Nyár van, a nők kitakarják a testüket, kivillannak a meztelen vállak és karok, és a kíméletlen napsugarak mindent kíméletlenül megvilágítanak. Azt is, ami nem tökéletes. És a nők emiatt ezerszeresen jobban szenvednek, mint a férfiak. Hiszen a régi mondás azt tartja: A nőnek szépnek kell lennie, a férfinak elég, ha okos.
Tudjuk, hogy ez egy nagy butaság, mi mégis gyötrődünk. Nagyon!
– Nincs nő, aki tökéletesen elégedett lenne magával – mondja dr. Jana Šrámeková, az 1. Lézeres Dermatokozmetikai Központ igazgatónője. – Ami aztán arra sarkallja a nőt, hogy törődjön magával. Mi, szépségszabászok ebből élünk.
– És ön elégedett?
– Rengeteget foglalkozom a külsőmmel. Persze azért is foglalkozom ennyit a testemmel, mert ez a szakmámmal jár. Körülbelül félévente hialuronsavat tartalmazó implantátumot fecskendeztetek az arcbőröm alá. Ez a sav a bőr természetes alapanyaga, amely magához vonzza a vizet, így szépen hidratálja, kisimítja a bőrt. A homlok ráncaira pedig ott a botulotoxin. A kezelést hathavonta veszem igénybe.
dr. Jana Šrámeková
– Szépsége megőrzése érdekében plasztikai műtétre is vállalkozna?
– Igen. Elárulom, hogy az alsó és felső szemhéjamat már megműttettem. A ráncfelvarráson is túl vagyok. Vallom: ha szebbek vagyunk, magabíztosabbak is vagyunk.
Saróka Angelika, 37 éves, Komárom, banktisztviselő
– Fiatalkoromban nem igazán foglalkoztatott a külsőm, és ha nem is teljesen, de elégedett voltam magammal. A terhességem alatt felszedtem ugyan tizenöt kilót, de a szülés után – ikreink vannak! – gyorsan visszanyertem az alakomat. A változás akkor kezdődött, amikor betöltöttem a harmincadik életévemet. Családi örökség nálunk a hízásra való hajlam, rám is elkezdtek alattomosan rakodni a kilók. Igaz, nem sokat mozogtam (ülőmunkát végzek). Hiába ettem keveset, a mérleg nyelve egyre többet mutatott.
– Nyolc kiló súlyfelesleggel mondtam ki: „most már elég”! Rohamosan fogyózni kezdtem, mire jött a jojó effektus: amit leadtam, rövid időn belül visszaszedtem. Válaszképp nagyobb hangsúlyt fektettem a helyes táplálkozásra, kiiktattam a zsírokat, cukrokat, de ez sem volt elég. Végül a barátnőm meggyőzött: nyafogás helyett járjak el vele tornázni. Lassan három éve járok hetente kétszer aerobik- és body styling órákra. Ennek köszönhetően hamar lefogytam, mostanra pedig visszaszereztem fiatalkori rugalmasságomat. Ráadásul mióta „életmódot” váltottam, az immunrendszerem is megerősödött. Ez valószínűleg annak köszönhető, hogy a belső feszültséget, a munkahelyi stresszt „kiugrálom” magamból.
Saróka Angelika
Hajtman Lívia, a pati (PATREK) fürdő igazgatónője, 38 éves, Komárom
– Éveken át versenyszerűen dzsúdóztam, röplabdáztam. Majd miután egybekeltünk a férjemmel, beleestem a nők nagy hibájába: feladtam mindent, és csak a fiamnak, páromnak éltem. A mókuskerékből talán soha nem lépek ki, ha a házasságom nem kerül válságba. Egyre nehezebben viseltem a lelki megpróbáltatásokat. Ahogy a mondás is tartja: a baj nem jár egyedül. Közben meg kellett küzdenem az egyre gyakrabban jelentkező migrénnel, az immunrendszerem is legyengült. Végül – mivel betegségeim mögött szervi okot nem találtak – az orvosok a mozgást tanácsolták.
