Kiszőkültek a gabonák, az utakon kombájnok vonulnak. Először a rozs, aztán a búza, az árpa, majd legutoljára a zab kerül sorra. A nap zuhogtatja a sugarát, Rebeka pedig mosolyog, mert ő a földeken otthon van: a széles és végtelen határ szerelmese. Szántott, vetett, s a kombájn nyeregében is ült már, nyert fejőversenyt és szántóversenyt. Ki ez a szépséges lány, aki tudja, hogy a szántás, aratás már nem csak férfimunka? Ma légkondicionált fülke nyergében ül a kombájnos, aki akár nő is lehet.
Daragics Júlia Rebeka (23) Alsószeliben él, agronómusnak tanul Nyitrán a mezőgazdasági egyetemen. Imádja az állatokat – kedvence a tehénke. A kerületi versenyen aranyérmes lett fejésben, a Visegrádi Négyek szántóversenyén pedig nem csupán a női, de az összesített kategóriában is első helyezett lett, valamint az igazgató különdíját is megkapta. Rebeka azért választotta kenyerének a mezőgazdálkodást, mert a legnagyobb szabadságot a határban tudja megélni: érzi a levegő friss illatát, s munkájának látható eredménye van. Egy bibi van csak: a mostani világ autósai tülkölnek, ha meglátnak egy kombájnt. Míg régebben félreálltak, megtisztelték a kombájnost, hisz az élelmünk függött tőle. Ma már úgy néz ki, hogy mindenki csak saját magát tiszteli.
– Beszélgetésünk elején Erdélyt emlegetted, azt mondtad, hogy a természet szeretetét az erdélyi emberektől tanultad el.
– Alsószeliben itthon, Erdélyben otthon vagyok – kezdi szép riportalanyunk. – Édesapám felől erdélyi származású vagyok. A szüleim itt ismerkedtek meg Szeliben, mivel apukám ide jött dolgozni. Ám sokat járok haza a rokonokhoz Sepsiszentgyörgybe, most is készülök hozzájuk. Ott még megtapasztalható az az emberi melegség, ami mifelénk már kiveszőfélben van. Ott megállnak még veled beszélgetni, nem restek, hogy ilyenkor feléd forduljanak, csak veled foglalkozzanak, mert tudják, hogy a legszebb dolgokat az ember adja az embernek. A tehénkéket is ott szerettem meg, kis koromban mindig kiültem az utcára, úgy vártam haza a legelésző tehéncsordát. A legelső fényképezőgépem legelső filmjét is tehénfotózására lőttem el. (Mosolyog.)
– Ezért is lett belőled mezőgazdász?
– Otthon mindig voltak állataink, anyuék kijártak kapálni a földekre. S bár anyukám varrónő volt, apukám pedig esztergályos, de a földhöz mindig volt közünk. A traktorista vonalat pedig a bátyám hozta be a családba, neki a traktor a szíve csücske. Én is megszereztem a jogosítványt traktorra és kombájnra. Gyerekkoromban mindig azt mondogattam, hogy egyszer én is olyan leszek, mint Robi – legfeljebb eggyel több „monterka” lesz otthon. Féltettek persze a szüleim, mondták, hogy nem nőnek való munka ez. Pedig ma már nem érvényes a régi séma, a mai kombájnok sem olyanok, mint a régiek.
– Miért, most milyenek? Látjuk, persze, hogy női szemmel hatalmasak...
– Ma egy jobb kombájn akár félmillió euróba is kerülhet, bent a kabinban jótékony hűvösség van, zene szól. Régen még fülke sem volt, nemhogy ajtó rajta, épp ezért a negyven fokban üvegházként működött a kabin. Az aratás forró volt és poros. Most a kombájnos kezében botkormány van, és a fülke légkondicionált. A kombájn feladata pedig a vágás, beforgatás, cséplés, valamint a mag szétválasztása a szénától. A végén a gép a magtartályból a kísérő traktorra üríti a magokat. Mi ezeket a folyamatokat légkondicionált kabinból irányítjuk gombok és egy joystick segítségével. Nagy segítségünkre van hát a modern technológia, aminek köszönhetően már vannak női kombájnosok. Hisz jól fizető és izgalmas szakma ez.
– Nekünk olyasmit mondtak, hogy a nő pontos, s ez jól jön az aratás során...
