Hajdanán a strandolni vágyó pressburgereknek nem volt egyszerű dolguk: kénytelenek voltak célba venni a fényűző Adriát. A hosszan tartó utazás azonban nemcsak fáradságos volt a nyári hőségben, de költséges is.
A kánikulában semmi sem frissítőbb, mint elmerülni a habokban a tűző nap alatt. Hajdanán sem volt ez másként – a régi Pozsonyban is csobbanni vágytak az emberek. S hová mehettek? Csakis a Dunára. Ám szégyen, nem szégyen, folyóparti város létére Pozsonynak sokáig nem volt dunai strandja. A századelőn egyre nagyobb igény lett egy jól kiépített fürdőhelyre. Így született meg a híres pozsonyi Lido.
Az első pozsonyi Lido, öltözőkabinokkal a háttérben.
Fürdés a Dunában
A Duna az 1900-as évek elején még fürdésre alkalmas volt, a vize tiszta és megfelelő hőmérsékletű. Ám a korabeli olasz lidókon megismert strandélmény még váratott magára... Először úgynevezett pontonstrandok létesültek a Dunán. Ezek olyan – fából és vasból készült – már-már hajószerű fürdőszerkezetek voltak, melyeket közvetlenül a folyóra telepítettek. Népszerűek voltak a városiak körében, főleg hogy a pontonfürdők mellé napozásra alkalmas területeket rittyentettek némi homok hozzáadásával, valamint kabinokat létesítettek, melyekben könnyűszerrel átöltözhettek a városi forróság elől menekülő pozsonyi polgárok. A fürdést azonban szigorú szabályokhoz kötötték.
Férfiak és nők nem kokettálhattak egymással, s még véletlenül sem úszkálhattak együtt: kétórás időbeosztásban váltogatták egymást a vízben. Eme megoldás nem kevés botrány előidézője volt a szemtelen és leskelődő, kíváncsiskodó aranyifjak miatt.
A korabeli sajtó nemegyszer elégedetlenségének adott hangot, hogy a pontonuszodák a szemérmetlenség színterei. Nem csoda, hogy a többség korszerű strandról, olaszos hangulatú lidóról álmodott: a strandélmény az időben vált divatossá a nagyvárosokban.
Lidót Pozsonynak!
Egyszóval a trendi pressburgerek jól tudták, milyen egy igazi lido. Így aztán ők is haladni akartak a korral. Bécs 1907-ben nyitotta meg a Lidóját, így Pozsony polgárai sem vesztegették az időt – hasonló, kiépített strandfürdőre vágytak a Dunán.
Létrejötte azonban évtizedekbe telt. Először 1909-ben terjesztették be az ötletet a városi tanácsnál, de elutasításra talált. Pozsony polgárai és a sajtó hiába érveltek a lido mellett, az első világháború háttérbe szorította a kezdeményezést. A tikkadt pozsonyiak a dévényi vár tövében vagy a pötscheni-tóban mártózhattak csak meg. A lido ügye a háború után került ismét terítékre. Az első pozsonyi Lido kezdetben csak átmeneti strand volt, melyet az akkor már ingyenfürdőzésre használt Brenner-szigeten állítottak fel. A pozsonyi főkapitány, Richard Brunner kulcsszerepet játszott a kialakításában. A strandolók mellé állt, megtisztíttatta a partszakaszt, homokkal szóratta fel a területet.
A régi dunai strand
A strand egész napos nyitvatartással várta a csobbanni vágyókat, és a korábbi dunai szabadfürdőkkel szemben modern külsőt kapott; külön folyami ág volt kijelölve az úszni tudóknak és az úszni nem tudóknak. A melegtől elpilledt strandolók nyugágyakon ejtőztek, s a felállított italos és ételes standoknál találtak maguknak frissítő ételt, hűsítő italt. De már ez a Brenner-féle egyszerű strand is hatalmas tömegeket vonzott: ez volt a város első folyami fürdője. A víz azonban közbeszólt, a Duna magasodó vízszintje veszélyeztette a biztonságos fürdést. A második, már modernebb Lido a mai Apollo híd melletti részeken jött létre. 1928-ban nyitotta meg a kapuit, hogy több évtizeden át a pozsonyi nyarak főszereplője legyen.
A Lidón nagyszerű!
Az új Lidón nem volt sem kétórás időkorlát, sem szeparáció, nem különítették el a női és férfi szakaszt – fiatalok és családosok együtt, egész nap élvezhették a hűsítő vizet, a gyerekek a játékot, a kisasszonyok és ficsúrjaik pedig a kokettálást. Lassanként strandélménnyé avanzsált az itteni ejtőzés. A Lido kibővült, és egyre inkább divatos üdülőhelynek számított. A városból külön kisgőzös, a Lido-propeller szállította az embereket, amely a strand famólójánál kötött ki.
A kiépített parton egymást követték a kezdetben vászonból, majd fából készült öltözőkabinok és a kényelmes napozóhelyek, amelyek akár ötezer strandolónak is helyet tudtak adni. Boltok, újságosok, vendéglők és kávézók, sőt, fodrászat nyílt a parton, valamint táncterem szolgálta ki a nagyvilági, mondén közönség igényeit.
Az úszni vágyókat később nem csupán a Duna vize, de egy harminchárom méter hosszú betonmedence várta, amit egyenesen a folyóba építettek bele – akkoriban ez volt a legnagyobb uszoda Pozsonyban! Nem csupán lubickolásra, de vízi sportok űzésére is alkalmasnak bizonyult (még lelátója is volt). A gyerekek sem maradtak víz nélkül, egy sekélyebb részen biztonságban pancsolhattak. A harmincas évekre a strandélet még több újítással gazdagodott, további medencéket, szökőkutakat, fürdőkabinokat, sőt, rozáriumot is létesítettek a Lidón. Aki pedig megunta a fürdést, az a parton röplabdázhatott vagy pingpongozhatott.
A sikerszériát azonban megakasztotta a háború. A második világháború idején Ligetfalut elfoglalták a németek, a fürdő idegen kézre került, 1944-ben pedig az amerikai haderő bombázásának esett áldozatul. A háború után ugyan sikerült felújítani Pozsony dunai strandját – de semmi nem volt már a régi. A divatos közönség eltűnt, a régi patina lepattogzott – habár a fürdőhely a nyolcvanas évek végéig még nagyüzemmel működött, várva a lubickolásra vágyó városi munkásnépet.
A jövő hullámai
A kilencvenes években ugyan születtek kezdeményezések a Lido felújítására, de azok csak tervek maradtak. Manapság Új Lido néven impozáns negyeddé tervezik kiépíteni, strandot is ígérnek. Ám itt már nyoma sem lesz az egykori Lido élettel teli nyüzsgésének, amely már csak felmenőink emlékeiben él tovább.
