Építkezéskor, régi ház felújításakor sokszor megdöbbenünk, hogy egy-egy technológia mennyi anyagi ráfordítást igényel. Az emberek pedig sokszor még mindig aszerint döntenek, hogy mibe kell kevesebb pénzt fektetniük. Pedig a jövőre nézve egyáltalán nem mindegy, milyen megoldások mellett tesszük le a voksunk.

Végeredményben csak a hosszú távú gondolkodás kifizetődő, s ennek már a mai építkezési normák is kezdenek eleget tenni – árulja el Tóth Krisztián, az ANDAM cég vezetője, aki évtizedek óta a házak gazdaságossá tételével – termikus napkollektorok és hőszivattyúk felszerelésével, házak teljeskörű szigetelésével – foglalkozik. A lényeg, hogy minél tudatosabban gondoljunk a fenntarthatósági szempontokra, ezáltal az otthonunk jövőjére!

toth-krisztian-ekohazak-kezdo.jpg
Tóth Krisztián

– Tíz éve, az akkori energiaárak mellett sok embernek nem tetszett, hogy a kollaudáció (használati engedély – a szerk. megj.) feltétele a vastagabb szigetelőanyag és a háromréteges ablaküveg volt. Feleslegesen drága befektetésnek tartották – mondja Krisztián. – Ma már bizony örülnek az akkori beruházásnak, hiszen nagyot változott a világ, s egyáltalán nem mindegy, milyen egy épület hőszigetelése (tehát mekkora összeg áll a fűtésszámlán).

– Milyen tényezők változtatták meg a hozzáállást?

– Amikor több évtizeddel ezelőtt a cégünk elkezdett ezekkel a technológiákkal foglalkozni, még csak a felső tízezernek volt rá igénye (És pénze!). Időközben viszont a törvényeken is sokat szigorítottak, ráadásul a középréteg is tudatosabb lett. Azt se felejtsük el, hogy ezekkel a technológiákkal ma már sokkal több cég foglalkozik: alacsonyabb lett az előállítási ár, s ma már nem két cég közül választhatunk, hanem ötven közül. Tehát van döntési lehetőségünk, de nem mindenki él vele. Az a tapasztalatom, hogy ma az építkezni vágyóknak vagy a régi házak felújításában gondolkodóknak csak a fele látja át, hogy a szigetelés annál összetettebb folyamat, mint felhúzni a falra a polisztirolt vagy lecserélni a negyvenéves faablakokat műanyagra...

– Miért, hogyan kellene eljárnunk?

– A ház izolálása nemcsak polisztirol segítségével végezhető, hanem sűrített gyapottal és szalmával is, ami természetközelibb. Ezeken kívül rengeteg fajta anyagot használnak szigetelésre; ismertek a fújt szigetelőanyagok, az újrahasznosított anyagok – elég csak rákeresni az interneten, és az ember olyan hosszú listát kap, hogy nem győz a végére érni. Arról nem is beszélve, hogy nem tudatosítjuk, mennyire fontos a plafon, a tető izolálása – szinte fontosabb, mint a falaké –, hiszen a meleg levegő felfelé száll. Ott több energiát lehet veszíteni, mint az összes falfelületen együttvéve. Mégis nagyon ritkán gondolnak erre az emberek.

– Mire kell még figyelni a régi házak felújításánál?

– A régi háznál figyelembe kell venni, hogy az annak idején milyen technológiával épült. Ezenkívül érdemes az állapotát statikussal felméretni, illetve egy tervezővel alapprojektet készíttetni annak alapján, hogy az épület mit igényel. Tudni kell, milyen anyagból vannak a falak, hol vannak hőhidak, merre érdemes elindulni: nem minden esetben az a jó megoldás, ha beleinvesztálunk egy jól működő kazánba. Ha a többi paramétert nem vesszük figyelembe, akkor ráfizethetünk. Az új építésű házaknál a tulajdonosok sokszor elkövetik azt a hibát, hogy vesznek egy drága hőszivattyút vagy kazánt, a többi technológiáról pedig tudomást sem vesznek ­– ezzel azt érik el, hogy azt a fűtési technológiát, amibe nagyon sok pénzt fektettek, mindössze körülbelül 70 százalékos hatékonysággal tudják majd kihasználni. Ez éppen olyan, mintha vennék egy sportautót erős motorral, ami fakeréken gurul, vagy nem aszfalton járnék vele, hanem földúton a határban.

Minden technológiának van előnye és hátránya is, meg kell azokat vizsgálni, el kell dönteni, mi a konkrét igényünk. Nagyon nehéz jó projektet csinálni: sokszor a tervezők alapdolgokat nem vesznek figyelembe, a következményekkel pedig aztán nekünk kell szembenézni a munkánk során. Bizony, találkoztam már olyan tervvel, amit egyenesen a kukába dobtam!

– Miért nem mindegy, milyen anyagból épült fel a ház 60-80 évvel ezelőtt?

