Beszélgetésünk témája mindaz, amitől jobb lehet az iskolai élet, hogy gyermekeink szeressenek iskolába járni. Ahogyan Czike Bernadettegy tanulmányában fogalmazott: „A köziskola emberarcú legyen, ahol szeretni fogják a gyereket.”
Czike Bernadett pedagógus és pszichológus, a Szabad Iskolákért Alapítvány szakmai vezetője, a magyarországi alternatív oktatás szószólója.
– Melyek a jó iskola ismérvei? Mire figyeljen oda a szülő, amikor iskolát választ gyerekének?
– Úgy gondolom, a jó iskola nagyon sokféle lehet. De azért van két elem, amelyik meghatározó. Fontos az iskola és az osztályterem légköre és hangulata, amelyet a pedagógus alakít. Fontos az is, hogy ki az iskola vezetője, mert az ő szemlélete, habitusa mindig rányomja a bélyegét arra, hogyan fognak a pedagógusok viselkedni. Ez a két legfontosabb elem! Még mikor mondhatjuk azt, hogy jó egy iskola? A kérdést feltehetjük úgy is: mit akar elérni, mi a célja a társadalomnak az iskolával? Az elmúlt ötven évben például az volt a cél, hogy az iskola szabálykövető magatartást alakítson ki a gyerekekben. Elsősoban dresszírozni kellett őket, meg kellett tanulniuk, mi a rend, a séma, a szabály, és ahhoz kellett alkalmazkodniuk. Ha „sémakövető” személyiséget akarunk nevelni, akkor nagyon megfelelő az autoriter, diktatórikus vezetői stílus.
Ám ahogy a demokrácia tért hódít, egészen más célokat követ a társadalom – így az iskola is! Másfajta tulajdonságok kerülnek előtérbe: a felelősségvállalás, a döntésképesség, a kreativitás, az alkotókészség, a kritikai gondolkodás. Tehát egy sereg olyan tulajdonság, amelyre eddig nem volt szükség, sőt, kifejezetten problémát okoztak. Megváltozott a célja az iskolai nevelésnek: nyitott, alkalmazkodni tudó, nem egy sémához, hanem mindig az aktuális helyzethez alkalmazkodni tudó gyermekekre – s későbbi felnőttekre – van szükség. Önállóakra, akik szabadon választanak a lehetőségeik közül, és viselik is a választás felelősségét.
A korszerű iskola tehát nyitott, befogadó szellemiségű, tolerálja a másságot és a sokféleséget. És kifejezetten támogató, serkentő légkörű!
Ahhoz, hogy biztosak legyünk abban, jó iskolát választottunk gyerekünknek, el kell oda menni, beszélni kell az igazgatóval, a tanító nénivel, a régebbi szülőkkel. Sokat elárul az, hogy bemehet-e a szülő az iskolába, vagy sem. Láttam olyan iskolákat is, ahol kiírják a kapura: ne zavarják a tanítást! Egyfajta nyitottságot tükröz, ha a pedagógusoknak vannak nyitott óráik és fogadóóráik. Egy nyílt napon a szülő jól fel tudja mérni, hogy az osztályban szorongó légkör van-e, vagy pedig mindenki vidám és tevékeny. A berendezés is sokatmondó. Kis asztalok, szőnyeg, mobil bútorok arról árulkodnak, hogy változatosságra törekszenek, ami jó jel. Az is jó jel, ha a lakon a gyerekek munkái ki vannak állítva. Egy modern iskolában a gyerekeket be kell vonni a tanításba! Az az igazi, ha a pedagógus együtt dolgozza fel a tananyagot a gyerekkel.
– Mikor jó a viszony a szülő és pedagógus között?