Ekkor, szinte szinkronban a válásommal, kezdtem el járni Diósi Éva aerobik- és kangoo-óráira. Ahogy visszatért a mozgás az életembe, úgy lettem egyre teherbíróbb.
– A legnagyobb figyelmet a táplálkozásra fordítom. Főleg gyümölcsöt és zöldséget fogyasztok, húst csak elvétve. A testünk rendkívül hálás, ha törődünk vele, ezért igyekszem legalább napi másfél-két liter folyadékot elfogyasztani. Ennek az életmódnak köszönhetően – fárasztó, stresszes munkám mellett – mindenre jut energiám, az egyetemet is elkezdtem. Öregedés? Az élet természetes velejárója, de rengeteg múlik rajtunk. A sok kencefice, csodakrém, fogyasztótabletta mit sem ér, ha nem tornázunk, nem ügyelünk a testi-lelki egyensúlyra.
Hajtman Lívia
Sárközy Irén, a Dôvera kerületi igazgatója, 37 éves
– Diplomázás után egy kórház közgazdásza, később pedig egy egészségügyi biztosító képviselője lettem. Gondolkodásmódomat tehát meghatározza a felelősség: tenni más emberek egészségéért. Tudatosíttatni, hogy legfontosabb értékünk az egészségünk, ezért becsüljük és óvjuk. Gyakran érvelek a közhelynek tűnő mondással, hogy amíg az ember egészséges, rengeteg célja, vágya és kívánsága van, ha azonban megbetegszik, az egyetlen kívánsága, hogy újra egészséges legyen.
Tapasztalatom, hogy a szűrővizsgálatok, a betegségmegelőzés egyre inkább előtérbe kerül. Én a rendszeres szűrővizsgálatokon túl nagy hangsúlyt fektetek az egészséges táplálkozásra is. Imádok főzni, rengeteg szakácskönyvem van, odafigyelek arra, hogy csak kifogástalan minőségű alapanyagokból főzzek.
– Ezért félkész ételeket soha nem vásárolok. Sokan panaszkodnak a bioalapanyagok árára, de szerintem, ha az egészségünkről van szó, semmi sem drága. Asztalunkra mértékletesen kerül a hús és az édesség. Viszont a finom ételhez hozzátartozik egy pohár kitűnő bor az öcsém pincészetéből, így biztosan tudom, hogy a borral adalékanyagok nem kerülnek a szervezetembe. Számomra a testi és lelki egészség elválaszthatatlan. A családom szeretettel vesz körül, ezért nem esik nehezemre optimistán szemlélni a világot. Lelki harmóniánk megőrzése érdekében kéthavonta igyekszünk kilépni a taposómalomból, a hétvégét valamelyik wellnes-szállodában töltjük: ilyenkor a párommal is van időnk egymásra. Tudom, a mozgásra kellene több időt fordítanom. Bár rendszeresen járok a gyerekeimmel kerékpározni, télen pedig síelni, jó lenne napi szinten időt szakítani a tornára.
Sárközy Irén
Egy színésznőnek a teste a munkaeszköze – nemegyszer le is vetkőzik a színpadon. Vajon hogy viszonyul a testéhez? – kérdezzük Bandor Évát, a Komáromi Jókai Színház Jászai-díjas művésznőjét.
– Gátlásos kamasz lány voltam. Nem csoda: hirtelen megnyúltam, én voltam az osztály „langalétája”. Alapiskolás koromban volt egy alacsonyabb szerelmem. Minden reggel pontosan hét órakor ott várt az utca végén, hogy aztán együtt ballagjunk az iskola felé. Én idegesen tekingettem jobbra-balra, és igyekeztem összehúzni magam... Az volt a fix ideám, hogy ha kicsit meghajlítom magam, én is ugyanakkora leszek, mint a többi lány. El is görbült a hátgerincem.
– Mikor barátkozott meg önmagával?
– Mikor a színházhoz kerültem, 19-20 évesen. Itt hallottam először olyanokat, hogy „szép, magas nő”, „milyen jól mutat a színpadon”. Lassan-lassan megszabadultam a komplexusaimtól, és mire felkerültem a főiskolára, már el is felejtettem az egészet!
