Budai Lotti (36, Budapest) női regényeket ír, velünk, nőkkel foglalkozik. Legutóbbi könyvét leginkább tabudöntögetőnek nevezhetnénk, hiszen ezekről a témákról még mindig csak nagyokat hallgatunk. A könyvnek minden nő polcán ott volna a helye.
Rizsporos hétköznapok sorozatban gyönyörű képekkel illusztrált krétalapokon olvashatunk a női élet rejtelmeiről, történetéről.
(© Wayne Thiebaud)
– Mi az oka annak, hogy nem tudunk kellő nyitottsággal beszélni a női szexualitásról? – kérdezzük az írónőtől.
– Amíg írtam ezt a könyvet, egy pillanatig sem jutott az eszembe, hogy valamiféle tabudöntögetést vinnék véghez. Hiszen én csak leírtam azt, ami volt. A szexualitás is ugyanolyan természetes dolog, mint az evés és az ivás. Ma már sokat beszélünk a szexről, de attól még ugyanazt ismételgetjük, mint ötszáz vagy ezer évvel ezelőtt. Ugyanúgy írjuk le, mutatjuk be, a filmekben még mindig nem ábrázolják reálisan a női orgazmust. Tízből kilenc újságcikk meg arról szól, hogy a nők miként szerezzenek örömet a férfinak.
Hatalmas tévedés, hogy a nőknek nem olyan fontos a szex, mint a férfiaknak. Biológiailag ez nincs alátámasztva, és evolúciós szempontból sem logikus; hiszen, ha így lenne, akkor szépen lassan kihalnánk.
– Mit gondolsz, miért szorították ennyire háttérbe a női szexust?
– A patriarchális berendezkedésnek is köszönhető, hiszen az volt az érdek, hogy a nő csakis a férjével szexeljen. Ezt azzal próbálták elérni, hogy megfenyegették: ha elveszíti a szüzességét a házasság előtt, akkor megkövezik; s ha másik férfival hál együtt, akkor is megkövezik – vagy elüldözik, vagy megverik. Szerették elhitetni a nőkkel, hogy ők nem is szeretnek szeretkezni, vagy ha mégis, akkor valami baj van velük – erkölcstelenek, túlszexualizáltak. Az anya, ugye, mindig biztos, az apa nem. A mezőgazdasági forradalomig a férfiak úgy tekintettek a közösségükhöz tartozó gyermekekre, mint akik mindenkiéi. A magántulajdon kialakulása után viszont a férfi a saját vérének akarta tovább örökíteni a vagyonát. Ezt pedig azzal próbálták elérni, hogy különböző módon korlátozták a nőket, illetve az ő szexualitásukat.
Budai Lotti
– A női szexualitásról írt fejezeteket mi kötelező olvasmánnyá tennénk az iskolákban. Miért tartottad fontosnak erről írni?
– Azt érzem, hogy ezt kell csinálnom, mert nem tudom nem ezt csinálni. Ha eszembe jut egy téma, és elkezdek kutatni, akkor gyorsan megtalálom a forrásokat hozzá. Egyébként saját magam számára is gyógyító aktus ezeket a könyveket megírni. A második kötet írása során ébredtem rá arra, hogy én nem tudok segítséget kérni a férfiaktól. Mi, nők több ezer évig hallgattuk azt, hogy gyengék vagyunk, és nem tudunk magunkról gondoskodni; ha pedig gondoskodtak rólunk, akkor cserébe a szabadságunkkal fizettünk. Nem meglepő, ha nem merünk segítséget kérni, mert attól tartunk, hogy rögtön tartozni fogunk.
– Hogy viszonyulsz a feminizmus kérdéséhez? Mi az, amit a régi vagy akár a mai feministáktól megtanulhatnánk?
– A Rizsporos hétköznapok következő kötete éppen erről a témáról szól majd. Rá szeretnék jönni, hogy az évek során miért torzult el a fogalom, miért élnek róla még mindig tévhitek, miért számít szitokszónak sok nő számára. Feministák voltak már az ókorban és a középkorban is.
– Miért utasítja el a nők nagy része még a gondolatot is, hogy ők feministák lennének?
– A világ a férfiak játszótere. A munkaerőpiac szintén férfias játszótér. A nő csak a férfias szabályok szerint játszva tud előre haladni a karrierjében. Ez azt jelenti, hogy ő is elnyomja a gyengébbet, keresztül törtet azokon, akik kevésbé ambiciózusak. Ma még a nő – kevés kivételtől eltekintve – csak úgy tud érvényesülni, ha valamelyest férfiassá válik. A legjobb példám erre Margaret Thatcher, akiről egyszer podcastot készítettünk. Arról beszélgettünk, hogy vajon a nők szempontjából győzelem volt-e az, hogy női miniszterelnöke lett az Egyesült Királyságnak vagy sem? A műsor végére arra jutottunk, hogy nem volt győzelem, mert ő is a férfias gondolkodást folytatta a politikában. Hiszen nem támogatta az óvodák és a bölcsődék fejlődését, azt akarta, hogy a nők maradjanak otthon.
