Magazinunk a 2025-ös év vége felé felhívást intézett a szépülni vágyó, 35–55 év közötti hölgyek felé: Átváltoztatjuk! Aki finomabb, simább arcbőrt és stílusosabb külsőt szeretne, azt a szakértői csapatunk tetőtől talpig átváltoztatja, megtalálja színeit, a stílusát. A felhívásra sokan jelentkeztek, s bár nyertes csak egy lehetett, sok olyan hölggyel találkoztunk, aki nagyon jól nézett ki. Nem is értettük, ők miért jelentkeztek, bár való igaz, hogy szépülni minden nő szeret. Dombay Andrea is ilyen ötvenes nőci, őt lánya, Karina jelentette be a felhívásunkra.
„Anyu, bejelentettelek teljes átváltozásra” – mondta egyik nap a lányom, én meg először nem is értettem, miről beszél. – „Hát az Új Nő magazinba, tudod.”
„Nagyon tetszett a válogató, kellemes volt a légkör” – Andrea lelkesen meséli a kezdeteket és azt, hogy szívesen jött közénk. – „Aztán a szépségcsapattal megegyeztem, hogy mivel én nem szeretnék szépészeti beavatkozáson átesni, még csak egy kis botoxra sem vágyom, visszalépek. Különben is, annyi dicséretet kaptam, hogy milyen szép az arcom, és a koromhoz képest az alakom meg bomba, hogy én úgy mentem haza, mint egy nyertes. Jólesik az ilyen visszajelzés, erősíti az önbizalmamat, hiszen mögöttem is egy nem éppen gondnélküli élet áll.
– A lányod miért gondolta, hogy jót tenne neked egy ilyen átalakulás?
– Nehéz időszakom van, karácsony előtt lett vége a többéves kapcsolatomnak és nagyon magam alatt voltam. Talán azért viselt meg annyira, mert tulajdonképpen máig nem tudom az okot, hogy miért szakított velem a párom.
Szóval látszott rajtam, hogy nem vagyok jól, s a lányom kicsit fel akart vidítani. Hogy próbáljak ki valami újat, foglalkozzak már magammal is egy kicsit, ne csak szomorkodjak.
– Milyen a szépséghez, a saját külsődhöz való viszonyod? S milyen volt fiatalabb korodban?
– Fiatalon nem igazán törődtem ilyenekkel, valószínűleg genetikailag jól vagyok beállítva (Nevet.) Apu felől a nagymamám 86 évesen hunyt el, de maximum hatvannak nézett ki. Az arcbőröm fiatalon nem volt problémás, a pattanások teljesen elkerültek. Viszont kamaszként nem voltam ennyire vékony, középiskolában mindig fogyókúráztam. Persze akkor sem voltam kövér, csak jobban szerettem volna kinézni.
– Történt ebben valamikor változás?
– Úgy 40 éves korom után. A természetes kinézet azóta is fontos volt számomra, soha nem volt műkörmöm vagy műszempillám. Viszont már elkezdtem sminkelni magamat a munkába. A világosbarna hajamat akkor még nem festettem. Mindig is megmaradtam egy egyszerű nőnek, olyannak, aki szeret természetesen, de azért jól kinézni. A hajszínemet úgy változtattam, hogy fokozatosan raktam bele szőke melírt (otthon, saját kezűleg), s ma már teljesen szőke vagyok. Ami jó is, mert a festék alatt bizony őszülök. Az azért zavarna, mert nem érzem annyira idősnek magam, de hát arra van a hajfesték, hogy ezt megoldja. Szeretem feltűzve hordani a hajamat. Ezen kívül számomra még a szolárium fontos. Időről időre befekszek tíz percre szolizni, olyan jól megpihenek ott!
– Milyen a bőröd, milyen krémeket használsz?
– Koromnak megfelelő arckrémet használok, Garnier márkájút. Száraz a bőröm, táplálni kell. Vannak már kis ráncaim, de azok egyáltalán nem zavarnak. Igazából kozmetikusnál is csak akkor voltam, amikor a lányomtól ajándékba kaptam egy utalványt.
– Milyen aranyos a lányod, hogy így törődik az anyukájával!
