Ma már nem szaladgálnak tyúkok a családi házak udvarán, s nem termesztjük meg a kertünkben az ellátásunkat fedező zöldség- és gyümölcsmennyiséget. Ezt hozta az élet – mondhatnánk –, a világ változik... S a változással nincs is baj! Csak épp átestünk a ló túloldalára, s elveszítettük kapcsolatunkat a természettel és a tájjal, ahol az otthonunk áll.
„A mai házak melletti apró, tujasorral és betonkerítéssel szegélyezett telkek a mai kor mentalitását tükrözik. Ennyire elidegenedtünk a természettől…” – kongatja a vészharangot Kulmon Angelika (34) zoboralji származású tájépítész. Elfelejtettük, hogy az ember a természetből való, s hogy a természetben érzi a legjobban magát. Pedig ha otthonunk megteremtésekor figyelmen kívül hagyjuk ezeket a szempontokat, arra előbb-utóbb mi fázunk rá…
Kulmon Angelika a jövőt az organikus, illetve fenntartható házak tervezésében, valamint a régi házak tájhű átépítésében látja. „Az ükapám tervezte ház még a mai napig áll!” – meséli. „Az alapja kő, maga az épület pedig vályog, nád és tégla kombinálásával készült. Még mindig impozáns, s remekül illeszkedik a vidéki tájba!” (© KMFOTO)
Angelika hiszi, hogy a házra és a kertre – ahogy az nagyanyáink idejében is volt – újra egységként kellene tekinteni. „Nem a ház körül van egy darabka zöldterület, hanem a területre, a tájba épül bele a ház!” – vallja. Fenntarthatóságról, zöld gondolkodásról és a tájépítész munkájának fontosságáról beszélgettünk.
– Mit jelent pontosan, hogy egy ház organikus és fenntartható?
– Egy organikus ház építésénél a természetet és a tájat helyezzük előtérbe, s ezek alapján járunk el a munkálatok során. A fenntarthatóság (vagy időtállóság) pedig legfőképp az anyagokra és a technológiákra vonatkozik. Azok az anyagok, amelyeket régen használtak a házak építésénél – ilyen a szalma, a vályog, a kő és ezek kombinációja –, a mai kor igényeinek is teljesen megfelelnek. Sőt, jobb tulajdonságokkal is bírnak, mint a modern építőanyagok! Amikor belépünk egy organikus házba, azonnal érezzük, hogy jobb a közérzetünk. Ha nincs az épületben műanyag, ragasztó vagy bármiféle káros vegyi anyag, a levegő is tisztább, egészségesebb.
Mit csinál a tájépítész? A tájépítészek feladata, hogy kialakítsák a tájképet, valamint a nyitott tereket a parkok, intézmények, utak, kereskedelmi- és lakossági helyszínek esetében. Megtervezik, illetve monitorozzák ezek kivitelezését, karbantartását s a felújítási munkálatokat.
– Fenntarthatóság alatt a régi házak rekonstrukcióját is érthetjük?
– Természetesen! Ilyenkor azonkívül, hogy újra felhasználhatjuk a régi téglákat vagy a fapadlót, a szép, gerendás plafont is meghagyhatjuk. A fa nyílászárókat sem kell műanyagra cserélni: egy szakszerű renoválással a legtöbb esetben meg lehet menteni a régit. De ha mégis újakra lenne szükség, azt a helyi mesteremberek is el tudják készíteni! Így az autentikus jelleg is megmaradna, a helyiek pedig munkához jutnának. A ma emberéből viszont hiányzik a türelem és az odafigyelés: általában mindenki az egyszerűbb utat választja. A hibás lépéseket néhány év elteltével viszont a saját bőrükön észlelik majd…
– Mi az, amit mindenképp tartsunk szem előtt, ha új otthon építésébe vágunk?
– Nálunk még mindig jellemző, hogy az emberek külön tekintenek a házra és a kertre. Először kiválasztják, hogy milyen házat szeretnének, majd keresnek hozzá egy telket. Pedig a sorrend nem helyes! A jó irány az lenne, ha egységben látnánk a házat és a telket. Hisz nem a ház körül van egy darabka zöldterület, hanem a tájba épül bele a ház! Nyugaton már természetes, hogy a ház tervezője együtt dolgozik a tájépítésszel. Minden szakembernek megvan a maga feladata, és a cél érdekében együttműködnek.
– Hogyan fogjunk hozzá a telek kiválasztásához?
