Jómagam mindig is szerettem a föld nedves illatát egy-egy esős tavaszi nap után. Ma valahányszor szemem elé kúszik egy emlék az árnyat adó levelekről és az eső csendes szitálásáról, a testem fokozatosan ellazul. A természetnek bizony jelentősége van, ám mi nemzedékekkel ezelőtt elvesztettük vele a kapcsolatot. Vagy mégsem?
Márai írta egyszer, hogy a séta voltaképpen az élet egyik legemberibb életüteme. Mert az, aki sétál, igazából nem akar eljutni sehová. És valóban. A természetben eltöltött idő sok mindent megtaníthat az embernek: akár azt, hogy miként élvezzük az egyszerű dolgokat, vagy hogyan találjuk meg létünk körvonalait néha a legapróbb mozzanatokban... Iván Zlatarits Anett (27, Bős) hetente több órát tölt a természetben. Néha gyógynövényeket gyűjt, máskor megmerítkezik a zöldben. Sétákat tesz – szabadon és elvárások nélkül. Szakképzett erdőfürdő-vezetőként ugyanis tudja, hogy az embernek több mint öt „klasszikus” érzékszerve van.
Iván Zlatarits Anett (27) andragógia és kulturális mediáció szakon végzett. Előbbit a pozsonyi Comenius Egyetemen, utóbbit a Széchenyi István Egyetemen tanulta. Amellett, hogy rendezvényszervezőként dolgozik a Dunaszerdahelyi Csallóközi Könyvtárban, szakképzett erdőfürdő-vezetőként segít megérteni, valamint újra megtalálni a természet és az ember közti köteléket. Férjével Bősön élnek, ahol rendszerint hosszú sétákat tesz a természetben.
– Shinrin-yoku, azaz erdőfürdő. Egy gyakran alkalmazott egészségmegőrző módszer, amely két japán szó kombinációjából ered. Mitől ősi, és mégis mitől új az erdőfürdő?
– Nagyszüleink még a Nappal keltek és feküdtek, természetes fénynél dolgoztak, illetve a saját kertjüket művelték. Mi ezzel szemben egyre több időt töltünk bezárva: az alvás, a munkavégzés és számos szabadidős tevékenység a négy fal közé szorít bennünket. Egyszerűen kivonódunk a természetes körforgásból, pedig az ember nem különíthető el a természettől. Létezésétől fogva része a természeti rendszereknek: a természetbe született. Ha a vallásosság felől közelítenénk meg, mondhatnánk azt is, hogy a paradicsomba, az édenkertbe lettünk teremtve. Az erdőfürdő egyfajta válaszreakció a túlhajszolt életre, egy tudatos erdőterápiás élmény, melyet Japánban fejlesztettek ki az 1980-as években. Az erdőfürdőzések során újra kapcsolatba kerülünk a természettel – nem véletlen, hogy az első erdőfürdők célja a stresszcsökkentés volt.
– Egyszóval a természetben töltjük az időt. Miben különbözik mindez egy vasárnap délelőtti túrától?
– Erdőfürdőzés során megfigyeljük azokat a részleteket, amelyek mellett máskor elmegyünk. Önmagunkra és az erdőre koncentrálunk. Elmerülünk az illatokban, a színekben, a hangokban. Nem egy előre kijelölt túraútvonalon haladunk, nem valahová tartunk. A sétát önmagában, önmagáért végezzük. Egy kirándulás vagy túra során sok minden elvonja a figyelmünket. Beszélgetünk, fotózunk, zenét hallgatunk, figyelünk a kutyára magunk mellett... Legtöbbször arra törekedünk, hogy eljussunk A-ból B pontba. Az erdőfürdőzésnek ez nem célja.
„A járvány alatt megtapasztaltuk, hogy a természetben eltöltött idő jót tesz az egészségünknek, a közérzetünknek. Utána azonban mintha mindezt elfelejtettük volna. Én úgy látom, hogy a világ még inkább felgyorsult: mintha igyekezne behozni a lemaradást. Mi magunk pedig bezárkózunk, keveset mozdulunk ki. Az erdőfürdő segíthet visszatalálni a természethez” – meséli Anett.
