A körülrajongott nők nem feltűnő szépségek. Mi lehet a titkuk?

Eláruljuk: a rendíthetetlen önbizalom és az a képesség, hogy akár húszévnyi házasság után is meglepetést tudnak szerezni a férfinak. Egyszóval: igazi boszik.

mit-tudnak-a-nok-kezdo.jpg
(© Erwin Blumenfeld, Vogue 1950)

Engedi, hogy meghódítsák

Minden férfi vadász. Az irodában üldögélve nemigen emelkedik meg a pasi adrenalinszintje. Ezért gondoskodjunk róla, hogy mikor velünk van, legyen része némi izgalomban. És persze bizonytalanságban. Emancipáció ide vagy oda, ha jó kapcsolatra vágyunk, játsszuk el a mamutot, és hagyjuk, hogy a nagy Ő becserkésszen bennünket. A legismertebb „mamut” valószínűleg Károly walesi herceg örök szerelme, Camilla. Ez a nem túl szemrevaló hölgy (az angolok egyszerűen csak rottweilernek nevezik) azzal keltette fel a trónörökös figyelmét, hogy nem esett hasra tőle, mint a legtöbb nő, sőt még arra is képes volt, hogy máshoz menjen feleségül!

Károly 2005-ben, amikor harmincöt évnyi „titkos” viszony után Camillát végre oltár elé vezette, valószínűleg úgy érezte magát, mint az ősember a sikeres mamutvadászat után. Volt idő, amikor az írták az újságok, hogy Camilla otthagyta a férjét, és egy időre átköltözött a saját rezidenciájába. Több mint biztos, hogy nem a házasság került válságba – Camilla mamutosdit játszott. Ismeri az ősi titkot: egy férfi sose legyen biztos a dolgában! Még akkor sem, ha már nem szeretői, hanem férji státuszban van.

A feleség nem anya

Az igazi férfinak már van egy anyja, aki megmondja neki, mit tegyen, és mit ne. Nincs szüksége még egy anyára. A hímsoviniszták évszázadok óta kritizálják a nőket, miszerint nem képesek saját életcélt találni maguknak. Ezért aztán szüntelen egzecíroztatják a férfiakat, és arra kényszerítik őket, hogy a család érdekében mondjanak le minden vágyukról és ambíciójukról. Hm, lehet, hogy igazuk van?!

Egyszer egy riporter megkérdezte Paul Newmantől, mit csodál leginkább a feleségében, Joanne Woodwardban. „Főként azt, hogy mindig mindenben támogatott. Még az autóversenyzésre is rábólintott, pedig azt aztán irtóra gyűlölte.” Egyszóval: soha nem nyafogott, és a kék szemű szépfiú ki is tartott mellette kerek ötven évig.

Legyen tele a határidőnaplója

A siker egyik titka: a nő mindig adja a férfi tudtára, hogy három lépés a távolság. És nem csak az elején, a randik alatt. Tudtára kell adni a nagy Ő-nek, hogy nélküle is képesek vagyunk létezni, mert megvan a magunk csodálatos élete! Az igazi nők, a „végzet asszonyai” ismerik az aranyszabályt: azt az érzést keltik a férfiban, hogy ez az egész annyira azért nem érdekli őket. Egyszóval: nincsenek igazán oda...

Ne mondja soha, hogy ,,szeretlek"

Édesanyánk arra tanított bennünket, hogy „beszélni ezüst, hallgatni arany”. Ez a mondás kétszeresen igaz az együttélésre és a házasságra. Rengeteg pénztől elesnének a válóperes ügyvédek, ha a nők elfelejtenék az „Üljünk le, és beszéljük meg!” mondatot. (A férfiak ezt utálják a legjobban.) Még nagyobb veszélyt jelent (a nő számára) a „nélküled mit sem ér az életem” frázis. Mert a férfi elhiszi ám, és elbízza magát! Ennek kimondásával a nők önállótlan, függő helyzetben levő teremtéssé degradálják magukat – és szinte előhívják a végzetet. Az okos nő inkább leharapja a nyelvét, mint hogy megkérdezze: „Szeretsz még?” Az okos nő tudja: vagy szereti őt a férfi, és akkor ezt nem kell bizonygatnia, vagy nem szereti – ebben az esetben az ilyen sablonos mondatok mit sem érnek.

Ragaszkodjon a hobbijaihoz

Sok nő elköveti azt a végzetes hibát, hogy a sírig tartó szerelem nevében lemond minden kedvteléséről, és azt várja, hogy a férfi töltse be az életét. Ezzel szemben a férfiak sose mondanak le a hobbijaikról. Zsófi tudja, hogy élettársa minden pénteken este kártyázik, vasárnap délután pedig focimeccsre jár. Ebből csak akkor enged, ha szabadságra utaznak, vagy Zsófi éppen szül. Ugyanígy viselkednek azok a nők, akik tudnak bánni a férfiakkal. Mert arra gondolnak, hogy a férfiak jönnek és mennek – de a jóga, a futás, a kézimunka megmarad. És ez így van jól.

elofizetes_uj_no_267.png

Ne hazudjon magának

A férfi nem azért nem telefonál, mert rengeteg a munkája, vagy lemerült a telefonja. Azért nem telefonál, mert nem érdekli a kapcsolat. Ennyi. A szerelmes férfi még akkor is jelentkezik, ha három ügyfél ül a nyakán, és el kell mennie az ötödik sarokra, hogy telefonfülkét találjon. Sokévi házasság után is. Gyuri bevallotta, hogy akár húszszor felhívja a feleségét, ha tudja, hogy csúcsforgalom van, vagy csúszik az út. Egyszerűen azért, mert szereti és félti. Mindig találunk időt a másikra, ha szívből szeretjük, mert ő a legfontosabb nekünk.

