A vajúdás és a szülés jelentős részben egyedi élmény, ám hasznos meghallgatni, elolvasni más szüléstörténeteket is. Egy kicsit mindegyikben benne vagyunk mi magunk, a mi történetünk is. Vagy azért olvassuk el őket, mert kíváncsiak vagyunk, mások hogyan élték meg ezt a sorsfordító pillanatot az életükben, vagy pedig azért, hogy információt gyűjtsünk, mert valamikor szükségünk lehet rá.
A bősi Ilka Viktória (30) abban a különleges helyzetben van, hogy mindkét gyermekét külföldön hozta a világra. Teó fia Svédországban, Ede pedig Magyarországon, bába segítségével született. Szülésélményeiről vallott nekünk.
Ilka Viktória
– Első várandósságod és szülésed Svédországhoz köthető. Milyen alapvető különbséget észleltél a hazai viszonyokhoz képest?
– Az első legmeghatározóbb különbség, hogy a kismama nem lát orvost a várandósság, illetve, ha minden rendben zajlik, akkor a szülése alatt sem. A szülésznő az ő alfája és omegája. A várandósság átlagosan 40 hétből áll, ez idő alatt csupán egyetlen morfológiai ultrahang kötelező, a 19. hétben. Természetesen kérhető több kivizsgálás, például a 8. hétben, ami a terhesség megerősítésére szolgál, illetve a 12. hétben, amikor a genetikai rendellenességeket szűrik ki. Ezek azonban nem kötelező vizsgálatok. Ha a várandós nő ennél is több ultrahangos kivizsgálást igényel, arra a kórház beavatkozásként tekint, és a szolgáltatás fizetős.
– Svédországban humánusabb, emberközelibb a várandóssághoz való hozzáállás. Ezt főleg a posztkommunista országokból származó kismamáknak nagyon nehéz elfogadni. Sokszor lázadnak, mondván: nem gondoskodnak róluk kellőképp, hiszen a várandósság alatt hüvelyileg nem vizsgálják őket, nem készülnek ultrahangfelvételek, bezzeg otthon...
Az ember hajlamos azt hinni, akkor van biztonságban, ha folyamatos vizsgálatoknak van kitéve, pedig ez nincs feltétlenül így. Svédországban pontosan azt akarják a várandósokban megerősíteni, hogy befelé figyeljenek. Hallgassanak a megérzéseikre, kommunikáljanak a babával, hiszen hozzájuk tartozik. Nekik kell érezniük, hogy van a baba.
– Indokolatlanul tehát nem vizsgál a szülésznő sem?
– Ha nincs ok aggodalomra, nincs hüvelyi kivizsgálás. Nyilván, ha probléma merül fel, más az eljárás, de indokolatlanul nem végeznek beavatkozást. Például a kismama a Streptococcus-mintavételt is saját magán végzi el. Érthetően elmagyarázzák, mit kell tennie, elvonul egy helyiségbe, majd a mintát leadja egy arra kijelölt helyen. De ez sem történik minden kismamánál, csak bizonyos esetekben. A várandósság alatti „kivizsgálás” is úgy zajlik, hogy az ember beszélget a szülésznővel, mesél az érzéseiről, állapotáról. Vérvétel és vizeletminta persze van, de az anyának abszolút teljhatalma van. Én a várandósságom alatt anyacentrumba jártam, kórházat nem is láttam. A 31. héttől kezdődően elkezdtünk a szülésre hangolódni. Bármit kérdezhettem a szüléssel, szoptatással kapcsolatban, nem volt rossz vagy kellemetlen kérdés. Figyeltek rám és támogattak.
Érdekesség az is, hogy mivel nincs ultrahangos kivizsgálás, manuálisan vizsgálják a hasat. Tapintással érzik, hogyan helyezkedik el a baba: fejvégű-e vagy harántfekvéses, esetleg faros. Illetve végeznek mérőszalaggal ún. symphysis–fundus közti távolságmérést, mégpedig úgy, hogy kitapintják a méh fundusát (a méhtest felső végét), majd lemérik, attól mekkora távolságra van a szeméremcsont felső széle. Ennek célja, hogy külső méréssel ítéljék meg a magzat fejlettségét. Továbbá szívhallgatást is végeznek.
– Lassan elérkezünk a szülés előtti stádiumig.
