Mikor leszek végre terhes?

A meddőség a párok húsz százalékát sújtja. Vannak esetek, amikor az orvosok tanácstalanul állnak: a petefészek rendben van, a spermium rendben van. Akkor hol lehet a hiba? Lehet, hogy a fejünkben?

Heti három együttlét mellett általában egy éven belül megérkezik a kisbaba. Ezt mutatja a statisztika, és ezt mondják a szakemberek. Az orvosok abban is egyetértenek, hogy harminc alatt a párok nyugodtan várhatnak újabb tizenkét hónapot. Az idősebbek fél év sikertelen próbálkozás után forduljanak orvoshoz. Mi legyen akkor, ha a vizsgálatok szerint mind a ketten egészségesek, és azt a tanácsot kapják, hogy próbálkozzanak tovább? Lelkük megnyugtatására ne folytassák a próbálkozást, hanem kezdjék elölről. Mármint a számolgatást. 

Pszichoszomatikus „betegség”

Ezt a kifejezést 1818-ban az alvászavarral kapcsolatban használta először az orvostudomány. Később így jelölték azokat a betegségeket is, amelyek testi betegségnek látszanak, de valamiféle lelki bajok okozzák őket. Ilyen esetekben gyakran nem hatásosak a szokásos gyógykezelések, amelyek akár évekig is elhúzódhatnak. A pszichoszomatikus kórképekkel foglalkozó orvosok állítják, hogy nincs olyan betegség, amelyet az ember pszichikuma ne befolyásolna – nincs a semmiből, semmitől keletkezett betegség. Ha tehát a beteg szakavatott orvos kezébe kerül, ne csodálkozzon, ha ő ilyesmiket kérdez tőle: „Miért van szüksége erre a betegségre?” Vagy ezt: „Mi az oka annak, hogy betegségbe menekül?” Ezek a kérdések meg szokták döbbenteni a betegeket, mégis fel kell tenni őket.

Az értelem szintjén az ember nem így gondolkodik, de lelki történéseink eszerint folynak le. Ezért jelenthetjük ki azt, hogy betegségeinket magunk idézzük elő. A lelki és testi egészség szempontjából minden negatív gondolat sokkal veszélyesebb, mint a rettegett E betűs élelmiszer-adalékok. Igaz, hogy az adalékanyagok megterhelik a májat, itt-ott károsítják a sejtfalat, de ezeket a hatásokat az egészséges szervezet gyorsan semlegesíti. A negatív gondolat azonban minden másodpercben rossz hatást gyakorol a test egészére, kivétel nélkül minden egyes sejtre. Ez annyit jelent, hogy az értelmi, gondolati és érzelmi folyamatok igenis elsődlegesen befolyásolják a sejtműködést. Mi minden játszódhat le az életünkben és gondolatainkban – anélkül, hogy tudnánk róla –, ami miatt képtelenek vagyunk teherbe esni?

Mi az AMH vizsgálat? A harminc feletti nőknek szokták ajánlani. A vérben található Müller-féle gátló hormon vizsgálatával meg lehet állapítani, hogy a páciens szervezetében mennyi egészséges petesejt van. Ezzel az egyszerű módszerrel megtudhatjuk, hogy igyekezni kell-e a teherbe eséssel, vagy még van időnk várni vele.

Igazán a fejemmel van baj? 

A mesterséges megtermékenyítéssel foglalkozó orvosok felfigyeltek rá, hogy a gyermek után áhítozó párok valahogy hideg fejjel, érzelmek nélkül beszélnek a jövőről. Mintha nem tudnák elképzelni, milyen lesz leendő életük egy gyermekkel. Aztán a későbbi beszélgetések során kiderül, hogy a gyereket valaki más tervezte be az életükbe: a szüleik, az anyós és após, esetleg a társadalmi elvárás, hogy „már itt lenne az ideje a gyereknek”. Nem csodálkozhatunk, hogy ilyen körülmények között a gyermek „kivár”. Sok orvos azt állítja, hogy az a nő, aki nem képes teherbe esni, bár óhajtja a gyereket, sok esetben öntudatlanul védekezik a gyermekáldás ellen, mert nem őszinte a motivációja. Talán azért, mert a gyerekkel a férjét akarja megtartani, vagy a gyerektől várja párkapcsolati problémáinak megoldódását. „Testünk sokkal őszintébben reagál a gondolatainkra, mint ahogyan józan ésszel elképzeljük.” 

Én ezt beterveztem! 

Gyakran küzdenek meddőséggel azok a nők, akik nemcsak egészségesek, mint a makk, hanem sikeresek is. Mindig mindent elérnek, amit akarnak – csak ebben az egy vágyukban nem sikerül győzniük. Vannak dolgok, amelyeket akaratunkkal nem befolyásolhatunk: egyszerűen nem megy. Ezt el kell fogadni, és kicsit alázatosabbnak kell lenni. A pszichoszomatikus gondolatmenet szerint a nőt az engedelmesség és az elfogadás jellemzi. Ez azokra a párokra is vonatkozik, akik szigorú rendszer szerint élnek. Mindent részletesen megterveznek, bebiztosítanak, és néven neveznek. Ezért nem születik gyermekük. 

