A karácsony tele van csodákkal, varázslat történik, és a világ megtelik várakozással. Milyenek voltak a régi és milyenek a mai karácsonyok, hogyan készülődtek régen és készülődünk ma a csodára? Körképünkben ezt a kérdést járjuk körül.

Sokan megemlékeznek az elhunyt szeretteikről is. Ez nem új keletű szokás. Egyre többen díszítik fel szeretteik sírját a temetőben, sőt kis karácsonyfát is állítanak, karácsonykor mécsest is gyújtanak a sírokon. Figyeljük meg, hány temetőben világítanak a fények karácsonykor is! Sokan még ma is tartják azt a szokást, hogy az elhunyt hozzátartozónak is megterítenek a karácsonyi asztalnál, sőt arra is van példa, hogy a tányérra tett ételt otthagyják éjjelre, mert a hiedelem szerint az elhunytak szelleme karácsonykor hazalátogat.

uj_no_web_fekvo_39_0.jpg

Régi karácsonyok

Sokat szomorkodunk azon, hogy a mai karácsonyok nem olyanok, mint a régiek, hanem sietősek, rohanósak. Pedig ennek is megvan a magyarázata. A világ átalakult, ma mindennek – főleg az üzleti életben, decemberi 31-e a határideje. A régi paraszti világban nem véletlenül került a karácsony a munka nélküli téli időszakra. Bezzeg ma! Az év végi zárások miatt éppen ekkor van a legkevesebb időnk. Ezért nem tudunk úgy ráérni, ünnepelni, mint a régiek az adventben. – Sokan abba a hibába esnek, hogy az ünnepi pillanatot szenteste akarják megteremteni. Pedig ez nem megy! Nem lehet egyik pillanatról a másikra mély áhítatba  esni. Gyerekként, a negyvenes években azt láttam, hogy az advent alatt az emberek hetekig készültek az ünnepekre – mondja dr. Szénássy Zoltán tanár, író. – Testben és lélekben, böjttel és imával. Megjelentek a betlehemesek, bár ezt a népi hagyományt már inkább csak a szegényebb gyerekek őrizték a városomban, Komáromban. Vitték magukkal a saját kezűleg összeeszkábált kis templomot, jászolt, és házról házra járva előadták a pásztorjáték tréfás kis jeleneteit, majd elénekelték a Mennyből az angyalt. Befejezésképpen áldást osztottak a ház népére, akik süteményt, aprópénzt adományoztak nekik. Egész adventben sültek a kalácsok, a sütemények, hogy mindig legyen kéznél valami osztogatnivaló. Édesapám esténként (mint ahogyan később jómagam is) fél tucat gyermekével körülvéve megtörte és megpucolta a diót, mi pedig ezalatt karácsonyfadíszeket fabrikáltunk. Egészen más érzés volt körülülni azt a karácsonyfát, amelyiknek a díszei a mi kezünk munkáját dicsérték!

uj_no_4_5_allo_78.jpg
dr. Szénássy Zoltán tanár, író

Az ajándékozás is szokás volt – csak mértékkel. Az egyik évben, talán tíz-tizenkét éves lehettem, nem jutott el a mennyországba a levelem, így aztán Jézuska nem tudta, hogy én saját zsoltároskönyvre vágyom. Rettenetes csalódottságomban elpityeredtem. De mit meg nem tesz egy szülő gyerekéért?! Édesapám másnap, kora reggel felzörgette a boltost, aki családos ember lévén megértette a gondját, így mire én felébredtem, a hőn áhított, és a mai napig nagy becsben tartott könyv, ha megkésve is, de ott lapult a karácsonyfa alatt. Az ünnepek alatt aztán megkezdődtek a rokonlátogatások, mert akkor még tágabb családon belül is illett megnézni a karácsonyfát. A felnőttek kellemes, meghitt beszélgetéssel múlatták az időt, mi, gyerekek pedig játszottunk, és majszoltuk a bejglit. Természetesen a karácsonyi asztalra bőven kerültek húsételek is, mert az ünnephez tartozott a disznóölés is. Mivel a városon belül tiltott volt a perzselés, így a leszúrt malackát (akkoriban erre a célra még nem használtak pisztolyt) a hentes kocsira dobta, és kivittük a szérűskertbe, ahol a gazdák a szénakazlakat tartották, mert városon belül tűzvédelmi okokból tilos volt az ilyesmi. A malackának aztán majdnem a felét szétosztogattuk a rokonok, szomszédok között.

