Sokáig a nagymamák segítették ki a kismamákat. Csakhogy ma már sok nagyi dolgozik, esetleg más városban lakik. Ilyenkor gyerekvigyázót kell keresni. Mire figyeljünk? Kire merjük rábízni a gyerekünket? Hol találok olyan valakit, aki mellett fejlődhet, és szükség esetén elsősegélyt is tud nyújtani?
Két hétig gondolkodtam, mielőtt nekifogtam volna cikkem megírásának. Két hétig, amikor mindennap hat óra előtt keltem, hogy amíg a gyerekek alszanak, legalább belepillantsak az e-mailjeimbe, elvégezzem a legszükségesebb dolgaimat, és főleg megtervezzem a következő hosszú szünidei napot. Volt egy-másfél órám, hogy kitaláljak valamilyen programot, hiszen a fiaim első kérdése az lesz reggel, akárcsak tegnap vagy tegnapelőtt: „Anya, ma mit fogunk csinálni?”
Dolgoznom kellett volna, de nem tudtam. Soha nem tudhatom, hogy melyik bekezdés vagy mondat után folytathatom, amikor véletlenül csend lesz a lakásban. Négy, de inkább öt óra nyugalomra van szükségem, hogy össze tudjam szedni a gondolataimat. Ezért, akár a megváltásra, vártam a mai napra, amikor a gyerekeket elvihetem az édesanyámhoz. Akkor talán lapzártára elkészülök az írással.
Nem sok anyát ismerek, akinek ne ugyanez lenne a problémája. És ez nemcsak a nyári szünetre vonatkozik, bár ez szokott a legnehezebb lenni. Egész évben szükségünk van a segítségre, csakhogy a nagyira sem lehet mindig biztosan számítani.
A rögtönzés művészete
Amikor tavaly a nagyvárosból kisvárosba költöztünk, mindenki csóválta a fejét. Miért egy kisvárosba? Nekem ez természetes választás volt: amikor hazamentem, együtt lehettem a családommal. Meg azért is, mert néha a szüleimre bízhatom a gyerekeket, hogy tudjak nyugodtan dolgozni.
Amint kiderült, úgy gondolkodtam, ahogyan minden ötödik anya. A gyerekek kétéves korától megosztják a gyereknevelést a nagyszülőkkel vagy rokonokkal. Így volt ez akkor is, amikor mi voltunk gyerekek.
Igen ám, de változnak az idők. Manapság a nagyszülők nagyjából csak minden nyolcadik kismamának tudnak segíteni. Ennek több oka van. A nagyszülőknek gyakran még munkahelyük van, messze laknak az unokáktól, esetleg idős szüleikről gondoskodnak. És persze megvan a saját életük, saját hobbijuk is.
„Nálunk az a legnagyobb gond, hogy az anyukám még dolgozik, ezért rendszeresen nem számíthatunk a segítségére. Ha kell, hazahozza a gyerekeket az óvodából, napköziből, néha-néha magához veszi őket a nyári szünetben, de napra pontosan nem számolhatok vele” – mondja Krisztina. Éppen ez a legnehezebb, az állandó rögtönzés. Ezért nem vállal vezetői állást a munkahelyén. Hiszen sose lehet tudni, lesz-e valaki, aki vigyáz a gyerekekre, s ha igen, meddig. És ki tudja-e segíteni, ha megbetegszik valamelyik.
Hasonlóképpen bizonytalan a helyzet a nagypapák esetében, akikről ritkábban esik szó. „Az én édesapám sose törődött velünk olyan nagyon, ezért aligha lehet elvárni tőle, hogy hetvenéves korában megváltozzon. Szívesen elviszi a gyerekeimet az állatkertbe, ha megveszem a jegyet, elkészítem a tízórait, elviszem hozzá a gyerekeket, utána meg hazahozom őket” – mondja egy másik anyuka, Klára. A nagyszülői segítség tehát létezik, nem kerül pénzbe, de másképpen kell megfizetni az árát: bizonytalansággal és rengeteg pluszmunkával a szülő számára.
Bébiszitter mint megbélyegzés
Az egyik legnagyobb probléma hazánkban az, hogy túl sok gyerek van otthon felügyelet nélkül. Nemcsak tanítás után, hanem esténként is, amikor a szülőknek saját programjuk van. Más a helyzet külföldön, ahol már néhány hónappal a szülés után hivatásos felvigyázó ügyel a gyerekre. Sőt nemritkán a 10–13 éves gyerekekre is gyermekgondozó vigyáz.
Mifelénk a gyerekes szülők a lehető legkésőbb mennek vissza a munkahelyükre, elhalasztják az esti programokat, s ha nincs nagymama, várnak addig, amíg a gyerekek megnőnek, és egyedül is otthon maradhatnak – akár már hatéves korban is. Amikor gyerekfelügyeletről beszéltem a barátaimnak, bizalmatlanság villant a tekintetükben. A bébiszittert luxusnak tartották. Meg aztán egy kisvárosban hol szerezzenek bébiszittert?
Kiben lehet megbízni?
