Képriportunkban négy olyan hölgyet mutatunk be, akik velünk együtt vallják: utazni jó!
Ebben az összeállításban csupa pro érvet talál az olvasó. Kontra vélemény egyetlenegy sincs. Mert utazni valóban jó. Hogy miért? Butának tűnik a kérdés, pedig nem is akkora butaság. Hisz az utazás sok kényelmetlenséggel jár. Mégis szeretünk utazni, mert az ember természeténél fogva kíváncsi. (Ne feledjük, hogy a paradicsomból is kíváncsiságunk miatt űzettünk ki!) Az újdonság varázsa is csábít bennünket. Mindig az újat keressük, azt az érzést, hogy a világ nyitva áll előttünk – és az utazás az újdonság élményével megadja nekünk ezt az illúziót. (Fotó: Dömötör Ede)
Leszek Kolakowski, az Oxfordban élő, idős lengyel filózófus írja (nem a tudós fölényével, hanem a tapasztalt embertárs világos, tiszta szavával) az utazásról:
„...észre kell vennünk, hogy a kíváncsiság ösztöne, az újdonság keresése, az ismeretlen csábítása egyfajta életformát jelent, amelyben benne foglaltatik, ha nem is tudatosan, bizonyos világkép, bizonyos „filozófia”. Nevezetesen az, hogy a világ, amelyben élünk, amelyet megtapasztalunk, ér valamit. Ha abban hinnénk, mint az igazi buddhisták, hogy a világ semmit sem ér, hogy nem egyéb, mint a szenvedés és a fájdalom tengere, hogy mindig és mindenütt, minden lényeges tekintetben ugyanolyan, s a különbségeknek semmi értelmük...
... hogy nincs új a nap alatt, hogy az emberi történelem nem egyéb, mint ugyanannak a boldogtalanságnak a monoton ismétlődése, ha tehát ebben hinnénk, akkor nem lenne bennünk semmiféle újdonságigény, semmi kíváncsiság, semmi utazási kedv.”
Ahogy az utaztató látja
Szabó Zsuzsa, telepített idegenvezető
– 2001-ben, az egyetem elvégzése után arra jutottam, hogy izgalmasabb elfoglaltságra vágyom, mint a nyelvtanítás. Legalábbis egyelőre. Így aztán elvégeztem a Comenius Egyetem 3 hónapos idegenforgalmi kurzusát. Egyik tanárom jóvoltából rögvest álláshoz is jutottam. Őt helyettesítettem 1 hónap erejéig egy törökországi üdülőhelyen mint telepített képviselő. Örültem a kihívásnak, hiszen a törökök már előtte belopták magukat a szívembe. Ismertem a kirándulóhelyeket, a szokásaikat, gasztronómiájukat. És nem csalódtam! Pedig nem volt leányálom az igényeknek eleget tenni: fogadtam a vendégeinket, szerveztem a kirándulásokat, oldottam a problémás ügyeket.
– Mindez a kiszállások mellett 24 órás telefonszolgálatot jelentett. Viszont a törökök készségesek voltak, ment minden, mint a karikacsapás. Utána Tunisz következett – nos, abba majdnem belevásott a fogam. Itt a teljes szezont végigvittem, áprilistól októberig. Eleve rosszul indult, pedig nem voltak előítéleteim. Éjszaka érkeztem a repülőtérre, mikor is, mint tudnivaló, az emberi érzékelés másképp működik. Egy kopott mikrobusz tetejére kötözték fel a poggyászomat, az út kietlen, szemetes környéken vezetett...
Szabó Zsuzsa
– A mára lepattant szálloda a 70-es években épült. A szobám dohos lyuk volt: a kopott bútor még hagyján, ám a maszatos ágynemű, a kétes tisztaságú fürdőfülke, a rozoga balkonajtó nem tűnt bizalomgerjesztőnek. Másnapra intéztem egy másik szobát, egy emeletit tisztességes ágyneművel. Ehhez azonban le kellett fizetnem a szobalányokat – a takarítást pedig ettől kezdve nem bíztam másra. Volt az enyémnél jobb nívójú, tatarozott része is szállodánknak, de lepusztultabb is, svábokkal, patkánnyal. És amennyire segítőkészek voltak a törökök, olyannyira nem a tunéziaiak! Egyszer az éjszaka közepén riasztottak, hogy 7 embernek nincs szobája...
– A tunéziaiak követték el a mulasztást, mert nem olvasták el a módosított prezentációs lapot. És így tovább. Nem szokványos feladatokat is elláttam. Ha a hölgyvendég félt egyedül elhagyni a szállót, taxit fogtam, és bementem vele a városba. Ha a flörtje nem hapienddel ért véget, felvállaltam a pszichológus szerepét... Életem egyik legmeghatóbb jelenete volt, mikor is a hazatérő utasközönség vastapssal búcsúzott tőlem a repülőtéren. Ilyen lelkiismeretes idegenvezetőjük még nem volt, bizonygatták. Végül is jól éreztem magam, sok új barátot találtam. Élveztem a tengerpart púderhomokját. A Szahara egyedülálló élmény oázisaival, a berber őslakosok földbe vájt lakhelyeivel. Megszerettem a teve- és a strucchús ízét, de az orientális konyha egyéb fogásait is.
Továbbra is vallom tehát: világot járni, kipróbálni magunkat nem szokványos helyzetekben csodás. Az ember rendre új meg új arcát ismerheti meg – szerintem ez a legjobb önismereti tréning.
A világot látni kell!
