A gyermekre ártalmatlan… a vírus enyhe lefolyású… – olvasható a sajtóhírekben.
Megnyugtatott, hogy a tíz év alattiakat – egyébként tudomásom szerint máig megmagyarázhatatlan módon – elkerüli a vírus, de azért fennáll annak a veszélye, hogy a babáknál és a nagyon fiatal gyerekeknél is kialakulhatnak nagyon komoly tünetek. A lakáson kívüli világ borzasztóan fenyegetőnek tűnik, még az üres utcára is csak félve merem kivinni a kislányomat. A minap pedig arról olvastam, hogy a WHO arra figyelmezteti a szülőket, hogy fel kell készíteniük a gyerekeiket a COVID-19 elleni védekezésre, mert a gyerekek is veszélyeztetettek a vírussal szemben.
A képen a szerző a kislányával
A kislányomnak egyébként is gyenge az immunrendszere. Ha valamelyikünk lebetegszik a családban, már előre tudom, hogy a nyavalya minket is elér. Nem anyatejes, sajnos, és tisztában vagyok azzal, hogy minden korty anyatej építi a baba immunrendszerét. Beletörődve a szoptatási kudarcba a tápszer mellett D- és C-vitaminnal próbálom pótolni a „hiányt”. Mióta felütötte fejét ez a rosszindulatú vírus a kontinensen, emeltem a C-vitamin adagját 2 cseppel. Amúgy meg nem értem, miért tüntetik fel az üvegen, hogy hároméves kortól lehet szedni... orvosi ajánlásra mi már közel egy éve szedjük. Szóval nyolc csepp C-vitamin bomba helyett tíz cseppet adok neki reggelente. Úgy gondolom, ezzel nem csinálok különösebb galibát, hiszen a felnőtteknek is azt tanácsolják, hogy magas dózisban szedjék a C-vitamint. Szóval az immunstátuszunkat nem ítéltem a legjobbnak, így próbálok ellene tenni. Az egészséges táplálkozás mellett és a délutáni alvás után friss levegőt szívunk a kertben és abszolváljuk a napi mozgást.
„A járvány megfékezése mindannyiunk érdeke, ezért előfordulhat, hogy a gyereket és a szülőt elválasztják egymástól, a gyermek korától függetlenül, legyen az szoptatott csecsemő vagy egy-két éves totyogó"
Olvasom a neten, hogy egy kétéves fertőzött kisfiú, aki teljesen meggyógyult az egyik kínai kórházban, meghajolt és megköszönte az orvosok segítségét. A kisfiúról készült fotó bejárta a világot. Megható volt…aztán merült fel bennem a sok megválaszolatlan kérdés… Kétéves, mint a kislányom. Fertőző betegségben élet halál között vívódott a kórházban, és mindezt az édesanyja nélkül kellett átvészelnie. Mit érezhetett az a kisgyerek és az édesanyja, mikor elválasztották őket egymástól?? Nem…nem…én soha nem hagynám egyedül a lányomat! – bújt ki belőlem az anyatigris. Leültem a gép elé és olvasgatni kezdtem a jogszabályokat, meg mindent, ami a gyermek kórházi ellátását érinti. Az egészségügyi törvény minden beteg gyermeknek megadja a kapcsolattartás jogát. Kimondja, hogy a kiskorú betegnek joga van arra, hogy a szülő vagy törvényes képviselő, illetve az általa megjelölt személy vele legyen a kórházi tartózkodás idején.
Viszont a járványügyi helyzet ezt felülírja. A járvány megfékezése mindannyiunk érdeke, ezért előfordulhat, hogy a gyereket és a szülőt elválasztják egymástól, a gyermek korától függetlenül, legyen az szoptatott csecsemő vagy egy-két éves totyogó. Milyen alapon lehet elválasztani a gyereket az édesanyjától? Egy kisgyereknek ez óriási trauma… Ez valóban nem egy egyszerű helyzet. Különböző, egymásnak ellentmondó, de önállóan is jogos és erős érvek feszülnek egymásnak. Egy gyereknek alapvetően természetesen a szülője mellett van a helye, ő képes róla döntéseket hozni és a legodaadóbban gondoskodni róla.
Anya, ne menj el! – minden édesanyának megszakadna a szíve, ha ezt kellene hallania az ártatlan beteg gyermekétől, mielőtt becsukja maga után a kórházi kijárat ajtaját… ez szörnyű megrázkódtatás a gyereknek és a szülőnek. A betegségen túl igazolhatóan hatalmas megrázkódtatás és pszichés károsodás éri a gyermeket. Az anya jelenléte, a biztonság és a bizalom fennmaradása, egyfajta garancia a gyermek számára arra, hogy ami történik, az valamilyen módon kibírható, és segíti őt a gyors felépülésben. Egyébként pedig ősi bizonyított tény, hogy az anya jelenléte gyógyítja a gyermeket. De ha mégis ott kell, hogy hagyjuk, az elszakítást követően a gyermek rájön, hogy ezt az egész kialakult helyzetet ki kell bírnia anya nélkül is. De ez később megbosszulhatja magát… Ugyanis megtörik az az „ősbizalom”, amit a gyermek az anya felé táplál. Ezért van az a gyakran megfigyelhető jelenség, hogy ha elszakítják a kórházba kerülő gyermeket az anyjától, akkor haragudni fog az anyjára, és ezt minden módon ki is fejezi majd neki. Ez a fajta törés, pszichikai megrázkódtatás azt mondják, egy hét alatt elmúlik, a nyomai azonban megmaradhatnak a gyermek személyiségfejlődésében.
Nem adom a gyermekem! – Ha úgy adja a helyzet, majd én megmutatom, saját felelősséggemre bent maradok vele a kórházban és a végsőkig az ágya mellett fogok virrasztani. Viszont a járvány idején, a szabály szerint erre nincs lehetőség. A közegészségügyi szempontok sajnos felülírják az olyan alapvető jogosultságokat is, mint amilyen a kapcsolattartási jog. Hiába az egyik legfontosabb betegjog, és a TASZ is azért küzd, hogy a szülő – a törvényi főszabálynak megfelelően – a nap 24 órájában a gyereke mellett maradhasson, a járvány speciális helyzet, sajnos. Ráadásul már most is látszik, hogy a járvány egyik legnagyobb kihívása az, hogy a betegek túlterhelik az egészségügyi ellátórendszert. Ezért aki nem beteg, már csak azért sem vonulhat a kórházi karanténba, mert ott éppen olyanoktól venné el a helyet, akik viszont rászorulnak az ellátásra. Amellett pedig ki vagyunk téve a fertőzés veszélyének is.
Ki fog akkor gondoskodni a gyerekemről? – merül fel a kérdés. A kórháznak gondoskodni kell a gyermek ellátásáról. Ez nemcsak az étkeztetést illeti, hanem azt is, hogy segíteni kell a kicsinek az alapvető életfunkciók ellátásában is. Például a fürdésben, vécénél, pelenkáztatásban, öltöztetésben… nem fog tehát ellátatlanul maradni. De a gyermek lelkivilágára is ügyelni kell. Van elég ideje az ápolónőknek a járvány alatt elmondani egy-két altatómesét, vagy ha arra nincs potenciál, akkor legalább egy buksisimogató kedvességre van lehetőség? A kialakuló krízisben nem biztos, hogy megkapja ezt a lelki törődést.
Vigyázzunk a gyermekeinkre! Ne tegyük ki őket a fertőzés veszélyének! Ez az, amit megtehetünk, mi aggódó édesanyák.
Varga Henrietta