– Gondoljuk át, hogy méretben, fenntarthatóságban, elhelyezkedésben mi az, ami leginkább megfelelne az igényeinknek. Majd térképezzük fel az adott telek sajátosságait, érdekességeit. Például: van-e kút a területen? (Ez annak idején természetes szempont volt, hisz a vízforrás nagyon fontos.) Illetve az sem mindegy, hogy égtájak szempontjából hogyan helyezkedik el a telkünk. Sokan sajnos csak az építkezés után jönnek rá, hogy míg a hálószobájuk napos, addig a nappalijukba nem jut elég fény. (Pedig a nappali és a konyha a ház szíve – ide kellene a legtöbb napocskának beszűrődnie!) S persze a terület magassága is mérvadó – főleg, ha a telek nem teljesen sík. Egy rosszul megtervezett udvaron például megállhat a víz! Megoldásokat nyilván ilyenkor is lehet találni, csak nagyon fontos minden egyes szempontot figyelembe venni.
– Mintha fordult volna a kocka: régen a kisebb ház, nagyobb telek volt a jellemző – ma meg épp ellenkezőleg.
– Igen, és a kisebb házakban akár több család is együtt lakott. A szobák nem álltak üresen, a tereket maximálisan kihasználták. Az ökoház-életérzés arról is szól, hogy csak annyit használjunk építőanyagból, tárgyakból vagy energiából, amennyi szükséges! Fontos, hogy már az építkezésnél legyünk tisztában azzal, hogy mennyi energiára lesz szükségünk a házunk fenntartásához. Illetve régen a szobák berendezése is csak egy ágyból, egy szekrényből és egy tükörből állt. Biztos, hogy szükségünk van rá, hogy ma annyiféle tárggyal vegyük körül magunkat? Én azt tanácsolom, mindenképp határozzunk meg egy költségkeretet, s ebbe igyekezzünk beleférni.
„Mindenkinek van egy ideális elképzelése az álomotthonáról, és erről az emberek nem igazán szeretnek lemondani. Az évek során rengeteg olyan vízióval találkoztam, amellyel nem tudtam azonosulni, mivel egyáltalán nem illeszkedett az adott tájhoz…”
– Hogy lehetne harmóniába hozni a természetet és a házat?
– A mai házak melletti apró, tujával és betonkerítéssel szegélyezett, négyzet alakú telkek a mai kor mentalitását tükrözik. Az emberek ennyire elidegenedtek a tájtól! Valahogy el kellene érni, hogy ne abban a néhány árban gondolkozzanak, ami a sajátjuk, hanem nézzenek szét, s tanuljanak meg újra kapcsolódni a természettel. A betonkerítéseket azért húzzák fel, hogy ne lássák a szomszéd életterét – ezek viszont ellenségei a tájnak. Mellettük nem sok növény marad meg, hisz túl nagy árnyékot adnak a pici telek méretéhez képest. Az emberek pedig az építésztől várják a csodát – pedig mennyivel könnyebb lenne azonnal jól tervezni, mint később javítgatni a rosszat! Mi a munkánk során próbáljuk őket edukálni: újra és újra elmondjuk azokat a dolgokat, amelyek régen természetesek voltak. Például, hogy a kert tervezésénél biodiverzitásra kellene törekedni. Azaz ne csak egy, hanem több növénycsalád, növényfaj is megtalálható legyen benne! Hiába szép ugyanis a zöld, gyermekláncfű nélküli gyep – nem ez a természetes! A ház és az udvar pedig akkor lehetnek egymással harmóniában, ha azonos stílusjegyekkel, hasonló színvilágban vannak megtervezve. Funkcionálisan is összhangban kell lenniük.
– Vannak olyan próbálkozások, hogy a gyep helyett rét legyen kialakítva a ház mellett. Ezt hol lehet megvalósítani?
– Ez az irány nagyon hasznos és praktikus. Célja, hogy ne pusztuljanak ki a növényfajták, állatfajták, valamint az, hogy közelebb hozzuk a természetet. A méheknek, lepkéknek is ez a legtermészetesebb élőhelyük. Sőt, a gyerekeknek is érdekesebb lehet egy ilyen környezetben felnőni, mint amikor még a fűre sem léphetnek rá… A fák leveleit sem kell ősszel összegereblyézni: elég őket csak a fa köré húzni, s megvédik a fa gyökereit. Ez is egyfajta komposzt, magától lebomlik. Vadvirágos réteket a közterekre előnyös tervezni és kialakítani.
(© KMFOTO)
– Hogyan közeledhetünk a természethez a nagyvárosokban?