De igazán elégedett a testemmel csak akkor lettem, amikor elkezdtem tornászni. Ekkor vált igazán formássá a karom és a vádlim, ekkor tűnt el a pocakom.
– Csak a színház miatt szűntek meg a gátlásai?
– Szerencsés vagyok: mindig olyan kedvesem volt, aki elfogadott. A párom, Gábor is olyannak szeret, amilyen vagyok. Nem problémázik azon, hogy például most, a szülés után kicsit nagyobb a hasam.
– Fanni szeptemberben lesz egyéves. Most milyennek látja önmagát?
– Nem volt könnyű, amikor a szülés után belenéztem a tükörbe. 22 kilót híztam! De annyira lekötött Fanni, hogy nem volt időm ezen problémázni. Azt mondják, hogy kilenc hónap alatt változik meg a nő teste – és kilenc hónap kell hozzá, hogy minden visszarendeződjék. Én szinte teljesen visszanyertem a régi alakom.
Bandor Éva
– Az Őszi álom című darabban levetkőzött, megmutatta a mellét...
– Én színésznő vagyok, és a vetkőzés hozzátartozik a munkámhoz. Találkoztam már olyan rendezővel persze, aki visszaélt a helyzetével. Ekkor nem vállaltam. De például a legutóbbi filmemben, amely most fog kijönni tavasszal (a címe: A szakura virágai), egyértelmű volt, hogy meg kell magam mutatni.
– Milyen viszonyban vagy a testeddel? – kérdeztük a párkányi Csányi Erikát (23), az idei Új Nő Szépe egyik döntősét. A válogatón nem akartunk hinni a szemünknek, mikor megtudtuk, hogy két gyermeke van.
– Elégedett vagyok a külsőmmel – mondja a műkörömépítéssel foglalkozó Erika. – Persze, ez nem volt mindig így. Két gyermeket szültem (a kisfiam 6, a kislányom 3 éves), mindkettőt szoptattam, és ez nyomot hagyott a mellemen. Már az első terhesség után megfordult a fejemben, hogy plasztikáztatom, de tudtam, hogy szeretnék még egy gyereket szülni, és szoptatni is fogok, ezért inkább vártam. Nem egészen egy évvel ezelőtt aztán megműttettem magam. Nem szégyellem, és nem bántam meg! Különben a szülés előtt kicsi, de formás cicim volt. Csak azért, hogy nagyobb legyen, nem feküdtem volna a sebészkés alá. Most már semmit sem változtatnék magamon.
Csányi Erika
– Sokan nem akarják elhinni, hogy két gyerekem van. Igazság szerint sok munkám van benne, de én azt tartom, hogy a nőnek törődnie kell a testével. Igyekszem, hogy magamra is jusson idő, de azt azért ne a gyerekektől vegyem el. Két-három naponta járok fitneszbe, de ha végképp nem jutok el, akkor otthon tornázom. Ha kell, hajnali 6-kor kelek, hogy mire felkel a család, túl legyek a napi tornán. Vagy akkor végzem a popsi-, has- és combformáló gyakorlataimat, mikor a gyerekek már alszanak. Havonta egyszer megyek fodrászhoz, kozmetikushoz, és adok az öltözködésre is. Szeretem a testem, és azt tartom, hogy ami szép, azt nem kell szégyellni, bátran meg lehet mutatni. Nem okoz gondot, ha áttetsző ruhában vagy szexi fehérneműben kell pózolnom.