– Miért van szükség az erdőfürdő-vezető jelenlétére?
– A vezető segíti az elmerülést, illetve tartja a kereteket, hogy ne kelljen például az idő miatt aggódni. Gondoskodik róla, hogy biztonságban érezzék magukat a résztvevők. Bent tart minket a természetben, és a jelenre irányítja a figyelmünket. Segít ráhangolódni, megtartani és megtapasztalni. A városban élők számára az erdőfürdőzés teljes kikapcsolódást jelent, egyfajta relaxációs folyamatot. De vannak, akik a szociális élményért jönnek, hogy megéljék a közösségbe való tartozást, valamint az egység érzését az erdővel. Ők általában egy-egy séta végén megosztják egymással a tapasztalataikat, érzéseiket – egy vezető ebben is a csoport segítségére lehet. Megint másoknak az erdőfürdőzés egyfajta önismereti élmény. Az állandó, hosszan tartó ingerek miatt, melyek napközben érnek bennünket, túlterheltek az érzékszerveink. Néha csak az erdő csendjében halljuk meg azt, ami megszólal bennünk.
– Előfordul, hogy ez a csend és a természetbe való visszacsatolás félelmet vált ki valakiből? Te tapasztaltál már hasonlót az erdőfürdőzések során?
– Ha új, szokatlan inger ér bennünket, az agyunk általában jeleket keres, hogy megfejtse, fenyegetést jelent-e ránk nézve az adott helyzet. Mivel a természetben másfajta ingerekkel találkozunk, előfordulhat, hogy bizonytalanságot kezdünk érezni. Vannak, akik nehezen teszik le a telefonjukat, kényelmetlenül érzik magukat az okoseszközeik nélkül a szabadban. Emiatt aztán elveszítik a fókuszt. Ilyen esetekben azt szoktam javasolni, hogy inkább csak halkítsák le az eszközöket, és ne kapcsolják ki azokat. Szorongással töltheti el őket az is, hogy nem tesznek semmit, hogy nincs cél és konkrét, végrehajtandó feladat. Ugyanígy aggodalommal töltheti el őket a gondolat, hogy egy ismeretlen helyen vagy útvonalon kell sétálniuk. Ha az erdőfürdőzés éjszaka zajlik, akkor a korlátozott fényviszonyok is diszkomfortérzetet adhatnak. Az erdőfürdő-vezető azonban azért van, hogy biztonságos légkört teremtsen.
– Te magad miként ismerkedtél meg, kerültél kapcsolatba ezzel a módszerrel?
– Ez egy meglehetősen hosszú történet. (Nevet.) Annak okán, hogy két egyetemre jártam, két különböző városban tanultam, költöztem, férjhez mentem, munkát vállaltam, majd váltottam, úgy éreztem, hogy túl sok változás ért túl rövid idő alatt. Túltelítődött az életem, sok elvárásnak kellett megfelelnem. Kerestem az olyan megoldásokat, amelyek segíthetnek kikapcsolni, levezetni a feszültséget. Ösztönösen az erdőhöz fordultam, a természetben eltöltött idő ugyanis segített levezetni a stresszt és rendezni a gondolataimat. Először intuitív módon vittem ki másokat a természetbe, vezettem különböző foglalkozásokat az erdőben. Csak később kerültem kapcsolatba az erdőfürdőzéssel, illetve annak módszertanával. Egy írországi szervezet, a Nádúr Integratív Erdőterápiás Központ magyarországi képzésére jelentkeztem, ahol később szakképzett erdőfürdő-vezető lettem.
„Úgy gondolom, hogy minden erdőfürdő-vezető ápol valamiféle kapcsolatot a természettel. A személyes kapcsolódás különösen fontos, hisz ezek révén tudunk másokat is rávezetni a kapcsolódásra” – magyarázza Anett.
