Ilka Viktória (30, Bős) szoptatási tanácsadó és dúlának tanul. Ezenkívül az édesanyák és a kisbabáik jogaira specializálódott jogászként tevékenykedik.
Ilka Viktória (30) Komáromban született, férjével és két gyermekével Bősön él. Jelenleg gyermekgondozási szabadságát tölti. A pozsonyi Comenius Egyetem Jogi Karán szerzett diplomát. Első kisfiát, Teót (4) Svédországban hozta a világra. Második gyermeke, Ede (2) Magyarországon, bába segítségével született meg, otthoni körülmények között.
Ilka Viktória
Nálunk ritkán beszélhetünk szülésélményről. Pont az élmény hiányzik belőle. Viktória sugárzik, mikor a méltó születésről beszél. Öröm hallgatni. Meggyőződése, hogy mindenkinek jár a méltóságteljes bánásmód, minden anyának joga van a pozitív szülésélményhez, ahogy minden kisbaba megérdemli a gyengéd születést.
– Friss jogi diplomával a tarsolyomban – a pozsonyi Comenius Egyetemen végeztem – Göteborgba költöztünk a férjemmel, Adriánnal – kezdi Viktória. –Akkor már két éve férjnél voltam, Adrián a göteborgi technikumon kapott kutatói állást. Támogattam a szakmai ambícióit, így egy időre idegenbe költöztünk. Persze, nem volt szándékomban otthon ülni, pár hónapnyi háziasszonykodás után beiratkoztam egy nyelviskolába. Másfél év után már tűrhetően beszéltem svédül, úgyhogy elhelyezkedtem egy ottani ügyvédi irodában. Végül onnan mentem szülni.
– Egy jogászból hogyan lesz dúla? Mi indított el ezen a teljesen más úton?
– Még csak a babatervezésnél tartottunk, de már bújtam a szakirodalmat: a szülésről, a szoptatásról, a kötődő nevelésről olvastam.
Alapos ember vagyok, valószínűleg a kutató férjemtől is hozom a szemléletet, hogy az információim hiteles forrásból származzanak.
– Felkészült anyuka voltál, milyen volt a szülésed?
– Felkészült voltam, csak épp a gyakorlatban semmi sem működött! Az első hat hetünk katasztrofális volt, csak egymásra számíthattunk a férjemmel. Ő tartotta bennem a lelket. Az egész egy önismereti utazás volt, a fiam testsúlya csökkent, tápszerhez kellett nyúlni. Nem értettem, miért nem elég a szoptatás? Vagy mégsem tudok eleget? „Rástresszelek”, kevés vagyok? Kutakodtam, és végül kiderült, egy letapadt nyelvecske okozta a galibát, amit egy klinikán pillanatok alatt megoldottak. Onnantól kezdve minden gördülékenyen haladt. Ekkor eldöntöttem, hogy segíteni akarok más anyukáknak is, akik hasonló cipőben járnak. Tudtuk, hogy nemsokára haza fogunk költözni – négy évet töltöttünk kint –, így bejelentkeztem a MAMILA polgári társulás szoptatási tanácsadói képzésére. Mikor visszajöttünk, Nagyszombatban elkezdtem a képzést.
– Nem volt feltétel az egészségügyi végzettség?
– A MAMILA-nál nem kérnek egészségügyi előképzettséget. Egyéves képzés volt, de ekkor már várandós voltam a második fiunkkal. A tanácsadói pszichológián arról tanultunk, hogyan közelíthet az ember a szülés utáni érzékeny időszakban az anyukához. Mikor elkezdtem a tanácsadást, azzal szembesültem, hogy bőven van igény a munkánkra. S ez jó, jó.
– Mi a helyzet a kórházakkal? Az anyukák arra panaszkodnak, hogy nem engedik be a szoptatási tanácsadót hozzájuk. Sokszor az újszülött osztály előtt görnyedeznek a padokon, ott mutatja a tanácsadó a helyes szoptatási technikát, mert a szoptatós nővér, akinek ez volna a feladata, nem foglalkozik velük...
– Jó lenne, ha a kórházak is úgy tekintenének ránk, mint segítő barátokra. Sajnos, nem ez a helyzet – tisztelet a kivételnek. A MAMILA szoptatási tanácsadóit nem támogatják, pedig hatalmas tudás és több mint 20 éves tapasztalat van a tarsolyukban. Ezért célul tűztem ki, hogy leteszem az IBCLC nemzetközi vizsgát is. Itt már laktációs szaktanácsadókat képeznek, s ehhez rendelkezni kell egészségügyi végzettséggel. Számomra ez újabb kihívás! Ezzel a nemzetközi elismervénnyel az anyukák mellett tudok állni majd a kórházban. Közben pedig elvégeztem az alapdúla-képzést, hogy a tanácsadást minél korábban el tudjam kezdeni.
– Van a dúla, a bába és a szülésznő: ezt a három fogalmat általában keverjük. Megmagyaráznád, mi a különbség közöttük?
– A szülésznő egyetemet végzett szakegészségügyi segítség. Ő a szülésben tevékenykedő nővér, minden mást megcsinál, amit egy szülészorvos nem. Az orvos általában a baba kitolására szokott beérni, vagy ő végzi a császármetszést, vagy kiemeli a babát; de minden más egészségügyi eljárást a szülésznő végez. Ő hallgatja például a szívhangot, figyeli a baba pulzusszámát és a méhösszehúzódásokat – ez a CTG-vizsgálat –, kanült szúr, s a többi. Neki tehát medikalizált szemlélete van, aminek az a lényege, hogy a folyamatokat kontrollálni kell. A bába igazából olyan, mint a szülésznő, tehát hozzá hasonlóan egyetemet végzett szülésznői szakon; és az otthon szüléseknél tevékenykedik. Nálunk nincsenek bábák, mert nem engedélyezett az otthon szülés. A dúla a lelket támogatja, hogy a nők képesek legyenek a saját tempójukban szülni.
