Bernáth Tamás, a Komáromi Jókai Színház színművésze immár tíz éve csal mosolyt dr. Spenótként a beteg gyermekek arcára. Bár a koronakrízis a bohócdoktort kényszerpihenőre küldte, Tamás erre a helyzetre is leleményes megoldást talált.

7nqw-aho_1.jpeg

Bernáth Tamás az elsők között csatlakozott Szlovákiából a Health care virtual clowns nemzetközi Facebook-oldal felhívásához. A koronaszörny ugyan a bohócokat kényszerpihenőre küldte, Tamás úgy döntött, hogy online videók segítségével szórakoztatja tovább gyógyulásra váró pajtásait.
De hogy jutott mindez eszébe? Erről kérdeztük a színművészt.

– Hirtelen egy elképesztően leszűkült térben találtam magam. Megszűntek az előadások és a próbák a színházban, leálltak a fellépések az operett-összeállításaimmal, s a rendezvények moderálásáról is le kellett mondanom. Tíz éve „rendelek” bohócdoktorként a komáromi, az érsekújvári, a galántai, a dunaszerdahelyi, a pozsonyi és a nyitrai kórház gyermekosztályán, ám a kórházi látogatások tilalmával „bohóckarrieremet” is fel kellett függesztenem. Miközben próbáltam magam ráhangolni a Maradj otthon! életmódra, eszembe jutott, hogy hasonló bezártságot élhetnek meg azok a gyerekek is, akik most kórházban vannak. Dr. Spenót ezért úgy döntött, hogy elindul hozzájuk. Online – meséli Tamás.

– Előre megírod a forgatókönyvet a videóidhoz?

– Nem, szeretek improvizálni. Ha megfogalmazódik bennem az alapötlet, először körülnézek otthon, hogy milyen kellékeket találok. Amennyiben úgy látom, hogy az elképzelésem megvalósítható, akkor a fiaim segítségével leforgatjuk a videót. Ők a fénytechnikus, a hangmérnök és operatőr szerepét vállalták magukra.

– Mesélj egy kicsit dr. Spenótról. A kórtermekben is improvizálni szoktál?

– A bohócdoktorok – normális esetben – kettesével járnak „vizitelni”. Több alapszituáció van a tarsolyunkban, és aszerint válogatunk belőlük, hogy a gyerekek mennyire nyitottak a bohócokra. Gyakran előfordul, hogy az anyuka megörül nekünk, lelkesen biztatja a gyermekét, szegény kicsi meg vagy megijed, vagy úgy csinál, mintha ott sem lennénk. Ilyenkor a bohóctársammal egymással kezdünk játszani: mindig az ügyes, talpraesett 1-es bohóc irányítja az ügyetlen, kétbalkezes 2-es bohócot. A felállás változik, ahogyan az is, hogy milyen nyelven kommunikálunk. A gyerekek eleinte megszeppenve figyelnek bennünket, az előadás végére pedig már jókat kuncognak. „Mikor jöttök legközelebb?” – kérdezik. Ám, a következő látogatásunkkor a legtöbben szerencsére már otthon vannak. Ugyanakkor járunk az onkológián és a pszichiátrián kezelt kis betegekhez is, ahol a felépülés időtartama értelemszerűen hosszabb. Jó érzés, ha sikerül mosolyt csalnunk a gyermekek arcára, s legalább néhány perc erejéig feledtetni tudjuk velük, hogy valójában hol vannak, és miért.

„A gyerekek hihetetlenül nagy harcosok: türelmesen, fegyelmezetten, alázatosan küzdenek – többnyire sikerrel. De sajnos, megesett már, hogy valamelyikük elveszítette a csatát. Nagyon megrázó ezzel szembesülni, megviseli az ember lelkét.”

– A segítő szakmákban dolgozókra a legjellemzőbb a kiégés. Soha nem érezted úgy, hogy belefáradtál, és már semmi újat nem tudsz kitalálni?

– Igyekszem érzelmileg távol maradni s elvonatkoztatni az adott helyzettől. Ez egy évtized tapasztalatával a hátam mögött sem sikerül mindig. Az onkológián sokszor hetekig, hónapokig tartanak a kezelések. A gyerekek hihetetlenül nagy harcosok: türelmesen, fegyelmezetten, alázatosan küzdenek – többnyire sikerrel. De sajnos, megesett már, hogy valamelyikük, akit hosszabb ideje ismertünk, elveszítette a csatát. Nagyon megrázó ezzel szembesülni, megviseli az ember lelkét. A pszichiátria egy teljesen más univerzum. Ott többször megesett már, hogy skizofréniás kiskamaszok agresszívan léptek fel velünk szemben. Ilyenkor fontos, hogy ne menjünk bele a konfliktusba, s ne élezzük ki még jobban a – már amúgy is feszült – helyzetet. Lelkileg az első év volt a legmegterhelőbb számomra – tíz év távlatából viszont nagyon örülök, hogy belevágtam. Van egyfajta missziója, küldetése ennek a munkának.