– Fontos, hogy lehet-e a tanárral arról beszélgetni, hogy a gyereknek milyen problémái vannak. Hogyan szokott reggelente felébredni, szeret-e iskolába menni? Ha a tanárt az ilyen dolgok érdeklik, akkor az nagyon nagy pozitívum. Mindig úgy éreztem: a régi iskolában nem értékelték azt a tudást, amit a szülő tudott a saját gyerekéről. Mert a szülő rengeteg mindent tud! Ha az elsős tanító néni feltesz pár kérdést arról, szeretett-e a gyerek óvodába járni, esténként szokott-e mesélni, a szülő ezt jó néven veszi, és a tanító is fontos információkhoz juthat. Sőt, gimnáziumokban tapasztaltam már olyat, hogy a tanár megkérte a szülőket arra, hogy egy fogalmazásban mutassák be gyerekeiket.
– Érzékeny pontja szülő és pedagógus viszonyának az értékelés. Szlovákiában is már alkalmazzák pár helyen a szöveges értékelést, s a visszhangok vegyesek...
– Az értékelés az a része a pedagógiai munkának, ahol a tanár feltétlenül találkozik (kommunikál írásban vagy esetleg szóban) a szülővel. Általában ha a szülőt nem is érdekli túlságosan, hogy az iskolában a gyereke tevékenykedik-e, rajzol-e, önálló véleményt fogalmaz-e meg, az nagyon is érdekli, hogy mi van a bizonyítványában. Pedig igazság szerint a legtöbb iskolában még ma is az év végén becsukjuk az osztályzóívet, és a jövő évben senki nem foglalkozik azzal, hogy amiből a gyerek hármast kapott, abból javíthasson.
A szöveges vagy fejlesztő értékelés célja éppen az, hogy megállapítsuk, hol tartunk, és kitűzzük magunknak a fejlesztési célokat! Le kell ülni hármasban: szülő, gyerek, tanár, és megbeszélni, mi az, ami nagyon jó, mi az, amire oda kell figyelni, és mi az, amit a következő iskolaévben közös célként ki kell tűzni. Mi, szülők is csak nehezen tudunk átállni az újra. „Jó a szöveges értékelés, de tessék már megmondani, hogy ez jegyben kifejezve mennyi!” – mondjuk a tanítónak. Próbáljuk fenntartani a régit. Ennek egyszerű a magyarázata: ott, abban a rendszerbenérezzük magunkat biztonságban. Amit ismerünk, az biztonságot ad, amit nem ismer az ember, az mindig szorongást kelt.
– Elhangzott Öntől egy nagyon érdekes gondolat: fontos, hogy mi a célja az államnak mint fenntartónak az iskolákkal. Hát, a mostani légkörben nem igazán sejteni ezeket a célokat...
– Az egész kelet- és közép-európai régió nagy értékválságon megy keresztül. Teljesen más minden, mint ezelőtt húsz évvel. Nehezen alakul ki, hogy tulajdonképpen melyek most az értékek, mi a fontos számunkra. Mit kell egy gyereknek mindenképpen megtanítani? Mi az, amivel húsz év múlva is tud majd valamit kezdeni? Most kicsit furának tűnhet, de mi itt, ebben a pedagógiai szolgáltatóban (Szabad Iskolákért Alapítvány, www.kooperativ.hu) úgy gondoljuk: mivel nem tudjuk pontosan, milyen ismereteket kell majd tudnia, készségeket, attitűdöket igyekszünk megfogalmazni: valószínűleg nyitottságra, elfogadókészségre, együttműködési készségre és egyfajta hajlékonyságra, alkalmazkodni tudásra és kreativitásra lesz szüksége. Ezzel nem lehet baj, mert ezek fel tudják készíteni a gyereket a változásra és a változtatásra.
Ha most megkérdezné tőlem, hogy melyik tankönyvből, mit kell biztosan megtanulni, akkor nem tudnám megmondani. Gondolom, néhány híres költőt nem árt ismerni, meg néhány nagyregényt elolvasni, számolni, de már azt sem tudom, hogy az írásra szükség lesz-e. Olyan dolgok dőlnek meg, amelyek évszázadokig tartották magukat, mint fontos tudások. Így hát ebben a bizonytalan helyzetben az egyetlen biztos pont, ha azt mondjuk: a gyereknek képesnek kell lennie a változásokhoz való alkalmazkodásra!