Mintha a meg nem születő gyermek nem merné megzavarni ezt a kemény, hideg rendet. 

Igazán akarja a férjem is? 

Gyakori a meddőség olyan pároknál, ahol a férfi csak férfinak látszik, de igazából nem felnőtt. Ezek a „lélekben kisgyermekek” azonnal megbetegszenek, amint egy-két napot késik a feleség menstruációja. Leginkább influenzásak lesznek, mert az immunrendszer nagyon érzékenyen reagál a lelkiállapot változásaira. Ebből logikusan következik, hogy az asszony előbb-utóbb megérzi, hogy a férfi éretlen, nem lehet rá támaszkodni, és erre a gondolatra az immunrendszere is reagál: a kezdődő terhesség törékeny állapotában úgy határoz, hogy inkább likvidálja a többé-kevésbé idegen testet az anya szervezetében. A meddőség – bár az asszonyok rendkívül nehezen viselik – a pszichoszomatikával foglalkozó szakemberek szerint hatékony védekezés a szülői szerep ellen olyan esetekben, amikor a házaspár lelkileg még nem érett rá. Ugyanez a helyzet akkor is, amikor a férfi meddősége jelent gondot. A kötöttségtől és a felelősségérzettől rettegő férfi de facto maga idézi elő a meddőségét. Ilyen esetekben a kezelés fölösleges, hiszen nem a test beteg.

Ügyetlen vagyok! 

Minden nőgyógyász praxisában tucatszám előfordul olyan eset, amikor a meddő párnak egy gyermek örökbefogadása után valami csoda folytán saját gyermeke születik. Nem sokkal az után, hogy az „idegen” gyermeket hazaviszik, az asszony teherbe esik. Hogy lehet ez? Ilyesmi olyan nők esetében szokott előfordulni, akik nem hisznek saját magukban, kevés az önbizalmuk. Lelkük mélyén nem bíznak abban, hogy képesek felnevelni egy gyereket. Amikor pedig bekerülnek a mély vízbe, és gondoskodni kezdenek a befogadott kicsiről, megbizonyosodnak képességeikről – és a test követi a gondolatot. Egyes indián törzsek ezt régen tudják: játék babák gondozását bízzák a meddő nőkre, hogy úgy neveljék őket, mintha saját gyerekük lenne…

Van-e megoldás? 

Az orvosok elsőként azt szokták javasolni, hogy a pár keresse meg magában a meddőség tényleges okát. Feleljünk őszintén a következő kérdésekre: „Mekkora érték számomra a gyermek? Miről vagyok hajlandó lemondani, ha megszületik? Mit áldoznék fel érte?” Egy bölcs tanács azt mondja: „Ismerd meg önmagad, változtass saját magadon, és könnyebb lesz az életed!” Könnyű ezt mondani, nehéz megtenni. Mindenféle bonyolult kifogásokat keresünk (és találunk). Inkább másokat változtatnánk meg.

Saját magunkon úgy javíthatunk, hogy olyannak látjuk magunkat, amilyenek vagyunk. Ha elfogadjuk magunkat, nemcsak a változásra állunk nyitva, hanem előbb vagy utóbb a betegségeinkből is kigyógyulunk.

Lux Elvira szexuálpszichológus a meddőségi pszichoterápia egyik úttörője volt. A következőket írta:

Akarom. Vagy mégsem?

Furcsa, de az távolról sem egyértelmű, hogy azok, akik évekig járnak a meddőségi tanácsadóba, érzelmileg is nyitottak az anyaságra. Az akarat a tudat szolgálóleá­nya, de a sokkal ősibb érzelmi rendszer, amelyet távol­ról sem a tudat irányít, gyakran van ellentmondásban az ésszerűséggel. Mióta az ember tudatára ébredt, bajai­nak ez az egyik legfontosabb forrása: szeretném, de nem szabad; akarom, de csöppet sincs ínyemre.

A meddőségi rendelőből először azokat az asszonyo­kat küldték hozzám, akiknek vaginizmusuk volt. Ez azt jelenti, hogy a nemi aktus nem jöhet létre a hüvely gör­csös összehúzódása miatt, márpedig a megtermékenyü­lésnek feltétele, hogy a férfi ivarsejtek a hüvely csator­náján át a petesejt közelébe jussanak. Az akadály, a hü­vely görcsös összehúzódása, nem akaratlagos jelenség, sőt többnyire ellentétes az akarattal. Sokan éveken át próbálkoznak a probléma „magánúti” megoldásával, si­kertelenül. Volt olyan páciensem, aki huszonkét évi há­zasság után kereste fel az orvost azzal, hogy már negy­venéves, és gyereket szeretne, de még soha nem volt ter­hes. A nőgyógyász a vizsgálatkor döbbenten tapasztalta, hogy az asszony még szűz, amit elhallgatott előtte.