– Az erdőfürdőzés tehát egyfajta terápia számodra?
– Nem egészen. A terápia mint fogalom gyógykezelést jelent, az erdőfürdőzésnek viszont nem ez a célja. Az erdő lehet terápiás hatású, de nem terapeuta. Mi a természetet nem valamiféle eszközként használjuk, hanem partnerként tekintünk rá. A vele való együttműködésben zajlik a séta.
– Hogyan segíted a résztvevőket abban, hogy el tudjanak mélyülni, ki tudjanak kapcsolni?
– Minden külvilágból érkező ingert az érzékeinken keresztül tapasztalunk meg. A köztudatban az él, hogy az érzékelés alapvető eszközei a szem, a fül, a bőr, az orr és a száj érzékszervei, amelyek összehangoltan járulnak hozzá a látás, a hallás, a tapintás, a szaglás és az ízérzékelés kialakulásához. A külvilágról alkotott képünket azonban nem csak ez az öt érzékszerv formálja. Ha úgy fogjuk fel, hogy az érzékszerv egy olyan dolog, melynek segítségével az agyunk információkat gyűjt, akkor ötnél több érzékszervvel dolgozunk. Az, hogy képesek vagyunk meghatározni a testünk pozícióját a térben vagy letükrözni más élőlények mozdulatait és érzéseit – szintén ilyenek. Egy erdőfürdő-vezető lehetőséget teremt ezek megtapasztalására, kipróbálására. Az erdőben az első és a legfontosabb dolog, amit megteszünk, az elcsendesülés: így kelthetjük ugyanis életre az érzékszerveinket.
– És ha már meghatároztuk magunkat a térben? Pontosan miként merítkezhetünk meg az erdőben?
– Az erdőfürdőzésben az a szép, hogy a résztvevőknek nem kell döntéseket hozniuk, sem elvárásoknak megfelelniük. Vezetőként én sem várok el semmi hasonlót. Legfeljebb egyszerű gyakorlatokra kerül sor – bár nem szeretem ezt a szót, de nehéz más kifejezést találni. Úgynevezett „meghívások” hangzanak el, melyeket általában az élmények megosztása követ. Az ilyen meghívások nyitottak, mindenki a saját elképzelései szerint helyezkedhet el bennünk. Nem kötelezőek, ahogy az élménymegosztás sem.
– Tudnál erre példát mondani? Miként hangzik egy meghívás?
– A fény és az árnyék jelensége legtöbbször természetes a számunkra, szinte oda sem figyelünk arra, hogy miként tükröződik vissza a lombokon, a növényzeten. Ugyanígy a víz jelenléte, hogy miként változtatja az alakját. A mozgás, hogy a természet állandóan változik, hogy az erdő folyamatos növekedésben és bomlásban van. A meghívások erre vezetik rá az embereket. Hogy megfoghatod, megérintheted, megszagolhatod az erdőt. Ezek a megfigyelések segítik a résztvevőket abban, hogy az élmény minél teljesebb legyen.
– Ez egyfajta természetmegismerés is egyben?
– Részben, de nem fajismeret. Bár rengeteg gyönyörű fát, virágot láthatunk, nem azon van a hangsúly, hogy megismerjük a növények nevét, tulajdonságát vagy épp gyógyászati értékét.
– Mennyire hosszúak az erdőfürdőzések?
– Ezt a vezető határozza meg, de alakulhat a résztvevőktől és a természettől függően is – ezért mondjuk, hogy partnerségben zajlik. A természetben már húsz perc is segíthet, de a maximális élmény érdekében egy-egy elmélyült séta legtöbbször három óráig szokott tartani. Télen kettő. Az emberek az erdőfürdők után legtöbbször nyugodtságról, összeszedettségről számolnak be. Aki több időt tölt el a természetben, az nagyobb megelégedéssel néz az életre, sokkal pozitívabb szemléletmódra képes váltani. Persze az életünkből teljes mértékben nem iktathatjuk ki a stresszt, azt azonban fontos tudni, hogy van különbség pozitív és negatív stressz(hatás) között.