Fehér karácsonyok

A meteorológusok szerint Szlovákia déli részén karácsonykor ritkán esik hó. Sokkal jellemzőbb a nyirkos köd, szitálás. Miért van az mégis, hogy mi fehér, havas gyerekkori karácsonyokra emlékezünk? Vagy úgy képzeljük, hogy a régi karácsonyok voltak az igaziak, mert akkor minden tökéletes és ideális volt? – A karácsony eredetileg vallási ünnep volt, de ma már felekezeti hovatartozástól függetlenül ünneplik hívők és nem hívők egyaránt – mondja L. Juhász Ilona etnológus (Keszegfalva). – Az ünnepkörhöz kötődő szokások az idők folyamán sokat változtak, s ez a mai napig így van. Az én szülőfalumban, a gömöri Rudnán sem merevedtek meg a szokások: mindig új elemmel bővültek. Karácsony „viliáján” (a szenteste helyi megnevezése) savanyú gombaleves került az asztalra, „húsos hurkával”, amelyet más magyarlakta vidéken nem ismernek. Ehhez mákos guba, „bobajka” is készült, de mi, gyerekek nem kedveltük, inkább csak édesapám miatt készült. Családunkban a karácsonyi bejgli helyett édesanyám finom, foszlós mákos és diós kalácsot sütött, s ehhez jöttek a száraz és krémes sütemények, majd később valamilyen tortát is készítettünk. Mézeskalácsot mi nem sütöttünk. Az ünnep többi napjának már nem voltak meg a jellegzetes ételei: ki-ki azt főzte, amit a családja szeretett. Karácsony előtt tartották a disznótorokat, hogy az ünnepre mindenből legyen bőségesen. Amikor összeházasodtunk a férjemmel (Liszka József etnológus), aki köbölkúti katolikus családból származik, kialakítottunk magunknak egy új „hagyományt”. Ádám, Éva napján ebédre a rudnai karácsony „viliája” ételeiből a káposztalevest készítem el („húsos hurka” helyett füstölt kolbásszal), míg a vacsora összeállításánál már a köbölkúti szokásokat követem.

uj_no_4_5_allo_79.jpg
L. Juhász Ilona, etnológus

Először ostyát eszünk, mézzel, majd rántott halat ecetes-hagymás krumplisalátával, és ehhez rumos teát iszunk. Kalács helyett mákos és diós bejglit sütök, s elmaradhatatlan a mézeskalács (a fára is mindig készítek mézeskalács díszeket), s más száraz aprósütemények, s a torta, vagy pedig helyette a somlói galuska. Az ünnep többi napjának étrendje a szerint módosul, hogy kik a vendégeink. Szeretek kedvében járni azoknak, akik körülülik az asztalt, így a férjem első házasságából származó fiainak, a húga családjának, az anyósomnak és a húgomnak. Számomra nem csupán az a fontos, hogy mi kerül az asztalunkra, én az ünnepvárásra is hangsúlyt fektetek. Ha csak időm engedi, saját kezűleg készítem el az adventi és a kopogtató koszorút, majd kidíszítem az egész házat. Még az udvaron is helyezünk el lámpásokat, melyeknek fényét visszaveri a frissen lehullott hó: mesébe illő látványt nyújtanak. Az utóbbi években azt tapasztalom, hogy a karácsonyi ünnepkör sok új szokással bővült. Például az adventi koszorú egyre jobban terjed, nagy divatja van a természetes anyagokból készült hagyományos díszeknek is. Meg kell cáfolnom azonban azt a tévhitet, miszerint „régen” minden szebb és jobb volt, az úgynevezett romlatlan paraszti környezetben csak esztétikus tárgyak készültek, az emberi kapcsolatok ideálisak voltak. Ez nem igaz! De annyira jó hinni abban, hogy régen minden ideális volt! Szerintem a „régi szép idők” illúziója fennmarad mindaddig, míg ember él a földön. Az emberek hajlamosak arra, hogy visszavetítsék vágyaikat a múltra. Pedig az ünnepet itt és most és nekünk kell széppé tenni!

