Ég a város, ég a ház is, nem is egy ház, hanem száz is, tűz-tűz, tűz-tűz, jaj, de messze a kanális! – zeng a gyerekdal, akár egy énekórán vagy a cserkészek portyázása közben. A tűz bizony nagy úr, elődeink is tudnának mesélni porig égett településekről, kastélyokról, erdőkről. Az oltás sokáig lehetetlen feladatnak tűnt: végig kellett nézni, hogyan válik az élet – sokszor szó szerint – a tűz martalékává.
Térségünkben nem egészen 200 évvel ezelőtt alakultak az első önkéntes tűzoltó-egyesületek, s a bátor tűzoltóknak állít emléket a Tűzoltó Múzeum Szencen. Hushegyi János muzeológus, a Szenci Városi Múzeum munkatársa mesél nekünk az állandó tárlatról. (Fotók: Dömötör Ede)
„Sajnos nem maradt sok tárgyi emlékünk az egyesületről, mert amikor a városi tűzoltóállomás az autópálya mellé költözött, sok minden elveszett. Bordács úrnak köszönhetően, aki lelkes tűzoltó, néhány tárgy megmaradt, többek között ezeket láthatják az érdeklődők. Van egy évkönyvünk, ami történelmi szempontból nagyon értékes. Kézzel írták, 1879-től a második világháborús évekig vannak benne jegyzetek – mutat János az üveg mögött őrzött vastag, bőrkötéses könyvre.
– A tárlaton bemutatott tűzoltó-egyenruhák másolatok. A barna színű Rétéről, a másik Tótgurabról származik, mindkettő Szenc melletti település. Egy egyesület alapítólevelében mindig található rajz és leírás is, hogyan tervezték meg az adott szervezet tűzoltóinak egyenruháit.
Az ÖT felirat rajtuk önkéntes tűzoltót jelent. Feltételezzük, hogy Szencen is ehhez hasonló ruha lehetett. Az egyenruha funkciója akkoriban mindössze annyi volt, hogy meg tudják különböztetni a tűzoltót a katonától vagy a csendőröktől.”
– Mióta vannak itt önkéntes tűzoltók?
– A 19. század második felében jöttek létre az első egyesületek. Fontos a pozsonyi önkéntes tűzoltó-egyesület létrejötte 1867-ben. A környékről megemlíthetjük Somorja városát, ahol 1873-tól működnek az önkéntes tűzoltók, és tudni lehet, hogy segítették a szenci egyesületet. Gróf Széchenyi Ödön nagyon sokat tett azért, hogy önkéntes tűzoltó-egyesületekjöjjenek létre, anyagilag is támogatta azokat. Ami érdekes, hogy sok esetben több községnek volt egy csapata, mert egy tűzoltó-egyesület fenntartása költséges volt. Például Magyarbél alá tartozott Németbél, Dunaújfalu és Zonctorony. Sokszor hívták kisegíteni egymást, például amikor Cseklészen 1911-ben leégett az Esterházy-kastély, oda is mentek a szenci önkéntesek.
Hushegyi János muzeológus
– Milyen érdekességekkel találkozhatunk a tárlaton?
– A kiállítás kuriózuma a két zászlótartó, melyekre nevek vannak felvésve. Méghozzá a tűzoltó-egyesület tagjai és támogatói. Vannak rajta olyan nagy nevek is, mint Esterházy. Az egyik zászlórúd csodával határos módon maradt meg az utókor számára, ugyanis a szeméttelepről hívták fel a múzeumot, hogy találtak valamit, s nem tudják, mi az. A múzeum igazgatója, amint meglátta, azonnal tudta, hogy ez a helyi egyesület zászlótartója. Valószínűleg valaki egy régi házban takaríthatott, s kidobta. A huszadik század elejéről származnak, az egyiken az 1929-es dátum látható. A zászlóról azt lehet tudni, hogy egy tűzoltó felesége ajándékozta az egyesületnek. A tűzoltó-egyesület megemlékezett a hősi halált halt férjéről, és ezért ajándékozta nekik.
A zászlót felvonulás, ünnepség alkalmával használták az önkéntesek, az itt kiállított darab hosszú ideig a katolikus templomban volt, mielőtt a tárlatunk része lett. Kétségkívül ráférne egy restaurálás, bár 100 éves kora ellenére egészen jó állapotban van. A zászló másik oldalán a tűzoltóság logója és a helységnév látható, Szencz cz-vel írva.
– Ezeken kívül milyen tárgyakat láthatunk még a múzeumban?
– A tárlat még bemutatja az akkor használt tűzoltófejszét, ami nagyon praktikus volt, mert egyrészt a spicces résszel meg lehet kapaszkodni, másrészt le lehetett vele húzni az égő tetőt, hogy egy kupacban legyen.