A pozitív stressz serkentőleg hat, mivel a szervezet fokozottabb állapotba kerül, gyorsabban cselekszik egy vészhelyzet elhárításánál. A negatív stressz azonban könnyen kibillenthet minket az egyensúlyi állapotból.
– Mire figyeljünk, amikor erdőt választunk? Több előnyt kínálnak bizonyos növények, esetleg területek?
– Érdekes kérdés, mert erdőfürdőzni a legkisebb parkban is lehet. Egy nagyobb erdőben ugyanakkor könnyebben el lehet vonulni a világ zajától: ott egyszerűbben ki tudjuk szűrni az elhaladó autók zúgását, a dudaszót, a fejünk felett elhúzó repülőgépek hangját. Viszont nagyon kevés olyan hely van, ahol az emberi beavatkozás ne lenne jelen. Ilyenek csak az őserdők – és most nem az áthatolhatatlan trópusi erdőkre gondolok –, ahol a fák, a bokrok és a többi növényzet mind organikus egységet alkotnak. Ugyanígy a fitoncidokra – az erdei növények által termelt hatóanyagokra – is érdemes figyelni, melyek nagyobb mértékben vannak jelen a tölgyerdőkben és a fenyőerdőkben. Ezek eredendően a növényt védik a fertőzésektől, de több kutatás igazolja, hogy az emberi szervezetre is jótékony hatással vannak, növelik a test ellenállóképességét. De egy-egy növény virágzása, a szentjánosbogarak rajzása, vagy más, akár spontán előforduló természeti jelenségek is különlegessé tehetik az erdőfürdő-alkalmakat. A területválasztásnál az is fontos szempont, hogy elérhető, jól megközelíthető és biztonságos legyen. Nincs két egyforma erdőfürdő, még akkor sem, ha azonos útvonalon és egyforma meghívásokkal vezetjük. Ezek egyszeri és megismételhetetlen alkalmak.
– Hol mindenhol vezettél már erdőfürdőzést?
– Számomra fontos a helyhez való kötődés. A bősi parkerdővel van az egyik legszorosabb kapcsolatom, ahhoz van személyes kötődésem. Itt idén rendszeresen, minden hónapban vezettem egyéni és csoportos sétákat. Vajkán és Gímesen önismereti foglalkozásokat tartottam, de Tallóson (az NFGreen fesztiválon), Gombaszögön és Ausztriában, a Fertő-tó partján is vezettem már erdőfürdőzéseket. Utóbbinál erdő nélkül, de szintén a természettel együttműködésben. Megérinthettük a vizet, megfigyelhettük az eget, az alkotáshoz felhasználhattuk a kavicsos partot, ringatózhattunk a szélben – de olvastunk haikukat is: ezek háromsoros japán versek, melyek általában különböző természeti képeket és velős mondanivalót tartalmaznak.
– Gondolom, az érzékeny, finom lelkű emberek könnyebben ráéreznek a kapcsolódásra. De mit tanácsolsz azoknak, akik nehezebben teremtenek kapcsolatot? Mit tegyenek ők, ha nem éreznek semmit?
– Ki kell próbálni, hogy ez milyen. A természet egy alapvető szükséglete az embernek. Fontos a tapasztalás, mert amíg csak statisztikákat olvasunk arról, hogy miért fontos a természetben való lét, banális dolognak tűnhet az egész. Sokszor felmerül az a kérdés is, hogy miért kell egyáltalán erdőfürdő-vezető... Mi is beszéltünk róla. Nem kell. De mert igény van rá, megteremtődött. Az erdőfürdőzés nem egy kötelező dolog, nem univerzális érvényű. Ki lehet menni az erdőbe erdőfürdő-vezető nélkül is, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy szükség van egy közvetítőre, aki segíti a visszacsatolást. Az erdőfürdőzés mindenkinek mást ad. Csak nyitottnak kell rá lenni, próbát kell vele tenni. A lényeg minden esetben a tapasztalás.
