maga a csoda. Vadászterület, kincsesbánya, örök szerelem, korlátlan meglepetések tárháza, ahol hosszú órákat tölthetünk. Nem csak könyvmolyoknak való – arra is alkalmas, hogy bemutassuk legfrissebb márciusi szettünket.

marciusi-lapajanlo-konyvtar-divat.jpg

Divatanyagunk a magazin 10. oldalán látható.

juniusi_cikkajanlo_elvalaszto.jpg

STÍLUSRÓL MORVAY NELLIVEL

Van még nő, aki kis tartóban slingelt szélű textil zsebkendőt hord magánál? Van. Morvay Nellinek hívják (57, Komárom), és védjegye az elegancia, pedig semmit nem kapott ajándékba az élettől. Vagy mégis? Mert az elegancia képességéhez kell valami velünk született érzék. „Anyukám és nagymamám mondogatták, hogy mindig legyen egy ruhád, amit    bármikor leakaszthatsz a szekrényből, s amiben egyben vagy” – meséli Nelli. A nőiesség titkáról faggattuk.

marciusi-lapajanlo-morvay-nelli.jpg

Interjúnk a magazin 18. oldalán.

juniusi_cikkajanlo_elvalaszto.jpg

ANOREXIÁM TORTÚRÁJA

Több mint öt évvel ezelőtt ugyanitt álltam, és a tükröt bűvöltem. A kép, amit láttam, nagyon nem tetszett. Kerek fej és csíkszem. Grimaszoltam, két ujjam közé csippentettem a bőrt, előreléptem, majd hátráltam. Vajon híztam az arcomra, vagy a tükörrel lehet a baj? Sosem szerettem: egész alakos és hazudik, rég ki kellett volna dob-ni. Nem kímél meg attól, ami fáj. Leültem az ágyam szélére, ráncba szaladt a homlokom. Mikor? Hogyhogy nem vettem észre? Miért nem szólt senki?

marciusi-lapajanlo-anorexia.jpg

Írásunk a 23. oldalon.

juniusi_cikkajanlo_elvalaszto.jpg

AUTOFÁGIA

Mindenhonnan böjt szele fúj, hisz épp a hagyományos negyvennapos böjtben vagyunk. A tudósok azt mondják, elég az időszakos böjt is, mikor ablakokban eszünk és nem eszünk. A nők számára a legideálisabb modell a 16 órát böjtölünk – nyolc órát étkezünk.

marciusi-lapajanlo-bojt.jpg

Cikkünk a magazin 27. oldalán.

juniusi_cikkajanlo_elvalaszto.jpg

RUMOS PUNCS

,,Ropog a hó a talpam alatt. Szeretem. Lassítok a lépteimen, feljebb húzom a kabátom cipzárját. Hisz kirándulunk, nem kell örökké sietni. család még pihen, a szánkózás minden-kit kimerített. Engem ellenkezőleg, fel-töltött, mert újra gyerek lehettem. Nem érdekelt, ki mit gondol, hangosan ne-vettem, a hókupacok sem tudtak meg-állítani. Sétálok, az ablakokban fények, mesebeli kisvendéglők hívogatnak.

marciusi-lapajanlo-rumos-puncs.jpg

Morovics Tünde novellája a magazin 28. oldalán.

juniusi_cikkajanlo_elvalaszto.jpg

CSALÁRD

A hűtlenséget régen becstelenségnek tekintették. Ma már kérdés, hogy mi számít egyáltalán megcsalásnak. Az is, ha a párunk mással csetel? Miként születik a hűtlenség? Kérdéseinkre Mátyus Zoltán pszichoterapeuta (Pozsonypüspöki) válaszol.

a-stressz-napos-oldala-matyus-zoltan.jpg

Összeállításunk a hűtlenségről lapunk 30. oldalán kezdődik.