– Elődeink a tűz oltásához anyagból készült vödröt használtak, mert annak könnyű a súlya, könnyebben lehetett benne vizet vinni, átadni, s az is jó volt, hogy közben átázott. Legalább nem gyulladt meg a tűzoltás közben. A 19. század végéről beszélünk, egy favödör vagy fémvödör akkor elég masszív volt, körülményes lett volna velük az oltás. Még nem volt pléhvödör.
– A tárlaton látható még a legrégebbi történelmi négykerekű alvázra szerelt tűzoltófecskendő a környékről, méghozzá Boldogfáról. A község kölcsönözte nekünk. Két dugattyúval belepumpálják a levegőt, hogy megnőjön benne a nyomás. Ezt négy ember kezelte, elég nagy nyomást kellett létrehozni, hogy a vízsugarat ki tudja nyomni. Olyan, mint egy vízpumpa, nagyon egyszerű kis szerkezet. Ez Budapesten készült az 19. század végén, de van egy másik tűzoltófecskendő, az 1935-ből származik. Az önkéntes tűzoltók a mai napig ezzel járnak a versenyekre. Sokszor nyernek is vele. Látni, hogy mennyivel komplexebben megépítették, sokkal hatásosabb vele a munka. Barborka a neve.
– Mit keres egy tűzoltó-kiállításon trombita és más hangszer?
– Volt az egyesületnek egy zenekara, ami nagyon fontos szerepet töltött be, mert tánceseményeket szerveztek, és a bevétellel az önkéntes egyesületet támogatták. Abból tudtak gazdálkodni, felszerelést venni, ruhákat varratni. Később ebből a zenekarból alakult meg a helyi fúvószenekar, ami a mai napig működik, de már nem mint tűzoltózenekar.
– A nagy fénykép a falon 1931-ben készült, s azt örökíti meg, amikor leégett a szenci téglagyár – az esetről egyébként több fénykép is készült. Sok szempontból fontos ez a kép, az ide látogató gyerekek azt hiszik, hogy a középen fekvő tűzoltó halott, de csak pihen. A képet nézve feltűnhet a mai szemlélőnek, hogy akkor nem minden gyereknek volt cipője, de van a képen egy kislány, akin van, nyilván gazdagabb családból származott. A háttérben mozdony látható, azzal hordták be a téglákat a városba – a tűzeset után azonban teljesen megszűnt a téglagyár működése.
– Van itt még egy érdekesség, egy gép füstelszívó rendszerrel. Ha a tűzoltónak be kellett menni egy égő épületbe, ez a berendezés szívta el a füstöt, hogy jobban lásson. Van itt még egy, a harmincas évekből származó motoros fecskendő is.
A harmincas években egyébként egy rövid ideig két egyesület is volt a városban, egyik a régi, ami a monarchia tradíciójára épült, a másik az úgynevezett kolonisták egyesülete, az pedig egy kevert nemzetiségű egyesület volt, s elég nagy konfliktus adódott közöttük az első Csehszlovák Köztársaság alatt.
– Majd a régi működését egy időre fel is függesztették, de aztán mégis képesek voltak egymás mellett működni, jobb lett a kapcsolatuk, ki is segítették egymást. Aztán jött a 2. világháború időszaka, amikor Szenc a Magyar Királysághoz tartozott. Új törvényeket fogadtak el, s új szabályzat egyesítette a kettő egyesületet.
– Ma is működik Szencen önkéntes tűzoltó-egyesület?
– Igen, méghozzá aktívan, a fiatalabb korosztályból is kerülnek ki tagok. Versenyekre járnak, és sokszor kimennek a tavakhoz gyakorolni. Viszik a Barborkát, ki lehet próbálni, hogyan oltottak régen az elődeink. A múzeum előtt látható fecskendőket ők állították ki, törődnek a múzeum környezetével. Az épület, ahol a múzeum található, az Esterházy Griff fogadó régi épülete. Nagyon rossz állapotban volt, amikor a múzeum nekilátott a renoválásának. Ma már nagy öröm számunkra, hogy jönnek a látogatók, sok iskolai csoport is ellátogat hozzánk. A kiállítás megtekintése után a gyerekekre egy kis edukáció is vár: elmondjuk nekik az alapismereteket, mikor oltunk vízzel, mikor más anyaggal, mit nem szabad vízzel oltani. Vagy hogy egy egyszerű pokróccal hogyan lehet életet menteni. Ezeket minden embernek illik tudni, hiszen sajnos ma is előfordulhatnak tűzesetek.