– A különböző anyagok a felújítás során más-más technológiát igényelnek. Legegyszerűbb dolgunk a téglaházakkal van, csakhogy rengeteg a vegyes falazatú öreg ház. A vályogházak is felújíthatók, csak ezek esetében teljesen más az eljárás menete. Ha ezeket polisztirollal izolálnánk, és a régi faablakokat műanyagra cserélnénk, akkor garantált lenne a fal vizesedése. A hidroizoláció ezeknél a házaknál teljesen más kialakítást igényel, hiszen sokszor nincsenek is alulról szigetelve.

– A régi házat jó egy füst alatt felújítani?

– Nem muszáj, lehet szakaszokban is: a lényeg, hogy tudjuk előre, mit mi után fogunk felújítani, hogy célravezető legyen a munkánk. Oda kell több pénzt fektetni, ahol a legnagyobb hiányosságok vannak. Például: ha az öreg házon szimpla üveges ablakok vannak, akkor érdemes drágábbra cserélni őket, a falra pedig 8 centis szigetelést rakni – a kettő együtt már hatékony. Ha az ablak régi, de jobb minőségű – például vákuumos –, elég javítani, és későbbre is halaszthatjuk a felújítását. Régi ház szigetelésénél két jellemző hiba szokott előfordulni. Az első, hogy a tetőt meg sem nézik azzal a megállapítással, hogy ha nem ázik be, jó lesz még újabb tíz évig. A másik hiba, hogy a betonfödém sokszor kilóg a falon túlra (erre az új építésű házaknál már odafigyelnek), ezért a szigetelőanyag felrakását csak 15 centivel az felett kezdik el. Az egész falfelületen nem veszik el annyi hő, mint ott. Ezért lenne célszerű – ha tehetjük – a téli időszakban termokamerával megnézetni a házat, és megkeresni, hol vannak a hőhidak. Ezek tudatában kijavíthatnánk a hibákat a szigetelésben.

– Tehát mindenképpen érdemes szakemberre bízni a tervezést. Mi a tapasztalata, az emberek kikérik a hozzáértők véleményét, mielőtt munkához látnak?

– Nem mindenki. Ha tanácsot adhatnék, az az lenne, hogy a ház felmérését és a rekonstrukció megtervezését bízzuk egy független szakemberre. Tehát ne arra a személyre, aki a munkálatokat fogja végezni. Felhoznék egy példát: a hőszivattyúnak is elég sok hátulütője van, de aki az eladásukkal, beszerelésükkel foglalkozik, nyilván nem ezekkel fogja kezdeni. Tehát nem mondja el nekünk, hogy először a vízről érdemes keménység- és pH-tesztet készíteni, illetve megvizsgáltatni, változik-e a vízszint év közben. Mert a vízminőséget nehéz garantálni… Maga a technológia jó, de egy független szakember elmondja az előnyöket és a hátrányokat egyaránt.

elofizetes_uj_no.png

– Rengeteg lehetőség van, ezek a technológiák szinte kiismerhetetlenek egy laikus számára. Mi az, amire különösen figyelni kellene?

– A fotovoltaikus rendszerrel (a fény elektromos árammá történő átalakítása – a szerk. megj.) nagyon kell vigyázni. Most ez nagy divat, de szerintem kockázatos. Nem mindegy ugyanis, hogy a háztulajdonos milyen szerződést köt a szolgáltatóval a virtuális elemre. Ha nem előnyös számára, akkor a technológia nem kifizetődő, mivel a hozamot a napkollektorokkal nagyon nehéz garantálni – hiszen nem akkor van főleg szükségünk villanyra, amikor süt a nap. (Ha ugyanis nincs akkumulátorunk, amely képes tárolni a kitermelt energiát, csak akkor biztosított számunkra az áram, amikor süt a nap. Az általunk termelt felesleges energia a szolgáltatóhoz kerül, ezt vásárolhatjuk vissza, amikor nem biztosított számunkra a napenergia – a szerk. megj.) Tehát adott egy olyan technológia, ami olyan körülményen áll vagy bukik, amit a háztulajdonos nem tud befolyásolni.

– Hétvégi házaknál, ahol nincs hálózati áram, ideális megoldás (ha van a napenergiát tároló akkumulátorunk), mert akkor van villany, tud működni a hűtőszekrény, és a meleg vízről sem kell lemondanunk. Nem hangos, nem kíván különösebb karbantartást. A többi technológia előnye adott esetben pont abban rejlik, hogy az ember nem függ egy olyan külső tényezőtől, ami egy szerződés szerint változhat. Ez a technológia nagyobb cégeknél sokkal kifizetődőbb, mert esetükben sokkal nagyobb mértékben drágult az elektromos energia. Tehát számukra a megtérülés is sokkal gyorsabb.

– Az elmúlt évek alatt miben változott az emberek hozzáállása?

– Nőtt az igény arra, hogy minél többféle technológia alkalmazásával „feljavítsák” a házat. Az emberek döntéseit persze olyan események is befolyásolják, mint amilyen most a gázkrízis. Elmondható, hogy egyértelműen megnőtt a hőszivattyúk iránti érdeklődés, de azt is tudni kell, hogy nem minden ingatlan alkalmas ennek telepítésére. Szerintem viszont az elektromos spirállal megoldott talajfűtés a legrosszabb megoldás. Sokan még mindig azért választják ezt a technológiát, mert a szerelése nem bonyolult, az ára is jó. Bérelt helyiségeknél kimondottan kifizetődő ilyet telepíteni, saját ingatlannál nem ajánlanám.

