Négy férfi: egy török, egy francia, egy japán és egy amerikai. Hosszabb ideje élnek Csehországban, viszonylag jól ismerik az itteni szokásokat. Némelyiknek itteni felesége volt vagy van, a többi barátnőit váltogatja. A nőkkel kapcsolatban valamennyien gazdag tapasztalatokkal rendelkeznek.

Milyennek látnak bennünket? Miben különböznek a kelet-európai nők más asszonyoktól? Miért szeretnek a külföldiek bennünket? És miért nem szeretnek? A cseh Marianne c. magazin tanulságos írásán mi is elgondolkodhatunk, mert – rólunk is szól.

uj_no_kepek_169_fekvo_10_5.jpg

Egy francia úr, James Chevron, 29 éves tanár, modell

2003-tól él Prágában. Huszonöt évesen jött ide, annak ellenére, hogy honfitársai ilyeneket mondtak: „Megbolondultál, hiszen ott alig ért véget a háború! Még elrabolnak! Az ottani emberek ellenségesek és bárdolatlanok, biztosan meg fognak lopni!”

uj_no_45_allo_18_0.jpg

Félnek a harmadik x-től

Észrevettem, hogy az itteni nők, ellentétben a francia nőkkel, teljesen pánikba esnek, ha közeleg a harmincadik születésnapjuk. Úgy viselkednek, mintha egyik napról a másikra lejárna a szavatosságuk, harmincig gyorsan meg kell szülni a gyereket. Mintha azután már semmi se sikerülhetne nekik. Szerintem a francia nők ebben egészen másak.

Kacérak

Úgy vettem észre, hogy az itteni nők kihívóbban viselkednek, mint a franciák. Nyíltan flörtölnek, egyértelműen kimutatják, ha tetszel nekik, világos jelzéseket küldenek. Nem félnek megmutatni, ami szép rajtuk: a rövid kis szoknyák, a szexi, mélyen kivágott topok mindent megmutatnak. Sajnos, még szandálhoz is harisnyát hordanak, ami nagyon nem szexi.

Az itteni nőkkel minden gyorsan megy, ők csábítanak el téged. A francia nők visszafogottabbak, jobban őrzik a titkaikat. Ez a férfit arra ösztökéli, hogy ne legyen olyan biztos magában. Várnia kell, újra és újra meghódítani a kiválasztott nőt...

Franciaországban egy kicsit nehezebb dolga van a férfinak, de épp ebben rejlik a francia nők legendás titkabája.

Született generálisok

Lehet, hogy meglepő ez a vélemény egy franciától, akinek hazájában majdnem nő lett a köztársasági elnök, de én úgy érzem, hogy az itteni nők emancipáltabbak, mint a franciák. A barátaim is azt mondják, hogy magabiztosabbak és harciasabbak mind a munkában, mind a párkapcsolatban. Vezető egyéniségek. Lehet, hogy ez még a szocializmus öröksége, vagy még korábbról származik, mert előbb léptek a politika színterére, mint a francia nők (akik csak 1944-ben).

Egy török vállalkozó, Ota Imren, 41 éves ingatlanügynök

Húsz éve él Csehországban. Cseh felesége tizenhét éves volt, amikor megismerkedtek. Tizenhét év után váltak el, annak ellenére, hogy az asszony turkológus volt, és ismerte a török mentalitást.

uj_no_45_allo_19_0.jpg

Óvszer nélkül

Vagy ötven itteni lánnyal jártam, vagy viszonyom volt velük. Egyiket sem kellett egy hétnél tovább ostromolnom, és csak nagyon kevesen ragaszkodtak az óvszerhez. Ez eléggé kiborított.

Hagyomány

Törökországban először van a szerelem, aztán a szex. Csehországban épp fordítva. Ennek oka az, hogy a török nők konzervatívabbak: erősebb a vallás, erősebb a hagyomány. A török nőnek tekintettel kell lennie a család becsületére. Ez olyan mélyen beléjük ivódott, hogy megihatnak egy liter bort, és nagyon tetszhet nekik egy férfi, akkor sem fekszenek le vele.

A szüzesség

Az én hazámban a szüzesség fogalom. Ezért nagyon nehezen mennek férjhez az elvált vagy idősebb asszonyok, de azok a fiatal lányok is, akik már jártak valakivel. A már nem szűz nő automatikusan csökkent értékűnek számít. Az én cseh feleségem, amikor megismerkedtünk, még csak tizenhét éves volt, de már nem volt szűz. Ebbe annak idején bizony nehezen nyugodtam bele.

Vadászat

Elkényelmesedtem. Hogy is ne, amikor a zsákmány a kezembe adja magát? Egy megközelíthetetlen nőre vágyom, de lusta vagyok udvarolni, meghódítani. Sajnos lehet, hogy a kényelmességem miatt elszalasztom a legjobb nőt, akit nekem teremtettek, és csak olyat kapok, aki felkínálkozik. Leértékelt árut.

