Nem ellentmondás a címben szereplő két képzet társítása? Nem az a helyes, ha az ágyban teljesen kikapcsoljuk az agyunkat? A szexuálterapeuták szerint fontos a szexuális intelligencia. Ha nincs, pár év múlva házasság helyett cölibátusban élünk majd.

Alapigazság
Legelőször is tisztázzuk: szexuális intelligenciára nem úgy tehetünk szert, hogy elolvassuk Marty Klein azonos című könyvét, sem úgy, hogy paplan alatti tapasztalatainkat listába írjuk, és éveken keresztül összehasonlítjuk. A szexuális intelligencia azt jelenti, hogy nem balfácán módjára viselkedünk az ágyban. Mert doktor Klein szerint legtöbbször ez történik.

Kitüntetést kapok?
Miben követünk el hibát? A közkedvelt amerikai szexológus és kapcsolatterapeuta szerint elsősorban abban, hogy ostoba célokat tűzünk ki magunk elé a szexszel kapcsolatban. Azt várjuk, hogy bizonyságot adjon, hogy szexisek vagyunk (először is a serdülőkorban, amikor még nem tudjuk, hányadán állunk a szexszel, azután, mondjuk, öt évvel később, amikor először érezzük nagyon öregnek magunkat). Esetleg a nemi kapcsolatot bizonyítéknak tekintjük arra nézve, hogy teljesen normálisak vagyunk, hiszen valaki annyira fontosnak tart bennünket, hogy lefekszik velünk.

„Aki ezekkel a kérdésekkel küszködik, annak számára a szex teljesítmény. Könnyen arra a véleményre juthat, hogy a szex közben érzett magány teljesen normális”

– mondja doktor Klein. Példa erre egy férfi esete, aki nem sokkal a szakítás után (pedig olyan gyönyörű lánnyal járt, mint még soha) ezt mondta: „Olyan volt, mintha egy babával szeretkeznék. Szüntelen azt figyelte, szépen tartja-e a kezét, meg hogy a haja elég látványosan hullik-e a párnára.” Esete nem egyedülálló. Klein doktor szerint nagyon sok ember van, aki magát figyeli szex közben ahelyett, hogy szívvel-lélekkel átélné azt, ami történik. Ugyanakkor nem ismerjük el ezeket a hibákat, hanem azt állítjuk, hogy a szex a másik ember közelsége, a tökéletes összhang miatt fontos számunkra.
Legtöbbünk azonban mindent megtesz azért, hogy ez az összhang sose jöjjön létre! Mert más dolgokra helyezzük a hangsúlyt. Például: Ebben a pózban nem túl láthatók a hurkáim? Alaposan meg vagyok mosakodva? A nők leggyakrabban azzal vannak elfoglalva, ellazultak-e eléggé ahhoz, hogy elérjék az orgazmust, meg hogy látszik-e a sérvműtét után maradt heg. A férfiak azon morfondíroznak, hogy elég kemények-e odalent… Minél jobban összpontosítunk valami mellékes dologra, annál nagyobb a valószínűsége, hogy a szex sikertelen lesz, hiszen Murphy törvénye kimondja: Ami elromolhat, az el is romlik.

Nem csak a „behatolás”
Akinek a szexszel kapcsolatban előítéletei vannak, az maga teszi tönkre az életét. Például azzal, ha a szex egyetlen szabályos módjának a behatolást tartja. Az előítéletek kötöttséget jelentenek, és ez a jövőt tekintve nem igazán nyerő, mert bizonyos hátrányai vannak. Vegyük például az erekciót. A szabályos szex erekció nélkül elképzelhetetlen, holott bele kell nyugodnunk, hogy idővel nem mindig sikerül elérni – a férfiak ötven százalékának erekciós problémái vannak. A másik dolog a nedvesedés, ami nem állít be menetrendszerűen (hüvelyszárazság sok esetben mutatkozhat, például szülés után egy ideig, vagy sokkal hosszabb ideig a változókorban). Továbbá bármikor bekövetkezhet egy nem tervezett terhesség (ez történt a negyvenöt éves Magda esetében). A szabályos szexnek akadálya lehet a nyikorgó ágy, vagy az, hogy a szomszéd szobában alszik az anyós, és a többi. Ezért a szexológusok azt tanácsolják, ne tulajdonítsunk túl nagy jelentőséget a szabályos szexnek. Az együttlétnek sok formája van.
Hasonlóképpen serdülőkori csökevény előjátékra és valódi közösülésre bontani a szexet. Az ágyban a játéké, a bolondságoké a főszerep. A játékos természetnek nagy előnye az, hogy életünk végéig megmarad, akkor is velünk van, amikor a testünk bemondja az unalmast, és nem úgy viselkedik, ahogy mi szeretnénk. Ha figyelmen kívül hagyjuk a serdülőkori idegességet, nagy igazság az is, hogy minél idősebbek vagyunk, annál kevésbé számíthatunk a testünkre! Ezért ne hagyjuk, hogy a „szabályos szex” ideája eluralkodjon felettünk. A szexuális intelligencia azt is jelenti, hogy elismerjük: mindenki valami mást szeret. 

