Pár év, s már azt csiripelik a verebek, hogy Brünn városa nem a csapolt söréről, hanem a meddőségi klinikáiról ismert. A csehek jó érzékkel felismerték, hogy a jövő betegsége a meddőség lesz, s erre alapították ellátórendszerüket.

Segítette őket az is, hogy a csehek nem éppen a vallásosságukról ismertek – tehát a kutatásban nem akadályozta őket hívő lelkiismeretük.

brunni-babaturizmus-kezdo.jpg
(Kép forrása: pinterest.com)

Akadályoztatva – Ma már nem ajánlják az ikerterhességet

Sok országban akadályoztatva van a donorság: Magyarországon 2014 óta nem szeretik, mikor is Dániából hibás sperma került az országba. Azóta szinte lehetetlen mesterséges megtermékenyítéshez spermához jutni. Így aztán a magyar nők Brünnbe zarándokolnak, mert Csehországban lehet spermát venni – és petesejtet is szabadon. Ma már ügynökségek közvetítik ki a magyar nőket Brünnbe, akik nem egyszer hitelt vesznek fel a kezelésre. A rendszer kiépített: a klinikákon már magyar orvos vagy koordinátor várja őket.

A donorsejtes beültetés sikerrátája itt általában hatvan százalék körül van, egy donortól nyolc-tíz petesejtet szívnak le, és ezeket mind megtermékenyítik. A beültetésre nem kerülő embriókat lefagyasztják, és ha végül nem használják fel őket, akkor felajánlják másoknak, vagy megsemmisítik őket.

Régebben sokszor két embriót ültettek be, mert azt tartották, hogy így nagyobb az esély a sikerre. Ma az orvosok már nem ajánlják az ikerterhességet, mert azok rizikósabbak, és a nemzetközi akkreditációk sem támogatják őket.

Ma a cseh magánklinikák 8 nyelven kínálják csomagajánlataikat, többek között magyarul is. Ugyanez jellemző a szlovákiai meddőségi központokra. (Nálunk, ugye, a nők szabadon igénybe vehetik a petesejtdonációt.) A világ kilencven országából utaznak Brünnbe a meddőséggel küszködő nők – és pontosan azért, mert itt a legnagyobb a sikerességi arány a petesejtdonációknál.

Kik a donorok? – Hirdetésekkel keresik a lányokat

Általában egészséges, főiskolát végzett lányok vagy gyerekgondozásin lévő anyukák, akiknek 1000-1500 euró „fájdalompénzt” fizetnek ki a leszívásért... A jelentkező sokszor már két hónapon belül „terhes lehet”, s ezért csak kétszer kell Brünnbe utaznia. Az Unica nevű klinika például kilencvenszázalékos sikerességgel dicsekedhet a petesejtdonációk esetében. Akinek pénze és lehetősége van külföldi kezelésben gondolkodni, az ma meg sem áll Brünnig. A jó sikerrátát ígérő klinikákon 4000-5000 euróba kerül a beültetés.

elofizetes_uj_no_58.png

Összegzés – A tények és a számok

Kik a páciensek? Meddő nők, akiket arról tájékoztatott az orvosuk, hogy saját gyerekre nincs esélyük. A nők ilyenkor azt érzik, elárulta őket a testük, nehezen néznek szembe a valósággal. Hamar rájönnek azonban, hogy a petesejtdonorság megoldás lehet a bajukra. A nők fűt-fát megmozgatnak, a neten keresgélnek meddőségi klinika után.

A kezelés persze pénzbe kerül: a párok nem mennek nyaralni, spórolnak, hogy álmuk teljesüljön, s végre gyermekük szülessen. Először persze bele kell törődniük, hogy a baba genetikailag nem lesz „saját”. (Amikor viszont megmozdul, a legtöbb nő szíve megdobban: állítják az orvosok.)

–varga, nagyvendégi–
Kapcsolódó írásunk 
Cookies