Néhány évvel ezelőtt még a nagyvárosokban sem volt divat a gyerekfelügyelet – a bébiszitter szót senki nem használta. A mai napig megvan a telefonomban egy megbízható lány címe, amelyet a barátnőm adott, amikor elutaztunk hozzá látogatóba, és egy hotelben szálltunk meg a férjemmel meg a gyerekekkel. „Ne félj, elmegy a szállodába is, és ha kell, akár éjfélig ott fog ülni a gyerekek mellett.” Az „ott fog ülni” azt jelentette, amit annak idején a felvigyázótól elvártak: legyen ott, és vigyázzon a gyerekekre, hogy ne történjen bajuk. Ennyi. Ez azóta megváltozott.
Sok anya korábban visszamegy dolgozni, több időt akar fordítani magára meg a kapcsolatára, akkor is, ha nincs nagymama a közelben. Ebből logikusan következik, hogy az elvárások is változnak. Nem olyan felvigyázó kell, aki csupáncsak felügyel, hanem olyan, aki foglalkozik is a gyerekkel, legjobb, ha rendszeresen.
Legyen családtag
Sok szülő ma már nemcsak felvigyázót keres, hanem egy családtagot. Olyan valakit, aki beilleszkedik a családba, fejleszti a gyerek képességeit, motiválja is, és vele van, amikor fölfedezi a világot. A mai gyerekfelügyelők nem egyetemista lányok, akiknek jól jön egy kis zsebpénz, ülnek az alvó gyerek mellett, és készülnek a másnapi szemináriumra.
A bébiszitter-ügynökségek hivatásos alkalmazottakkal dolgoznak, akiknek van pedagógiai vagy egészségügyi végzettségük, tudnak elsősegélyt nyújtani és tisztában vannak azzal, hogy korosztályonként mit igényelnek a gyerekek. Az ügynökségek a jelentkezőket több körben is vizsgáztatják, felmérik szakmai tudásukat, ellenőrzik az erkölcsi bizonyítványukat, ajánlóleveleiket, hány éves gyakorlattal rendelkeznek és elvégezték-e az idevágó elsősegély-tanfolyamot. Feltárják azokat a képességeket és tulajdonságokat, amelyekre a szülőknek nincs lehetőségük, például hogy a jelentkező megbízható-e, felelősségteljes-e, türelmes-e, van-e benne empátia, szereti-e a gyerekeket.
Ráadásul nemcsak az lényeges, hogy a szülőnek megfelel-e a felvigyázó, hanem az is, hogy annak megfelel-e a család. Vannak olyan családok, amelyek gyakran költözködnek, más családoknál fontos a vallás, amelynek előírási szerint élnek, valamint hogy milyen a szülők értékrendje, milyen ételeket fogyasztanak és hasonlók. Az ügynökség jó megoldás, ha a család igazán megfelelő gyerekfelvigyázót keres.
Mennyi az órabér?
A mai felvigyázók nem csupán a család otthonában vigyáznak a gyerekekre. Elmennek értük az iskolába, elszállítják őket a különféle érdekkörökre, megvárják, amíg végeznek, segítenek a házi feladatok megírásában, fejlesztik a gyerekek képességeit és természetesen vállalják az ápolást, ha a gyerek megbetegszik, és a szülőnek munkába kell mennie. Ezeket a szolgálatokat meg kell fizetni. A díjszabás változó, óránként 8–12 euró között mozog. Ha a vigyázóidő heti húsz óra, akkor egy hónapban már csinos kis összegre rúg a bér. Mégis egyre kevesebb az a család, amelyben a dolgozó szülők nem fogadnak felvigyázót. Ha erre nincs mód, akkor összekombinálják az iskolai napközit, az óvodát, a nagyszülőket, a barátokat, egyszóval mindent, amire lehetőségük van.
Sok egyszülős család van válás, különköltözés, özvegység vagy önkéntes döntés miatt. Klaudia egyedül neveli a kisfiát. „Már hat évvel ezelőtt is tudtam, hogy nem vállalhatok gyereket, ha édesanyám nem fog besegíteni a nevelésbe. Egyedül nem tudnám eltartani, még akkor sem, ha kapok rá segélyt” – mondja. Első pillantásra ez az ő személyes gondja, de igazából súlyos társadalmi problémára mutat rá. A családok ma ugyanúgy támogatásra szorulnak, mint a megelőző nemzedékek. Csakhogy a múltban nagyobb közösségekben éltek az emberek, ma pedig minden család a saját buborékában él. Akinek több pénze van, az többet engedhet meg magának. A hivatásos felvigyázók utat nyitnak ahhoz, hogy a szülő jobb beosztásba kerüljön, többet keressen, esetleg több szabad idővel rendelkezzen. Így azonban aránytalanság alakul ki a családok között, mert az egyik meg tudja fizetni a bébiszittert, a másik meg kénytelen a nagyszülők, szomszédok, barátok segítségét igénybe venni és nagyobb önállóságra nevelni a gyerekeket.
Nem könnyű beismerni, ha az embernek segítségre van szüksége. Ez már nagy lépés előre. De az, hogy találunk-e megfelelő bébiszittert, már nem csak tőlünk függ.
