Vannak emberek, akik oda mennek, ahova a munkájuk szólítja őket. Évenként más ágyban ébrednek, más kollégákkal dolgoznak, másokkal barátkoznak. Milyen érzés így élni? Milyen érzés bejárni a világot?
Jörg Zeddies Kronbergből, egy Majna-Frankfurthoz közeli kisvárosból származik. Távközlési kereskedőnek és elektrotechnikusnak tanult Frankfurtban, aztán Münchenben üzemgazdaságtant hallgatott, majd az egyesült államokbeli Berkley Egyetemen folytatta tanulmányait. Karrierjét a PM&Partner cégnél kezdte, ahol regionális piackutatási vezetőként, valamint junior és szenior tanácsadóként tevékenykedett. Ezután a Bosch Telekomnál a mobiltelefon-kiegészítők területén szerzett tapasztalatokat, majd a Deutsche Telecomhoz került, és Bonnba költözött. Jelenleg a Slovak Telecom vezető munkatársa.

– 2002 decemberében érkeztem Szlovákiába – kezdi a német szakember. – A termékmarketing menedzsment vezetőjeként a cég minden termékéért felelős vagyok. Vagyis a nagy üzleti ügyfeleket érintőktől a magánszemélyeket érintőkig, beleértve az online területre vonatkozó termékeket is, és a munkámhoz tartozik a marketingkommunikáció és a piackutatás is. A Zoznam nevű leányvállalatunk kereskedelmi vezetőjeként a portálüzletért is felelős vagyok. A diákéveimet leszámítva nem éltem még külföldön. A PM&Partnernél és a Bosch Telekomnál töltött idő alatt viszont szinte kizárólag amerikai cégekkel voltam kapcsolatban, amelyeknek az Egyesült Államokban volt a székhelye, így szert tettem néhány tapasztalatra a külföldiekkel való együttműködés terén.
Tisztában vagyok vele, hogy adott esetben egyes dolgokat a különböző mentalitásból kifolyólag egészen másképp értékelhetnek az emberek.
– Egyedül érkezett Pozsonyba, vagy a családja is Önnel tartott?
– A feleségem velem jött, a kisfiunk pedig már itt született, és – az idei év elején – Pozsonyban volt a keresztelője is. Ebből az alkalomból a családtagok ide is utaztak pár napra. Elvittük őket Vöröskőre, egy napot pedig Pöstyénben töltöttünk fürdőzéssel és masszázzsal egybekötve.
– Hogy érzik magukat Szlovákiában, és mi tetszik itt Önöknek leginkább?
– Nagyon-nagyon jól érezzük itt magunkat a feleségemmel. Ez is az oka annak, hogy csak nagyon ritkán utazunk haza, Németországba (főleg azért megyünk, hogy meglátogassuk a szüleinket), és hogy további két évvel meghosszabbítottuk az ittlétünket. Ha lehetőség adódna, nagyon szívesen maradnánk még ennél tovább is ebben a szép országban. Ami különösen tetszik nekünk: az emberek barátságosak és nyíltak. Akikkel eddig találkoztunk, mindegyikükre jellemző volt ez. Gyakran meglátogatjuk a barátainkat a hétvégi házukban, szeretjük az esti sétákat Pozsony óvárosában, közben találkozunk a barátainkkal, elidőzünk velük egy pohár bor mellett. A kirándulásokat is – mint például, amikor Táléra megyünk golfozni, vagy síelni Jasnára – nagyon élvezzük. Röviden szólva: kedveljük az itt élő embereket és az itteni tájakat.
– Említette Vöröskőt, Pöstyént, Jasnát, Tálét. Merre jártak még Szlovákiában?
– Nagyon sok helyen voltunk – például a Magas-Tátrában, a Szlovák Paradicsomban, Besztercebányán, Körmöcbányán, Selmecbányán, Rajecké Teplicén, és még folytathatnám a sort. Német látogatóinkkal és szlovák barátainkkal egyaránt sokat kirándultunk.
– A környező országokat is felkeresték?
– Igen. Az is nagyon tetszik nekünk, hogy az ország Európa szívében fekszik, és – Budapesttel, Béccsel, Prágával összekötve – mindig is kulturális központ volt ez a régió. Sok lehetőség adódik. A nyári játékterv idején egy szabadtéri koncert kedvéért érdemes autóba ülni, és megtenni a 180 km-t Budapestig, de Prágába is szívesen megyünk. Sétálgatunk az óvárosban, este beülünk egy Moldva-parti vendéglőbe, halat eszünk, egyszóval élvezzük az életet.
– Három év alatt bizonyára a helyi specialitásokat is megkóstolta már. Mi ízlett a legjobban?
– A töltött csirke minden változatát szívesen fogyasztjuk, és a téli libapecsenyét sem hagyjuk ki. Evégett évente kétszer-háromszor elmegyünk Szlovákgurabba. Kedveljük a morva borokat, a desszerthez pedig a tokajit, de a szlovák borok közt is vannak nagyon jók.
– Hogyan tölti a szabad idejét? Milyen kedvtelései vannak?
– Szeretünk autózni. Egy öreg angol sportkocsink van, Morgan +8-as. A feleségemmel szívesen választjuk a vidéki kis országutakat, hogy láthassunk olyasmit is, amiben az autópályán haladva nem lehetne részünk. Három éve golfozom, és ha futja az időmből, vitorlázom egy katamaránnal. Erre évente két-háromszor kerül sor a Fertő-tavon. Egyébként CD-ket is gyűjtök – a dzsesszzenét kedvelem – és gyakran főzünk együtt a barátokkal.
– Köszönöm a beszélgetést!
A Slovak Telecom Rt. Szlovákiában a legnagyobb munkaadók közé tartozik, a 2004-es év végén több mint 6 ezer alkalmazottja volt.
Szlovákia egész területén 1 414 514 telefonvonalat evidálnak az ISDN B-csatornákkal és a nyilvános telefonautomatákkal együtt.
A hálózat digitalizálásának aránya elérte a 94%-ot. A Slovak Telecom Rt. részvénytulajdonosai: Deutsche Telecom AG (51%), a Szlovák Köztársaság Közlekedési, Postai és Távközlési Minisztériuma (34%), a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tulajdonának Alapja (15%). A Deutsche Telecom AG Európa legnagyobb távközlési társaságainak egyike, és világviszonylatban az ágazatban történő újítások egyik központja. A Slovak Telecom Rt. a T-Mobile Slovensko Rt. - amely GSM digitális hálózatot, nyilvános adathálózatot és NMT analóg hálózatot működtet - alaptőkéjének 100%-os részvényese.










