A nőknél gyakoribb a szerelem első látásra, mint a férfiaknál. Ha egy nő kiszemel magának valakit, becserkészi, elejti a vadat, majd szépen lassan magához édesgeti őt, a nagy Őt. Az egészet ráadásul úgy rendezi, mintha mindent a férfi indítványozott volna.

A férfi meg férfi. Igyekszik felzárkózni, igyekszik megfelelni, miközben négy, számára fontos tényező jelenik meg az életében...

mielott-egy-ferfi-szerelmbe-esik-kezdo.jpg
(© Lara Zankoul)

Az első benyomás

Ahhoz, hogy egy férfi beleszeressen egy nőbe, attraktívnak, szépnek, formásnak, izgalmasnak és csábítónak kell találnia őt. A külső fontos a számára. Ha már a pusztán fizikai, testi vonzódás által képes lenne egy éjszakát eltölteni a nővel, minden kötöttség nélkül, akkor jöhet a következő lépés.

A randi

nagy esemény a férfi életében, hiszen minden bátorságát és férfiasságát össze kell szednie, hogy meghódítsa a nőt. A férfi ekkor már lélekben is nyit a nő felé, érdeklődik felőle, és beszélget, s bár sokszor nem látszik, de rettentően izgul. Ennek ellenére az érzelmi kötődés lassabban alakul ki a férfiaknál, de ezt nem is kell sürgetni.

Jó, ha a férfi saját maga jön rá arra, hogy hiányzik mellőle a nő, akit megismert, s még több időt szeretne vele eltölteni. Ekkor jöhet a második, harmadik randi.

A harmadik, azaz a mentális szakaszban

Ilyenkor a férfi már-már átadja magát a rózsaszín, boldog életnek. Ám mielőtt még feláldozná magát a szerelem rózsás oltárán, önvizsgálatot folytat: Biztos, hogy ez a nő életem szerelme? Beleillik az életembe? Passzolunk mi egymáshoz? Mit várok el ettől a kapcsolattól? Vele tervezek, s ő velem?

Tudják, hogy ha érzelmileg elköteleződnek, komolyabbra fordulnak a dolgok. Éppen ezért ez az önvizsgálat rémiszti meg őket a leginkább. Legtöbbször nyúlcipőt húznak, ám ha tökösebbek ennél, elindulnak a felelősségvállalás rögös útján.

minden_reggel_ujno.sk_0.png

Az utolsó, a spirituális szakaszban

Ekkor a férfi rájön, hogy sokkal többet is megtenne érted, mint eddig bárkiért. Már tudja, érzi, hogy nemcsak testileg, hanem lelkileg is kötődik hozzád. Az a férfi, amelyik felismeri önnön sebezhetőségét, és felvállalja érzelmeit, az tud csak igazán kiteljesedni. Ekkor már szóba jöhet nála a mélyebb elköteleződés is. Nem tabu többé számára a házasság és az apaság sem.

Kerekes Áron
Cookies