Agatha Christie több karácsonyi krimit is írt. Kedvenc detektívje, Poirot csak azután hajlandó kiszállni egy kis karácsonyi nyomozásra a huzatos angol kastélyokba, ha előzőleg biztosítják arról, hogy van olajtüzelésű központi fűtés.
Ilyenkor viszont Poirot a szereplőkkel együtt élvezi a régimódi angol karácsony hangulatát, amihez kell kagylós halleves és pulyka (egy sütve, egy főzve), kell szilvapuding besütött gyűrűvel és agglegénygombbal, na meg hagyományos édességek a cukrozott zöld ringlótól kezdve az aszalt szilván és a mandulán át a többi cukrozott gyümölcsig. A házba mindig nagy kazal magyalt és fagyöngyöt hoznak, mindenki segít feldíszíteni a fát, a képek sarkához tűzni a magyal ágait, aztán pedig az előcsarnokban egy alkalmas helyre fellógatják a fagyöngycsokrot.
Van éjféli mise, másnap hagyományos karácsonyi ebéd gyilkossággal a hóban... Novellánk helyszíne Kings Lacey, egy régi kastély, egyik szárnya még a 15. századból való (szerencsére van benne központi fűtés). Poirot meglepetésére egy rubinra hajazó követ találnak a karácsonyi pudingban, a belga detektív pedig tettre kész, hogy megoldja a rejtélyt: hogyan kerülhetett oda? Lássunk egy részletet a novellából!
A karácsonyi ebéd kettőkor kezdődött, és csakugyan valóságos lakomának bizonyult. A széles kandallóban a tűz vidáman ropogtatta a hatalmas fahasábokat. Elfogyott a kagylós halleves, majd behoztak és kivittek két hatalmas pulykát (kifelé már inkább csak a csontvázukat). És elérkezett a várva várt pillanat, amikor megérkezett a karácsonyi puding! A vén Peverell, akinek a nyolcvan év súlyától már keze-lába reszketett, a világért sem engedte volna, hogy más hozza be. Mrs. Lacey összetett kézzel ült, idegesen, ugrásra készen. Meggyőződése volt, hogy az öreg egyszer csak holtan fog összeesni egy ilyen karácsonyon. A karácsonyi puding ezüsttálcán pompázott. Hatalmas, focilabda méretű puding volt, melyet középen egy magyalág díszített, akár egy diadalmi lobogó, és kék meg vörös lángok nyaldosták körül. Éljenzéssel és hangos „Hűha!” kiáltásokkal fogadták.
Mrs. Lacey egy óvintézkedést tett azért: a lelkére kötötte Peverellnek, hogy a pudingot eléje tegye le – mert ő szeretné kiporciózni –, és nehogy körbevigye mindenkinek a tálcát. A tányérokat gyorsan osztani kezdték, az adagokat még mindig nyaldosták a lángok.
– Kívánjon valamit, Monsieur Poirot! – kiáltott fel Bridget. – Gyorsan, mielőtt még a láng elalszik!
Mrs. Lacey végül elégedett sóhajtással dőlt hátra. A Puding hadművelet sikeres volt. Pillanatnyi csend következett, mert mindenki kívánt valamit. – Egy kis brandys vajkrémet hozzá, Monsieur Poirot? – Mrs. Lacey odakacsintott rá: Poirot kíváncsian vett belőle.
– Megint megcupfoltad a legjobb brandymet, Em, igaz? – kérdezte derűsen az ezredes az asztal túlsó végén.
– Mrs. Ross csakis a legjobb brandyt hajlandó beletenni, drágám – válaszolta Mrs. Lacey. – Azt mondja, különben hozzáfogni sem érdemes.
– Hát jó – mondta Lacey ezredes. – Karácsony úgyis csak egyszer van egy évben, és Mrs. Ross remek szakácsnő!
Hercule Poirot finoman, szinte óvatoskodva kezdett hozzá a maga pudingjához. Előbb csak egy falatot. Finom volt! Még egy falat. Halk koccanás hallatszott a tányérján. Bridget tőle balra ült, s most a segítségére sietett.
– Valami önnek jutott, Monsieur Poirot – mondta. – Vajon mi lehet az?
Poirot kibányászott egy kicsi ezüsttárgyat a ráragadt mazsolák közül.
– Hű! – kiáltott fel Bridget. – Az agglegénygomb! Monsieur Poirot kapta az agglegénygombot!
Hercule Poirot a kis ezüstgombot belepottyantotta a tányérja mellett álló kézmosó tálkába, és lemosta róla a pudingmorzsákat.
– Azt jelenti, hogy jövőre agglegény marad, Monsieur Poirot – magyarázta szolgálatkészen Colin.
– Ez tulajdonképpen nem lep meg – mondta Poirot komoran. – Hosszú évek óta agglegény vagyok, és nem túl valószínű, hogy ezen most változtatnék.
– Ó, soha ne mondja, hogy soha! – mondta Michael. – Olvastam az újságban, hogy nemrég egy kilencvenöt éves férfi feleségül vett egy huszonkét éves lányt.
– Áááá! – szólalt meg Colin, akit már a szájába került falat foglalkoztatott. – Én kaptam a malacot! Ez nem ér! – Bridget azon nyomban hajtogatni kezdte: Coliné a malac, Coliné a malac! Colin egy falánk disznó!
– Nálam meg itt a gyűrű – szólalt meg Diana jól hallható, magas hangon.
– Jó neked, Diana! Te fogsz legelőször férjhez menni közülünk. – Nekem a gyűszű jutott! – kesergett Bridget.
– Bridget vénlány marad! – csaptak le rá a fiúk. – Bizony, vénlány marad!
– És ki kapta a pénzt? – kérdezte David. – Tudom, hogy egy igazi arany tízshillinges van a pudingba belesütve. Mrs. Ross mondta!
Lacey ezredes hirtelen nagyot kiáltott. Arca elvörösödött, és kezét a szájához kapta. – Az isten szerelmére, Emmeline! – ordította. – Miért hagyod, hogy a szakácsnő üvegcserepet rakjon a pudingba? Beletörhetett volna a fogam! Ha meg lenyelem ezt az átkozott vacakot, hát vakbélgyulladást kapok tőle! – Az üvegdarabot a kézmosó tálba dobta, elöblítette, majd feltartotta. – Nofene! – kiáltott fel. – Hisz ez valami piros kő a crackerekből!
– Megengedi? – Poirot fürgén átnyúlt asztalszomszédja előtt, kivette Lacey ezredes kezéből a követ. Ahogy az ezredes is mondta: nagy piros kő volt, rubinszínű, csiszolt felületén csak úgy táncolt a fény.
– Hűha! – kiáltott fel Michael. – Ha ez igazi lenne...!
– Lehet, hogy igazi – mondta Bridget vágyakozva.