Ili, 28 éves, 85-ös méret, A jelzésű kosár
– El kell mondanom, hogy én nagyon szép lány voltam. Virágoztam, illatoztam, örömet szereztem annak, aki rám nézett. Gyönyörű szép, feszes keblem volt: egyik is, másik is egy-egy húsos, érett körtécske. Mikor érettségire tanultam, ráraktam a ceruzát, és megtartotta. Szívesen viseltem mélyen nyitott blúzokat, hogy a halmocskák közti völgyet föltárjam. A barátnőim is szívesen megnézegették „őt”: az övék nem volt ennyire dús, buggyanós, formás. Az én hozományom a keblem volt – meg az ügyességem, mozgékonyságom, amelyet most a férjem üzletében kamatoztatok. Korán férjhez mentem. Fölvettek ugyan a főiskolára, de el már nem kezdtem, mert teherbe estem. Megszületett a kislányom, és a keblem rövidke hét hónap alatt elvesztette a ruganyosságát! Sokáig szoptattam, amit soha nem bánok meg, mert az anyatej gyógyította meg a kislányom allergiáját. De fáj, hogy ilyen lett a mellem, mert tudom, hogy a férjem a régit kedvelte. Olyan a természete, hogy szereti a mutatós formákat, ezért is választott engem feleségnek.
Azelőtt szerettem, ha volt ideje játszani a testemmel, élveztem, én is részt vettem a játékban. Ma már inkább visszahúzódom. Igazság szerint nehezen tudok visszatalálni régi önmagamhoz. Pedig most se csúnya a mellem, a dekoltázsom üde, a nyakam bőre feszes. Szó sincs arról, hogy mindent megadnék, ha visszakapnám a régi formámat, mert tudom, ez nem adom-veszem kérdése. Mégis... fáj.
Bea, 38 éves, 75-ös méret, A jelzésű kosár
– A szoptatás alatt volt a legszebb a mellem. Duzzadó, kemény, majd kibökte a blúzom elejét. Azóta szerencsésen túljutottam a szoptatáson, és a keblem szép és feszes maradt, melltartót sem kell hordanom. Többé már nem irigylem Ildi barátnőmet, akinek gimis korunkban már 80-as méretű keble volt, hiszen látom, mennyit szenved, mert a szülések után nemcsak megnőtt, csúnyán meg is nyúlt a melle.
Ildikó, 40 éves, 80-as méret, B jelzésű kosár
– Ha azt hallom, mell, máris beugrik egy szín: a fehér. Ez azonban nem a kebel színére vonatkozik, hanem a mellet körülvevő ruhaneműre, a melltartóra, kombinéra, blúzra. Kislány koromban egy ruhavarratás hívta föl a figyelmemet a mellemre. A varrónő ugyanis megjegyezte: „milyen fejlett ez a kislány”. Elraktároztam a megjegyzést, és többet nem is törődtem vele. Egészen nyolcadik osztályos koromig, amikor az osztálytársnőim már melltartót kezdtek hordani. Én még sokáig nem hordtam, mert nem tartottam fontosnak. Ez talán a neveltetésemből adódik: nálunk otthon a szexualitásnak nem tulajdonítottunk nagy fontosságot, egyfajta aszexuális nevelést kaptam.
– Úgy éreztem, a mellem ugyanolyan testrészem, mint a fülem vagy a könyököm. Ez a véleményem a mai napig nem változott. A téma soha nem foglalkoztatott különösebben, se nem örültem a mellemnek, se nem bánkódtam miatta. Havonta elviseltem, hogy napokig fáj és duzzadt, és olyankor örültem, hogy nem nagy és lógós. Néha kifejezetten zavart, ha a fiúk méregették a tekintetükkel. Nagy kivágású ruhákat soha nem hordtam, mert úgy éreztem, a mellem az enyém, nem közszemlére való. Egy fiúismerősöm akkor vesztette el a rokonszenvemet, amikor egyszer megérintette a mellem. Többször már nem akartam találkozni vele. Kifejezetten akkor örültem a mellemnek, amikor megszülettek a gyerekeim, és szoptatni tudtam őket. Jó érzés volt, hogy jól tudtam lakatni őket. Különösebben nem nézegetem, nem ápolom a mellemet: ugyanúgy kenegetem testápolóval, mint a nyakamat és a karomat. Sokszor gondolkodtam rajta, mi lenne, ha betegség miatt le kellene venni. Akármennyire is igyekszem, még elképzelni sem tudom, mit éreznék. Talán összetörnék, de inkább a betegség, mintsem a mellem elvesztése miatt.
