A nő 3x – fotós szemmel

A férfi fotós és a női fotós női testet fotóz. Mást lát a nő, és mást lát a férfi.

A férfinak más a látásmódja, a nőnek is más. A női fotóséban az is ott van, hogy milyennek szeretné magát látni a nő – a férfit inkább az érdekli, hogy ő, a férfi mit lát meg a nőben. S ez az eltérő látásmód valamiképpen rendben is van, hisz a férfinem és a női nem között nagy különbségek vannak, nem csupán a testi felépítésükben, hanem lelkialkatukban is eltérnek egymástól.

Bátky Tamás fotója

A fotózástörténetben sokszor a "male gaze" tekintetről beszélnek. Ez azt jelenti, hogy a férfi fotósok a nőt főleg a vonzerején keresztül mutatják be, s egyáltalán nem érdekes számukra a nő karaktere vagy érzései. Az ő fotóik tradicionálisan a női vonalakat, a sziluettet emelik ki, a nőies, sejtelmes formákat, vizuálisan felerősítik a törékenységet, a nő sebezhetőségét: vagyis a sztereotípiák mentén dolgoznak.

Ezzel ellentétben a női fotós a bizalmi légkör megteremtésére törekszik, érző nőként tudja, mit érezhet a nő, ezért megértőbb a testen megjelenő stigmák, ráncok, sebek, az idő nyomai iránt. A nő benső kisugárzására kíváncsi, akár erős karakterére, kiállására – nem csupán a női testvonalak beszédére.

A jó női fotósok képei azt is elmesélik, hogy a nő önmagában is értékes, nem csupán azért, mert megejtő a kisugárzása. A női fotósok gyakrabban alkalmaznak lágy fényeket, melyek kiemelik a vonalak természetes ívét – a férfi fotós inkább a drámai hatásokra törekszik.

Nemrégiben Kiss Gábor (Gibbo) jóvoltából állt össze egy kiállítás Somorján, mely A Nő címet viselte. Azért is, mert a nő kiapadhatatlan inspirációs forrás. Ki a nő? Ez volt a kérdés. A választ a képek kínálták. Mit fedez fel a nőben a női, s mit a férfi fotós? Az akt nem a leleplezés műfaja, hanem a felfedezésé: ez volt a kiállítás mottója.

Kiss Gábor

Kiss Gábor Gibbo (Somorja)

Vintage hatású képen a nő, egy film kellős közepében! A kép megalkotásához használt nedves kollódiumos* technikát 1853-ban találta fel Frederick Scott Archer. (*A kollódium egy alkoholéter-keverékben oldott nitrocellulóz. Száradás után vízhatlan védőréteget képez. A történeti fényképészetben a mai napig kötőanyagként használják a negatívok készítéséhez.)

Vagy harminc évig, 1880-ig használták a kollódiumos technikát széles körben, utána a zselatinos szárazlemezek terjedtek el. Különleges képi világa miatt viszont a mai napig alkalmazzák a fotósok. Az így készült fotó részletgazdag, a kézzel öntött emulzió szabálytalanságai, a széleken látható folyások nosztalgikus hangulatot keltenek. 

F. S. Archer maga készítette el a fotózáshoz szükséges fény­érzékeny anyagot. Az üveglemezt fényérzékeny kollódiummal vonta be, majd közvetlenül az exponálás és az előhívás előtt kellett a gépbe helyezni, még nedves állapotban. Amint a lemez megszáradt, elvesztette a fényérzékenységét: így a teljes folyamatot a helyszínen kellett elvégezni. Innen származik az eljárás neve is (nedves technika). 

Ezt az eljárást reprodukálja Gibbo is, akit mindig érdekeltek a másféle utak. Mindig maga készíti el a filmet a fotózáshoz. A lemezt bekeni kollódiumemulzióval, majd egy sötétkamrában ezüst-nitráttal érzékenyíti. A folyamat nyolc órát vesz igénybe, ebből egy óra csak az exponálás, mialatt a modellnek mozdulatlannak kell maradnia (s hogy könnyebben menjen neki, rögzíti a fejét). Fontos a modellt még a fotózás előtt bemérni, s ugyanúgy a helyszínen készül el a film, mint annak idején – a fém- vagy üveglapokon várakozó ezüst-nitrátnak sem szabad közben megszáradni. A fotós a kép­alkotás után a sötétkamrában hívja elő a képet. Érdekesség: csak egy kép készül, itt nincs közben új és új kattintás, mint manapság. 

Íme, a végeredmény! A nő különböző háttérrel, szerepben, hatással.