Mitől lesz valaki igazán erős férfi? Attól, hogy nem mutatja ki a gyengeségét, vagy épp attól, hogy bátran szembenéz vele? Egyre több férfi keresi a kérdésre a választ férfikörökben. Egy olyan férfi mesél az útjáról, aki szerint az önismeret nem luxus. Urbán Péter (Komárom) a Tandem Civil Egyesület trénere.
Urbán Péter a komáromi székhelyű Tandem Civil Egyesület – mely önismereti tanácsadással is foglalkozik – trénere, coach-a; mentálhigiénés fejlesztő, emellett oktat. Komáromban él feleségével és három fiukkal. Péter szereti az embereket, a könyveket és a focit: így, ebben a sorrendben. Füleken érettségizett, a pozsonyi Comenius Egyetemen tanult történelmet és német nyelvet, majd germanisztikából PhD-képzésen vett részt. Mottója: If you want to be happy, be! Ha boldog akarsz lenni, légy boldog! Péter szerint az önismeret vezet el a boldogsághoz. 2006 óta foglalkozik csoportokkal és egyénekkel. Szerinte az önismeret nem luxus, hanem a családjaink és gyermekeink jövőjébe tett befektetés.
– Sztereotípia, de mi, férfiak, általában nem szeretünk beszélni magunkról és az érzéseinkről – kezdi Péter. – „A fiúk nem sírnak.” „Ez csak katonadolog!” Gyakran halljuk ezeket a mondatokat manapság is, melyek azt az üzenetet közvetítik a fiúk felé, hogy ne mutassák ki az érzelmeiket. Ezek az ártalmatlannak tűnő kiszólások viszont nagyon mélyre mennek, és megpecsételhetik az életünket.
– Sokan azt hiszik, ha önismereti munkára van szükség, akkor ők nem elég jók. Valóban ez a helyzet?
– Az önismeret segít abban, hogy felismerjük, mit miért csinálunk. Rengeteg döntésünk születik „csak úgy”. Mozgatórugóinkkal nem mindig vagyunk tisztában, emellett a viselkedésünket sokszor a hozott minták határozzák meg. Az önismeret segít felfedezni ezeket a mintázatokat.
– Honnan tudhatja egy férfi, hogy bajban van?
– Nem találja a helyét az életben. Valahol elkezd szorítani a cipő: nem tud hosszan tartó párkapcsolatot kialakítani, képtelen kötődni másokhoz, nem sikerül beilleszkednie a munkahelyen vagy egy közösségben. Eddig a dolgok valahogy mentek maguktól, de most valahogy elkezdtek nem sikerülni... Ez annak a jele, hogy a régi mintákat már kinőttük, de újakat még nem találtunk helyettük.
– Sok férfi azért is vonakodik, mert „túl sok a lelkizés, az meg nem old meg semmit”. Hogyan lehet a férfiakat mégis rávenni az önismereti tréningre?
– Az a jó módszer, ha hívom a férfitársakat, nem pedig küldöm. Elmondom, hogy én hova járok, s az mit ad nekem. El szoktam mesélni, hogy én sem tudtam például hosszú távra elköteleződni, egy pont után kimenekültem a kapcsolataimból.
250 óra önismeret kellett ahhoz, hogy rájöjjek, nem a lányokban van a hiba, hanem nekem van elakadásom. Emlékszem, ahogy az első önismereti csoportom utolsó alkalmán bejelentettem a többieknek, hogy megkértem a barátnőm kezét. Mai napig ő a feleségem.
– Te hogyan kezdtél bele? Mit csináltál konkrétan?