juniusi_cikkajanlo_elvalaszto.jpg

NAGYMACSKÁK KIFUTÓJA

Utazás a szemek körül! Állítólag a pupilla formája elárulja, hogy vadász vagy zsákmány-e a vad. A nagymacskák pupillája például kerek, akár az emberé. Helyszín: a dióspatonyi Malkia Park.

marciusi-lapajanlo-nagymacskak.jpg

Riportunk a lap 35. oldalán.

juniusi_cikkajanlo_elvalaszto.jpg

ORVOSTURIZMUS A HATÁRON TÚLRA

Nem csak az erdőket lehet karöltve gondozni a határon túli együttműködés keretében – a fogainkat is magyar orvosok teszik rendbe. (Csak azért fizetnünk kell.) De már a gyerekeket is magyar kórházban szüljük, és gerincműtétre is átjárunk Magyarországra. Miért, hogyan, minek? Orvosturizmus velünk és rólunk.

marciusi-lapajanlo-fogaszati-turizmus.jpg

Cikkeink a magazin 39. oldalán kezdődnek.

juniusi_cikkajanlo_elvalaszto.jpg

SZÜLÉS ÉS EGYEBEK

Sok a cécó, mégis! Miért éri meg egyik országból a másikba utazni egy kivizsgálásért, ha ennyi gond van körülötte? Miért dönt úgy egy jövendő édesanya, hogy a vajúdás közben felnyalábolja a családját? Ahány szülés, annyi magyarázat. Van az a szakmai stáb, amelyért érdemes hegyet mászni. Ma a szülésélmény mindent visz.

marciusi-lapajanlo-szules.jpg

Írásunk a magazin 43. oldalán.

juniusi_cikkajanlo_elvalaszto.jpg

GERINCET LÉZERREL

porckorongsérvet Szlovákiában főleg hagyományos sebészeti eljárásokkal műtik. Lézerrel nálunk még csak most kezdtek operálni – ezért is tartottuk fontosnak, hogy bemutassuk a lézeres dekompressziós műtétet, amely magyarországi magánklinikákon már közkeletű eljárás. Gerincsérv, gerinccsatorna-szűkület: sok mindenre megoldást kínál ez a módszer. Dr. Lázár László (Budapest) gerincsebész főorvos a műtétek egy részét az egynapos gerincsebészet keretein belül végzi.

marciusi-lapajanlo-gerinc.jpg

Cikkünk a magazin 45. oldalán olvasható.

juniusi_cikkajanlo_elvalaszto.jpg

A RACKA ÉS AZ ANGUS SZÜLETÉSE

A természetben elvonul az elleni készülő állat, de ha tartva van, bizony több a komplikáció. (már az állatoknak sem tesz jót a sok kényeztetés, jaj.) A Kukkonia Farmon úgy szülnek az állatok, mintha kint élnének a legelőkön. Toccsan a bárányka a hideg füvön, bele az életbe...

marciusi-lapajanlo-angus-marha.jpg

Írásunk a lap 46. oldalán található.

juniusi_cikkajanlo_elvalaszto.jpg

A MI SZÍNHÁZUNK

Az a jó színház, amelyikben jó és jelentős előadások vannak – de ehhez kell egy jó színházépület is. Sohasem mindegy, milyen épületben játszik egy színház, hisz az adja meg a játék méltóságát. A komáromi magyar színházra annak idején még közadakozást is szerveztek, a magyar falvak és városok lakossága pedig egy emberként adakozott. Írásunkban bemutatkozik a Komáromi Jókai Színház épülete.

marciusi-lapajanlo-szinhaz.jpg

Cikkünk a magazin 48. oldalán.