– A nő precíz, s a ma hódító precíziós mezőgazdaságban mindent pontosan ki kell mérni az aratásnál is, például a táblaszéleket a monitoron. A mai cséplő-arató gépek kényelmesek. Mondhatná valaki: Igen, de mi van, ha elromlik a gép?Semmi különös, ilyenkor szerelőt kell hozzá hívni, ezeket a modern gépeket ma már nem tudja a kombájnos megszerelni. A mai kombájnok szélesek, magtartályuk tízszerese a régiekének; bár az is igaz, hogy könnyebben meghibásodnak.
Péter-Pál napja felé egyre keményebben suhognak a gabonák a szélben (idén az esőtől rettegtek), de szerencsére időben kiszőkültek. A szőküléssel egyidejűleg a gabonák tejesednek (ez a teljes érés): ha összenyomjuk, tejszerű nedv csurog belőlük. A tejes érés után jön a viaszérés. Ilyenkor a gabonák körömmel szétvághatók, mint a puha viasz – itt az ideje az aratásnak. Aratás közben a búza kicsikét ellenáll, pattog a kemény szár, de aztán megadja magát. Régen úgy mondták, hogy marokra fekszik szépen. Mert a gabonát dédapáink még kaszával marokra vágták, a marokból kévét kötöttek, a kévékből pedig keresztet raktak. El tudjuk képzelni, hogy anno a hatalmas gabonaföldeket két kézzel, kaszával aratták le?! Ugye, nem?
– Meddig tart ma az aratás? Meddig tart a főszezon?
– Ez nagyban függ az időjárástól, de júniusban indul az aratás – és a szezon egészen addig tart, míg a legutolsó cukorrépát fel nem szedik. Ugyanis nem csupán a gabonát, de például a kukoricát vagy a napraforgót is le kell vágni. Ez pedig akár decemberig is elhúzódhat, ám októberig, novemberig mindenképp. A különféle terményekhez egyébként különféle betakarító adaptereket alkalmazunk. Az alapgép minden esetben a kombájn, vagyis az arató-cséplő gép, s erre kapcsolják fel a gabonavágó asztalt vagy a betakarító, vályú kiképzésű adaptert. Másféle adapterrel aratjuk le a kukoricát, mással a gabonát, mással a napraforgót. De hogy megválaszoljam a kérdést: tájainkon általában három hét alatt végeznek a gabonával az aratók, utána sokan indulnak Csehországba kisegíteni.
Napraforgó-betakarító adapter munkában.
– Azt mondtad, hogy az emberek általában kedvenc autótípust választanak – neked meg kedvenc traktorod van. Melyik a te kedves mezőgazdasági géped?
– A Fendt 1050 Vario traktor, melynek elsősorban szép zöld színe és tiszteletet parancsoló külleme nyerte el a tetszésemet. Nincs jobb érzés annál, mint mikor egy ilyen szépséges óriást vezethetek.
– Mennyire nehéz nőként ebben a férfiak uralta szakmában?
– Egyelőre semmi különösről nem tudok beszámolni. A kombájnok és a traktorok iránti rajongásom okán általában szót tudok érteni a férfiakkal. (Mosolyog.) Persze azért találkozom vaskalapos, makacs alakokkal is, akik nem engednek az igazukból; velük nem lehet mit kezdeni. Ám ha valamit szívvel és lélekkel csinálsz, az ilyenek nem állítanak meg az utadon. A szenvedély visz előre.
– Mit szeretsz a legjobban a fentebb taglalt óriási gépekben?
– Az érzést, hogy arra mennek, amerre vezetem őket. A többiek pedig csodálkoznak, hogy nini, egy lány ül a volán mögött. Olyankor elönt a büszkeség. Talán a székelységemből fakad, hogy alacsony emberként szeretek nagynak látszani. (Mosolyog.) Egyébként minden egyes sikerélményem visszaigazolás arról, hogy valóban ez az én utam, s megtaláltam a helyemet.
– Van valami kedves hobbid még a gépek mellett?
– Nagyon szeretek állatokkal foglalkozni. Otthon van 15 nyulam, 4 kutyám és jó pár macskám, de tyúkokat, kacsákat és libákat is tartok. Sőt, nagyon szeretnék egyszer egy tehenet is! Megnyugtat az állatok közelsége, szeretettel fordulok feléjük, ők pedig meghálálják a törődést. Egyszerűen olvasható emberke vagyok, szerintem nem kell mindent túlagyalni. Az állatok is egyszerűen olvasható lények, nincs bennük elvárás felénk, emberek felé: mikor szeretnek, magunkért szeretnek bennünket.
