Nemrégiben felhívást tettünk közzé: olyan hölgyet kerestünk, aki vállalkozik a „nagy alakításra”. A jelentkezők közül Kozmér Évát választottuk ki, aki orrával volt elégedetlen. Az új orr mellé azonban új megjelenés is dukál. Tartsanak velünk, és nézzék meg Éva átalakulását!

Évi egy vagány, fiatal lány, aki éli a húszévesek mozgalmas életét. Szeret bulizni, imádja a zenét, minden őrültségre kapható, és a haverok társaságában érzi igazán elemében magát. A 20 éves bősi lány kipróbálta már az egyetemet, de a bölcsészkart túl unalmasnak találta. Ő ennél nagyobb izgalmakra vágyik: Győrben szeretne kriminológiát tanulni.

nagy-alakitas-kezdo.jpg
Az átalakító csapat

– Nem vagyok elégedett magammal, főként az orrom zavar – mondta Éva közvetlenül a műtét előtt.– Már régóta készülök, hogy a rajta éktelenkedő púpot eltüntessem. Az orrom nemcsak engem zavar, ugrattak is már miatta. Ez már az ötödik (!) próbálkozásom, és ha ez sem jön be, feladom.

– Az eddigi időpontjaim különféle okok miatt meghiúsultak: vagy én léptem vissza, vagy a kórház mondta le. Aztán volt, hogy a magas vérnyomásom miatt küldtek haza. Ettől tartok most is. Nagyon izgulok, és hiába vettem be altatót, egész éjjel csak a plafont bámultam.

nagy-alakitas-elotte-portre.jpg

Éva félelmei szerencsére alaptalannak bizonyulnak. A műtőben a nővérkék kedvesen mosolyognak, és a nyugodt légkörnek köszönhetően a lány vérnyomása is megnyugszik... Immáron semmi sem áll az operáció útjában.

Dr. Peter Siska, a Sagax klinika plasztikai sebésze az előzetes konzultációk során már mindenben megegyezett Évával, így most csak megrajzolja Éva új orrának körvonalait.

nagy-alakitas-orrplasztika.jpg
A műtétet nem altatásban végezték, ami fontos, mert komplikációk általában az altatás miatt szoktak bekövetkezni.

– Az arc karakterét legmarkánsabban az orr határozza meg, ezért érthető, hogy sokan esztétikai okokból végeztetnek orrplasztikát – veszi át a szót a doktor úr. – Az orr veleszületett vagy sérülés következtében kialakult deformitásai, alaki hibái plasztikai műtét útján korrigálhatóak.

– A beavatkozásnak két típusát különbözetjük meg: a nyílt és a zárt orrplasztikát. Általában zárt orrplasztikát végzünk, vagyis az orr belső nyálkahártyáján ejtünk bemetszést, így külső hegek nem keletkeznek.Többszörös orrműtétek után és bizonyos esetekben, amikor a korrekció részletesebb megközelítést kíván, nyílt orrplasztikára van szükség. Ennek során kívülről, az orrnyílásokat elválasztó bőr felületén történik a bemetszés.

Az orrplasztika a korrekció típusától függően egy-másfél órát vesz igénybe. A plasztikai sebész az orrnyílások belső nyálkahártyáján ejtett bemetszés útján, leválasztja az orr nyálkahártyáját a környező szövetekről, a porcos-csontos vázról, felszabadítja az orrsövényt és az orrporcokat, valamint a csontos orrhátat.

– Éva esetében az orr porcos és kötőszöveti vázából eltávolítjuk az alaki eltérést okozó részeket, átformáljuk az orrcsúcsot. Az orrcsúcs formázásához szükség esetén felhasználhatóak az orrműtét során eltávolított porcok. Az orrháti csontos kinövéseket lereszeljük, az orrháti görbületet megszüntetjük. A helyi érzéstelenítéssel végzett beavatkozás végeztével a páciens rövid megfigyelés után távozhat is a klinikáról.

Közvetlenül a műtét után Évi nagyon elcsigázottnak tűnik.

– Az érzéstelenítőt a porcba szúrták. Fájt, de miután hatni kezdett, már semmit sem éreztem. Nem volt kellemes hallgatni, ahogy faragják a nózimat. A műtét után rögtön adtak egy tükröt, és megnézhettem az új orromat. Én már most is elégedett vagyok vele! – osztja meg velünk Évi a műtét utáni érzéseit.

web-bannerek-instagram.jpg

– Az első két éjszaka nagyon kellemetlen volt – mondja Évi akkor, mikor a fodrásznál találkozunk.– Ülve kellett aludnom, hogy az esetleges távozó vértől nehogy megfulladjak. Az első héten tamponokkal volt teli az orrom, így nem tudtam rajta levegőt venni. Az egészet gipsszel rögzítették, ezt két hétig kellett viselnem.

– A legkellemetlenebb az volt, hogy három hétig nem fújhattam ki az orromat. Fájdalmat egyébként nem éreztem, de az orrom egy picit még most is érzékeny. Maximálisan elégedett vagyok az eredménnyel. Mindenkinek tetszik a végeredmény.

Egyedül a doktor úr nem elégedett teljesen: ő még szeretné egy kis korrekciós beavatkozással az orrcsúcsomat megemelni. De ehhez még nekem is lesz pár szavam. Ezután bármi „fájósat” vállalok, még a fogorvoshoz is önként és dalolva megyek!

