"KAPCSOLATBAN"
Az oldalunkon ez szerepel, ám mindenki szívesebben van egyedül. Vagyis a számítógépével.
Az Instagramon csupa káprázatos kép, gőzölgő kávé, rózsaözön, és persze a megjelölés MINDIG az, hogy: kapcsolatban. Valamennyien szeretnénk kapcsolatban élni, hogy érkezzenek a lájkok és a jókívánságok. Se vége, se hossza az esküvői pillanatfelvételeknek. (Hogy a csudába sikerült nekik?!) Hiszen nem könnyű párt találni. Főleg, ha a születési évünk 1993. (Hú, de telik az idő!)
Az én korosztályom már ilyen tanácsokon nőtt fel: 10 tipp, hogy biztosan beléd szeressen, 5 jel, hogy tetszel neki, 7 módszer, amivel rá lehet venni a házasságra… Ezután következik az online ismerkedés. Majd fényképeket cserélünk, végül – végre! – jön a felszólítás, hogy „igyunk meg egy kávét” (sört, együnk meg egy szelet süteményt)… Még véletlenül se ejtenénk ki a szánkon, hogy randira megyünk. A találkozó rövid, beszélgetünk erről-arról, aztán otthon újra nekiülünk a csetelésnek, hogy két óra hosszat föl se álljunk a székről.
„Én már abban sem hiszek, hogy az emberek egyáltalán találkozni akarnak egymással” – panaszolja Bence. Mintha mindenki csak a játék kedvéért csetelne, és ezzel ki is merülne az érdeklődése. A valóságtól mintha mindenki félne. Bencével többször is előfordult, hogy a lány el se ment a találkozóra. Sok lány meg sokkot kapott, amikor meglátták egymást. (Ő is persze!) Mindenki szívesebben van egyedül, pontosabban a számítógépével.
Illúziókat kergetünk
Kétségbeesetten igyekszünk, hogy párt találjunk magunknak. Vagy legalább VALAKIT, aki „fazonilag” rendben van, s be lehet egy partin mutatni a haveroknak. Azt szeretnénk, ha a szerelem holtomiglan-holtodiglan tartana, örökkön-örökké – de azért „élesben” még nem akarjuk bevállalni. Párt akarunk, mély és biztos viszonyt – de annyira mélyet mégsem. Ahogy barátnőm, Mónika mondja: „Mostanában találkozgatunk, időről időre együtt alszunk, de szerintem ezt még nem kell kapcsolatnak nevezni.” Mintha a küszöbön állnánk: az egyik lábunk kint, a másik bent. Mert mi van akkor, ha jön egy még jobb?
Próbaidős boldogság
Ha komolyra fordul a dolog, olyan komolyra, hogy fáj, akkor elmenekülünk. Hiszen a tengerben rengeteg hal van, és hátha felénk úszik egy nagyobb, csillogóbb? Ez mindig előfordulhat, jöhet egy új szerelem. Csakhogy: a halacskák fürgék, és olyat, aki valamennyire „rendben van”, egyre nehezebb lesz találni. Hát még megtartani! Persze mindenki boldogságra vágyik. Reménykedünk, hogy egyszer boldogok leszünk. Vagyis abban reménykedünk, hogy adódik majd egy új alkalmazás, amit akkor aktualizálunk, amikor nekünk tetszik. És töröljük, ha már nem érdekes. Elmentjük, mappába tesszük, ami nem tökéletes. És ez nemcsak a „találkozgatunk”, hanem az „összeköltöztünk” címkére is vonatkozik. „Az utóbbi időben sokat veszekszünk Mátéval – mondja Borika –, mert három év együttélés után én már gyereket akarok, ő meg nem. Hallani sem akar róla. Így hát az estéket külön töltjük. Ő a saját notebookjával, én meg az enyémmel. Ő a saját sorozatát nézi, én meg az enyémet.” Közben persze hangoztatjuk, milyen fontos az, hogy elfogadjuk a másikat olyannak, amilyen.
Szakadék az ágyak között
A szerelemre igényt tartunk, mint egy jól megfizetett munkára. Hiszen a Walt Disney-mesékből azt tanultuk, hogy valahol valamennyiünkre boldogság vár. Ezért nyújtogatjuk a nyakunkat, vajon melyik irányból érkezik a Herceg. De valahogy nem akar ideérni (mint ahogy az álomállás sem érkezik). Addig egy pótlékkal vigasztalódunk, a munkába meg eljárunk, de „nem tesszük oda magunkat”. Várjuk a sült galambot.
Nagy Denisa
Mindenki egy meleg testre vágyik maga mellé. Nem is annyira a szex miatt – inkább azt szeretnénk, hogy üljön mellettünk valaki a kanapén, miközben vég nélkül keresgélünk az okostelefonon. Új alkalmazás után kutatunk, amely átrepít bennünket egy álomvilágba. Azt szeretnénk, hogy valakinek fontosak legyünk, hogy szüksége legyen ránk. Miközben magunk szabadok akarunk maradni, és arra vágyunk, hogy ne legyen szükségünk senkire.
Óriáscsecsemőnek nevezik azokat a tanult, intelligens fiatalokat, akik képtelenek (nem is akarnak) felnőni. És akik nem tudnak kapcsolatokat teremteni.
Minden okozatnak megvan a maga oka. Nem könnyű együtt élni valakivel, nem könnyű a másik szükségleteit a sajátunk elé helyezni. A „miénket” az ”enyém” elé. A mi nemzedékünket úgy nevelték, hogy mindig az övé az ELSŐ HELY. Ezért nem képes más érdekeket is tiszteletben tartani. Ma már egy emésztő, nagy szerelemhez elsősorban – a bátorság hiányzik. Félünk a száz százaléktól! Harminc-negyven százalékos „kapcsolatokban” tengődünk, miközben még mindig a száz százalékig „hercig” Hercegről álmodozunk.