– Az utolsó előtti várandósgondozáson a szülésznő megkérdezi a kismamát, hogy van-e valamilyen kívánsága a szüléssel kapcsolatban, mi az, amit szeretne. Mindezt persze csak az után, hogy előbb tájékoztatta a jogairól. Egy elektromos rendszerbe beírja a várandós nő igényeit, jóformán a szülési tervet állítják össze. Én elmondtam: szeretném, ha kizárólag a férjem társaságában vajúdhatnék, nem szeretnék oxitocint, illetve semmilyen szülést indító, sürgető beavatkozást kapni; a babát, ha megszületik, ne válasszák el tőlem; késői köldökzsinór-elvágást preferálok, és nem szeretném, ha a gyermekem születése után szemcseppet kapna... A szülésznő csak nézett rám, majd közölte, hogy eddig csak olyat soroltam fel, ami eleve így működik. Ő speciális kívánságra gondolt.
– S hogy néz ki maga a szülés?
– Ha elfolyik a magzatvíz, az általunk választott kórházba kell hívni. Ott megkérdezik, vannak-e összehúzódások, vérzés, milyen a magzatvíz színe, majd ideális esetben közlik, hogy 24 óra múlva menjen be a várandós a kórházba. Ha a szülés kontrakciókkal (összehúzódásokkal) kezdődik, azt kérik, próbáljon meg a kismama otthon vajúdni, addig, míg úgy érzi, nincs szüksége egészségügyi szaksegítségre. A kórházban – ebben az esetben is – csak akkor vizsgálnak hüvelyileg, ha azt a kismama szeretné. Mindenről tájékoztatnak és kérik a beleegyezést, s ha a nő azt mondja, nem szeretne valamit, akkor teljesen tisztelettudóan azt mondják: rendben, akkor várunk. Az anyában erősítik a tudatot, hogy ő érzi a legjobban, mi a jó neki.
Ha látják, hogy órák óta szenved a kismama, megkérdezik, szeretne-e gyógyszeres fájdalomcsillapítást. De az alapvető különbség még mindig az, hogy tájékoztatnak, javasolnak, és meghagyják a szabad döntés jogát a vajúdó nőnek. S mivel náluk az anyának teljhatalma van, respektálják, amit mond, akkor is, ha nem értenek vele egyet.
– És mi van akkor, ha az anyuka Svédországban azt mondja, császárral szeretne szülni?
– Ha az anyuka azt mondja, vegyék ki belőle a gyereket, mert most azonnal császárral akarja megszülni, akkor viszik a műtőbe. Természetesen csak teljes körű tájékoztatás után.
– A te esetedben hogyan zajlott a szülés, melyik forgatókönyv szerint?
– Otthon elfolyt a magzatvíz, de a kontrakciók várattak magukra. Telefonon értesítettük a kórházat, és követtük az instrukciókat: otthon maradtunk és vártunk. Fitneszlabdán üldögéltem, közben saját magam által szerkesztett motivációs táblácskákat olvasgattam. A férjem mérte az összehúzódások közti időtartamot, majd mikor úgy éreztük, itt az idő, elindultunk. A kórházban hatalmas mosollyal fogadtak minket, s az első kérdésük az volt, alma- vagy eperlével kínálhatnak-e meg. Szobát kaptunk, majd magunkra hagytak bennünket. A szülésznő, aki ügyeletben volt – mert nem választhat az ember szülésznőt –, nem sokkal később jött, elvégezte a szükséges vizsgálatokat (CTG), majd felajánlotta a kádfürdőt. Áttanulmányozta ugyanis az elektronikus rendszert, s abból kiolvasta, hogy a kádban való vajúdást preferálom. Végig szem előtt tartották azt az igényemet is, hogy zavartalan legyen a vajúdásom. Halkan surrant be a szülésznő, és férjemet kérdezte, hogy vagyok. A tolófájások a kádban jöttek rám. Ekkor sajnálkozva megkértek, hogy szálljak ki, mert pont aznap elromlott a vízben használatos CTG-gép, s még nem volt idő megjavítani. Kitolási pozíciót is szabadon választhattam.
(© instagram.com/anyafalva)
– Idehaza a hanyatt szülés a bevált praktika.
– Ott a hanyatt fekvésű szülést nem támogatják. Nálunk főleg az használatos, mert egyszerűen az orvosok azt tanulták meg, hogyan kell abban a pozícióban jól megfogni a babát. Lehet, hogy most kissé kellemetlenül fog hatni, amit mondok, de igazság szerint az orvosok miatt szülünk itthon a lehető legkevésbé természetes pozícióban. Ebben a testhelyzetben ugyanis a baba feje pontosan a női gátnak nyomódik. Míg például, ha a szülő nő négykézláb helyezkedik el, nagyobb szabadsága van a csípőnek. Ebből kifolyólag a babának nagyobb a helye, illetve a fordított testhelyzetnek és a gravitációnak köszönhetően egyszerűen átsiklik a gát alatt. Az is még előnyös testhelyzetnek számít, ha a nő oldalfekvéssel szül.
– A gátvédelemről mit tartanak?
