Izsán sok érdekességet megtudhatunk a limes mentén állomásozó római katonákról. Miután elfoglaltak egy barbár területet, jól látható oszlopra kihelyeztek egy tiszti vértet és sisakot. Ezzel jelezték a barbár törzseknek, hogy vigyázz!, ez már római terület.
Mikor pedig nem harcoltak, dámázással vagy kockajátékkal múlatták az időt. És bizony pénzben játszottak, az ásatások során ugyanis 1500 pénzérme került elő. Ám nem csupán számoltak, az írást, olvasást is tudniuk kellett. Buzgón leveleztek az otthon maradottakkal: egy zárható fadobozba lágy viaszt öntöttek, s miután megszilárdult, tűvel beleírták az üzenetet. A dobozt utána bezárták, és viasszal lepecsételték.
Az erőd 1200 gyalogost és lovas légióst tudott befogadni. Három hektáron terült el, négyszög alakú volt lekerekített saroktornyokkal. Kaszárnyák, parancsnoki épület, raktárak, istálló állt az erőd falain belül, valamint fürdő szaunával... Az erőd falai 172 méterszer 172 méter hosszúak, 5 méter magasak és 2 méter szélesek voltak.
A nyáron Ján Rajtár régész négy ovális pillér maradványaira lelt a kollégájával a Leányvárban... Nagy valószínűséggel kőalapú, faszerkezetű híd kötötte össze a két légiós tábort, Brigetiót és Kelemantiát. Ez egyedülálló felfedezésnek számít Közép-Európában!
Ám nem ez a legnagyobb hír, van ennél nagyobb is: idén felvonták Izsán az UNESCO zászlóját. Az izsai Leányvár – a helyiek így nevezték el Kelemantiát – ezentúl az UNESCO világörökség része. Izsa ezzel felkerült a világ térképére.
Idén a dunai limes hazai része világörökségi helyszínné vált – így egy magyarok lakta helységben, Izsán is felhúzták az UNESCO kék zászlaját. Izsa ezzel felkerült a kulturális örökségek világtérképére!
Tudjuk, hogy a Duna mentén húzódott a limes, a Római Birodalom határa. A limest a rómaiak erődrendszer segítségével védték a barbár germánok ellen. Ilyen erődnek számított az izsai Kelemantia, vagyis Leányvár is. Kistestvér volt a nagytestvér mellett... A barbaricumban ugyanis a szembeni Szőnyben állt Brigetio, a nagy római légiós tábor – s ennek leánytábora volt a Leányvár.
A kék zászló magasan lobog a töltés mellett... Nem véletlenül: a Duna bal partján épített római kori erőd, a Leányvár igazi kuriózumnak számít!
A Leányvár története
Időszámításunk kezdetén a Római Birodalom határai egészen a Dunáig értek. A Duna természetes határként két világot választott el: a rómaiakat és a germán törzseket. Négy évszázad során a Római Birodalmat a limes romanus erődjei védték. A Vág torkolatával szemben, a magyarországi Szőny területén állt a Brigetiónak nevezett katonai erőd. Kelemantia története pedig a nagy filozófus császár, Marcus Aurelius uralkodásának idejében kezdődik.
Maga a császár is itt járt és harcolt a Duna és Garam mentén; emlékirataiban bőven olvashatunk erről. Talán még errefelé is megfordult...
Izsán 175 körül épült meg a két árokkal és földsánccal körülvett palánktábor. Ezt a markomann háborúk rövidesen elpusztították, utána a római alakulatok már csak ideiglenes földtáborokban állomásoztak. A háborúk végeztével a rómaiak már kőtábort, castellumot építettek helyettük. Az itteni kőtábor többszöri átépítést is megért, és egészen a Római Birodalom bukásáig fennállt. Kelemantia valójában Brigetio hídfőjének számított.
Ján Rajtár régész mondja: Kelemantia volt az izsai leánytábor neve...
Szenvedélyes régészek
Az ókori írásos emlékek nem említik, de Ptolemaiosz írásában már szerepel a Kelemantia elnevezés. A későbbi híradások szerint az 1600-as években még álltak az erőd falai – ez egy korabeli rézkarcon is jól látható. A 18. században Bél Mátyás földrajztudós leírásában a helyi lakosok Leányvárként emlegették. Ugyanebben az időben a romokat két angol utazó, Richard Pococke és Jeremiah Milles is meglátogatta, és vázlatot készített róluk. Ezt követően Kelemantia feledésbe merült. Mígnem...
1894-ben az akkor 16 éves izsai Tóth-Kurucz János épp nagybátyjával szántott a Leányvár-dűlőn, amikor az eke kifordított egy római kori oltárkövet. A fiatal Jánost nem hagyta nyugodni a lelet. Miután elvégezte a tanítóképzőt, és dolgozni kezdett, 1906-ban saját és édesanyja pénzén amatőr régészként belekezdett a feltárásba. Hat éven keresztül nyaranta kutatott, s feltárásait folyamatosan publikálta. Írásaira a Prágai Régészeti Intézet is felfigyelt. Általuk egyéves római ösztöndíjban részesült, ahol levéltárakban kutathatott tovább Leányvár után. A tábor területének nagy részét feltárta, dokumentálta, és felvázolta az alaprajzot is. A későbbi régészek csak igazolni tudták Tóth-Kurucz munkáját.
