Bársonyvirág 5. rész

Novák Zita káprázatos kisregénye a női lélekről, az álom és a valóság találkozásáról. Az 1. rész ITT, a 2. rész ITT , a 3. rész ITT és a 4. rész ITT olvasható.

Előző részek: Lilla hátat fordított eddigi életének, férjének, aki tíz éve mindig csak elodázta a gyerekvállalást, miközben nem engedte dolgozni óvónő feleségét. Lilla rendet akart tenni a magában – ezért elszökött a kis hegyi faluba, a Klári nénitől örökölt elhagyott házikóba, ahol a gyermekkori vakációkat töltötte...

Miután egymás karjaiban elpihentek, Lillának eszébe jutott, hogy a ház még be csak sem volt zárva. Akárki rájuk nyithatta volna az ajtót. Mintha bármit is számítana… Lilla elmosolyodott, s rátette fejét Péter mellkasára, úgy nézte a férfit. Péter csukott szemmel pihent. Olyan nyugalommal lélegzett, hogy Lilla szinte megirigyelte. Így csak a férfiak tudják élvezni az életet. Furcsa érzés kerítette hatalmába, hiszen most először volt együtt mással, mint a férjével. S nem tudott hazudni magának: nagyon élvezte. Minden más volt. A test, a mozdulatok, az illat, a hang. Igen. Péter mély, nyugodt hangja szinte elbódította, amikor azt suttogta a fülébe: „Kívánlak.” A férfi Lilla minden rezdülésére figyelt. Akarta, hogy a lány gyönyört éljen át, elhaló nyögései arról biztosították, hogy érti a dolgát. Nyilván sok nővel szexelt már – gondolta Lilla, s becsukta a szemét. Percek telhettek el így, amikor is az udvaron mozgolódás támadt. Sietve kapkodták magukra a ruhákat, szinte egymásra sem mertek nézni. Mint a megszeppent kamaszok, akiket rajtakaptak. Péter készült el előbb, s kilépett a házból, ott hagyva Lillát a pillanat elillanó varázsával. Vissza kellett zökkenni a valóságba.

Az udvaron munkások gyülekeztek, majd rövid idő múlva megérkezett a polgármester. Mire Lilla rendbe szedte magát, s kilépett az udvarra, Péter már vele beszélgetett. Hozzájuk lépett, és se szó, se beszéd, Péter kezébe nyomott egy bögre kávét.

– Maga is kér? – fordult a kissé meglepődött polgármester felé, aki egy biccentéssel jelezte, hogy elfogadja az életmentő fekete italt.

Míg Lilla a konyhában a kávéval foglalatoskodott, ki-kitekingetett az ablakon, s figyelte Pétert. Mit jelenthetett neki ez az óra? Péter határozottan gesztikulált a férfiakkal, nyilván a tennivalókat beszélték meg, mi legyen megrongálódott házukkal. Mire Lilla kivitte a kávét, két újabb szakember érkezett egy gépezettel.

– Ezzel vizsgálják meg a talaj állapotát, hogy mennyire stabil a ház körül és a ház alatt. Mintákat vesznek, s azután dől el a sorsa – magyarázta Péter Lilla felé fordulva.

– Lillácska, maga sem maradhat itt, bármi történhet közben – mondta a polgármester, majd biztosította, hogy a faluházban addig lakhat, ameddig akar. – És még valami. Vigye el az autóját is, nemsokára munkagépek érkeznek, kell a hely az úton.

Lillának nem volt kedve ott hagyni a házat, de Péter átölelve vigasztalta, nem törődve a többi emberrel. Biztosította róla, hogy felügyeli a munkát, s azonnal jelzi, ha visszajöhet. Nyilván nem lesz semmi gond, de jobb félni, mint megijedni.

Lilla összeszedett néhány ruhaneműt, személyes dolgot, közben arra gondolt, hátha még nem múlt el a veszély, gond lesz a házával. Bepakolta holmiját az autóba, és a faluházhoz gurult. Egyfolytában azon járt az esze, hogy mi lesz most. El sem tudja képzelni, mi lenne, ha Dávid megtudná, hogy megcsalta őt.

A következő napokban Lilla száműzte fejéből a Dáviddal összefüggő gondolatait, csak a jelenre figyelt. Egy hónap hosszú idő, annyit kért a férjétől – épp a földomlás estéjén. Egyébként sem volt ideje törődni a megoldhatatlannal. Sem a lelkiismeretével. Időközben a szakemberek megállapították, hogy a talaj teljesen stabil Gizi néni háza alatt, az alapok épek maradtak, s a ház is javítható.