– Egy diákoknak szóló négy hétvégés önismereti képzést szervezett a a szegedi Nagyító Alapítvány a Diákhálózat felkérésére. Ebbe kapcsolódtam be önkéntesként, tartottak nekünk is egy felkészítő hétvégét. Olyan kérdésekre kerestük a választ, mint a „Ki vagy te, és miért vagy itt? Mik az igényeid, céljaid?” Ez rám óriási hatással volt. Valakit érdekel az, hogy én hogy vagyok? Nem csak azt akarják, hogy besegítsek? Később láttam a képzés fiatalokra gyakorolt hatását. Elhatároztam, hogy megkeresem a saját válaszaimat, s egy pszichodráma önismereti csoportba kezdtem járni Pél Ferihez Budapestre. Ekkor 2008-at írtunk, két év alatt itt végeztem el 250 óra önismereti munkát. Mert ez bizony kemény meló. Közben megalapítottuk a TANDEM Egyesületet, ahol az alap az önismeret. A pszichodrámát is folytattam, olyannyira, hogy közben elvégeztem a kétéves asszisztensi képzést. Az önismeret az életem részévé vált.
– Ez mit jelent?
– A csoportokon kívül jártam egyéni terápiára is, coach-om is volt a munkahelyemen, és bő egy évtizede rendszeresen járok Halász Péter barátom férficsoportjaira.
– A férfiközeg segít, hogy a férfiak könnyebben megnyíljanak?
– Mit mondjak? Az önismereti csoportokban általában csupa nővel vagyunk körülvéve. A férfikörön hirtelen ez megváltozik – és ettől mi, férfiak, is másképp viselkedünk. Az a tapasztalatom, hogy ide könnyebb elhívni férfitársakat. Akik ódzkodnak a „lelkizéstől”, könnyebben részt vesznek egy férfikörön.
– A férfit sokszor még ma is arra nevelik, hogy ő irányít. Ezért is mond nemet arra, hogy valamiben nem tökéletes...
– A nőknek a legnehezebb trénerhez küldeni a férfit. Ha egy nő mondja a férfinak, hogy menjen, és tanuljon önismeretet, a férfi nemigen fog elmenni. Ezt ugyanis „herélésként” éljük meg. A férfikörök viszont biztonságosabb közeget teremtenek.
– Mik a témák egy ilyen férficsoporton?
– A klasszikus témák jönnek elő itt is: Ki vagyok, mik a céljaim, család, kapcsolatok, gyermekekkel való viszony, gyerekkor, apaseb. Ha kialakul egy biztonságos légkör, akkor szembe tudunk nézni a félelmeinkkel és a sebezhetőségünkkel. Ám ez nagyon nem könnyű dolog. Mi, férfiak, sokszor inkább a munkába temetkezünk, csak hogy ne kelljen szembenézni magunkkal. És ez még a jobbik eset!
– Mi a rosszabbik?
– Az alkohol, a drogok, a pornó vagy az olcsó szexualitás. Ezeket főleg a férfiak használják, rövid távon örömet okoznak, de hosszú távon mérgezik az életünket. Olyan ez, mint amikor valaki megsérül, és ahelyett, hogy a sebet kitisztítaná és kezelné, inkább csak felvesz egy vastag pulóvert, ami eltakarja, hogy vérzik. Ezeket a „pulóvereket” igyekszünk levetni ezeken a férfikörökön.
– Miért takargatják a férfiak a sebeiket?
– Szeretem a mentálhigiéné kifejezést, mert rávilágít a lényegre: ha fáj a testem, elmegyek orvoshoz. Ha fáj a lelkem, elmegyek segítséget kérni. És ahogy a testemet karban kell tartanom, úgy a lelkemnek is szüksége van karbantartásra.
Mi, férfiak, azonban szeretnénk tökéletesek lenni, hibátlanok és legyőzhetetlenek, mint Rambo, Rocky vagy a Terminátor. Ezért a segítségkérés nekünk nagy dolog; ez az egyik leggyakrabban előforduló téma az önismereti csoportokban.
– Mit gondolnak igazából erről a férfiak?