– Most is félt engem, nem szereti, ha nem vagyok jól, ha szomorúságot lát az arcomon. Huszonegy évesen szültem meg Karinát, s utána annyira lefoglalt az építkezés, a munka, hogy valahogy nem lett másik gyermekünk. Sajnos, amikor a lányom középiskolás lett, az apukája meghalt, s azóta ketten éldegéltünk. Nyolc éven keresztül csak őrá koncentráltam, mellette voltam, támogattam. Egyetemet végzett, jogot hallgatott, izgultam minden vizsgája alkalmával. Főleg, hogy gyerekkorától kínlódunk a betegségével, atipikus ekcémája van. Akkoriban volt, hogy éjjeleken keresztül nem aludtunk. A mai napig féltem, hiszen a lányom. Akinek gyereke van, annak ez a természetes, nem?
Hatalmas ajándék az élettől, hogy hat éve megszületett az unokám, Alex. Annyira szeretem! Nem olyan nyugodt természetű, mint az anyja volt gyerekkorában, de hát fiú. Eleven.
– Tornáztál valamikor?
– Sosem. A lányom járt tornázni, nagyon le is fogyott. Ételallergiája is van, nem ehet meg akármit. Visszatérve a betegségére, ő abban nőtt fel, hogy mindenki megnézi őt. Tele volt a bőrfelülete foltokkal, gyulladásokkal, ezt lelkileg is nagyon megszenvedte. A középiskolai évek alatt ezt valahogy elengedte, nem is volt olyan vészes a bőre. Na, de amikor egyetemre ment... Az a sok stressz! Borzasztó állapotba került. Ma már biológiai gyógyszert kap az ekcémájára. Sokáig tartotta magát ahhoz, hogy ezt nem vállalja be, de aztán végül igent mondott rá. Tudniillik, ez nem olyan egyszerű dolog, hiszen olyan hatása van a szervezetre, mint a kemoterápiának. Hála Istennek azóta viszont megnyugodott a bőre. A terhesség is óriási szenvedés volt számára. Igyekszem sokat segíteni neki is és az idősebb szüleimnek is. Nekem ez természetes. Bár nem látszik rajtam, aggódó típus vagyok. Anyukám Morvaországból származik, apukám Hegyéte falu Töböréte részén nőtt fel, ma is ott laknak. A katonaság alatt jött össze anyuval, egy ideig Csehországban is laktunk. Most visszaköltöztem hozzájuk, a lányom Dunaszerdahelyen él a családjával. Beleszólni nem akarok az életükbe, de napi szinten kontaktusban vagyunk. Szívesen kivasalok, kitakarítok nálunk, időt töltök az unokámmal. Kétéves volt a kicsi, amikor Karina visszament dolgozni, elkélt a segítség. Szerintem jobban megbecsüli, mint ha pénzzel támogatnám őt.
– Milyen a stílusod? Milyen ruhákat veszel fel szívesen?
– Úgy mondanám, hogy a stílusom sportosan elegáns. Szeretem a farmert is, és a kényelem volt számomra mindig a legfontosabb. Abban érzem jól magam. Egy zakó azért jöhet, de a nagyon magas sarkú cipőt kerülöm. Én így is nőiesnek érzem magam. Szín szempontjából ugyanúgy felveszem a fehér pólót, mint a rózsaszínt. Nem érzem, hogy ötven felett ki kéne zárnom az életemből az élénkebb színeket. Természetesen ma már nem úgy öltözök, mint egy húszéves.
– Szeretnél valamit változtatni az életeden? Van még valami, amit szeretnél elérni?
– Most inkább próbálok magamra fókuszálni. Így, hogy egyedül maradtam, nehéz a jövőre koncentrálnom. Maradok a jelenben. Egy élelmiszerüzletben vagyok eladó, és alig várom, hogy menjek dolgozni, mert akkor nem pörög az agyam azon, hogy mi lehetett rossz a páromnak, miért ért véget a kapcsolatom. Tervem a közeljövőre nézve igazából nincs, tavaly valósítottam meg egy álmomat, amikor a lányom családjával elmentünk Dominikára nyaralni. Hát az fantasztikus volt, csak az érintett rosszul, hogy a párom nem jött velünk. Már akkor kezdődtek a gondok, de ő nem akarta megbeszélni, hogy mi van. Pedig vele is szívesen mentem volna – akár csak egy hétvégére kirándulni, közös programot csinálni –, de ő nem akart semmit. Különbözőek voltunk, az igaz: én kommunikatív, beszédes, ő meg magába forduló. Szóval ez most tényleg egy nehéz időszak. De ki kell belőle kerülni, erősnek kell lenni és menni tovább. Megint. Már annyiszor kellett az életem során. De még bármit hozhat a jövő, fiatalnak érzem magam, és mellettem áll a szép családom. Van kiért hálásnak lennem.