Miután a szlovák és a magyar kormány aláírta a Bős–nagymarosi Vízlépcsőrendszer építését, a régészek megkongatták a vészharangot a Leányvár fölött. Bár a helyszín műemlékvédelmi területnek számított, az eredeti tervek alapján a Duna vize örökre ellepte volna a felét. 1978-ban két fiatal, elhivatott régész, Ján Rajtár és Klára Kuzmová – hogy mentsék, ami menthető – nekiálltak feltárni a romokat.
Végül sikerült közbenjárni, hogy változtassanak a terveken. Megépült egy elkerülő töltés, ami megóvta az értékes római kori maradványokat.
Előretolt helyőrség
A kőből épült castellumokat a rómaiak tipizált tervek szerint építették. Ján Rajtár szerint ebből a típusú erődből a Római Birodalom területén legalább 900 volt. (Bár meghökkentő az adat, ne feledjük, a birodalom határa 7000 kilométer hosszú volt!) Miután Tóth-Kurucz János megtalálta a déli kaput és az erőd déli falát, pontosan ki tudta mérni az egész tábor területét. Az 1200 gyalogos és lovas légióst befogadó erőd négyszög alakú volt, lekerekített saroktornyokkal és 172 m x 172 m-es falakkal.
A tábornak összesen 20 őrtornya volt, és a Duna-part felé néző kettős kapu biztosította a kapcsolatot a szemben levő anyatáborral, Brigetióval. Brigetio (ez fekszik szemben, Szőnyben) mellesleg 30 ezres civil város is volt.
Kőfalai 4-5 méter magasak és közel 2 méter szélesek voltak. Összesen három hektáron terült el. A tábor négy oldalfalának közepén kapuk helyezkedtek el, s összesen 20 őrtornya volt. A Duna-part felé néző déli kettős kapu biztosította a létfontosságú kapcsolatot az anyatáborral. Mellesleg Brigetio 30 ezres civil városka is volt egyben! Kaszárnyák, parancsnoki épület, raktárak, istállók és fürdő álltak az erőd falain belül (utóbbi talajfűtéssel és szaunával felszerelve!).
Az izsai múzeumot 2013-ban alapították, hogy bemutassa az ásatások során fellelt tárgyakat. A komáromi Litomericzky Nándor építész tervei alapján az épület új külsőt kapott. A római kori leletanyag mellett egy 3D nyomtatású makett eleveníti fel látványosan az egykori Leányvár kinézetét. Többek között látható itt egy térkép, amelyik bemutatja a birodalom határait és katonai állomásait Marcus Aurelius idejéből – és közelről megnézhetjük egy légiós lemezvért mását. Ez igazából egy trófea: ugyanis a római katonák, miután elfoglaltak egy barbár területet, mindig a kihelyeztek egy tiszti vértet és sisakot, jelezvén, hogy ez római terület.
Izsán múzeum mutatja be a római kori leleteket... Megtekinthetjük az amatőr régész és felfedező, Tóth-Kurucz János személyes tárgyait, első cserépleleteit. Sőt, az általa felvázolt Leányvár alaprajzát is megcsodálhatjuk.
A feltárások folytatódnak
2021. július 30-án a kínai Fu-Csu városában az UNESCO Világörökségi Bizottságának 44. ülésén világörökségi helyszínné nyilvánították a Római Birodalom dunai limesének 600 kilométeres szakaszát: így többek között az izsai Kelemantia és az Oroszvár melletti Gerulata római tábort.
Az UNESCO bizottságának ellenőrei előtte minden helyszínt alaposan bejárnak. Fontos szempontnak számít, hogy a lelet nincs-e eltorzítva (nincs-e a feltárásokra ráépítve), továbbá hogy Kelemantia még milyen feltáratlan részekkel rendelkezik.
A kulturális siker közel 20 év munkájának eredménye. Rajtár régészprofesszor elmesélte nekünk, hogy a beadvány ötletét a limesszakértők vetették fel, akik háromévente cserélnek eszmét soros kongresszusaikon.
A Nagy-Britanniától Németországig húzódó szakaszt már jóval korábban világörökségi helyszínné nyilvánították. Idén pedig Németország, Ausztria és Szlovákia örülhetett a sikernek! Az örömhírt további felfedezés követte: ugyanis a nyáron Ján Rajtár régész és kollégái szonárral (hangradar) feltérképezték a Duna medrét – egy római kori kikötő után kutattak. Kikötő helyett azonban négy ovális pillér maradványaira leltek... Nagy valószínűséggel kőalapú, faszerkezetű híd kötötte össze Brigetiót és Kelemantiát. (Ez egyedülálló felfedezésnek számít Közép-Európában.)
A munka folytatódik, a lelet ugyanis még bizonyításra vár. Egyvalami nyilvánvaló: majd lesz mit megcsodálniuk Izsán a római kor iránt érdeklődő turistáknak.
