Angliában különbnél különb karácsonyi szokásokba botlunk. Mifelénk jézuska hozza az ajándékot, ott szent miklós dobja az ágyvégekre kiakasztott harisnyákba. Lopott csókok a fagyöngy alatt: ezek mind hamisítatlan brit szokások.
Bevallom, nem voltam épp karácsonypárti – míg el nem utaztunk édesanyámmal Oxfordban élő nővéremhez, ahol hármasban eltöltöttünk egy hamisítatlan angol karácsonyt. Az ünnepek előtti sürgés-forgás a babaházba illő ódon díszletek között felébresztette bennem a csodaváró gyermeket, én pedig hagytam, hogy magával ragadjon a karácsony varázsa. Az Egyesült Királyságban a karácsonynak nagy hagyománya van. Megannyi szokásuk még a téli napfordulóhoz, a julhoz nyúlik vissza, mikor is a pogány kelta népek az év leghosszabb éjszakáját búcsúztatták.
Viktoriánus karácsony
A karácsonyfa azonban csak a viktoriánus korban terjedt el, Viktória királynő uralkodásának idején: az új szokásoknak volt idejük gyökeret ereszteni, hisz Viktória 18 évesen került trónra, és 63 évig uralkodott. Addig senki nem hallott a szigetországban a Mikulásról vagy a fenyőfáról, senkinek nem küldtek karácsonyi üdvözlőlapot, és mindenki dolgozott karácsony napján. Úgy mondják, hogy a mai Anglia két királyi fenségnek köszönheti az újmódi karácsonyi szokások elterjedését; az egyik Viktória brit királynő volt, a másik pedig a férje, a szász Albert herceg.
A hagyomány szerint ő honosította meg a királyi udvarban a fenyőfaállítást. Bár azt is el kell mondani, hogy igazából nem ő, hanem Viktória nagymamája, a szintén német származású Jó Sarolta királyné állította az első karácsonyfát (még 1800-ban): mégpedig egy tiszafát díszített fel a windsori palota legnagyobb termében, majd partit adott a windsori gyermekeknek. Mandulával, mazsolával és kis viaszgyertyákkal rakta tele a fácskát, a gyerekek pedig elbűvölve nézték, s kis ajándékokat, játékot, édességet adtak egymásnak. A szokás először csak szűk nemesi körben terjedt el. „Vacsora után a teázóba mentünk, itt két hatalmas kerek asztalon két fa állt, ezeket teleaggatták égőkkel és cukordíszekkel. Az ajándékokat körülöttük helyezték el” – írta naplójába anno Viktória hercegnő (aki 13 éves korától naplót vezetett).
Férje, Albert 1840-ben viszont már lucfenyőket hozatott családja ősi fészkéből, a szász Coburgból, az akkori folyóiratok pedig elkezdték aprólékosan leírni a királyi karácsonyfákat; még egy kedves metszet is készült a királyi karácsonyról. A kép annyira elvarázsolta az angolokat, hogy a fenyőfa a tömegek körében is népszerű lett. (Addig ugyanis csak úgy emlékeztek meg az év legrövidebb napjáról, hogy bevittek a házba egy fagyöngyágat, s felfüggesztették az ajtófélfára.) Viktória királynő nem titkolta, hogy mindig karácsonykor volt a legboldogabb, Albert pedig feldíszített fenyőket küldött a Windsor környéki iskolákba és laktanyákba.
Szent Miklós egy régi német monda szerint virgáccsal jelent meg a szemtelen gyermekeknek, a jóknak pedig mézeskaláccsal. Albert herceg is felöltözött Szent Miklósnak, hóval borított hosszú szakállával és vörös orrával félelmetesnek látszott, mikor megkérdezte a gyerekektől: Te jó gyermek vagy?
A királyi fenségek mellett azonban még szükség volt valakire, aki a karácsonyi szeretet hatalmáról írt, és a gyermekek megajándékozását népszerűsítette: ez pedig Charles Dickens volt, az akkortájt legelismertebb angol író. 1843 decemberében jelent meg a Karácsonyi ének című regénye – hatezer példányban, ámde napok alatt elfogyott. (A következő egy évben még tizenegy kiadása jelent meg.) Dickens akkoriban várta ötödik gyermeke születését, pénze alig volt, ezért éjszaka zaklatottan az utcákat rótta, s fejben írta meg a történetet, amit hajnaltájt aztán papírra vetett.