Ehhez pedig a pszichológia mai állása szerint kreativitásra van szükség. A kreativitás három összetevőből á ll: egyéni ötletekből, (originalitás, eredetiség), rugalmasságból (flexibilitás: tudjak váltani, ha szükséges), és abból, hogy sok ötletet tudjak felsorakoztatni. (Fluencia: az ötletek folyékonysága.) Ezért érdemes az iskolában sok olyan, kreativitásfejlesztő feladatot adni, aminek vagy egy megoldása van, de sok úton lehet elérkezni hozzá, vagy pedig nagyon sok megoldása van! Régen egyetlen sémát kellett elsajátíttatni – ez volt a tanár feladata. Mára ez teljesen megváltozott! De ahogy az értékelésnél, itt is nehéz az átállás. A tanárok tudják, hogy amit eddig velük csináltattak, azon változtatni kell. Viszont nem egyértelmű, hogyan kell a régitől elszakadni, és az sem, nem lesz-e ebből valami nagy baj.
– Mi, szülők csak boldognak szeretnénk tudni a gyerekünket, aki megállja a helyét az életben...
– A gyerek számára az emberi kapcsolatok, a szülői szeretet a legfontosabb. Erőt ad neki, ha érzi, hogy kötődik valakihez, hogy a szerettei segítik egymást. A legfontosabb, hogy önbizalommal teli, önmagát valamire képesnek tartó ember váljék belőle! Ehhez pedig nincs más út, mint a szeretet, a harmónia, az elfogadás. A hat-nyolc éves gyerekek érdeklődőek, és az iskola az, ami egy idő után – rossz ezt így bevallani! –, de elveszi a kedvüket. Legfontosabb cél tehát, hogy megőrizzük a gyerekek motivációját, hogy akarjanak tanulni, akarjanak előbbre jutni, kíváncsiak legyenek a világ dolgaira! Tudom, nehéz vetélkedni az internettel. Sok gyerek, mivel a jelenben annyi sok információ éri, úgy érzi, hogy őt csak a jelen érdekli, a múlt már túl sok lenne.
Miért érdekelje őt a 300 évvel ezelőtt megírt könyv, vagy az 1500 éves agyagedény? A sok jelenkori információ elnyomja az irodalmi vagy történelmi érdeklődést. De ezen nem sopánkodni kell, hanem meg kell próbálni azokat az értékeket (és esetleg más, mai ismereteken keresztül is) mégiscsak érvényesíteni, amelyekről azt gondoljuk, hogy örök érvényűek.
– Gyakran hallom szülőket panaszkodni amiatt, hogy az iskolában a gyerekek semmit nem tanulnak, mert ki hallott már olyat, hogy nincsen házi feladat!
– Régebben úgy mondták: azért kell lecke, hogy kialakuljon a felelősségtudat. Pedig az nem ettől alakul ki! A felelősségtudat attól alakul ki, ha például feladatul kapom, hogy egy újság első pár oldaláról beszámoljak a többieknek, és tudom azt, ha én nem mondom el nekik, akkor ők azt nem fogják tudni. A szülők magatartásának az az oka, hogy félnek, a gyerekük lemarad valamiről. Ők a legjobbat akarják a gyereküknek, és abban a félreértésben vannak, hogy csak akkor tanulja meg a gyerek, milyen az élet, ha sanyargatják. Pedig abból, akit állandóan sanyargatnak, izgulós, feszült, szorongó felnőtt lesz. Szerintem nem kell annyira megijedni az élettől, sokkal bátrabban kell élni! Nem vagyunk elég türelmesek, elég „lazák”. Nyugaton az emberek sokkal jobban értik, hogy az élet – érték. Nem szabad állandóan görcsölni. Kicsit felül kell emelkedni a dolgokon. Meg kell nyugodni – és meg kell bízni a gyerekben. „Adtam neki szeretetet, törődtem vele, látja rajtam, hogy én is becsületesen végzem a munkámat.” Ennél több nem kell...
– Köszönöm a beszélgetést!
Bernád Emese