sexuality.jpg

Vagy az ideális, vagy a cölibátus?
Sok rossz szexuális szokásunk mellett még alapvető elvárásaink is vannak, hogy hogyan, milyen körülmények között menjen végbe a szex. Az egyik ember ragaszkodik a sötétséghez, a másik a bekulcsolt ajtóhoz, sőt, az üres házhoz, a harmadik a zuhanyhoz. Az egyik embernek egy feltétele van, a másiknak tíz, a harmadiknak számtalan. Legyen szép idő, ne legyen kánikula, legyen nyitva (csukva) az ablak, legyen legalább két óránk a zavartalan együttlétre, legyen egy üveg finom bor, a férfi fürödjön meg előtte, legyen jókedvű egész megelőző héten… Csakhogy – a feltételek soha nem jönnek össze hiánytalanul. Tudatosítsuk végre: ha nem mondunk le feltételeink 90 százalékáról, akkor cölibátusban fogunk élni, akár akarjuk, akár nem.

A lelkünket tegyük félre
S végül még valami. Mindenben mélyebb értelmet keres? Azt hiszi, hogy a szexszel magasabb elmeállapotba kerül, vagy a tantra szerint elővarázsolja a magában rejtőző istennőt? Ha ilyesmire vár, az lesz a vége, hogy nem kap semmit. Még az együttlét örömét sem. A túlzott elvárások mindent elrontanak – a szombati kirándulástól kezdve a családdal együtt tervezett karácsonyig. Lehet, hogy a szexet sem kellene túl komolyan venni, sem mélyebb értelmet tulajdonítani neki. Egyszerűen elégedjünk meg azzal, hogy van egy kellemes délutánunk (esténk…). Minél kevesebbet fogunk töprengeni rajta, minél többet elhagyunk a szervezésből, annál jobban fog sikerülni.

Varga Klára

web-bannerek-hirlevel-02_1.jpg

Intelligencia az ágyban Klein doktor nyomán

  • Kellemesebb megmondani, hogy mit szeretünk, mint azt, hogy mit nem. Ne mondja azt, hogy „ez így túl gyors…”, hanem azt, hogy „jobban szeretném lassabban…”, ne azt, hogy „ezt ne így csináld…”, hanem azt, hogy „próbáld meg így meg így…”. Pozitív tartalmú kijelentések mellett társa nem fogja úgy érezni, hogy utasítgatja.
     
  • A komolyabb kifogásokat, például ha társa ismételten olyasmit tesz, amit ön nem szeret, és hiába szól neki, a szex után beszélje meg vele. A fenyegető veszekedésnek elejét veheti azzal, ha egy sikeres együttlét után hozza fel a témát. Nem történik hiba, ha másnap, ágyon kívül beszélik meg azt, ami nem tetszett.
     
  • Ha valami nem tetszik, soha ne mondja azt, hogy tetszik. Ezzel szemben ne fukarkodjon a dicsérettel, ha valami igazán elnyerte a tetszését. Ezzel a hozzáállással nagy örömet tud szerezni a társának.
     
  • Suttogjon. A suttogva kimondott szavak nagyon izgatóak.
     
  • Ha valamit nem ért, kérdezze meg a társától, mit jelentett ez vagy az a szó vagy mozdulat.
     
  • Tudakolja meg tőle, hogy neki mi tetszett vagy nem tetszett, és mi az, amit másképpen szeretne. 
     
  • Ha a társa valamit elutasított, kérdezze meg tőle, hogy ez erre az egy alkalomra vonatkozott-e, mert nem volt hozzá kedve, vagy a jövőben sem akarja.
     
  • Tanulja meg, hogy világosan, érthetően mondja meg a társának, mi a véleménye. Példának okáért azt, hogy ha egész héten veszekednek, akkor nincs kedve a szexhez. Mindig jobb ez a megoldás, mint arra várni, hogy magától rájön.

web-bannerek-hirlevel-01_1.jpg