Az elkötelezett pszichológus számára a terápia párbeszéd az életről. Biztonságos környezetben segít megnyitni olyan témákat, amelyekről nehéz beszélni.
Pszichoterapeutánk saját élményeit mondja el ezzel a fájdalmas, de sokszor sikert hozó foglalkozással kapcsolatban.
1. Első esetem
Az érettségi és az egyetem között egy ideig Bajorországban dolgoztam, előbb mint felszolgáló, később mint rendezvényszervező, utána mint nyomdai papírbeszerző. Végül rájöttem, hogy mi az, ami érdekel, és értelme is van – határozottan nem az, hogy a papírgyár képviseletében ívpapírt ajánlgassak a nyomdáknak. Sokkal jobban vonzott az, hogy emberekkel foglalkozzak – azaz a pszichológia. Egyetemi tanulmányaim alatt speciális iskolában foglalkoztam figyelemhiányos és hiperaktív, valamint magatartászavaros gyerekekkel. Hogy motiváljam őket, kitaláltam, hogy az órán minden 35 perc munka után 15 percig focizni fogok velük az udvaron. Ez sokat használt, de később arra is rájöttem, hogy mi az, ami leginkább ösztönzi a gyerekeket: a jó kapcsolat olyan valakivel, aki figyel rájuk, és akit példaképnek tekinthetnek.
2. Legrosszabb tapasztalatom
Amikor gyerekeket kezeltem, leginkább az keserített el és okozott tehetetlenségérzetet, hogy a szülők nem voltak hajlandók együttműködni. A foglalkozás során kirajzolódott a probléma, és kellett volna, hogy legalább az egyik szülő, de inkább mind a kettő belássa, hogy itt gond van, amelyet meg kell oldani. Megértés helyett azonban a szülők blokkolták a kezelést.
3. Azért választottam ezt a foglalkozást…
…mert szerettem volna megérteni, hogyan működik az emberi lélek a maga összetettségében. De hatással volt rám saját édesanyám mentális betegsége is. Művelt, a szokásokat be nem tartó, büszke asszony volt, és nemigen tudta tartani a száját. Mániás időszakaiban elég nyíltan adott hangot a véleményének, a politikaiaknak is.
Mindig helyretette a szomszédokat, változtatásokat követelt. Mivel ez még 1981-ben volt, pszichiátriai intézetbe zárták és nyugtatózták. A pszichológia és a lelki terápia számomra lehetőséget adott, hogy küzdjek a tehetetlenség érzete ellen, amit gyakran éreztem gyerekkoromban.
4. A legnagyobb kihívás
Praxisom elején úgy éreztem, hogy megoldást kell ajánlanom a klienseimnek. Hogy mindent meg kell értenem. Nagy nyomást helyeztem magamra. A tapasztalat viszont azt mutatja, hogy a betegeknek nem egy mindentudó személyre van szükségük, hanem hitelességre és állandóságra. Arra, hogy a terapeuta ne ítélkezzen, hanem teret adjon és el tudja viselni a másságukat. Meg szeresse őket.
5. A legnagyobb siker
Számomra az, hogy hosszú távon úgy végezhetem a munkámat, ahogyan azt az értékrendem diktálja. Hogy lassan haladhatok, gondosan megvizsgálva minden részletet, ugyanakkor tisztelettel magam és a pácienseim iránt.
6. A munkámban az érdekel legjobban…
…hogy kapcsolatban vagyok az emberekkel. Hogy folyamatosan tanulhatok, fölfedezhetek új dolgokat. Minden ember más világot, más történetet hoz magával. Olyan ez, mint egy detektívregény. A pszichoterápia türelemre, nyitottságra tanít, valamint arra, hogy elviseljem a bizonytalanságot is – ezek mind olyan tulajdonságok, amelyek a munkámon kívül is hasznomra vannak.
7. A legjobb tanács, amit kaptam
Ne siessek. Beszéljek keveset. Olvassak a sorok között. Ne ijedjek meg, ha nem tudok valamit. Kérdezzek, ha valamit nem értek. Szenteljek figyelmet az érzelmeknek. Adjak lehetőséget a fantáziának, a kreativitásnak, a játéknak, szellemességnek. Az élet könnyűségének.
8. Erős és gyenge oldalaim
Az erős az érzékenység, a kapcsolódni tudás. Az együttműködés kialakítása. Érdekelnek azok az emberek, akik nyitottak a lélek feltérképezése iránt, beleértve a sötét zugokat is. Szeretem keresni az összefüggéseket, a lehetőségeket, szeretem az inspirációt. Szeretem, ha ki tudom alakítani a közös nyelvet. A kreatív, sablonoktól mentes gondolkodást, az improvizálást. Érdekes módon jól viselem a krízishelyzeteket. Ami nemigen megy, s valójában nem is érdekel: olyan emberekkel beszélgetni, akik nem őszinték, előírásosan, mesterkélten viselkednek – lódítanak, manipulálnak, szépítenek, lakkoznak. Ettől fizikai rosszullétet érzek. Nem tudok sok ember előtt beszélni, bár szeretnék.
Nem tudok összpontosítani zajos környezetben. Nehezen tanultam meg, hogy komolyan vegyem magamat, és tartsam a határaimat. Vigyáznom kell, mert hajlamos vagyok túlterhelni magamat, fölvenni mások terheit és rágódni azon, amin nem tudok változtatni.
9. Terveim
Hiszek a párbeszédben, a másság iránti tiszteletben, a nézőpontok változtatásában. Az agressziót a kommunikáció kudarcának tartom. A rosszul viselt feszültség megnyilvánulásának, amikor nem értenek és nem fogadnak el. Nem hiszem, hogy az élet fekete-fehér. Az élet bonyolult, csábító leegyszerűsíteni, sok ember ezt is teszi. Ezt használják ki a populisták, a megalkuvók, az ideológiateremtők. Emiatt sokat szorongok. Régen azt hittem, hogy az igazság és a szeretet győzni tud – ma abban reménykedem, hogy az emberek egyszer majd el tudják viselni a másságot, és nem akarnak vég nélkül harcolni „az igazságukért”. Hiszek abban, hogy fejlődés a biztos kapcsolatból és az együttműködésből születik. Hiszek a kölcsönösen előnyös megoldások meglelésében. Számomra a pszichoterápia nem egy technika, hanem gondolkodásmód, hogy milyen az ember, és hogy fel tudunk-e emelkedni hozzá.
10. A jövő pszichológiája
Úgy gondolom, hogy gyorsulni és egyszerűsödni fog. Egyre több távkezelés lesz. Egyre fontosabb lesz megőrizni a terápia mélységét, etikusságát és emberiességét – már csak azért is, mert mindez pótolhatatlan.