Lux Elvira

Hoz­zám küldte – ez már sok évvel azután történt, hogy fog­lalkozni kezdtem a steril nőkkel, később a férfiakkal is. Az asszony elmondta, hogy mindenük megvan: ház, autó, nyaraló, most már hiányzik a gyerek, mert nem tudja, hogy öreg napjaikra ki fogja ápolni őket és ki örökli majd a vagyonukat. Mondta, hogy beadtak egy örökbefoga­dási kérelmet, amelyben megjelölték, hogy szőke, kék szemű, öt év körüli kislányt akarnak, hiszen ekkora gye­rekkel már nincs annyi baj, mint egy csecsemővel. Egy­értelmű volt, hogy nem gyerekre, hanem betegápolóra és örökösre van szükségük. Elfutott a pulykaméreg, ami egyáltalán nem méltó egy pszichológushoz. Közöltem vele, hogy akkor inkább fogadjon örökbe egy kutyát, mert azzal nincs annyi baj, garantáltan hűséges, sőt a vagyo­nát is ráhagyhatja, hallottunk már ilyet Amerikából, mire ők megöregszenek, addigra hátha nálunk is megengedi ezt a törvény. Persze nem láttam többet.

Az első érdekes esetem a meddőségi témában egy matematika–fizika szakos tanárnő volt. A meddőségi ambulanciáról küldték hozzám a házaspárt, mert egyi­küknél sem találták szervi okát annak, hogy nem lett gyerekük. Nyolcéves igen intenzív házasélet ellenére sem esett teherbe az asszony. Kellemes, értelmes nő volt. Másfél órán át beszélt az életéről, amit én – szokásom­hoz híven – írásban rögzítettem. Visszarendeltem, hogy néhány hét múlva jöjjön. Mikor megérkezett, azzal kezd­te, hogy amit a múltkor skribáltam, azt húzzam ki, mert annak egyetlen szava sem igaz. Azt hazudta nekem is, amit korábban a nőgyógyászoknak, és én is „benyeltem"”. Döbbenten meredtem rá, noha az egyetemen azt tanít­ják a pszichológushallgatóknak, hogy soha semmin se csodálkozzanak, amit a páciensektől hallanak.

Elmondta, hogy őt tizennégy éves kora óta nagyon érdeklik a férfiak (ekkor huszonnyolc volt). Már tizenöt évesen elvesztette a szüzességét. Nagyon félt attól, hogy terhes lesz, ezért igen sokszor gondolt arra, hogy ennek nem szabad megtörténnie. Amikor férjhez ment, pár­huzamos kapcsolatait megtartotta. A férjét tudatosan választotta, mert megbízható, rendes ember, aki felté­tel nélkül szereti őt, és ez számára mindennél fonto­sabb. Férje hisz az ő hűségében, bár annyira imádja, hogy akkor sem tudná elhagyni, ha kiderülne a gyakori hűtlenkedés. Így aztán, igen bölcsen, nem gyanakszik, nem kutat a felesége után, nem tartja rabláncon. Ezért az asszony igen hálás neki.

Viszont hűtlensége gátolja abban, hogy terhes legyen. Ő kizárólag a férjétől sze­retne gyereket, de miután több szexuális partnere is van, továbbra is megmaradt a terhesség kamaszkori pszichés tiltása.

Közeledett a harminchoz, úgy érezte, az idő sürgeti. Férjével megegyeztek abban, hogy itt az ideje a család­gyarapításnak, ebben ő is föltétlenül egyetértett. Azonban nem kívánt házasságon kívüli kapcsolatairól lemon­dani, így nem volt rá garancia, hogy valóban a férjétől esik teherbe. Ez az igazság – mondta –, bennem olyan partnerra talált, akihez végre őszinte lehet.

Töprengtem a megoldáson. A klinikai gyakorlatban nem lehet mindig betartani a pszichológia klasszikus sza­bályait, s a pszichológus erkölcsi meggyőződését meg végképp nem tanácsos másra kényszeríteni. Azt találtam ki, hogy várja meg a következő menstruációt, utána ne legyen hűtlen egy hónapig, azt ő is kibírja, meg a part­nereinek türelme is. Oldja fel magában a tizennégy éves korban tett anyaságtiltást. Szeretkezzék a férjével, fő­ként a középidőben, s lehetőleg essen teherbe. Aztán várja meg a következő menzeszt, s ha nem jön meg, csi­náltasson terhességi tesztet. Ha valóban terhes lett, ez után folytathatja a hűtlenkedést, ha éppen ehhez van kedve, a gyerek így minden bizonnyal a férjéé lesz. Meg­köszönte a tanácsot. A legközelebbi találkozásurakkor már terhes is volt. Igen igyekezett, hogy a számára nehezen bírható hűséget mihamarabb felfüggeszthesse.

Soha nem támogatom a házassági hűtlenséget. Ma­gam is ötven éve élek monogám házasságban. Tízéves koromban, amikor a rádióban hallgattam Wilder A mi kis városunk című csodálatos színdarabját, megütötte a fülemet egy mondat: „Az új emberek sem jobbak, mint a régiek.” Egy életre megjegyeztem ezt magamnak, és minél idősebb lettem, annál inkább igazat adtam az írónak.

– molnár –