– Mikor éreztem szülés közben a feszülést, egy meleg vizes törlővel enyhén nyomták a gátamat. Nagyjából két órán keresztül toltam, mert a kitolás sem úgy működik, mint idehaza, ahol elfogadott rutin, hogy rákönyökölnek a hasra (pontosabban a fundusra), és „kinyomják” a babát. Egyszerűen azt mondták: tart, ameddig tart, nem sietünk sehová. A szülésem alatt például végig jelen volt egy tanonc is, akinek az volt a feladata, hogy tartsa a felső lábamat, mivelhogy oldalt feküdtem. Zokszó nélkül, két órán át.
Itthon sokszor hallani, mikor az orvosok vagy szülésznők valakire azt mondják: na, ő szépen szült. Mert az illető csendben hallgatott, és azt csinálta, amit mondtak neki. Svédországban meg azt mondták, üvöltsek, ha jólesik. Bármit mondanak egy szülő nőnek, ő azt évekre elraktározza. Nem mindegy, hogy azt hallja, hogy erős és jól csinálja, vagy azt, hogy ne kiabáljon, ne kényeskedjen!
– Mi történt, mikor megszületett a kisfiad?
– Rögtön rám helyezték, nem volt mosdatás, súlymérés. Adtak egy takarót, amivel betakartak bennünket, és mellre tehettem a fiam. Négy órával Teó születése után jöttek súlyt mérni; megmutatták, hogy kell pelenkázni, szoptatni. Másnap a szobán meglátogatott minket a gyermekorvos, aki folyamatosan magyarázta, mit figyel, vizsgál a babán. Egy pillanatra sem vitték el a tőlem a fiam.
– Egy ilyen tapasztalat után hogyan álltál a második szülésedhez? Hiszen addigra visszajöttetek Szlovákiába.
– Itthon jártam nőgyógyászhoz. Minél többet kérdeztem, vajúdhatok-e újfent kádban, lehet-e szabad pozícióban szülni, annál nagyobb volt az orvosok szkepticizmusa. A férjemmel több kórházba is ellátogattunk. Valahol azt mondták, hogy szép és jó, amit Svédországban megtapasztaltam, de itt annak csak a töredékét tudják biztosítani. Volt, ahol egyenesen azt a választ kaptam, esélytelen, illetve ez nem kívánságműsor. S ez volt az a pillanat, amikor az otthon szülés gondolata megfordult a fejemben. Megint, mint oly sokszor az életemben, jött az információgyűjtés.
– Végül a férjeddel Győrben kötöttetek ki, Magyarországon ugyanis bába segítségével engedélyezett az otthon szülés.
– Részt vettünk egy ingyenes bábai fogadóórán, s én már akkor éreztem, jó helyen járunk. A férjem kicsit keményebb dió volt. Ismeretlen terep volt mindez a számára, a kórházat biztonságosabb alternatívának vélte. Adrián egy racionális, tudós ember. Megegyeztünk, hogy a bábai szülésfelkészítő tanfolyamra elmegyünk, és utána végleges döntést hozunk. A bábák olyan evidenciákat mutattak, hogy hazaérve a férjem elkezdett a témában külföldi szakirodalmat olvasni. Néhány héttel később rábólintott, ma pedig már el sem tudná képzelni máshogy. A szülésről érdeklődő ismerőseinek pedig teljes mellszélességgel és meggyőződéssel taglalja az evidenciákat. Nagyon büszke vagyok rá.
(© instagram.com/anyafalva)
– Elkezdtetek tehát az otthon szülésre hangolódni.
– Igen, de teljes titokban tartottuk a család előtt. A mi szlovák törvényeink nem egyértelműek az otthon szülés szabályozását illetően, a szaksegítség jelenlétét otthon szülésnél pedig egyenesen tiltják, ezért egy születésházikóban szültem, Győrben. Az otthon szülés egyik feltétele, hogy Magyarország területén legyen a hely, ahol az anya szül, illetve onnan maximum 20 percnyi autóútra legyen egy szülészet. Bős eleve 20 percre van Győrtől, így megnyugodtam. Legfontosabb támogatóm, a férjem, beleegyezett a bábák kíséretében történő szülésbe, tehát úgy éreztem, sínen vagyunk. Ám ekkor beütött a világjárvány, és lezárták a határokat. Bizonytalan helyzet előtt álltunk, hiszen akkor, ha nem volt az embernek munkáltatói engedélye, nem juthatott át a határon.
– Biztos vagyok benne, hogy ezt is megoldottad, hiszen te nem ismersz lehetetlent.
– Nem bizony! Írtam egy levelet a magyarországi Határrendészeti Főigazgatóságnak, melyben ecseteltem minden, a szüléssel kapcsolatos érzésemet, és kértem egy méltósági alapon történő engedélyt a határátlépésre. Természetesen a férjemmel egyetemben, kizárólag a szülés idejére. Az engedélyt az utolsó hetekben ugyan, de megkaptam, és újra megnyugodott a szívem.