– Mi a helyzet a fatüzeléses technológiával?

– A fűtésrendszerek mellé sokan még kandallót is építenek, sőt olyan lehetőség is van, hogy az egész házat ily módon fűtik ki. Ez jó, csak nálunk nagy probléma a faanyag kérdése. Először mindenképpen meg kell vizsgálni, hogy állunk a nyersanyaggal.

Csehországban a pellettel való fűtés drágább, mint a gázfűtéses rendszer. Viszont függetlenedik a gáztól, ami manapság előnynek számít. (Bár én személy szerint nem hiszem, hogy a gáz csillaga le fog áldozni.) Az is pozitívum, hogy házigazda csak beszerzi a pelletet, vagyis a préselt faforgácsot, feltölti a kazánt, és nincs vele több gondja. Hébe-hóba kikotorja a hamut, kipucolja a hamuteret – összességében ennyi vele a munka.

– Mi a tapasztalata, az emberek hogyan állnak a házukhoz?

– Jól állnak hozzá, csak sokan rosszul kezdik el magát a rekonstrukciót. Én azt tudom tanácsolni, hogy inkább több helyen érdeklődjenek, mert lehet, hogy a harmadik szakember mond olyat, ami nagyon fontos lehet. Nagy probléma, hogy az emberek mindent tényként kezelnek, amit hallanak, pedig olykor mindössze csak véleményről van szó. Én is a véleményemet mondom el az ügyfeleinknek, s csak akkor közlök tényeket, ha azokat adatokkal tudom alátámasztani. Statisztikát mutatok, s elmondom hozzá, hogy milyen forrásból van. Így tartom korrektnek. Nagyon sok szakember – sajnos – téved. Én még akkor tanultam a hőszivattyús rendszert telepítését, amikor kevés szakember volt. Amint több lett, egyre többször hívtak minket olyan helyekre, ahol az előző cég hibáját kellett orvosolni. A cégünk tulajdonképpen ezért lett egyre ismertebb, s mi a javítások során megtanultuk, milyen hibákat lehet leggyakrabban elkövetni. A mai napig minket keresnek fel ilyen esetekhez. Olyan is volt, hogy egy háznál három évvel a beszerelése után indítottuk el a fotovoltaikus rendszert, mert a tulajdonos nem is tudta, hogy a tetőre felrakott panelek nem működnek. Gázzal vagy villannyal fűtött egész idő alatt, és fogalma sem volt arról, hogy a napelem a tetőn csak dísz. Mi javítottuk ki a hibát.

– Azért nem könnyű ma építkezni. Vagy házat felújítani.

– Főleg ilyen árak mellett! Kalkulációt is nehéz készíteni, mert olyan ütemben változnak az árak. Sok emberben még megvan a régi hozzáállás, hogy amennyi pénze van, abból kell gazdálkodni, tehát bele kell férni egy keretbe. Ez sajnos sokszor nem lehetséges, vagy le kell mondani bizonyos dolgokról. Sokszor előfordul, hogy egy beruházó háromféle árajánlatot készíttet háromféle céggel, csakhogy hosszú távon sajnos nem feltétlenül a legolcsóbb ajánlat a legjobb. Akár ki is lehet hagyni bizonyos dolgokat a jobb ár érdekében, de nem biztos, hogy ugyanolyan hatékony lesz az eredmény. Az is előfordul, hogy elkezdik a projekt megvalósítását, már szerelik be a különböző technológiákat, de elfogy a pénz, még mielőtt befejeznék... Ezért fontos a jó projekt, és persze némi rugalmasság sem árt.

– Mi nők, sokszor pontosan tudjuk, mit szeretnénk a házunkban látni.

– Ezzel nincs gond. Mi is sokszor találkozunk azzal, hogy a ház úrnője odajön, és egyenesen megmondja, mi nem tetszik neki, és mit szeretne inkább helyette. Én mindig azt mondom, vegyen elő papírt, és máris sorolom a szóban forgó dolog előnyeit, hátrányait és az árat. Aludni kell rá egyet, mert nincs rossz technológia, mindegyiknek vannak pozitívumai, negatívumai, a választás az emberen múlik. Csak és kizárólag külsőségekre alapozva dönteni viszont óriási hiba! Én azt tartom, hogy dekoráció terén ­­– ami nem befolyásolja a technológia működését – minden háziasszony kiélheti a kreativitását. A radiátor színét ki lehet választani, de hogy egy adott szobát milyen nagy fűtőtest fűt ki gazdaságosan, az bizony tényeken alapszik, még ha az illető ízlésének túl nagy is. (Persze ilyen esetben a probléma kiküszöbölhető például vizes padlófűtéssel.) Ezek apróságok, de fontos dolgok, főleg, hogy a jövőben az ott lakók komfortérzetét fogják szolgálni.

Novák Zita
Cookies