– A jövő egyik nagy újítása a zöldtető lehet, amikor a tetőn nem cserép, hanem föld és élő növényzet – moha, cserje, fa – van. Intenzív zöldtetőnek nevezzük, amikor az épületre elég vastag réteg föld kerül, ezáltal magasabb növényeket is lehet rá ültetni. Az extenzív zöldtetőkön pedig a 30 centiméternél alacsonyabb növények maradnak meg. (Ilyenek a mohák vagy a varjúháj.) A zöldtetők egyrészt klímabarátok, másrészt esztétikusak: a használatuk egyre inkább kezd elterjedni. Illetve vannak komplett kertek is, ahol az ember is kihasználhatja a tetőt. Képzeljünk csak el egy irodaház tetején lévő kertet magas növényekkel, fákkal, napozókkal… Nagyvárosokban ez jó alternatíva lehet, hogy legyen valamiféle kapcsolódás a természettel. De a vertikális kertek – a növényfalak – is egyre népszerűbbek.
– Feltételezem, a szobanövényekről sem szabadna megfeledkeznünk…
– Sajnos a lakóterekben egyre kevesebb élő, cserepes növény van. Pedig ezek a zöld színükkel gyógyítanak, nyugtatóan hatnak! Sokan nem is tudják, hogyan törődjenek a növényekkel, így azok elszáradnak. Pedig mindannyian ismerjük a mondást: aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet… A mai ember ugyanakkor már nem érzi szükségességét, hogy értsen a növényekhez… Nagyszüleink, dédszüleink a legtöbb idejüket kint töltötték a szabad ég alatt: dolgoztak, művelték a földet. A haszonnövényekhez – búza, kukorica – érdek fűzte őket: nem volt termés, ha nem törődtek velük megfelelően. Ma meg már biónak és ökonak kell neveznünk azt, ami régen természetes volt…
„Jó lenne, ha minden ház udvarán állna legalább egy fa: de olyan igazi, terebélyes, 3-15 méter magas fa! A mai ember viszont ezt is nyűgnek érzi, hisz sok pluszmunka járhat a lombokkal, meg aztán a gyökér átnőhet a szomszéd telkére… Pedig így nem lehet tájat építeni!”
– Hogy látja, milyen jövő áll előttünk tájépítészeti szempontból?
– Az elmúlt években látni előrelépést a zöld gondolkodásban. Ha egyre több szakember kezd el foglalkozni a témával, s egyre több információ jut el a laikusokhoz is, akkor elkezdődhet egy pozitív irányváltás. A mostani gazdasági és társadalmi történéseket figyelve hamar itt lehet az idő, hogy az emberek kénytelenek legyenek többet foglalkozni a témával. A jelenlegi energiaigényes élet ugyanis nem lesz már sokáig fenntartható… Én úgy látom, hogy a jövő a lehető legnagyobb mértékű önellátásban rejlik, s abban, hogy az – egyelőre – alternatívnak számító megoldásokat be tudjuk építeni a mindennapjainkba. Például: nem az „ytongos” bungalót, hanem a szalma- vagy a vályogházat választjuk majd. A fűtést napelemekkel biztosítjuk, a csapadékot összegyűjtjük és tároljuk, a kertjeinkbe pedig több termő fát ültetünk. Jöhet a permakultúra, a komposztálás, a helyi termelőktől való vásárlás és a csomagolásmentesség! Persze erre csak a tudatosan gondolkodó, önellátásra és természetközeliségre törekvő emberek lesznek képesek.
– Kiknek kellene élen járniuk abban, hogy megtörténjen ez az irányváltás?
– Az építészeknek, tájépítészeknek, műemlékvédőknek, régiófejlesztőknek… Illetve mindenképp bizakodásra ad okot, hogy a települések vezetői egyre inkább kezdik a témát fontosnak tartani. Egyfajta generációváltás zajlik jelenleg: a fiatal vezetők új gondolatokat és mentalitást hoznak az önkormányzatokba. A régi modell már nem fenntartható: tudnunk kell, hogy kik vagyunk, hová tartozunk és merre tartunk! Nyugaton ez a hozzáállás természetes, de nálunk is vannak nagyszerű példák. Nézzük meg Vlkolinec és Terhely (szlovákul: Vlkolínec és Terchová – a szerk. megj.) községeket, melyeknek védjegyük az építkezési stílusuk. Ezek az UNESCO által védettek, a környék turizmusa rájuk épül, és értékként tekintenek rájuk a helyi lakosok. Biztos vagyok benne, hogy a felvidéki építészetnek is lennének ilyen jegyei, jellegzetességei, amelyre lehetne víziót építeni! De addig kellene rátalálni a helyes útra s menteni a menthetőt, amíg lehet. Ha ugyanis minden régi házat lebontunk, a helyi jellegzetességekkel együtt töröljük a történelmünket, a kultúránkat és a hagyományainkat is. Így ezek az értékek örökre feledésbe merülhetnek…