Szűcs Marika Tornagörgőn lakik,nevelőnő a helyi iskolában.
– Mindig is szerettem kirándulni – kezdi. – Lány koromban, amikor még Ájban laktam, sokat jártam gyöngyvirágozni, ibolyázni a közeli hegyekbe. A férjem is szereti a természetet, igazi nagy turista. Közös hobbink az utazás is. Azt valljuk, hogy világot kell látni, másképp nem megy. Másképp nem találhatjuk meg a helyünket a saját szűk kis világunkban sem. Külföldön a ‘80-as évek vége felé járt először a család, Zsigulival mentünk Olaszországba, Lido di Jesolóba.
– Aztán voltunk még Görögországban, Magyarországon több fürdőhelyen, és kétszer Tunéziába is eljutottunk – első alkalommal a ‘90-es évek elején, amikor még nem volt olyan felkapott úti cél. Akkor nagyon tetszett ott. Kényeztettek minket, programokat szerveztek számunkra. Pár évvel később viszont már nem volt ugyanaz!
Szűcs Marika
– Utazni azért is jó, mert megtanul viszonyítani az ember. S látja, hogy a világ változik. És utazás közben nem kevés kalandban is részünk volt: ezeket máig őrzi a családi emlékezet. Ezek a kalandok élményt adnak, s ezzel fellazítanak, megtörik a mindennapok egyhangúságát. Mikor például Tunéziában jártunk, az akkor tízéves fiamat szem elől előtt tévesztettük. Épp egy ünnepség zajlott az utcákon, én pedig kétségbeesetten kerestem a gyerekemet. A biztonsági emberek bizony gyanúsnak találták, hogy ott futkosok egy tömött strandtáskával... Szerencsére a fiunk hamarosan előkerült. Aztán volt olyan, hogy elindultunk Horvátországba, de egy koccanás miatt meghiúsult a nyaralás. Kaptunk egy kocsit, amellyel hazajöhettünk. Az oldalán nagy betűkkel rajta is állt: csereautó... Mára ez az „autó” is a családi legendárium része...
Miért szeretek utazni?
Mórocz Szilvia, lapunk divatszerkesztője
– Elemi vágya az embernek kitekinteni az ismeretlenbe. Én is rendre új ingerekre vágyom. De nem pihentető természetire, inkább pezsgő ritmusú világvárosira. A kisvárosi lét után ez ad igazi feltöltődést nekem. Tehát a városnéző kirándulásokat szeretem. Az olyan nagy múltú nagyvárosok, mint Róma, Firenze, Barcelona, és újabban Párizs teljes kelléktárukkal elbűvölnek. A régi idők architektúrájára – az ókoritól a szecesszióig – éppúgy vevő vagyok, mint a csupa üveg, modern műremekekre.
– Hosszú órákon át nézelődöm múzeumokban (így az idei Új Nő-s kiránduláson a Louvre meg a d’Orsay igazi kincsesbánya voltak nekem). Szeretem felfedezni a mindennapi életet is. Felkutatni zegzugos utcákat, bisztrókat, halpiacot meg csemegeboltot, belesni nyitott ablakokon, milyen lehet a helyi lakberendezési módi. Igazán elememben pedig a bolhapiacon vagyok, értékes és értéktelen csecsebecsék között. De szeretem a lazulást egy parki padon, vagy egy kávézó teraszán ülve, ahonnan órákig tudom nézni a mindenféle emberáradatot. És, ugye, a pezsgéshez feltétlenül szükség van éjszakai életre. Jó esetben dzsesszes, bluesos, retrorockos, újabban pedig kubai salsás táncos helyekre. Az efféle bulik lelőhelyei elsősorban a fesztiválok, mint amilyen a Sziget – így ott is törzsvendég vagyok...
Mórocz Szilvia
Mit választ, aki utaztat?
Mihály Tünde, a Satur Travel galántai irodájának vezetője
– Én elsősorban tavasszal és ősszel utazom. Ekkor vannak a kiszállások is, például Horvátországba, Montenegróba, Görögországba, Egyiptomba, Tunéziába. Végigjárjuk a katalógusunkban lévő szállodákat, felmérjük a terepet, hogy tájékoztatni tudjuk majd a klienseket, mire számíthatnak. Mert ez az első, amit megkérdezek a hozzánk fordulóktól: csak pihenni szeretnének, vagy látni is akarnak valamit, szórakozásra vágynak, vagy inkább nyugalomra, egyszerű vagy színvonalasabb szállásra?
Mihály Tünde
– Mi a családdal többnyire Horvátországban üdülünk, de jártunk már Egyiptomban és a Kanári-szigeteken is. Mivel jobban kedvelem a nyugalmat, épp ezért oda nem vágyom vissza. Egyiptomba viszont szívesen visszatérek a családommal. Ott is színvonalasak a szállodák, és kedvesek az emberek. A szállodák területén nagy a tisztaság, szeméttel csak kinn lehet találkozni. De ez is hozzátartozik Egyiptom arcához. Különben olyan helyekre szeretek utazni, ahol nem zsúfolt a strand, és van valami látnivaló is a környéken, így mindig beiktatunk egy-két fakultatív kirándulást.
Én igazából azért szeretek utazni, mert közben sokat tanulok. Más, mikor az ember könyvekben látja a nevezetes helyeket, vagy tanulmányozza az idegen népek életét. Amit a saját szemünkkel látunk, az az igazi. Szerintem a tapasztalat tudást ad!
Mórocz Szilvia és Jády Mónika