Lilla már másnap visszaköltözött a kis házba. Alig várta, hogy Péter egy órácskára elszakadjon a teendőitől. Néhány nap múlva rádöbbent, hogy ő bizony viszonyt folytat. Úgy érezte, mint aki elengedte magát egy kút felett, és csak zuhan, zuhan le a mélybe, nincs megállás. De ez a zuhanás jó volt. A teste mindent megkapott, de nem csak a teste. Péter figyelmes volt, nyugodt, halk hangon társalogtak. Olyan intimitást Lilla még nem élt meg az életében, mint amit ez a férfi tudott adni neki. A férje soha nem került hozzá ilyen közel.

Szinte belefúrta magát a férfiba, eggyé akart válni vele. Sokat beszélgettek, csak egy téma nem került soha terítékre. A jövő. Hogy mi lesz, ha… Lilla férjéről sem esett szó, mintha nem is létezne. Péter egyszer próbálta felhozni a témát, de Lilla könyörgő tekintetére csendben maradt. A lelkük mélyén mindketten érezték, hogy ez csak egy ideiglenes állapot, vége lesz úgy, ahogy elkezdődött. Egy álom, egy pillanatnyi varázs, ami úgyis véget ér. Egyszer. 

Egy héttel a földomlás után Lilla éppen a boltból tartott haza. Vidám volt, mert Pétert várta vacsorára. S még egy oka volt az örömre. Egy ideje ugyanis már aggasztotta az anyagi helyzete, hiszen alig volt pénze. Ma viszont megegyezett Andival, hogy részletre megvásárolja tőle a kis Fiatját. Andi nem értette, miért mond le az autóról olyan könnyen, Lilla meg inkább nem ment bele a részletekbe. Otthon, a garázsban még legalább három jármű volt a nevére íratva. Most pénzre volt szüksége.

Ma csodálatos vacsorát fog főzni, Péter megnyalja majd mind a tíz ujját. Gizi néni nagyon kíváncsi volt, hogy Péter miért nincs soha otthon, miért hagyja őt egyedül a városi lakásban. Gyanús kezdett neki lenni a fia viselkedése. Csak az vigasztalta, hogy Péter megígérte: nyár végére visszaköltözhet a házába. Lilla befordult a kiskertbe, amikor gondolataiból a mobil rezgése ébresztette fel.

– Anyu? – szólt bele meglepetten, hiszen amióta itt van, nem beszélt a szüleivel.

– Én, persze hogy én, te lány, hogy lehetsz ilyen felelőtlen? Tudom, hol vagy, Gizi néni felhívott, hogy mi történt a faluban. S csodának csodájára elkottyintotta, hogy te is ott vagy. Meg is lepődött, hogy mi nem tudunk róla. Gyorsan megnéztem, megvan-e a ház kulcsa. Hát ezt nem hiszem el, mondtam magamnak, ilyen nincs. Mégis mi a jó életet csinálsz te ott?

Édesanyja nem fogyott ki a szóból, mérges volt, de nagyon, ezt Lilla érezte a hangjából. Nem volt ereje félbeszakítani, megvárta, míg anyja kiengedi a gőzt.

– Anyu, időre volt szükségem, vagyis van, de ne kezdd megint a régi nótát, hogy ugyan mit akarok, hiszen mindenem megvan. Hogy jó dolgomban nem tudom, mit akarok. Eleget mondtam nektek is, Dávidnak is, hogy nem érzem jól magam. Senki nem hallgatott rám, úgyhogy nem volt más választásom.

– És ez mi? Ez választás? Hogy ott hetyegsz a gyerekkori barátoddal? Ez a megoldás? Mit szól majd ehhez Dávid?

Lilla alig kapott levegőt a hallottaktól, még rákérdezni sem volt ereje, hogy édesanyja mégis mit tud. De nem is volt rá szükség, mert anyja úgysem engedte szóhoz jutni.

– Az én egyetlen lányom egy utolsó szajha... A te életed, te tudod, magadnak csináltad, most már oldd is meg. Én nem szólok bele, de nem erre neveltelek. Becsületes szüleid vannak, te is becsületes lánynak voltál nevelve, nem tudom, mi ütött beléd. Dávidnak nem szólok erről. Egyébként Gizi néni újságolta el, hogy szerinte Péter állandóan nálad van. De, csak hogy tudd, felhívtam Dávidot, megmondtam neki, hol vagy. Nyilván már úton van feléd.

