Nincs mindig szükség nagy szavakra. Máshogy is lehet szerelmet vallani. „Ágyba hozta a reggelimet. Befestette a nagymama kerítését. Szó nélkül hagyta, hogy megnézzem a Hugh Grant-os filmet, holott a másik csatornán focit közvetítettek...”

Nem, egy szóval se mondta, hogy szeret. Csak a TETTEI mondják el, hogy én vagyok a MINDENE. Alábbi történeteink nem szokványos szerelmi vallomások. 

nincs-szebb-szerelmi-vallomas-kezdo.jpg

Vadonatúj lakás

„Ötéves házasok voltunk, nekem a nyáron kiszállásra kellett mennem. Ez alatt felújította az egész lakást. Amikor hazamentem, nem hittem a szememnek. Ez nem is a mi lakásunk, gondoltam, amikor kinyitottam az ajtót. Napsárga volt a hálószoba – a kedvenc színem. Szerintem ez a legszebb szerelmi vallomás, amit egy feleség kaphat.”

Időt szakít rám...

„A barátom nem szereti a nagy szavakat, mégis sok örömet tud szerezni nekem. Például azzal, hogy időt szakít rám, holott tudom, hogy sok munkája van. Elmegyünk sétálni, vagy hétvégén kirándulunk.”

Reggelit készít

„Reggel fölkel, és reggelit készít nekem. Nem mond szép szavakat, de így fejezi ki az imádatát. Kell ennél szebb szerelmi vallomás?!"

Szereti a kiütéseimet is

„A kedvesem lépten-nyomon ki tudja nyilvánítani, mennyire szeret. Hétvégén ő állítja össze a reggelit, soha nem mond nemet, ha megkérem, hogy este jöjjön el értem a munkahelyemre. Azt mondja, olyan helyes vagyok, amikor télen a fejemre húzom a sapkámat… Kedves SMS-eket írogat, hogy mennyire örül, ha láthat... Hogy mitől hatódtam meg a legjobban? Tavaly bárányhimlőt kaptam, tele volt a testem kiütéssel, két hétig a hajamat se tudtam megmosni.

A kedvesem gondosan ápolt, és egyáltalán nem számított neki, hogy egy zombi fekszik az ágyban. »Te vagy az én Pöttyös Pannim« – mondta. Boldognak érzem magam.”

Romantikus üdvözlet

„Bálint-napra egy képeslapot kaptam a férjemtől. A kép a tavalyi szabadságunk alatt készült: hegymászás közben, egymást átölelve vagyunk rajta. A kép alá ezt írta: Örökre veled. Számomra ez a legszebb szerelmi vallomás…”

Süteményt sütött

„A karácsonyi hajszában a férjem minden kérés nélkül nekiállt, és sütött egy tepsi süteményt. Harmincnégy éves házasságunk alatt ez még sohasem fordult elő.”

Szalonnasütés a kandallóban

„Mindig is romantikus kandallós estékre vágytam. De sokáig nem volt pénzünk kandallóra. Nemigen beszéltem erről, de a férjem, úgy látszik, kitalálta a gondolatomat, mert egyszer, amikor elutaztam a szüleimhez, kitapasztotta, kitisztította a kéményt, és téglából tűzhelyet épített benne.”

minden_reggel_ujno.sk.png

Hazahozta a beteg fiamat

„A kisfiam erdei iskolában volt. Megbetegedett, és a tanító néni telefonált, hogy minél előbb menjek érte. A volt férjem felajánlotta, hogy elküld érte valakit. A barátom viszont azt mondta: »Most én vagyok a férjed, ezért gondoskodom rólad.« Fizetetlen szabadságot vett, beült velem a kocsijába, és hazahoztuk a fiamat.”

Szereti a ráncaimat

„Szerelmi vallomás? Amikor elkészíti a reggelit, a vacsorát, megmossa az ablakot (könyörgés nélkül), kiveszi kezemből a bevásárlótáskát, vagy feltolja a biciklimet a dombra… Vagy amikor szorosan átölel, hogy alig kapok levegőt… Egyszer azt mondta, hogy akkor is szeretni fog, amikor öreg leszek, és ráncos. Akarhat ennél többet egy nő?”

Eladta a motorbiciklijét

„A barátom imádja a motorozást, a motorkerékpár a mindene. Gyűjti az öreg motorokat, rendbe teszi őket, és továbbadja. Minden szabad percében ezeket fényesíti, és amikor motorverseny van a tévében, közel áll a szívrohamhoz. Tavaly be kellett rendezni a lakásunkat. Hogy meg tudjuk venni a bútort, tavasszal – a motorszezon előtt! – eladta mind a két japán motorkerékpárját, és a kapott pénzen berendeztük a hálószobát és a nappalit.”

K. Cséfalvay Eszter
Cookies