Igaz, hogy ma már mi, nők is dolgozunk, játszunk a férfias játszótereken: de ez nem elég. Nem kéne belépni a maszkulin energiákba, inkább meg kéne változtatni a játék szabályrendszerét.
– Melyik a kedvenc témád? Mi az, amiről szerinted többet kéne beszélni?
– Jó lenne, ha azokról a mércékről, melyekkel a férfi és a női szexualitást leírjuk, többet beszélhetnénk. Ha a sztárpár férfi tagjáról kiderül, hogy szeretői vannak, az nem borzolja fel a kedélyeket. Ellenben, ha a nőről derül ki, hogy félrelépett, azt már elítélőleg tálalják. A másik kedves témám az orgazmus története lenne, mert igencsak félremagyarázzuk. Az ókori görög orvosok – s az európai orvostudomány ebből táplálkozik – nagyon helyesen megfigyelték, hogy a klitorisz izgatás hatására megnagyobbodik. Viszont volt egy fura elméletük: aki gyakran felizgul, annak a klitorisza pénisz méretűre is nagyobbodhat, és ettől a nők képesek lesznek egymással közösülni – vagyis nem lesz szükségük a férfiakra. Ebben a korban makroklitorisznak hívták ezt a betegséget, ami egyébként valóban létezik; ámde egy elképesztően ritka mutáció. Az ókori görögök azt írták, hogy az önkielégítő nők klitoriszát el kell távolítani, mert különben férfiasak lesznek, és egymással fognak közösülni.
– Aztán jött Sigmund Freud, egy újabb nőellenes elmélettel az orgazmusról...
– Freud már nem akarta kimetszeni a klitoriszt, csak kijelentette, hogy az a nő, aki nem tudja áthelyezni vaginális orgazmusra az élvezetét, az infantilis. Különben is, minden nő frigid, akinek nincs vaginális orgazmusa. Persze, Freudnak sokat köszönhetünk, hisz azóta tudjuk, hogy az emberi psziché rendbetétele mennyire fontos. Mégis, a klitorális orgazmus megbélyegzésével nagy terhet rakott a nőkre; a női orgazmus mibenléte még napjainkban is terhelt téma.
– Van a könyvedben egy kép a férficipőről, mellette egy reklám szlogenje a hetvenes évekből, ami szerint a cipő ott tartja a nőt, ahova való. Hova való a nő? Erről mi a véleményed?
– Igazából akkor világosodtam meg, amikor megismertem Shere Hite amerikai szociológus munkásságát, aki a szexuális forradalom alatt kezdett a női szexualitással foglalkozni. Hite kérdőívek segítségével 3000 nőt kérdezett meg arról, hogy mit gondolnak a saját szexualitásukról. Ez volt a híres Hite-jelentés. Az ő meglátása volt az, hogy a nő szexben elfoglalt helye a társadalomban elfoglalt helyét tükrözi, vagyis annak a tükörképe. Így érthetővé válik, hogy miért próbálták hosszú-hosszú időn keresztül meggyőzni az embereket arról, hogy az egyetlen egészséges szexpozitúra a misszionárius póz, amiben a nő van alul, a férfi felül; és az összes többi póz az erkölcstelen vagy éppen kifejezetten veszélyes. Ez is hasonló, mint a klitorisz csonkolása, mert azt is sokszor azzal indokolták, hogy a klitorális izgatás a nőt férfiassá, makaccsá és erőszakossá teszi. Tehát biológiai és szociológiai értelemben is kasztrálták a nőket, hiszen megfosztottak bennünket minden önrendelkezéstől és aktivitástól a szexben; és passzív szerepbe kényszerítettek.
– Mi a nő szerepe a világban? Erről mit gondolsz?
– Ez is nagyon foglalkoztat, és szeretnék erről is írni. Spirituális irodalmakban nagyon sokat foglalkoznak a női és férfienergiákkal, azzal, hogy mit jelent az egyik, és mit a másik. Úgy gondolom, hogy mindkettőnek van egy alacsony és egy magasabb megélése. A férfienergia magas megélése során az ember felfedező lesz: mindig tudni akarja, hogy mi van eggyel előrébb. Az alacsony megélés kimerül a hatalmaskodásban és az elnyomásban, illetve az erőszakban: aki erősebb, az eltaposhatja a másikat. Nekem ez a véleményem; s a túlélésünk fog azon múlni, hogy ezeket az energiákat feloldjuk, mert a természettel is erőszakosan bánunk. A természet nem képes azonnal visszaütni, pont azért azt hisszük, hogy bármeddig kihasználhatjuk. De előbb-utóbb megbosszulja magát.