– Tessék? – Lillával megfordult a világ, nem akart hinni a fülének. – Anyu, miért csináltad ezt?

– A férjnek kötelessége tudni, hol van a felesége. Mégis mi ez a cirkusz? Édes lányom, szállj már le a földre. Hogy nekem ezt kellett megélnem, hogy a lányom egy cafka. Szeretője van!

Lilla már szédült, nem bírta tovább hallgatni az anyját. Lecsapta a telefont, és berohant a házba. A szatyrok összevissza gurultak, ahogy lehajította őket a földre. Lillát most ez sem érdekelte. Idegesen járkált fel-alá, nem bírta összeszedni a gondolatait. Érezte, hogy egyre erősebben ver a szíve, és elönti a forróság. A pánikroham jelei kezdtek előtörni. Lilla kimenekült az udvarra, szinte elszakította a trikót a nyakánál, hogy utat biztosítson a friss levegőnek, ami így szabadabban beáramolhatott a tüdejébe. Lassan megnyugodott, a szívverése is normális lett.

Lilla gondolatai egy pontba összpontosultak. Tudta, hogy fel kell hívnia Dávidot. Még járkált egy kicsit az udvaron, hagyta, hogy a lemenő nap cirógassa az arcát. Becsukott szemmel egyenletesen lélegzett, majd bement a házba, hogy elrendezze a bevásárlószatyrokat. Mire kipakolta a holmikat, elhatározásra jutott. Kezében a mobillal kisétált az utcára.

– Szia – szólt bele bátortalanul, mert Dávid az első kicsengésre felvette a telefont.

– Szia – férje hangja nyugodtnak tűnt, ám Lilla ebben a pillanatban kissé idegennek érezte. – Hallgatlak.

– Tudom, hogy tudod, hol vagyok – hadarta Lilla. – Beszéltem anyámmal.

Csend állt be közöttük. Ez meglepte Lillát. Már éppen kérdezte volna, hogy mi Dávid terve, de a férfi megelőzte.

– Ja, igen, felhívott. Nyugodtan elmondhattad volna, hogy a kis házban vagy, abban a faluban, aminek a nevét sosem tudom megjegyezni. Nem megyek érted, ha ez miatt hívsz. Van egy egyezségünk, egy hónap. Pontosabban még 21 nap. Ha annyira fontos ez neked, gondold ki ott, mit akarsz, aztán majd beszélünk. Nem vagyok én olyan szörnyeteg, amilyennek gondolsz. Lilla? Ott vagy?

– Igen, igen – hebegett Lilla, s mivel Dávid nagyon meglepte, újból előjött a bátortalansága. Nem tudta, hová tegye férje reakcióját. – És egyébként hogy vagy? Ha már így beszélünk…

Egyre lejjebb süllyedt az elmúlt hetekben felépített önbecsülése, megint olyan pirinyó, szende tündérkének érezte magát, akit nem vesznek észre.

– Jól, nagyon jól. – Dávid hangja vidám lett. – Az üzlet sikerült, már csak a formaságok vannak hátra, az új ügyfeleim jó fejek, golfozni járunk meg céges akciókra. Szinte alig vagyok itthon, folyton szolgálati úton vagyunk.

– Vagyunk. – Lilla ezt csak úgy maga elé suttogta, de Dávid természetesen meghallotta.

– Igen, Angélával. Nagyon jó munkaerő, fantasztikus eredményeket érünk el együtt.

– Ezt akartad egész életedben. Örülök. – Lilla nem akarta, hogy a féltékenység egy kicsike szikrája is érezhető legyen a hangján. Főleg abban a helyzetben, amiben van. Képek villantak be az elmúlt napok fantasztikus szerelmeskedéseiről, Péter testéről. Gyorsan össze kellett szednie magát, hogy higgadtan tudja folytatni a társalgást.

– Köszönöm, Dávid. Értékelem. Bár nem tudom, három hét mit old meg, de majd beszélünk.

Lilla szégyellte magát, hogy az egész beszélgetésből csak az az egy infó maradt meg benne, hogy Dávid nem jön érte. S ez boldoggá tette. Az órájára nézett, majd besietett a házba, hogy nekiálljon a főzésnek. Péter hamarosan megérkezik. Már nagyon várja. 

–folytatjuk–