– Színművészként hogy került rád a fehér orvosi köpeny?

Kecskés Marika bábművész, a Pozsonyi Színiakadémia Bábművészeti Tanszékének oktatója keresett meg, hogy lenne-e kedvem csatlakozni a kezdeményezéshez. Azonnal igent mondtam, amit egy komoly felvételi válogatás követett. Végül tizenhat jelentkezőből hatan kerültünk be, és lettünk a Piros Orr Bohócdoktorok nemzetközi szervezet szlovákiai alapítványának tagjai. Az első „bevetés” előtt workshopokon, helyzetgyakorlatokon, pszichológiai felkészítéseken vettünk részt, de a mai napig rendszeresen járunk szakmai továbbképzésekre. Arra azonban, amivel a kórházi ágyak mellett szembesülünk, nem igazán lehet elméletben felkészülni.

clabqxgy_0.jpeg

Bernáth Tamás huszonöt éve kapta meg első szerepét a Komáromi Jókai Színházban. Azóta szinte az összes gyerekelőadásban színpadra lépett.
 

– Hihetetlen népszerűségnek örvendenek dr. Spenót videói. Kicsik és nagyok, egészségesek és betegek ugyanakkora lelkesedéssel nézik. Milyen tulajdonságok kellenek ahhoz, hogy valaki jó bohócdoktor legyen?

– Kell egyfajta szimpátia és elfogadás a gyerekek iránt. Tudni kell az ő szemszögükből szemlélni, értelmezni a körülöttünk lévő világot. Nem árt, ha a bohócdokinak vannak zenei ismeretei, illetve kommunikatív, kreatív, fantáziadús, vidám és játékos. Számomra nagy előny, hogy a színészi munkából, a tapasztalataimból is tudok meríteni. Ha jól számolom, idén lesz huszonöt éve annak, hogy megkaptam az első szerepemet a Komáromi Jókai Színházban. Azóta végigjátszottam minden évadot. Szinte az összes gyerekelőadásban színpadra léptem: a Süsü, a sárkány c. produkciónkban – ami százhatvan előadást ért meg – például több karaktert is megszemélyesítettem. Nagyon szeretem a meséket.

„Egy tollvonással ugyan engedélyezni lehet a kulturális intézmények megnyitását, de a félelmet az emberekből nem lehet egy csapásra eltüntetni. Időbe fog telni, mire ismét négy-ötszáz fő ül majd egy nézőtéren.”

– Huszonöt év folyamatos pörgés után hogy tudsz megbirkózni a jelenlegi helyzetből fakadó hiányérzettel?

– A mostani szituációban nem az a legrosszabb, hogy elmaradt a márciusra tervezett Szeretkezz, ne háborúzz c. zenés vígjáték ősbemutatója, vagy hogy nem lesz megtartva Móricz: Rokonok c. drámájának premierje. A bizonytalanság a legrosszabb: hogy nem tudjuk, mikor lesz vége. Egy tollvonással ugyan engedélyezni lehet a kulturális intézmények megnyitását, de a félelmet az emberekből nem lehet egy csapásra eltüntetni. Időbe fog telni, mire ismét négy-ötszáz fő ül majd egy nézőtéren. A távolságtartás minden emberi kapcsolatunkban jelen lesz. Hosszú ideig fogjuk még hiányolni a baráti öleléseket, a nagy puszikat. Most még az édesanyámat sem tudom megölelni, s nem tudom, hogy a járvány okozta belső korlát meddig marad meg bennem, bennünk.

– Akkor inkább ne is tegyem fel a szokásos – kicsit sablonos – kérdést, hogy mik a terveid a jövőben…

– Terveket most nem tudnék felsorolni, de ez nem jelenti azt, hogy ne lennének célkitűzéseim. Kell, hogy az embert motiválja valami. Bízom benne, hogy minden rendben lesz, és idővel jobbnál jobb előadásokon fogadhatom a közönséget.

Janković Nóra

Egy kis ízelítő dr. Spenót bohóckodásából: 

 

web-bannerek-hirlevel-01.jpg

Új Nő csapata