– A dúlának ezek szerint nincs egészségügyi végzettsége...
– Nincs. A dúlát asszonytársi segítőnek szokták nevezni. Lelkiekben támogatja az anyát, alternatív fájdalomcsillapító módszereket használ, mint a masszázs, az aromaterápia, oldja a lelki blokkokat, illetve szülésfelkészítést végez. A dúla minden cselekedetének egyetlen célja van: hogy a szülő nő körül biztonságos burkot teremtsen. Így a nő a lehető legmeghittebb körülmények között szülhet. Nyugtat és bátorít szülés közben, segít a lazító és a légzőgyakorlatoknál, szülési pózokat ajánl, fogja a szülő nő kezét, együtt liheg vele, felrázza a párnáját. A kutatások alátámasztják, hogy dúlai támogatás esetén kicsivel rövidebb a vajúdás, ritkább a fogós vagy a vákuumos beavatkozás, kisebb a császármetszés esélye.
– Idehaza a dúlaság nem igazán elterjedt. Persze, már vannak kezdeményezések, hisz megalakult a Felvidéki dúlák csoportja.
– Magyarországon a dúlák főleg az otthon szülésekben vesznek részt. De egyre több az olyan intézmény, ahová a szülő nő beviheti a dúláját. A dúla egészen a gyermekágyi időszak végéig – tehát a szülés utáni hathetes kontroll végéig – támogatja az anyát. Kórháza válogatja, hogy a dúlát beengedik-e vagy sem a szüléshez. Szlovákiában a dúlák kórházi jelenlétét nem tiltja törvény, azaz az alkotmányból kiindulva szabad (volna) jelen lenni.
A másik oldalon a kórházak és a klinikák szabad döntésjoggal rendelkeznek e téren. A világjárvány nem kedvezett nekik, hiszen sokszor magát az apukát sem engedték be a szülőszobába, nem még a dúlát.
– Egymásra épülnek a tapasztalataid. Szoptatási tanácsadóvá képezted magad, utána pedig jött a dúlaság, elmélyedtél a betegjogokban. Mondhatjuk úgy, hogy pályát módosítottál?
– Az a szép, hogy a tapasztalataim indítottak el ezen az úton. Hogyan is segíthetnék a szülés előtt álló nőn, ha nem tudnám, mi esik ilyenkor jól? Sokszor elég, ha csak ott van mellette valaki a szülőszobán, megsimogatja, ráteszi a vállára a kezét, megnyugtatja, hogy mindent jól csinál. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy szüléseim során pont ilyen hozzáállást tapasztaltam. Itthon először is a várandósok felkészítésében, az informálásban látom a dúlák legfontosabb küldetését. Fontos, hogy a kismamák felvilágosítást kapjanak arról, hogyan zajlik a szülés, mire számíthatnak – és arról is, hogy ténylegesen mi történik velük.
– Szoptatás, szülés és betegjogi tájékoztatás: elég komplexül hangzik.
– Nagyjából tudom (mert nincs két egyforma élmény) milyen fiziológiai tünetekkel jár a szülés, s azt is tudom, milyen beavatkozásokat ajánlanak fel a szülő nőnek, és mivel indokolják meg azokat. És itt elérkezünk egy következő problémához: az egészségügyi dolgozók – annak ellenére, hogy ez törvényi kötelezettségük – nem mindig tájékoztatják a szülő nőket. Jobb esetben közlik: most burkot repesztünk, ám nem mondják el, mi az a burokrepesztés, miért van rá szükség, mi az előnye, hátránya, van-e alternatívája. Tovább megyek, mi történik, ha nem csinálunk semmit – csak várunk egy negyedórát? Minden információt még a beavatkozás előtt közölni kell a kismamával. Szoptatási tanácsadóként rengeteg történetet hallok. Mindig azzal kezdik az anyukák, ami testileg vagy lelkileg a legjobban fájt nekik. Ha valaki biztonságban érezte magát, akkor a fizikai fájdalom volt a legutolsó, amiről beszélt. A dúla célja, hogy lelki biztonságot nyújtson a nőnek.
– Beszéltünk a tájékoztatásról. Mi a következő lépés?
– Az anya válasza, hogy beleegyezik-e a beavatkozásba. Nyilván ez időigényes, de a szülés sem gyorsan történik.
Sajnos, az első beavatkozás szüli a következőt. Ha közvetlen életveszélyről van szó, persze, az mindent visz. Ott nincs idő beszélgetésre.
– Mit érdemes tudni magáról a dúlaképzésről? Hol tartasz most?
– Áprilisban egy háromnapos képzésen vettem részt Komáromban. Erre épül majd az egyéves tréning, ami minden hónapban egy hétvégi edukációt takar. A vége szakmunkával és szüléskíséréssel zárul, ahol minősített dúlává avatják az embert. A magyar Dona Dúla Szövetség képzésére Budapesten kerül sor.
– Van tehát egy segítő szolgáltatás, ami a várandós anyukákat segíti.
– Szlovákiában egyébként vannak szakképzett dúlák, akiknek a névsora megtalálható a www.duly.sk oldalon. Ám egyikük sem beszél magyarul. Mára a közösségi oldalon követhető a Felvidéki Dúlák Közössége: céljuk szintén a segítségnyújtás. A dúlaság nálunk még gyerekcipőben jár.
– Mi a te legfőbb motivációd?
– Svédországban megtapasztaltam a holisztikus szemléletet. Ez éles ellentétben áll a hazai gyakorlattal. Szívügyemmé vált az ügy.