juniusi_cikkajanlo_elvalaszto.jpg

A HANBOK SODRÁSA

A divat jövője Ázsiában van: ezt Karl Lagerfeld mondta pár éve, s igazából Koreára gondolt, hisz akkori Chanel-kollekcióját a koreai divat ihlette. Korea egyszerre futurisztikus és hagyományos. A pálmát (még akkor is, ha nem róla van szó) a hanbok viszi, a hagyományos koreai viselet, ami egy kis átlapolós kabátkát és nagy szoknyát jelent. Ma is a leggyönyörűbb anyagokból, selyemből, szaténból, muszlinból készül, s azt tartják, hogy a felesleget le kell róla hagyni, hogy a modern világban is viselni tudjuk. Íme, a legdivatosabb „kis tigris” legszebb ünnepi ruhái.

marciusi-lapajanlo-hanbok.jpg

Összeállításunk a magazin 52. oldalán kezdődik.

juniusi_cikkajanlo_elvalaszto.jpg

JAPÁN TAVASZ

Japánról a felületes ember csak annyit tud, hogy innen jön a szusi, mindenki villámgyors vonattal jár – és márciusban elkezdődik a szakura, a japán cseresznyefa virágzása. De mi zajlik a modern Japánban?

marciusi-lapajanlo-japan-tavasz.jpg

Japánról szóló írásaink a lap 54. oldalán kezdődnek.

juniusi_cikkajanlo_elvalaszto.jpg

JAPÁN SZAVAKBAN

Ismerjük meg a felkelő nap országát, merítsünk ihletet a japánok szokásaiból.

marciusi-lapajanlo-japan-szavakban.jpg

Cikkünk a magazin 58. oldalán.

juniusi_cikkajanlo_elvalaszto.jpg

GÉSÁK ÉS FELESÉGEK

A szegény elnyomott japán feleségek gyönyörű Toyota autóikat vezetve szenvednek... Ilyen cinikusan jellemezte egy irigy pszichológus a japán nőket. De a kép igaz. A nők magas iskoláikat bevégezve három év után általában férjhez mennek, így abba kell hagyniuk a munkát. A cégek ugyanis nem kívánnak megbízhatatlan munkaerőt alkalmazni (hisz a férjezett nő biztosan szülni akar). Nem véletlen, hogy a japán nő azzal kárpótolja magát, hogy otthon egyeduralmat vezet be. Hogyan képzeljük el a japán nőt?

marciusi-lapajanlo-gesak.jpg

Írásunk a magazin 60. oldalán.

juniusi_cikkajanlo_elvalaszto.jpg

ZEN HANGULATBAN

Minimalizmus kis angolos felütéssel. Rendhagyó házban jártunk.

marciusi-lapajanlo-otthon.jpg

Képeink a lap 62. oldalán.

juniusi_cikkajanlo_elvalaszto.jpg

FÚZIÓS KONYHA JAPÁNOS ÍZEKKEL

A fúziós konyha egy olyan gasztronómia, amelyik egyetlen ételben ötvözi a különböző kultúrák ízeit, technológiáit és összetevőit. Ez a kulináris műfaj az élményeket erősíti, miközben lehetőséget ad az alkotásra és az innovációra.

marciusi-lapajanlo-konyha.jpg

Receptjeinket a lap 67. oldalán találják.

juniusi_cikkajanlo_elvalaszto.jpg

SZERETETHIMNUSZ

A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem gőgösködik, nem tapintatlan, nem keresi a magáét, haragra nem gerjed, a rosszat föl nem rója, nem örül a gonoszságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel. Miért bunkó mégis az egész világ?

marciusi-lapajanlo-szeretethimnusz.jpg

Novák Zita írása a lap 68. oldalán.

juniusi_cikkajanlo_elvalaszto.jpg

A BORÍTÓ

Mese egy lányról, aki mer nagyot álmodni, és arról, hogy néha egy kommersz könyv is adhat el magas irodalmat. Ambrus Renáta borítótervezőt kérdeztük.

marciusi-lapajanlo-boritotervezo.jpg

Írásunk a magazin 70. oldalán.

elofizetes_uj_no.png

Új Nő csapata
Cookies