Az angolok számára ezzel új ünnep született, s azontúl karácsonykor szabadnapot vettek ki, és a családjukkal ünnepeltek. Közben az olyan új találmányok, mint a vasút, lehetővé tették, hogy a messzebb dolgozók is hazatérjenek karácsonyra. A királyi család Albert hatására szentestén ajándékozta meg egymást – nem pedig 25-én, ahogy az ma szokás a Brit-szigeteken. (Viktória a férje miatt tartotta a német szokásokat, sőt gyakran németül beszéltek a családban.) Mindenkinek külön karácsonyfája volt, amelyek a mennyezetről lógtak alá. Viktória és Albert a saját kezükkel rakták fel rá a mézeskalácsokat és a viaszgyertyákat.
Csók és fagyöngy
Nagy-Britanniában sem más az ünnepi díszítés, mint nálunk – mindenütt fenyőágakat, tobozokat, magyalbogyókat látunk. Főszerepet viszont a fagyöngy kap: aki itt a fagyöngy alatt találja magát, annak bizony csókot kell adnia. A fagyöngy népszerűsége visszavezethető a keltákig*, akik hitték, hogy a növény gyógyír lehet a terméketlenségre. Papjaik, a druidák* koszorúként a fejükön hordták, a házaikban pedig felakasztották, hogy szerencsét hozzon. (*Kelták: több néptörzs neve, melyek indogermán eredetűek. Természeti jelenségeket imádtak. *Druidák: a kelták papjai, bírái és tanítói voltak, a legfelsőbb kaszt.)
Egyesek szerint a fagyöngy ágaiban jóindulatú szellemek élnek, míg a hívők szerint a fagyöngy fehér bogyóit Krisztus vére festette pirosra. Végül a viktoriánus kor emberei összepárosították a druida hagyományt a mókával – ha egy hölgy a fagyöngy alatt állt, csókot kérhettek tőle. Minden csók után leszakíthattak egy fehér bogyót, s annyi csókot válthattak, amennyi bogyó volt az ágon. Amennyiben visszautasítás érte a gavallért, biztosra vehette, hogy balszerencse éri az új évben.
Nos, mi édesanyámmal és testvéremmel nem mertük megkockáztatni a csóközönt, ezért fagyöngy helyett inkább a Marks & Spencer üzletben vett karácsonyi zoknikat lógattunk fel a kandallópárkányra. A szokás Amerikában is népszerű, s a hollywoodi karácsonyi filmek által tett szert világhírnévre. (Erről mindjárt eszünkbe jutott a mi Mikulás-napunk, mikor a gyerekek kisuvickolják a cipőjüket, és kirakják az ablakba, hogy a Mikulás megtömje ajándékokkal és édességekkel.)
Miért viktoriánus a brit karácsony? Az ipari forradalom, az új gyárak beindulása, a vagyonosodás tette lehetővé Angliában a karácsonyi munkaidő-kedvezményt. 1871-től így munkaszüneti nap lett december 25-éből, a viktoriánus angol karácsony pedig fogalommá vált.
Angol carolok
A betlehemezés és a karácsonyi énekek (carolok) is nagyon népszerűek Angliában. Ma már ugyan nem járnak házról házra a gyerekek, de énekük így is hallható volt az oxfordi utcákon. Meg-megálltak az áruházak bejárata vagy egy nagy múltú épület előtt, és dalra fakadtak: énekükkel jótékony célokra gyűjtöttek. Esténként pedig gyertyafényes istentiszteletet tartottak, mikor is a templombensőt a gyertya fénye világította meg, közben a kórus az angyalok hangján énekelt. A brit televízió pedig élőben közvetítette a Cambridge-i King’s College kápolnájában tartott koncertet (azóta is sajnálom, hogy nem vehettem részt rajta).
Az egyik legnagyobb sokkot azonban – talán nem meglepő – a karácsonyi időjárás okozta. Az Egyesült Királyságban ritkán havazik, így az ott élők nemigen számíthatnak fehér karácsonyra. S nemhogy fehér karácsonyuk, hideg telük sincsen! Noha jócskán benne jártunk a decemberben, sima tornacipőben és vékony kabátkában róttam Oxford utcáit. A másik megdöbbentő élmény szenteste ért: az üzletek nyitva tartottak, s az emberek többsége aznap még dolgozott. (A karácsonyi lakomára csak másnap, 25-én került sor.) A karácsonyi eszem-iszom „ángluséknál” rendszerint ebédidőben vagy délután történik. Gyakran egybeesik a királyi család karácsonyi üzenetével, amit tévén és rádión is közvetítenek.
A legelső ünnepi beszédet V. György király mondta 1932-ben, II. Erzsébet királynő pedig 70 esztendeig köszöntötte karácsonykor a szigetország lakóit. Amúgy az ünnepi asztalra pulyka kerül töltelékkel, köretnek pedig sült zöldség és Yorkshire pudding (itt nem a mi tejes édességünkre kell gondolni, hanem ropogós tésztájú zsömlécskékre, az egészet pedig nyakon öntik vörösáfonyaszósszal). A menüsorról még Charles Dickens is szót ejtett a Karácsonyi énekben.