– Azt gondoljuk, hogy csak a gyenge kér segítséget... A segítségkérést gyengeségként éljük meg. Egyenlőségjelet teszünk a segítség és a gyengeség közé! Holott ahhoz kell igazi erő, hogy szembe tudjunk nézni a félelmeinkkel. Én azt tartom jó férfi önismereti körnek, ahol meg merjük osztani egymással a történeteinket. Elmesélek egy példát! Halász Peti barátommal voltam egy kiszakadáson, ami azt jelenti, hogy négy napot töltünk az erdőben, minden cókmókunkat a hátizsákunkban visszük, és ott is alszunk. A második nap végén már nyomott a 25 kilós hátizsák, de előttünk magasodott még egy embert próbáló hegy. Egyikünk felajánlotta, hogy szóljon, akinek segítség kell, ő szívesen átveszi a zsákját. Senki nem szólalt meg, én sem. „Felkínálja, és én nem fogadom el?! Ejnye!”, gondoltam aztán magamban. Végül csak megszólaltam, és átadtam a hátizsákot. Igyekeztem Peti nyomában maradni, hogy bármikor visszavehessem, ám egy ponton valaki elkapta a kezem, aki szintén nem bírta már a saját hátizsákját. Átvettem tőle. Így értünk fel a hegyre, ahol visszarendeződtek a hátizsákok. Megöleltük egymást. Ez a bajtársiasság.
– Tanulság is levonódott belőle?
– Ahhoz, hogy segíthessek, az kellett, hogy én is hagyjam, hogy nekem segítsenek. Ezek transzformatív élmények. Megváltoztatnak. De ehhez ki kell lépni a komfortzónánkból. Ami pedig fájdalom és izzadság nélkül nem megy.
– A környezet megérzi, hogy a férfi fejlődik?
– Három fiam lett, miáltal még fontosabbá váltak számomra a férfikörök. Hiszen három fiút kell majd férfivá nevelnem. Márpedig a gyerekek utánzással tanulnak – s ez óriási felelősség. Olyanok, mint egy tükör: visszalátom magam bennük. Van, amikor nagyon megörülök, de van, amikor megdöbbenek. Ezt meg kitől vették át? S akkor rájövök, hogy tőlem, én is így szoktam reagálni.
– Okozhat ez rosszat is? Sokan félnek, hogy ha változnak, azáltal valamit elveszítenek.
– Ha például a házastársak közül csak az egyik kezd el foglalkozni az önismerettel, és a másik nem „halad” vele, elágazhatnak az útjaik. Mert az egyik elkezdett változni, egy kicsit más ember lett, a másik meg nem.
– Mikor fogékonyabb a férfi az önismeretre?
– A komoly sorscsapások kapukat tudnak nyitni a lelkünkben az ismeretlen felé. Mikor elveszítünk egy hozzátartozót, mikor zátonyra fut a házasságunk, mikor hirtelen munka nélkül maradunk, vagy mikor komoly betegséggel kerülünk szembe. Sokszor nem marad más választásunk, mint változni, változtatni valamin. Az alkoholbetegek tudnának erről mesélni: ha le akarják tenni az üveget, új barátokat kell keresni, mert a régi cimborák visszarántják őket a régi rutinba.
– A fiatalabbak nyitottabbak az önismeretre?
– Minden korban van mivel megküzdeni. A nők egyre vehemensebben kezdik megfogalmazni, hogy vannak elvárásaik, s ők nem csak dekorációk és szülőgépek. A kollektív férfitudatban ez elbizonytalanodást eredményez: Hol is van akkor nekem a helyem, és mitől is vagyok én férfi? Meg is jelentek erre a férfiak felsőbbrendűségét és nőgyűlöletet hirdető mozgalmak. A manoszféra jelenségét nagyon toxikusnak tartom. Éppen ezért nagyon fontos az önismeret. A gombaszögi táborban minden évben tartunk Labirintusjárást, ide például egyre több fiatal eljön. Vannak, akik kétkedve méregetik a spirálban lerakott köveket: ugyan mi változik meg, ha itt fogok körözni ezek között a kövek között? Ilyenkor mindig elmondom, nekem mit jelent bejárni ezt a labirintust. Hogy mélyebbre kell menni, mint amilyennek elsőre tűnik. ν