Haj: Végh József (Joel Hair Salon)

Évának sűrű, egészséges, de puha szálú haja van. Eddig nem is látszott, hogy milyen dús, mert a saját súlyától lelapult. Éva hajszíne eredetileg világosbarna, de saját bevallása szerint azzal már rég találkozott. Egy kis csokoládébarnából és vörösből álló koktéllal frissítettem fel a hajszínt. A leheletnyi vörös árnyalat a tavaszi napfényben szépen csillog majd.

– A frizura kialakításánál csúsztatott nyírási technikát alkalmaztam. Lényege, hogy elvékonyítja a haj végeit, ezáltal a haj rugalmasabb lesz, és dúsabbnak hat. Az arcot pedig szépen keretezi az örök klasszikus frufru. A végeredmény egy levegős, tépett mikádó frizura, mely egy közepes méretű hajkefe segítségével otthon is könnyen elkészíthető. A domináns tincseket pedig Éva hajvasaló segítségével hangsúlyozhatja.

nagy-alakitas-fodrasz.jpg

Smink: Varga Lívia

– A bőr előkészítésével kezdtem: először hidratáltam Éva száraz bőrét és ajkait. Évi szerencsés, mert szép, hibátlan a bőre! Szemöldökét mogyoróbarna szemöldökceruzával igazítottam ki. Világos bőrével, barna szemével és hajával a tél típust jeleníti meg, ezért igényli az erős színeket. A szemhéjra először a festéket tartósító krém került, majd a szem szemceruzával kapott keretet. Ezt elsatíroztam, majd fekete szemhéjport dolgoztam rá.

– A szemet cicásra satíroztam, ugyanis a macskás tekintet optikailag nagyítja a szemet. Végül a szemzugokba világos selyempor került. Hogy a tekintet még jobban kinyíljon, a szempillákra spirál került. Újra divat a rózsaszín, ezért Évi ajkait világos rózsaszínre festettem, és egy kevés világos-romantikus arcpírt is felvittem az arcra. A sminket púderrel fixáltam.

nagy-alakitas-smink.jpg

Stylist: Süke Mónika

Évi alakja egy fordított háromszögre hasonlít. Ezt a típust a dús kebel, a keskeny csípő és a vékony derék, illetve láb jellemzik. Hogy az ideálisnak számító homokóra alakot elérjük, a csípőre fektettük a hangsúlyt. A hagymaszoknyát például Évinek találták ki. A szoknya azért is jó választás, mert felvillantja Évi formás lábait. A dekoltázsa is szép, bár a mélyen dekoltált felsőkkel óvatosan kell bánni, mert – főként, ha miniszoknyával viselik – közönséges hatást kelthetnek.

– Évi alakjához nem illenek a zárt felsőrészek, a garbó pedig egyenesen tilos, hiszen optikailag nagyítja a kebleket. A válltömésnek szintén tiltólistán a helye! Évi a tél típusba tartozik, s az élénk színek üdeséget kölcsönöznek világos bőrének. Az idei tavasz erős színei – az élénkpiros, a királykék vagy a smaragdzöld – és az erős kontrasztok előnyösek Évi számára.

nagy-alakitas-smink-stylist.jpg

Az átalakítás után

– Nagyon jól éreztem magam a mai nap folyamán – mondja Évi. – Nem gondoltam volna, hogy a „modellélet” ennyire fárasztó. Az elején még élveztem, hogy mindenki körülöttem zsizseg, de a shoppingolásban nagyon elfáradtam. Hát még a fotózás! Eleget tenni az utasításoknak igazán nem egyszerű! Nagyon tetszik az új frizurám, el fogom tudni készíteni magam is. Ami a sminket illet: eddig nem festettem magam, de ezután megpróbálkozom vele.

nagy-alakitas-utana-portre.jpg

– Érdekes, hogy csupa olyan ruhát adtak ma rám, amelyeket magamtól sosem vettem volna föl, mégis jól éreztem magam bennük. Általában farmerben járok, az egyetlen szoknyámat sem hordom. Főleg a feketét és a sötét árnyalatokat szeretem, és meglepett, hogy a vidám színek milyen jól állnak. A kedvencem a romantikus összeállítás lett. Szerintem a fotózás végén visszamegyek a boltba, és megveszem!

A romantikus

Az A vonalú ruha keskeny öve a vékony derekat hangsúlyozza. A rövid kabát pedig nyújtja az alakot. Az öltözéket a színes karkötők egészítik ki.

nagy-alakitas-romantikus.jpg

A kék casual (hétköznapi) viselet

Ebben a királykék szerelésben Évi akár tengerésznek is állhatna. A csíkos az idei tavasz nagy visszatérője, a hagymaszoknya redői pedig egyszerre erősítik a csípőt, és hangsúlyozzák a derekat. A megjelenés elmaradhatatlan kelléke a szoknyával megegyező színű, kényelmes balerinacipő.

nagy-alakitas-casual.jpg

A dögös

A tűzpiros szoknya vonzza a tekintetet, s idén tavasszal mindenkit lázba hoz. Az egygombos fekete blézer a dús keblű hölgyeknek ajánlott, mivel a vágyott homokóra alakot „támogatja”. Vigyázat, csakis tűsarkúval az igazi.

nagy-alakitas-dogos.jpg

L. Horváth Katalin
Cookies