Ne vigye túlzásba a gondoskodást

Bár sokan az ellenkezőjét állítják, a valóságban még egyetlen férfi sem hagyta el a szerelmét amiatt, mert nem vasalja ki szépen az ingek gallérját, vagy a rántott húsán a prézli kicsit odaégett. Igaz, a mondás szerint a gyomron keresztül megy a szerelem, de azt sokan elfelejtik hozzátenni, hogy csak abban az esetben, ha a férfi főz.

Hordja csak fenn az orrát

A körülrajongott nők méretei általában messze állnak az ideális 90-60-90-től. Ady Lédája egyáltalán nem volt szép, mégis elnémult a terem, ahol megjelent. Ne gyötörjük partnerünket „nem vagyok túl kövér?” típusú kérdésekkel. A sikeres nők nem bajlódnak ilyesmivel – ami hiányzik belőlük, azt rendíthetetlen önbizalommal pótolják.

Gondoljunk csak Kleopátrára. A feljegyzések szerint Kleopátra egyáltalán nem volt szép, sem az alakja, sem az arca, sem a bőre nem rítt ki az őt körülvevő nők átlagából, mégis ujja köré csavarta kora legjelentősebb, legbefolyásosabb államférfijait. Biztosan nem azzal töltötte az időt, hogy állt a tükre előtt, és azon siránkozott, hogy orra bizony meg sem közelíti a görög szépségideált.

Legyen jó sokáig elérhetetlen

Sherry Argov, a Miért a rossz lányokat szeretik a férfiak? című könyvében azt tanácsolja a nőknek, hogy várjanak a szexszel – ne csak a harmadik randevúig, hanem legalább egy hónapig. Minimum ennyi idő kell ahhoz, hogy megállapítható legyen, mit várhat a nő a férfitól, van-e munkája, lezárta-e a viszonyát volt barátnőjével, vagy nem betegesen féltékeny-e. A férfi jobban fogja tisztelni a nőt, ha az nem tálalja fel magát ezüsttálcán. A férfiak ugyanis ösztönösen megérzik, hogy a nő szexualitása természetes-e, vagy csak éppen nem tud egyedül élni vagy megélni, szüksége van arra, hogy férfi álljon mellette.

Az igazi férfi tudja, melyik nő fekszik le vele csak azért, hogy kielégítse a saját érzékiségét, esetleg a férfiét. Az igazi férfi nem ilyen nőre vágyik! (A nem igazinak lehet hazudozni, lehet vele csalafintáskodni, de hát az igazi nő nem a nem igazi férfira vágyik és vár.) Az imádattal körülvett nők tudják, hogy ők az érzékiségnél sokkal többet tudnak nyújtani. A késleltető viselkedés mellett a férfiak arra számítanak, hogy majd valami különlegeset kapnak. (Kapnak is.)

Az időhúzás jó stratégia. Boleyn Anna tudta ezt. Eltartott egy-két évig, amíg engedett a szoknyavadász királynak, VIII. Henriknek. Kitartásának jutalma a királyi korona lett. Sajnos ráfizetett, mivel nem tartotta be a kettes számú szabályt, miszerint a feleség ne anyáskodjon a férje felett...

mit-tudnak-a-nok-belso.jpg
(© Irving Penn)

Ne hagyd el régi barátaidat

Sok nő, miután férjhez ment, nemcsak a kedvteléseiről mond le, hanem régi barátaihoz is hűtlen lesz. Bea, sajnos, ezt tette. Azelőtt minden szerdán úszni járt a legjobb barátnőjével, minden hónapban egy hétvégét pedig a csajokkal töltött egy víkendházban. Aztán megismerkedett Tamással. Az úszás helyett már vele járt szerdánként golfozni. A hétvégi kirándulásokat is törölte, mert „Tamást untatja a vidék”, ha pedig egyedül hagyja otthon, unatkozik.

Bea csak fél év múlva jelentkezett a barátnőjénél. Zokogva mondta el, hogy „az a tökéletlen macsó” elhagyta. Nem is csodálkozhatunk. Tamás egy életvidám, mozgékony, impulzív nőcit ismert meg, és egy hónap múlva egy unalmas liba kuporgott a lábánál. Mi ebből a tanulság? A régi barátokat nem szabad ejteni akkor sem, amikor új ismeretségre teszünk szert. Hiszen a szerelmünk elhagyhat, a régi barátok viszont megmaradnak.

Varga Klára
Cookies