– A második szülésed is otthon indult be?
– Még a szülés napján szoptattam a nagyfiam, és éreztem, hogy ezek az összehúzódások már nem csak jóslófájások. Felhívtam a bábát, aki biztosított bennünket arról, hogy vár ránk. A férjem édesanyja jött vigyázni a fiunkra, de még akkor sem avattunk be senkit a tervünkbe. Nem akartuk, hogy feleslegesen idegeskedjenek, esetleg megpróbáljanak minket eltántorítani. A határon végül gond nélkül átengedtek.
– Mire a szülőotthonba értél, mi történt?
– Úgy éreztem, leállt a vajúdás. A bábám megnyugtatott, hogy ez teljesen normális jelenség, hisz ilyenkor megváltozik a közeg, és a szervezet pontosan így reagál rá. Egy kimondottan erre a célra szánt illóolaj-keverékkel megmasszírozta a derekamat, sétáltunk egyet a férjemmel, aludtunk is egy nagyot, és mikor felébredtünk, újra vajúdni kezdtem. Felállították számomra a szülőmedencét is. Az otthon szülés további feltétele, hogy két bábának kell jelen lennie a születéskor, a másik pedig a kitolásra meg is érkezett.
Gyorsan történt minden, a medencéből kiszálltam, négykézlábra ereszkedtem, és kint is volt a kisfiam. A gátam sem sérült, pedig a fiam 3700 gramm volt, és én egy vékony, pici testalkatú nő vagyok. A méhlepényt fél órával később szültem meg, senki nem siettetett. Tejem is rögtön volt, hiszen eleve szoptattam.
– Ilyen esetben mikor mész a gyermekorvoshoz? Hogy történnek a kivizsgálások?
– Péntek este született Ede. Már nem tudtuk anyakönyveztetni, mert a hivatal zárva volt. Hogy jöjjünk át a határon, ha nincs hivatalos papírunk az újszülöttről? Úgy volt, hogy hétfőig maradunk. Közben a világjárvány rosszabbodása miatt folyamatosan változtatták a határátlépés szabályait. Akkor épp az volt, hogy a külföldről hazatérőknek kötelező állami karanténba kell vonulniuk, ami történetesen Bősön volt. Felhívtam a szlovák konzulátust, és ecseteltem a helyzetünket. Azt tanácsolták, hogy a fiam anyakönyvi kivonata nélkül, a bábák által kiállított igazolással rögtön menjünk haza. Úgyhogy fogtuk a nem egész egynapos újszülöttünket, és hazaindultunk. A határon felmutattuk a határrendészettől kapott levelet, amely igazolta, hogy szülni voltunk. A határőrök otthoni karanténra figyelmeztettek, de gond nélkül hazaértünk.
– Milyenek voltak odahaza a reakciók?
– Még Győrben képeket készítettünk, és felhívtuk a családot, hogy megszületett Ede. Anyukám kérdezte, hol vagyok, mert ilyen szépen felszerelt kórházi szobát még nem látott. Bevallottam, hogy igazából nem kórházban szültem. A család nem értette, mi történt. Meglepődtek, de nem volt idejük dühösnek lenni, mert tele lett a szívük az unokával. Ede egészséges, így nem neheztelnek a szülési körülmények miatt – meg egyébként is felnőtt emberek vagyunk, akik képesek felelősségteljes döntéseket hozni.
– A dokumentumokat hogy sikerült elintézni? Hiszen karanténban voltatok...
– A szükséges iratokat a bábánknál hagytuk, írtunk egy meghatalmazást, hogy ő jár el az ügyünkben. Telefonon egyeztettem az anyakönyvi vezetővel, és a bába gond nélkül mindent elintézett. Az anyakönyvi kivonatot postán kaptuk meg.
– Nem mindenkinek lenne bátorsága így szülni!
– Nagyon sok mindenki pontosan így reagált rá, hogy milyen bátor vagyok! De leszögezném, egy otthon szülésbe úgy megy bele a nő, hogy nagyon tudatos és felkészült. Ott már nincsenek felmerülő kérdések, fejben mindent eltervezett: van A, B, C, D terv. A bábáknak is pontos protokolljuk van arra, hogy komplikációk esetén miként kell eljárniuk, hogy biztonságban érezze magát és születendő gyermekét a nő. Természetesen megfelelő eszközeik is vannak erre a célra. Nem bántam meg semmit, most is így cselekednék.
Ilka Viktóriával az Új Nő újságírói, Sallay Erika és Szalai Réka beszélgetnek.
KATTINTS!
⟱⟱⟱