*(Húsos hurka: Disznóöléskor a vastag-belet megfűszerezett hússal és darával töltötték meg, majd megfüstölték.

uj_no_4_5_allo_80.jpg

Egy tanítónő  emlékezete

A karácsony nem áll egyedül a naptárban, egész ünnepsor épül köré. Ezeket a mai, modern ember már nemigen ismeri, esetleg csak az idősebbek emlékezete őrzi. Pedig milyen izgalmas is volna feleleveníteni belőlük párat. Például az András-napi férjjóslás szokását. Hisz a mai lányok is járnak jósnőhöz. (Sőt, a jósok ma reneszánszukat élik!). Miért is nem jósolnak hát András-napkor, s még csak fizetniük sem kell érte! – Abaráról, egy Nagykapostól 16 kilométernyire fekvő falucskából származom – meséli Szabó Ibolya magyar–angol szakos, nagykaposi tanárnő. – Igen, gyermekkoromban még éltek felénk a népszokások. A lányok például várva várták az András-napot, november harmincadikát: egy nagy mókát jelentő szokás kötődött hozzá, a derelyefőzésé. (A derelye összetapasztott tésztalapocskákat jelent, valamilyen töltelékkel középen. Nevezik még dödöllének, vánkoskának, barátfülének.) Mi, lányok ilyenkor a derelyékbe beletapasztottunk egy-egy papírcetlit fiúnévvel, és azt tartottuk: amelyik megfőve elsőként feljön a víz felszínére, olyan nevű fiú lesz a férjünk. Nem emlékszem pontosan, hogy beteljesedett-e a jóslás, de nagyon élveztük. Közben a fiúk is ott ólálkodtak a közelben, és igyekezték megakadályozni, hogy a kútról szánkban lopott víz a derelyetésztába kerüljön.

uj_no_4_5_allo_81.jpg
Szabó Ibolya magyar–angol szakos, nagykaposi tanárnő

A következő érdekesség a Luca-dobás volt, december 13-ához kötődött. A lányos házakhoz jártak a legények Lucát dobni. Egy cserépedényt – használtabbat, csorbát – megtöltöttek valamivel, majd résnyire nyitva az ajtót, bedobták a lányos házhoz. Ha a lány s annak családja iránti tetszésüket akarták kifejezni, akkor édességet, almát, diót raktak az edénybe, ha pedig ellentétes érzéssel viseltettek irántuk, akkor hamut, piszkot, ami után takarítani kellett. Abara – református falu lévén – akkortájt szerénységet, ugyanakkor meghitt, bensőséges hangulatot árasztott. Jellegzetes étek volt a savanyú káposztából főzött leves, bejgli helyett diós, mákos guba, melyet felénk bélesnek neveznek. A fenyőfát elrejtették, titokban díszítették fel, és mi, gyerekek csak este láthattuk meg, amikor jött az ajándékozás ideje. Ezt megelőzően énekelnünk, szavalnunk kellett. Az énekre még emlékszem, ez a „Krisztus Urunk áldott születésére” volt. A férjem szülőfalujában még élt a kántálás szokása: szentestén házról házra jártak énekelni. Mára mindennek vége, a régi szokások kihaltak, és inkább a külsőségeken van a hangsúly.

Egy patchworkcsalád

Nem csupán a szokások, a karácsonyozó család is változik. Hiszen ma majd minden második házasság válással végződik, gyakori a második-harmadik házasság, s karácsonykor a gyerekek ide-oda ingáznak a családjaik között. (Ne feledjük: az ilyen formációkban az ünnep a legjobb alkalom arra, hogy megtudjuk, hogy zajlik a másik élete, erősíthetjük az összetartozást, s kezdeményezhetjük a békülést azzal, akivel nem vagyunk jóban.) Milyen egy patchworkcsalád karácsonya, ahol nem csupán vérségi kötelékben levő „családtagok” élnek együtt? – kérdeztük Bugár Erzsébettől Csilizradványon. Erzsébetnek az első házasságából van egy 18 éves gimnazista fia, a férjének egy 25 éves lánya. Egy közös gyermekük is van, a kétéves, gyönyörű, vörös hajú kis Lili, akit mindenki imád. Erzsébet biztosítási ügynök, férje pedig magyarországi cégek Szlovákiába telepítésével foglalkozik. – A férjem 25 évet Magyarországon élt, a diplomáciai testülettel került ki mint kultúrattasé – mondja Erzsébet. – Családot is alapított, de aztán megözvegyült, és egyedül maradt az akkor 12 éves lányával, Julcsival, akit én a sajátomnak tekintek. Vagyis inkább baráti a viszonyunk. Ő Pesten egyetemista, mellette pedig röpköd a nagyvilágban, mert utaskísérő. Valóban csak az ünnepnapokon van velünk. Én ötéves kora óta egyedül neveltem a fiamat. A férjemmel hat éve élünk együtt, négy éve vagyunk házasok.

