Orvostanhallgatóként még azt tanultam, hogy kétféle májgyulladás (hepatitisz) létezik: a mosatlan kezek betegségének tartott „fertőző sárgaság” és a vérkészítményekkel terjedő „szérum-hepatitisz”. Azóta e két betegséget A, ill. B típusú hepatitisznek nevezzük.
Tudjuk, hogy mindkettőt vírus okozza, hogy a hepatitisz B a veszélyesebb, és mindkét forma ellen van védőoltás. A tankönyvek sárgasággal foglalkozó fejezetét azonban nem csak emiatt kellett átírni. Kiderült, hogy az ábécé első két betűje nem elég a víruseredetű májgyulladások jelölésére – mára már elkelt a C betű is.

A figyelem középpontjában ma a C típusú „sárgaság”, a hepatitisz C áll. A sárgaság szót nem ok nélkül tettük idézőjelbe: az esetek döntő többségében a C típusú májgyulladás heveny (akut) szakasza úgy zajlik le, hogy a beteg nem sárgul be! A többi tünet (fáradékonyság, étvágytalanság, hányinger) megjelenhet, de az sem ritkaság, hogy az egész fertőzés panasz nélkül zajlik le. Úgy tűnik, hogy maga a test sem képes felismerni és legyőzni a behatolt vírust – s ebben rejlik a veszély! A májsejtekbe behatolt vírus alattomosan egy krónikus (idült) gyulladást indít el.
A krónikus májgyulladás kialakulásának veszélye igen nagy: négy, heveny C típusú májgyulladáson átesett betegből hármat fenyeget a gyulladás krónikussá válása. Ez évekig tartó folyamat! Ez idő alatt a leendő májbeteg teljesen panaszmentes lehet, ugyanakkor azonban az állandó gyulladásban leledző májsejtek tönkremennek, és kialakul a májbetegségek végső, már visszafordíthatatlan állapota, a májzsugor (cirhózis) vagy a májrák.
Szerencsére a C típusú hepatitisz ma már a tünetmentes állapotban is felismerhető. A felismerést az teszi lehetővé, hogy szervezet a májsejtekbe került „idegen” anyagra, a hepatitiszvírusra ellenanyag-termeléssel reagál.
Ez az ellenanyag, az „anti-HCV” a fertőzött személy véréből kimutatható. Kiknél ajánlatos elvégezni e vizsgálatot? Mivel a C típusú májgyulladás vírusa csak a vérrel terjed, a veszélyeztetett személyek köre, azaz akiknél indokolt lehet az anti-HCV kivizsgálása, jól behatárolható.
E körbe sorolhatók azok, akik 1992 előtt vérátömlesztést (transzfúziót) kaptak. Ekkor ugyanis még nem tudták biztosítani, hogy az átömlesztendő vér ne tartalmazhasson hepatitisz C-vírust. A veszélyeztetettek közé sorolhatók mindazok, akiknek tetoválásuk, piercingjük van, vagy akupunktúrás kezelésben részesültek. Különösen, ha az említett beavatkozások „amatőr” módon történtek.
A fecskendőt használó drogosoknál, a szexuális partnert gyakran váltogatóknál nagy a fertőződés veszélye. Végül indokolt a szűrés azoknál is, akiknél egyéb ok nem magyarázza az ún. májtesztek pozitivitását.
Az anti-HCV-vizsgálatra javasoltak körének ismertetése egyben jelzi a megelőzés útját is. A legjobb védelem az egyszer használatos fecskendők, tűk, tetoválóeszközök használata, a gyakori partnerváltás kerülése és a biztonságos szex szabályainak betartása. Védőoltás a hepatitisz C ellen nincs.