Ismét itteni feleség?

Sok itteni dolgot nem értek, például azt, hogy tud egy lány olyan gyorsan szerelembe esni. Első este lefekszik veled, másnap reggel könnyes szemmel szerelmet vall, és nem érti, hogy te miért nem szereted. És nem érti, hogy lehetetlent akar! Nekem inkább rossz, mint jó a véleményem a kelet-európai nőkről. Be kell vallanom persze, hogy most még, három évvel a válásom után is van bennem harag és sértett hiúság. Talán ezért mondok ilyen nem szép dolgokat róluk.

minden_reggel_ujno.sk.png

Félig japánTomio Okamura,34 éves vállalkozó

Édesapja japán, édesanyja cseh. Tomio Okumara Tokióban nevelkedett, később Prágába költözött, ahol sikeres vállalkozásba kezdett. Utazási irodája a japán turistákat utaztatja Csehországba. Japánban volt egy japán felesége, Prágában cseh barátnőjével él.

uj_no_45_allo_20_0.jpg

A feleség

A japán feleségem árvaházban nőtt fel, ezért különbözött a többi japán nőtől. Egyáltalán nem zavarta, hogy megismerkedésünk idején nem voltam jó parti. Mert az ottani nőknek ez a legfontosabb szempont.

Mi fontos a japán nőknek?

Jól férjhez menni. Japánban a férfiak sokkal többet keresnek, mint a nők, ezért a japán asszonyok hosszú évekig otthon maradnak a gyerekekkel, és elvárják, hogy a férj eltartsa őket. Ráadásul az iskolában és az orvosnál is fizetni kell. A pénznek Japánban kulcsszerepe van.

A válásról

Csehországba költöztünk a feleségemmel, itt akartam szerencsét próbálni. Miért futott zátonyra a házasságunk? Egyszeriben úgy kezdtem viselkedni, mint a tipikus japán férfi, aki csak a munkájának él, a felesége meg otthon ül, és várja. Egy fiunk van, a japán feleségem a válás után is Prágában maradt. Barátok vagyunk a mai napig.

A férj és a prostituáltak

A mostani barátnőmet egy katolikus társközvetítő irodán keresztül ismertem meg. Magam is hívő vagyok. Vállalkozói aggyal gondolkodtam, mikor barátnőt kerestem: azon voltam, hogy a legkisebb legyen a hűtlenség kockázata. Nem szeretném, ha a nőm megcsalna.

Másrészt számomra az is furcsa, hogy az itteni nők annyira megbocsátóak. Nem csinálnak nagy ügyet abból, ha a férjük megcsalja őket: valahogy természetesnek veszik. Egy japán nő sose nyelné le, hogy a férje viszonyt folytat egy másik nővel.

Ezzel szemben nem bánja, ha a férje bordélyba jár. Ami ott történik, az nem szerelemből történik, ezért nem számít hűtlenségnek.

Az amerikai John Healey, 41 éves IT menedzser

Mielőtt Csehországba küldték volna, két évig Kínában dolgozott. Nem titkolja, hogy féléves prágai tartózkodása alatt volt egy itteni barátnője, akivel a kapcsolata kínos szakítással végződött.

uj_no_45_allo_21.jpg

A nőiesség

Minden férfi látja, aki Csehországba jön, hogy az itteni nők nagyon szépek. Azt hiszem, hogy a szépségük részben női öntudatukból táplálkozik. Amerikában most az a tendencia, hogy kiegyenlítődjenek a nemi szerepek, főként a munkahelyen, ezért a férfiak tartózkodnak az olyan megjegyzésektől, hogy például milyen csinos a kolléganő.

Hagyományőrző cseh nők

Úgy látom, hogy az itteni nők kevéssé emancipáltak. Könnyen manipulálhatóak. Egyszerre passzívak – és agresszívak. Ez főleg azokra a társadalmakra jellemző, amelyben a férfiak kissé hímsoviniszták. A lányokat kicsi koruktól alárendelt szerepre nevelik, hogy húzódjanak a háttérbe, ne legyenek dominánsak: vagyis hogy alárendeljék magukat. Itt még mindig a férfié a főszerep. A nő meg majd megszakad, dolgozik, de közben számon kérik rajta a hagyományos dolgokat is: ő gondoskodik a háztartásról, mos, főz, takarít – ingyencseléd. Ez a szemlélet sokat árt, a nők elnyomják saját vágyaikat, é s ezért sokszor rejtett agresszi-vitás van bennük a férfiakkal szemben.

A hűtlenség itt elfogadott

Itt a hűtlenségből nem csinálnak nagy ügyet. Egy kicsit meglep, hogy a cseh nők milyen magától értetődőnek tartják a hűtlenséget. Sokan szavakkal is kifejezik ezt: Rendben van a házasságunk. Ja, hogy hűtlen a férjem? Hiszen mindenki hűtlen!

Új Nő csapata
Cookies