uj_no_web_fekvo_38_0.jpg

Nálunk a karácsonyi készülődés azzal kezdődik, hogy a férjem kimegy horgászni, mert szeretné megfogni a halat a karácsonyi vacsorához. De ez nem mindig sikerül, és akkor az üzletben kell megvenni a pontyot. A menü hagyományos: rántott hal és egyebek. A kalácsot – akármilyen kevés az időm – magam sütöm, a mézeskalácsot a fára (egy régebbi Új Nőben talált recept szerint!) szintén, az illata miatt. Zserbó és hamis mézes is készül, meg rengeteg mézes, fahéjas süti. Az öcsém szokta sütni a krémeseket, én az aprósüteményeket, aztán elosztjuk a finomságokat. Karácsonyeste a fiam mindig szaval a református templomban, tehát elvonulunk, és meghallgatjuk őt. Aztán elmegyünk a szüleimhez vacsorázni (ők is Radványon élnek, és nagyon sokat segítenek Lili gondozásában, amiért nagyon hálás vagyok nekik), ők is eljönnek aznap este hozzánk, és beszélgetünk. Vacsora után van az ajándékbontás. Másnap kezdődik a rokonlátogatás. Férjem szülei elváltak, majd új családot alapítottak. Ezért az ünnepek alatt a nagyszülők látogatása ilyen háromszögben zajlik: Andód (itt él a férjem édesanyja), Gyalla (férjem édesapjának lakhelye) és Pest, ahol Julcsi, a nagylány anyai nagyapját (férjem első feleségének édesapját) látogatjuk meg. Ő átvette a nagypapa szerepet a mi családunkban is, és mindenki Nagypapinak szólítja. Az idei karácsonyra különösen készülünk. Lili két és fél éves, most fogja fel csak igazán, mi történik körülötte. És mi is, mint minden szerető család, azt szeretnénk, hogy meleg, békés karácsonyunk legyen! 

Csenget az angyal

Sok családban először csenget „saját házban”. Sok-sok hányattatás után új otthonba kerül a család, s a jövő fényesnek tetszik. Nem mindenkinek sikerül mindjárt elsőre meglelni a helyes utat, zsákutcába kerül, próbálgat ezt-azt, s a karácsony jó alkalom arra, hogy számvetést készítsen. Ezt teszi – őszintén – riportalanyunk, Emőke is. Vincze Emőke – vagy ahogy a barátok szólítják, Szöszi – néhány éve még a Komáromi Jókai Színház színésznője volt. Idén három legénykével – a négyéves Gergővel, a másfél éves Tamáskával és az öt hónapos Kornélkával várja a karácsonyt. Ami most tényleg nagy ünnep lesz, Szöszi és családja ugyanis karácsonyra költöznek be új házukba. Az egész olyan ideális...

– Vagy mégsem?

– Igen is, meg nem is – válaszolja Szöszi. – Ideális, mert úgy hiszem, végre megtaláltam életem párját, Attilát, aki harmadik gyermekem édesapja. Életem kockái a helyükre kerülnek. De kicsit foncsoros a tükör, hiszen elváltam.

– Kezdjük az elején: szerepek itt, szerepek ott és akik  ismertek, el sem tudták képzelni, hogy nemsokára főállású feleség lesz belőled.

– Pedig épp erre van szükségem! A színész élete nem leányálom, nincs benne egyensúly. Én is szabad madár voltam – pénzem volt, és sikerem. Éjszakáztam, és akkor ébredtem, amikor kedvem tartotta, egyedül csak a színháznak tartoztam elszámolással. A hétköznapok lassan kezdtek szétcsúszni, nem voltak kapaszkodóim... Úgy éreztem, ki kell lépni ebből az ördögi körből, rendszert kell vinnem az életembe. Egyik napról a másik napra összecsomagoltam, és hazaköltöztem a szüleimhez. 28 éves voltam ekkor. És semmi másra nem vágytam, csak gyerekre... És milyen a sors: összefutottam a gyerekkori barátommal. Teljesen más típusú ember, mint én, másféle életet élt. Nekem pedig pont erre volt szükségem. Őszintén beleszerettem. Összeházasodtunk, gyerekeket szültem. Lelkileg is megerősödtem. A gyerekek megkövetelik az embertől, hogy ne szálljon el, a „földön maradjon”.