Ahhoz, hogy ezt visszafordítsuk, szükség van a magasan megélt női energiákra. Hogy ez mit jelent? A nőknek szoros kapcsolatuk van a teremtéssel, ami nemcsak a szülést jelenti, hanem a kreativitást, a létrehozás örömét is. Nem véletlen, hogy talán a természettel is a nőknek van szorosabb kapcsolatuk.
– Mi a véleményed a női szépségről? Miért érdekesebb a nők számára a saját szépségük, mint a férfiak megjelenése? A nők magukat mutogatják, a férfiak azt, amit elérnek – legalábbis ez volt a modell. Miért?
– Nagyon gyakran gondolok úgy a nőiség történetére, mint magának az egyénnek a fejlődésére. Ha egy kislányt gyerekkorában azért dicsérnek meg, mert szépen öltözködik, mert rendet tart a szobájában, gondoskodik a kistestvéréről, akkor azt tanulja meg, hogy később is azért kap elismerést, ha gondoskodik a férjéről, a gyerekéről, az anyósáról – mindenről és mindenkiről. Jean-Jacques Rousseau-nak – akit egyébként a nevelés forradalmasítójaként ismerünk – Az Emil, avagy a nevelésről című regénye egy fiú felneveléséről szól. Ezzel párhuzamban írt a lányok neveléséről is, a főszereplő egy Sophie nevű lány; Rousseau azt írja, hogy a nőnek egyetlenegy rendeltetése van, mégpedig: hogy tessék a férfinak. Hiszen így lesz vonzó, így tudja elérni, hogy a férfi megtermékenyítse. Azzal, hogy azt tekintjük a nők egyetlen feladatának, hogy szaporítsák az emberi fajt, a képességeiket is leredukáljuk. Annyi lesz a dolguk, hogy megnyerjék a férfi tetszését. Ha elismerjük, hogy a nők másra is képesek a szülésen kívül, akkor nem ez lesz a fő téma.
– Női regényeidben mindig van romantikus szál, vagy a könyvnek van romantikus felhangja. Romantikus vagy kicsit?
– Már nem. Már nem ideákba vagyok szerelmes, már nem azért csinálok valamit, hogy azzal révbe érjek. Hanem azért, mert attól jól érzem magam. Anno én is azzal kezdtem, hogy nagyon fiatalon férjhez mentem. A gyerekvállalás küszöbén álltunk, mikor a házasságunk zátonyra futott. Akkor gondolkodtam el azon, hogy én nem is ilyen életet képzeltem el magamnak, csak sodródtam az árral. Érdekes egyébként, hogy 17 éves voltam, mikor először kimondtam azt, hogy én nem akarok gyereket, s valószínűleg nem leszek anya. Ehhez képest majdnem belecsúsztam abba, hogy azért vállaltam volna gyereket, mert „ez az élet rendje”. Akkor megfogadtam, hogy egyszer írok majd ilyen címmel könyvet.
Illusztráció a könyvből: Anyjuk, ezt inkább intézd te! Valami hiányzik neki, nem értem, mit mond.Valami „pénis”.
RÉSZLET A KÖNYVBŐL
„Hiába ismertük meg a vérkeringés természetét, találtuk fel a röntgent, kezdtük inzulinnal gyógyítani a cukorbetegséget... Azt a fránya női orgazmust valahogy csak elkerülte a tudományos érdeklődés. És gondoljunk bele! Adva vannak a nők, az emberiség (jóval több mint) fele, és mellettük az élet alapvető és egyik legfontosabb vonatkozása, a szexuális élet, a szexuális élvezet. És mégis, kis híján elmúlhatott az ezredforduló is úgy, hogy az orvostudományt vagy bármilyen tudományt komolyan érdekelni kezdte volna, hogy az emberiség eme felének van-e, és ha van, akkor hogyan, ha pedig nincs, akkor miért nincs orgazmusa. Mindez bőséges magyarázattal szolgálhat arra, miért tekinti annyi nő a saját orgazmusát másodlagos fontosságúnak, saját szexualitását pedig illetlen dolognak...”
Záradék
Biztatásul álljanak itt Shere Hite 2004-es szavai: „A női orgazmus és az, ahogyan azt a nők elérik, ünneplés – és nem megvetés tárgya kellene hogy legyen. Nem arról van szó, hogy a nőknek problémájuk lenne a szexualitásukkal, a társadalomnak van problémája azzal, hogy elfogadja és megértse a női szexualitást...”