Kelbimbó pulykasülttel
Természetesen mi is megízleltük a hagyományos pulykasültet, mellé pirított kelbimbót tálaltunk. A kelbimbó szalonnával és fokhagymával isteni eledel, az ember megnyalja utána mind a tíz ujját. Desszertnek pedig elkészítettük a brit karácsonyok hagyományos édességét, a mince pie-t. A „mince” név a darált húsra utal, a középkorban még ezzel töltötték meg az apró tésztakosárkákat, manapság viszont már édesen, szárított gyümölcsökkel, diófélékkel, alkohollal és fahéjjal tömik tele, a tetejét pedig a tésztából kiszaggatott csillaggal díszítik. A gyerekek szokásosan mince pie-t és egy pohárka jóféle brandyt tesznek ki este a Mikulásnak, hogy falatozzon egy jót, mikor meglátogatja őket.
Mi nem itattuk meg a fehér szakállas apókát, viszont jóllakhatott mince pie-jal. De hogy a híres karácsonyi pudingról is szót ejtsek, a puding ez esetben sem a mi pudingunkat jelenti – hanem mazsolával, aszalt szilvával, barackkal és áfonyával készített süteményt. Régebben aprópénzt rejtettek a tésztájába, és aki majszolás közben megtalálta, szerencsés új évre számíthatott. A karácsonyi ebéd fő attrakciójaként a pudingot nyakon öntik rummal vagy brandyvel, majd meggyújtják. Az elsötétített szobában a lángoló édesség látványa szívmelengető – mi is kipróbáltuk.
Pukkan a cukorka
Az ünnepi asztal fő dísze az úgynevezett Christmas cracker. A méretes szaloncukorra hajazó kartonhengert étkezés előtt a tányérokra helyezik. Cukorkákat, szóviccet, fejtörőt és egy papírkoronát rejt: úgy juthatunk hozzájuk, ha a henger egyik felét mi húzzuk meg, a másikat az asztaltársunk. Nagy pukkanás közepette a díszecske elszakad, és kipotyognak belőle a „meglepik”.
A papírkoronát a vendégek a fejükre teszik, és úgy fogyasztják el az ebédet. Ez a szokás szintén a viktoriánus korból származik, egy londoni cukrász, Tom Smith fejéből pattant ki az ötlet.
Az Egyesült Királyságban karácsony napján kerül sor az ajándékozásra. December 25-én reggel vagy az ünnepi főfogás után a család összegyűlik a karácsonyfa alatt, és együtt bontják ki az ajándékokat. A meglepetések mellé képeslapot is adnak egymásnak rövidke, kedves üzenetekkel és jókívánságokkal. A hagyomány szintén az 1840-es évekből származik, amikor is Sir Henry Cole (a londoni Victoria and Albert Museum megalapítója) annyi temérdek levelet kapott karácsonykor, hogy reménye sem volt megválaszolni őket – viszont válasz nélkül hagyni egy levelet otrombaságnak számít. Ezért felbérelte egyik grafikus barátját, hogy tervezzen neki egy ütős karácsonyi képeslapot, melyet aztán postán szétküldött a szeretteinek.
Szintén Nagy-Britanniából indult az úgynevezett Boxing Day, vagyis a dobozolás napja. Nevét onnan kapta, hogy december 26-án az emberek átcsomagolták az előző nap kapott, nekik nem tetsző ajándékokat, és eladományozták őket a rászorulóknak. Ez a szép szokás még ma is él, de azóta másik jelentése is van: ezen a napon a boltok újra kinyitnak, hogy megkezdődjenek a karácsonyi leárazások.
A fanyalgóknak így lehetőségük van, hogy visszacseréljék az ajándékaikat. Míg mi Szent István vértanú napján bejglit eszünk, és a karácsonyi műsort nézzük a tévében, addig az Egyesült Királyságban üzletről üzletre járnak az emberek... Talán ez jelentette számomra a legnagyobb kultúrsokkot. Bár ennek is van jó oldala a fogyasztói társadalomban – nővérem elmondása szerint ilyenkor kedvező áron szerezhetjük be a korábban kiszemelt árucikkeket.
Más kultúra, új szokások
Az első brit stílusú karácsonyunk kellemesen telt, s azóta több szokást is átvettünk: karácsonykor hal helyett pulyka és sült zöldség kerül az asztalunkra, a mince pie az egyik kedvenc ünnepi süteményem lett, ajándékvadászat közben pedig mindig veszek karácsonyi képeslapokat.