uj_no_4_5_allo_82_0.jpg

A második terhességem alatt azonban rá kellett döbbennem: házasságunk zsákutca, annyira mások vagyunk a férjemmel. Mindig szeretettel fogok gondolni rá, de mindkettőnk számára szerencsésebb, ha külön életet élünk. Gergő kétéves volt, Tamáska pedig két hónapos, amikor újra csomagoltam. Nem tudtam, mi lesz velem. Egy albérletbe kerültem. A gyerekeim kedvéért talpon kellett maradni, nem engedhettem el magam. Attila mellettem állt, akkor már nyolcadik éve a barátom volt. Ma ő a párom, harmadik gyermekem, a négy hónapos Kornélka édesapja. Ő jelenti az apát a középső fiamnak is, akihez a volt férjem nem nagyon ragaszkodik. A nagyobbik fiam pedig úgy véli, neki két apukája van. A vér szerinti apja akkor viheti, amikor csak akarja. Négy-hat hetente jön érte. Tavaly néhány nappal előbbre hoztuk a karácsonyt, hogy Gergő 24-én nyugodtan ünnepelhessen az apjával és a nagyszülőkkel. Idén azonban velünk marad, hogy megünnepeljük az új otthonunkat, és csak az ünnepek között utazik el. Már november óta lázasan készülődünk a nagy napra: „gyártjuk” az angyalkákat, a fiúkkal levelet írunk a Jézuskának, mézeskalácsot sütünk, adventi naptárt nyitogatunk, karácsonyi dalocskákat énekelünk, versikéket szavalunk. Mindebből kiveszi a részét párom is. Úgy hiszem, átlagos családi életet élünk. Vallom, jó érzékkel meg lehet oldani a kényes kérdéseket is. Gergőre nagyon vigyázunk, soha egy rossz szót nem szólunk neki sem az apjáról, sem az apja családjáról. Attila, a párom nagyon szereti a gyerekeimet, nem nagyon tesz különbséget. A gyerekek családmodellje teljes: anyuka, apuka és testvérek veszik őket körül. Mi így vagyunk egyek – idén már a karácsonyfa alatt is.

Mit hoz a Jézuska Kolonba?

A szakemberek szerint a mai gyerekek nem ajándékhiányban hanem szülőhiányban szenvednek. Az a szülő hiányzik a gyerekeknek, akmelyik csak úgy, „simán” ott van nekik a háttérben, amelyik jelen van a reggeleikben, délutánjaikban, estéikben. Aki nem célirányosan foglalkozik velük, hogy hasznos legyen az a fél óra együttlét, hanem csak ott van, időtlenül a háttérben. És tud együtt lenni a gyerekekkel oldottan, lazán, a szőnyegen hasalva, mesélve – nyugodtan, kedélyesen. Példának mindig a nagycsaládokat hozzák fel, ahol a szülők egyfajta természetes „együttlétben” élnek a gyerekeikkel. Mikor a ház urának, Gábornak (41) és a ház asszonyának, Andreának (40) feltettük a milyen a karácsony előtti hangulat egy nagycsaládban kérdést, azt a választ kaptuk: ez bizony fogas kérdés. A koloni Bencze családban (a Zoboralján), ahol a családfő hálózattervező, az anyuka építész, de teljességgel az anyaságnak él, nem esik szó ilyenekről. Ezért inkább beszélgettünk a nagyival a Nyitra melléki népszokásokról, a lucázásról, a szentcsaládjárásról, aztán arról is, miként készülődnek a családtagok a szentestére, ki mit szeret a karácsonyban, miért várják a gyerekek, s arról, hogyan fogadták a kicsik, hogy az ajándékokat bizony nem a Jézuska hozza, de benne van a segítsége mindenben, ami a fa alá kerül. A csodavárás azért ott bujkál a négy gyerek – a 13 éves Gabriella, a 12 éves Viktória, a 9 esztendős Matyi és a 6 éves Bálint – arcán. Mikor Matyit kérdem, hogy mi a legjobb a karácsonyban, miért várja, azt válaszolja: Azért, mert ajándékosztás után elindulnak gyalogszerrel, mindenki összegyűlik a nagyiéknál, és úgy kívánnak egymásnak szép ünnepeket. A kívánságlevélben Gabi könyvet kér, Viki jégkorcsolyát szeretne, Matyi legót, Bálint pedig robotjátékot.

uj_no_4_5_allo_83.jpg

– Fűződik az adventhez valami bevett családi „rítus”? – kérdezem az anyukát.

– Adventi koszorút készítünk, és minden héten másik gyerek fújja el a gyertyát. Mindegyiküknek egy-egy szál jut, s ezt be is tartják. Mi 2001-től élünk csak külön házban, előtte a szülőkkel – férjem szüleivel –éltünk együtt. Addig nem igazán alakult ki semmi csak ránk jellemző, csak mikor már itt éltünk, külön házban. Akkoriban már három csemeténk volt, és abban a hiszemben várták a szentestét, hogy az ajándékokat a Jézuska hozza. Akkor kezdtek gyanakodni, mikor rájöttek: mindig akkor érkezik a Jézuska az ajándékokkal, mikor ők éppen fürdenek. Mert hát, ugye, mindhármukat beletettük a kádba, s addig, amíg pancsoltak, én felhordtam a pincéből a meglepetéseket. De ők azért még mindig, a mai napig írnak levelet a Jézuskának. Másodikos korukban (bizonyára az olvasókönyvükben van valami ilyesmi) mindegyik rákérdezett otthon: Akkor most hogy is van ez a Jézuska ajándékaival? Aztán szomorúan vették tudomásul a valóságot.

– Ki díszíti a karácsonyfát?

– Huszonnegyedike reggelére – éjjel – feldíszítjük a fát, ez az első meglepetés. Mire ébrednek a kicsik, minden készen van, az ajándékok csak este kerülnek alája. A múltkor kérdeztük a gyerekeket, hogy milyen fát hozzon a Jézuska: feldíszítettet vagy nem feldíszítettet? És ők a feldíszítettet választották.

– Nem megterhelő, ha az ember mindegyik kicsinek teljesíteni szeretné a kívánságát?

– Nem. Időben el kell kezdeni vásárolgatni: én már szeptemberben elkezdem. A fiúkkal nincs sok gond, ők mindennek örülnek, főleg az összerakós játékoknak. Matyi rákapott a Rosszcsont Peti sorozatra, Bálint szeret pexesózni. A lányok is csak az utóbbi időben kezdenek el válogatni. Gabi a könyvekért rajong, Viki meg a ruhákért inkább. Míg a ruhanemű mindig valakié, a játék csak ideig-óráig: előbb-utóbb közös lesz.

– Segítenek? Nagy a serénykedés a karácsonyi vacsora előtt?

– Igen. A legkisebb fiam a múltkor eltörölgetett, mert imponálni akart a Mikulásnak, és az iskolában azt hallotta, hogy csak a jó gyerekek méltóak az ajándékra, akik segítenek otthon. A lányok is paníroznak, sütögetnek. A múltkoriban kórházban voltam a legkisebbel, és a lányok sütöttek nekünk süteményt. Nagyon finom volt.

– Mi a menü a szentestén?

– Általában piros bableves. Azért piros, mert zöldséggel készül, és vajjal rántjuk be. Mi az utóbbi években lencsét szoktunk főzni. Az kicsit a bőség szimbóluma is. Utána hal következik. Édességként fokhagymás mézes ostya, egy szem feketeborssal, hogy aki megeszi, erős legyen, a betegség elkerülje. És végül az alma. Azt a családfő szeleteli annyi részre, ahányan vagyunk, mindenki eszik belőle. Ez azért van, hogy ha valamelyikünk elveszne a világban, tudja, hová kell visszatalálnia azokhoz, akivel a karácsonyi almát megette. Majd mindenki kap egy szem diót, és ha azt feltöri, megtudja egészséges lesz-e az évben. Ha a dió rossz, az betegséget jelent. Vacsora után jön az ajándékbontás.

– A gyerekek is készítenek ajándékot?

– Gyertyát szoktak készíteni. Gyűjtenek színes viaszt, formába öntik, tesznek bele kanócot. Általában valami kézműves dolgot, kézimunkát készítenek.

minden_reggel_ujno.sk.png

Új Nő csapata

Cookies